32. fejezet-Áldozat

Sziasztok!
Tudom, hogy ismét sokáig tartott, s ezért bocsánatot kérek tőletek.
Remélem azért kapok egy két komit, ha ez nem nagy kérés.
puszilok mindenkit
Anita


Hosszú sikátorokon haladtunk végig, bár már az idő hajnalodott, itt az örökös sötétség uralkodott. Egy egy sarokban láncra vert számkivetettek vicsorítottak ránk, de Rosalie elijesztette őket egy-egy mérges morgással.
- Köszönöm!-lihegtem, mikor barátnőm kimentett egy féreg karmaiból, aki elkapta a bokám.
- Nem tesz semmit! De talán a legjobb az lenne, ha minél hamarabb kikerülnénk erről a helyről.- mondta, majd felkapva a hátára elkezdett velem szaladni. A szívem összeszorult, ahogy arra gondoltam, hogy nem is olyan régen még Eddel szaladtam így Forksban, s milyen boldogok is voltunk. De azóta minden megváltozott, az életem olyan mint egy hatalmas hullámvasút. Hiába érsz fel a legmagasabb pontra, onnan mindig jön a zuhanás,l sosem maradhatsz a csúcson. Az életed sosem marad egy szinten, de épp ezért olyan nagyszerű.
- Most merre Leila? Igyekezz kérlek, mert nincs kedvem feleslegesen harcolni.- megráztam a fejem, hogy kitisztuljon az emlékektől, s újra a jelenre koncentrálhassak. Jobb vagy bal? Merre? Becsukott szemmel koncentráltam, nem tévedhetek.
- Balra!- adtam ki az utasítást, s ismét futásnak eredtünk. Még többször botlottunk akadályba az utunk során, de végül mindig sikerült elmenekülnünk.
- Ez lesz az.- a kaput két őr őrizte, Rosalie letett a lábamra, s mellém lépve indultunk el a nagy vaskapu felé. - Jobb lenne, ha te visszamennél a kastélyba. Nem bocsátanám meg, ha valami bajod esne.
- Szó sem lehet róla. Nem azért kísértelek el, hogy most visszamenjek.- mondta ellenvetést nem tűrően. Így együtt, kezünket összekulcsolva léptünk egyet előre. A két szörnyeteg azonnal előre szegezte lándzsáját, s utasítottak minket a távozásra.
- Tűnjetek az utunkból, alkut akarunk kötni.- szegtem fel az állam, nem hagyhattam, hogy lássák bennem a kételkedést. Ez az egyetlen lehetőségem, hogy szerelmem újra velem legyen, s ha törik, vagy szakad, én bemegyek oda.
- Még is mit tudnátok ti felajánlani a nagyúrnak?-kérdezte gúnyosan az egyik. Mire én lassan letoltam a  fejemről a csuklyát, hogy lássák kivel állnak szemben.
- Én vagyok Fantasy elkövetkezendő uralkodója, így azt hiszem semmi jogod megkérdőjelezni engem. Szóval ha nem akarod, hogy most azonnal kitapossam a beleteket, akkor engedj be!- kiáltottam a képébe, furcsa mennyi bátorságra tesz szert az ember, ha olyas valakiért küzd, akit tiszta szívéből szeret.
A két mocsadék fülük farkuk visszahúzva tárták ki előttünk a vaskaput, mire mi beljebb léptünk.  Egy nagy terembe érkeztünk, ahol nem volt semmi más, csak egy trónszék, amin egy láthatóan szörnyen idős férfi ült. Sokáig méregetett minket, majd egy szemvillanás alatt termett előttünk, s nyomott a falnak, mikor észrevette lenéző pillantásom.
- Korábban kell ahhoz felkelned aranyom.-sziszegte a képembe, Rose bár próbálta lefejteni rólam karjait, könnyű szerrel hárította őt is. - Sokkal erősebb, s tapasztaltabb vagyok annál, hogy egy nagyszájú boszorkány, s egy kisszerű vámpír ugráltasson.- De hát mi még nem is mondtunk neki semmit.
- Engedjen el.-sziszegtem, de szándékosan nem tegeztem le őt, mint az odakint levő szörnyeket. Felfordult a gyomrom a látványától, de tudtam, hogy nem szabad tovább idegesítenünk.
- Azt látom, hogy erős kicsike vagy, de vajon mit tudnál nekem felajánlani, a segítségemért cserébe. Vagy talán ezt a szőke szépséget azért hoztad magaddal.- mutogatott Rosalie felé, mire bennem ismét rengeteg erő gyülemlett össze.
- Hagyd őt békén, neki semmi köze sincs az egészhez.- förmedtem rá, s kitéptem magam a karmai közül.- Ha egy újjal is bántani mered, esküszöm, hogy megöllek.- szavaimra az egész termet átjáró kacajba kezdett.
- Kis csillag, 2156 éves vagyok, azt hiszem jobban teszed, ha nem fölényeskedsz. De most talán térjünk a lényegre, mielőtt valakinek baja esik. - Mond mit szeretnél?-kérdezte.
- Vissza akarok hozni valakit az életbe.- kezdtem bele, majd elmondtam a történetünket, ő pedig figyelmesen hallgatott végig.
- Hát ez nem lesz könnyű, attól függ, mi az, amit fel tudsz ajánlani, a szerelmedért cserébe.- Arcáról könnyen leolvasható volt a kárörvendés. - Képes volnál megválni az erődtől is?- tért a lényegre. Gondolhattam volna, hogy erre fog kimenni a játék. Hisz egy ilyen valakit, mint ő, csak egy valami érdekli, a hatalom, s az erejének növelése.
- Képes vagyok.- feleltem egyszerűen. - Mindenre képes vagyok, csak mondja meg mit kell tennem.
- Nos a helyzetet tekintve két lehetőséged van. Az első, hogy testestül lelkestül nekem adod magad.-Azt lesheted te perverz disznó. - Míg a második, hogy az erődet adod át nekem.
Azt hiszem ezen nincs mit átgondolnom. Így a második lehetőség mellett döntöttem.
- Szerintem ez nem is kérdés, a második lehetőséget választom.-Bólintott egyet, majd intett, hogy kövessem. Egészen elsétált az egyik falig, majd ott benyomta három helyen, mire az elhúzódott, majd egy újabb terem nyílt meg előttünk.
- Te maradj ott ahol vagy! Vagy talán te is szeretnél valamit átadni? Hmm, bármilyen kívánságod teljesítem, ha nekem adod a tested aranyom. Gondold csak meg, csak egy éjszaka, s a legféltebb álmaid is teljesíthetem.- suttogott kéjesen Rosalie fülébe. Láttam rajta, hogy ez a mocsok a lelkébe hatol. Mind tudtuk, hogy van egy féltett álma, de nem hagyhatom, hogy ez a féreg kihasználja.
- Már megmondtam egyszer, érd be velem. Rosalie te pedig azonnal menj most innen. Kérlek, ígérem hamarosan mind együtt leszünk, de most hagynod kell, hogy tegyem a dolgom.
- De Liela, én..- kezdett volna ismét tiltakozni.
- Érts meg, nem élhetek nélküle, s képes vagyok bármit feláldozni, csak azért, hogy ő velem lehessen.De neked butaság lenne bedőlni neki, te nem azt akarod, amit ő nyújt. Most pedig menj, nem szeretném, ha a többiek bajba keverednének miattunk.- Még utólag gyorsan megöleltük egymást, majd kaptam a fejem búbjára egy nagy puszit. Aztán kihátrált a teremből, s magunkra hagyott.
- Egy cseppet sincs ínyemre, hogy beleavatkoztál a dolgaimba. Ha nem szeretném olyannyira az erődet, most könnyű szerrel kitekerhetném azt a szép kis nyakacskádat.- A hideg ráz ettől a férfitól, ráadásul, ha még egyszer ilyen közel beszél hozzám, akkor megfulladok a szájszagától. Senki nem közölte még vele, hogy feltalálták a fog krémet?
- Nekem meg az nincs ínyemre, hogy még mindig az időmet húzod. Ha nem sértelek meg, szeretnék minél előbb megszabadulni tőled.-mosolyogtam rá, bár a mosolyomban semmi őszinteség nem volt.
A szoba, ahova bementünk, szintén üres volt, csak egy kút állt annak közepén.
- Nincs más dolgod, mint beugrani. De ne feledd, csak egyet kívánhatsz, s ha már megtetted akkor nem visszakodhatsz. Jól gondold meg, mi számodra a legfontosabb.- Edward, feleltem magamban egyszerűen, ez nem is kérdéses, hisz ha nem így lenne, akkor most nem lennék itt. Felléptem a kút peremére, majd egy mély levegő után bevetettem magam.
A zuhanás végtelennek tűnt, de egyszer csak egy csobbanással a kút fenekére értem. Feltörni pedig hiába próbáltam, mintha valaki arra kényszerítene, hogy odalent maradjak. Éreztem, hogy az oxigén mennyiségem jócskán megcsappant már, s hogy nem sokáig fogom így bírni. Egy dologba kapaszkodtam még csupán. A szerelmünk adott erőt ahhoz, hogy kitartsak, vissza kell kapnom őt.
Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt végleg elnyelt volna a sötétség. Bármennyire is küzdöttem, a természet ereje legyőzött, s magával sodort a sötétségbe.



Rosalie szemszög:

- Álljatok meg azonnal! Robert, a lányod tudja mit csinál, s nem lesz semmi baja. Hidd el, én is nagyon féltem
őt, de azzal semmi jót nem teszünk, ha utána megyünk.- fogtam meg a Rob karját, és hál isten a többiek is megálltak.
- De ő a lányom, nem engedem, hogy valaki bántsa őt. Az a féreg pedig nem arról híres, hogy csak úgy ok nélkül segítene.-mondta
- Ezt majd inkább odabent beszéljük meg, ígérem mindent elmesélek.-feleltem. Eszembe jutott, hogy nekem mit ajánlott fel. A leggyengébb pontomra taposott, de akármennyire szeretnék egy babát, sosem lennék képes odaadni magam egy férfinak, aki nem a szerelmem. Sikerült rávennem a többieket, hogy jöjjenek vissza a csarnokba, s ott várakozzunk, legalább még egy két órát.
 Aztán nem is tudom miért, de hirtelen álmosság tört rám. De hisz ez lehetetlen. Egy vámpír nem képes aludni, de akkor miért érzem, hogy leragad a szemem? Ahogy végignéztem családomon, ők is ilyen állapotban voltak, s sorra egymás után dőltek el egymás karjaiban. Én se bírtam tovább, s kedvesem vállára hajtva fejem, mély álomba merültem.

31.fejezet

Sziasztok!
Olyan sok kihagyás után, már nem is tudom, hogy valakit érdekel e a befejezés. És ez az én hibám, mert teljesen elhanyagoltam ezt az oldalt. De most visszatérek ide is, s megpróbálok legalább hetente egyszer hozni egy új fejezetet. Még úgy körülbelül három várható. Remélem megbocsátotok nekem.
pusz minden olvasómnak
Anita






Leila szemszöge:

A napom egyre inkább csak teltek. Szinte éjt nappal követve kutattunk valami segítség iránt. Mások talán már rég felatták volna. De hogyan engedhetnék el valamit, ami még csak el sem kezdődött?
A Cullen család tagjai most épp vadászni voltak. Hisz mióta itt vannak, még egyzser sem táplálkoztak. Az pedig senkinek sem jó, ha éheznek, s ezáltal meggyengülnek.
Bella-t volt a legnehezebb kizavarni a kastélyból. A remény, hogy visszakaphatja a fiát, minden mást elsöpört körülötte. Volt, hogy még Edward-ról is megfeledkezett. S mikor Edward próbálta kizökkenteni szerelmét, akkor dühösen rámorgott.
Azt hiszem ez teljesen érthető viselkedés volt tőle. Én sem voltam sokkal jobb állapotban. Még mindig aggódtam amiatt, hogy nem fog sikerülni. S vajon mit fogok tenni, hogy ha kudarcot vallok?
Éreztem, hogy a sós cseppek ismét kicsordulnak a szememből. Majd a nedves cseppek érzését, enhye bizsergés érzete vette át.
- Szia!- tettem a kezem az arcomra, ahol még az előbb érintését éreztem.- El sem tudod képzelni, mennyire szeretnélek én is megérinteni. De még csak látni sem láthatlak. Most komolyan miféle szellem vagy te? Még egy lepedőt sem találtál?-szegeztem neki a kérdést. Mire egy kis vidámság töltötte be a teret. Ebből leszűrtem az érzéseit. Különös, de Jasper egyáltalán nem érzett Ed felől semmit. Bella és Edward igen halványan.
De én pontosan meg tudtam mondani, hogy mikor lett boldog, vagy éppen szomorú.
Kitöröltem az utolsó könny cseppet is a szemeimből, majd ismét neki láttam a munkának. Már csak egy részleg volt hátra. Egyenként szedegettem az egyre porosabb, s régi könyveket. Mítoszok tömkelegét olvastam el, s talán még a tanács tagjai sem tud annyi mindent a múltunkról, mint amit én meg tudtam ezalatt a pár nap alatt.
Egy barna kapcsos könyv volt a következő amit levettem. Különös volt, hogy nem volt rajta se cím, se semmilyen kiírás. Azért a biztonság kedvéért kinyitottam, s dühösen csaptam le a térdeimre a betük nélküli könyvecskét.
- Miért vagyok ennyire szerencsétlen?-dühöngtem, miközben arcomon ismét lecsorgott egy csepp. Pedig annyira nem akartam már sírni. Nem lett volna szabad még több időt elvesztegetnem ilyen dolgokra, mint a sírás. De ahogy a könnyeim lecseppentek az ölemben tartott könyvre, valami különös dolog történt.
A betűk gyönyörű arany színnel jelentek meg. De ahogy közelebb emeltem, hogy eolvashassam, a betük forogni kezdtek, s egy spirális formát alkottak. A szemem szinte már belegolyózott, ahogy a forgást csináltam. Majd ahogy a bertűk elvesztek, úgy szívott magába engem is.

Hosszas zuhanás után értem földet. Pont olyan volt, mint mikor a Földre mentem. Egy kis falucskába kertültem. Éreztem, hogy ez lesz a megoldás, s nekem itt kell maradnom, hogy végig nézzem, mi történik. Elindultam a falu utcáin. Mintha valami azt súgta volna, hogy kövessem. S én hallgattam erre a kis belső hangra. Már az utolsó házikót is elhagytam, miután megpillantottam egy fa kunyhót. Rozogább  állapotban volt, mint a többi. S teljesen el volt különítve a többitől.
Már tudtam, hogy ez az a hely, ahova nekem mennem kell.

-Várj meg Kathrine! Kérlek! -egy lány szaladt ki a házból, akit egy férfi kergetett. Bár nem hiszem, hogy valami gond lenne, mert az a Kathrine kacagva szaladt a férfi elől. Nem láttam az arcukat. Mindketten háttal futottak nekem. Közelebb akartam kerülni hozzájuk, így én is futni kezdtem. Egyre inkább közeledtem feléjük, de látni még mindig nem láttam az arcukat.

Ekkor azonbam Kathrine megfordult. A lány pontosan úgy nézett ki, mintha egy tükör előtt álltam volna meg. Arcát hosszú barna, göndör fűrtök keretezték. Szemei gyönyörű kéken csillogtak. Ajkán levakarhatatlan mosoly játszott. Pillantása csupán szerelmet mutatott, s megannyi gyengédséget, s vágyat a férfi iránt.

Ez volt a legkülönösebb dolog, amit életemben láttam, s már abban sem voltam biztos, hogy ez valóban a valóság e. Mert mi van, ha csak álmodom. S csak az időmet vesztegetem, ahelyett, hogy  a megoldást kutatnám.
Azonban a szívem azt súgja, hogy itt kell maradnom, mert választ kapok a kérdéseimre. Most már elég közel kerültem hozzájuk, s mindekettejüket tökéletesen láttam. A férfi tökéletes más volt Ed-nek. Mikor megláttam a szívem összeszurúlt, s szerettem volna én is átölelni. De ő nem az én Ed-em volt, ő Kathrine társda volt.
Ekkor vált világossá minden. Az a történet elevenedik meg előttem, amit apa mesélt nekünk. Buzgón követtem az ölelkező párost. Izgatottság járta át az egész testem, s alig vártam, hogy megtudjam a mese végét.


Már épp én is bementem volna, a házba, de akkor a helyszín változni kezdett. Az eddigi napsütötte, vidám helyet, a komorság váltotta fel. Emlékeimben még tisztán éltek a pár nappal ezelőtt történetek. Itt sem volt másként. A sötét üresség úrrá lett az embereken. S a gyász mindenkire rátelepedett. Az emberek már szálingóztak hazafelé. A rét közepén, már csak két alakot lehetett kivenni. S a nő keserves sírása töltötte be a teret. Tehát a lovag meghalt...

Itt sem maradhattam tovább. Az utazás folytatódott. Ez volt aza  rész, ami különösen érdekelt. Kathrine-en ugyan azt láttam, mint mikor tükörbe néztem. Szemeiből minden érzelem kiveszett, s csak a bánat és magány maradt. Fáradhatatlanul kutatott pont úgy mint ahogy én is tettem. Belopózott a kastélyba, hátha talál valami reménysugarat ahoz, hogy újra együtt lehessenek.


Nem értettem miért, de a hely ismételten megváltozott. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Miért kell azelőtt elmennem, mielőtt bármit is megtudtam volna? Sikítani akartam, hogy én még nem akarok menni, meert holt biztos voltam benne, hogy a lány azok közt a könyvek közt találja meg a választ. S ha én nem vagyok ott, hogy lássam akkor ugyan ott vagyok, ahol a part szakad. De félelmem feleslegesnek bizonyúlt. Ugyan is nem véget ért az utazásom. Csupán egy újabb helyre kerültem. Még soha életemben nem jártam ezen a helyen. A sötétségből, s bűzből ítélve, ez már a kirekesztett lények földje.
Kathrine fekete köpenyben, vonult az ocsmány szörnyek között, egy kis könyvet szorongatva kezében. Szemeiben elszántság, s a remény sugara villant meg. A folyosó végén egy hatalmas kétszárnyas ajtó volt. Az ajtó előtt két szörnyeteg egy lándzsával a kezében ácsorgott. Ezek szerint ők voltak az őrök.


- Mit ajánlasz fel?-kérdezte meg tőle az egyik őr, miközben elzárta az útját. Kathrine most először pillantott fel a köpenye alól. Mélységes gyűlölettel pillantott az előtte állókra.
- Most azonnal átengedsz, vagy leszakítom azt a rusnya fejed. A felajánlást pedig majd az uradnak megteszem.- az a két ocsmányság még egy jó idejig vizslatták őt, majd egyzser csak felegyenesedtek. Végül az ajtó is kinyílt, s a lány beléphetett.




A padlón fekve tértem magamhoz. Bár a végkifejletet nem ismerem, de legalább mostmár nem a sötétben bolyongok. Már csak azt bánom, hogy azt nem tudom, hogy Kathrine mit ajánlott fel.
Gyorsan összeszedtem magam, s már indultam is hátra az istállókhoz. Szükségem lesz Kristályra.
Még gyoersan felszaladtam egy köpenyért a szobámba. Majd miután felkaptam azt, már rohantam is a lovamhoz. Hófehér paripám most is olyan virgonc lett, mint ezeletőtt bármikor. Olyan régen ültem a hátára, csupán azért, hogy szórakozzam egy picit. Az életem keretestűl megfordúlt. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánok valamit is.

- Elárulnád, hogy hova tartasz ilyen késő éjjel? Mégpedig egyedül?-Rosalie a szívbajt hozta rám.
- Én csak...nekem van egy kis dolgom.-Nem akartam őt is belekeverni. Nem tudhatom, mi fog történni, s nem kockáztathatom mások éppségét.
- Hát persze, én pedig el is hiszem ezt neked.-mondta.
- Sajnálom Rose, de bíznod kell bennem. Nem akarlak veszélybe sodorni titeket.-Hogyan is tehetném, mikor Ed már így is miattam sérült meg.
- Rájöttél igaz? Már tudod hogyan hozhatod őt vissza!?-Egyszerre volt válasza kérdés és kijelentés is. csak némán bólintottam, s egy nagy lendületet véve felszáltam Kristályra. De mire odaértem, hogy elindulok, Rosalie súlyát áreztem meg magam mögött.
- Te meg mit csinálsz?- Fordultam meg, hogy szemeibe nézhessek. Ennyire érthetetlen vagyok?
- Ugyan már, nem gondoltad, hogy hagylak egyedül elmenni? De ha most azonnal nem indulunk el, akkor a többiek is csatlakozni fognak.- Figyelmeztetett.
- Rendben. De végig azt kel tenned amit én mondok. Először is kell egy köpeny neked is.-mire kimondtam, Ő már felfelé szaladt, s fél pillanat múlva ugyan olyan beburkolózva állt előttem. Most már tényleg igyekeznünk kellett. Rose már érezte a többieket közeledni. Így jobbnak láttam, ha már is felemelkedünk. Kristály villám gyorsan szelte a levegőt. Bár egy cseppet sem tetszett neki, hogy egy vámpír ül a hátátn, ezért többször manőverezett, hátha sikerül ledobnia őt.
- És hova is megyünk pontosan?-kérdezte meg Rosalie, miután sikerült ismét stabil helyzetbe kerülnie.
- A sötétség földjére megyünk.-jelentettem ki egyszerűen. Még egyszer kiskoromban elkószáltam. Jobban mondva úgy döntöttem teszek egy felfedező túrát. Túlságosan közel kerültem, így majdnem megölettem magam. De most a múltbéli akciómnak úgy látszik van egy kis előnye is. Szemeim előtt csak az rebegett, hogy talán most mindent sikerül helyre hoznunk, s egy boldog jövő reményében gyorsítottam a tempón.
- Már azt látom magunk előtt?- Mutatott Rosalie előre, s én hunyorogva bámultam előre a semmibe. Az éjszaka miatt, még fele annyi dolgot sem láttam, mint egyébként. De meg is könnyebbültem, hogy Rose látja, s  ezek szerint jó irányba tartunk.
- Én még nem látom.- Feleltem.
Percekkel később már előttem is kezdett körvonalazni az ismeretlen terep. Ahogy közeledtünk, a magányosság, s a félelem érzése járta át a tetemet. Hiszen most önként sétálok be az oroszlán ketrecébe.
- Nem kell aggódnod, majd én megvédelek.- Karolt belém, s kicsit megnyugodtam közelségétől. Bár azt is tudtam, hogy esélyünk se lenne, ha ránk támadnak.

Díjak..

Sziasztok!
 Köszönöm a díjat Carlie-nak és Regina-nak!
Igazán jól esik, hogy rám gondoltak. 

Itt nem írnék újabb dolgokat magamról, mert már a másik blogomon megtettem :)

puszi

Anita

30.fejezet

Ez csak egy álom.-hajtogattam magamban. S vártam arra, hogy véget érjen. Hogy a seb, ami felmészti a lelkemet, egyszercsak eltünjön. Hogy újra láthassam arcát. Érezhessem ölelő karjait magam körül.
-Bárcsak én is ott haltam volna, bárcsak véget vethetnék ennek az egésznek.-temettem az arcom a kezeim közé. A fájdalom az egyetlen dolog ami még tudatja velem, hogy élek. S csupán a büntudat az ami életben tart. Az örrökké tartó szenvedés sem elegendő ahoz, hogy bűnöm bocsánatot nyerjen. Mert az én hibám, hogy Bella és Edward elveszítették a fiúkat. Hogy Carlisle és Esme soha többé nem látják unokájuk boldog mosolyát. S a nagy világ, most kevesebb lett egy nagyon értékes emberrel. Minden pillanatban felrémlik előttem, s hiánya szinte megemészt.


Ed szemszög:

- Edward én ezt nem bírom. Azt akarom, hogy itt legyen velünk.-hallottam meg anyám hangját, amint ismét sírva borul apám ölébe. Mindenki miattam sírt, s szenvedett.
- Tudom Kicsim..nekem is nagyon fáj.-apa próbálta tartani magát, de a remegés őt is átjárta. Szörnyű volt így látni őket. Annyira szerettem volna oda menni anyámhoz, hogy megsimogassam. S megmondjam neki, hogy minden rendben lesz. De akárhányszor próbáltam valakit megérinteni a szeretteim között, nem értem el mást, mint hogy kezem áthaladt testükön. Én nem hittem a szellemekben, s most elég hihetetlen számomra, hogy testetlen lélekként itt kísértek a házban.
Leila szobájába volt a legnehezebb belépnem. Amióta az élettelen testem behozták a kastélyba, a szobájában gubbaszt. Még az apja miatt sem jött ki. Robert-et könnyen megtalálták, miután Lisa meghalt. Azt mondta, hogy egy varázsketrecbe zárták, ami elszívta az erejét, s ezért nem tudott kiszabadulni. De a banya halálával a rácsok eltüntek, s a király könnyű szerrel kiszabadulhatott. Minden szavára emlékszem, mit mondott Leila-nak.

- Leila, kislányom. Ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy mennyire fáj..-mondta, mire kedvesem idegesen félbeszakította.
- Nem..senki sem tudja. Senki sem értheti milyen az, mikor a saját anyádat kell megölnöd...aki szintúgy meg akar ölni téged. S ki az, aki megérti, s örömmel fogadná, hogy élete értelmét a saját hibája miatt vesztette el.?..Sajnálom, de nekem nem megy. Nem tudom csak úgy kitörölni az emlékeimet. Hisz apa, Ő itt van a szívemben. Értsd már meg, hogy szeretem őt.-majd zokogva borult apja ölébe.

Talán ezek a szavak voltak, amik végleg itt tartották szellemem. Vagy talán az, hogy még én sem tudtam őt elengedni. Ajj pedig tudom, hogy meghaltam, tisztában vagyok vele, hogy már nem itt lenne a helyem.
Mégis mintha egy erős láncra lennék kötve, ami itt tart. És én szeretem ezt a láncot, mert ez az ami engedi, hogy láthassam őket, akiket annyira szeretek.
Szerelmem üveges tekintettel meredt a semmibe. Térdeit felhúzta a mellkasához, s rintgatni kezdte magát. Aztán szemeit szorosan összezárta, mintha valamit nem akarna látni, s így, ha összezárja a szemét, akkor a kép is eltűnik.
A lány, akit egykor megismertem, mintha teljesen eltűnt volna. Az az izgő mozgó, szeretetre méltó boszi...élőhalottnak festett. Szeméből kihalat a csillogás, egyedül könnyei voltak, amik mindig megcsillantak benne.
- Azt akarom, hogy itt legyél velem.-suttogta maga elé. - Ed, kérlek gyere vissza hozzám.- az ablakon befújó szél sodorta szavait. De hogyan tudnám teljesíteni kérését. Ha csak egyszer megtudnám érinteni, hogy tudja, hogy itt vagyok, s vigyázok rá. Talán sikerülne egy kicsit megnyugtatnom. Hisz nem akarok mást, csak egy apró érintés. -Istenem, könyörgöm neked...-mondtam, majd lassan az ágy mellé mentem, s reménnyel telve emeltem könnyáztatta orcájára a kezem. Hirtelen pattantak ki szemei. Majd kezét rátette az enyémre.

Leila szemszög:

Ismerős érzés járta át testem. Az arcomon szerelmem tapintását éreztem, de ahogy én is az arcomra tettem a kezem, az érzés elillant.
- Ed te itt vagy?-néztem körbe a szobámban De nem láttam senkit. - Kérlek, ha itt vagy jelezz nekem.- majd egy ismerős bizsergést éreztem másik arcomon. Mintha ajkai ismét találkoztak volna bőrömmel.
- Oh te szentséges ég. Hol vagy? És ez hogy lehetséges?-nem is tudom mit vártam, hisz hangot sosem hallottam, csak éreztem a jelenlétét. S most már biztos vagyok benne, hogy nem az őrület tette ezt velem. Kedvesem lelke határozottan itt bolyong köztünk. Érzem őt.
- Mondcsak, arra még nem gondoltál, hogy rendes szellemként is viselkedhetnél? Mondjuk magadra húzhatnál egy lepedőt..vagy nem is tudom.-mosolyogtam. - De talán most ezt megoszthatnánk a  többiekkel is.-mondtam, majd kipattantam az ágyamból, s kiabálni kezdtem a folyosón.
- Most azonnal jöjjön mindenki le. Nincs kivétel.-alig egy perc alatt, már mind lent voltunk a nagyteremben.
S már mindenki csak arra várt, hogy beszélni kezdjek.

-Ed itt van köztünk.-kezdtem bele. Többeken is láttam az érthetetlenséget.- Kérlek ne szakítsatok félbe. Tudom, hogy hihetetlen, s először én sem akarta elhinni. De én érzem a jelenlétét. Érzem, ha megérint. Most is itt van ebben a szobában.-vázoltam a fejleményeket.
- Azt akarod mondani, hogy a fiam, most szellemként itt ül köztünk?-fordult felém Bella.- Ez őrültség...hiszen...-vonta kétségbe szavaimat. Már épp szóltam volna, de apám megelőzött.
- Nem...ez nem lehetlen. Tudják vannak bizonyos legendáink, amik erről tanúskodnak. Az őseink nagyon is hittek a szellemekben. Persze tudták, hogy nem minden lélek marad itt köztünk. Annak nyomós oka van, ha egy lélek nem tud tovább lépni.

-Több évszázaddal ezelőtt élt Jonathan herceg. Fess dalia volt, minden fiatal hölgy oda volt érte. De ő egyik iránt sem mutatott érdeklődést. Míg egyszer találkozott egy tündérrel, aki ellátta a harcban szerzett sebeit. A herceg különösnek találta, hogy a lány, nem rajong érte, sőt közömbösebb iránta, mint bárki más. De hamar szerlemre lobbant a két fiatal egymás iránt. A legőszintébb szerelem volt, ami valaha is létezett. Nem volt náluk boldogabb. De ez a bolgogság sem tartott sokáig. Világunkra baljós árnyak sújtottak. Jonathan is harcolt nap mint nap. Egészen a tragédiáig.
Szerelmének rossz előérzete volt azzal a nappal kapcsolatban. Érezte, hogy valami szörnyűség fog történni, így szerelme után ment. S mikor oda ért, már csak szerelmének holttestét találta. A lány magát hibáztatta, amiért nem ért oda időban, hogy figyelmeztesse kedvesét. S ez örök éket vert szívébe.
Egy két nap elteltével, a lány mintha érezte volna szerelme jelenlétét. Sőt biztos volt benne, hogy Jonathan volt az, aki láthatatlanul megérintette, s akit mindig maga mellett érez. A szerelmük annyira erős volt, hogy egyikőjük sem tudta elengedni a másikat. Mintha egy láthatatlan lánccal összekötötték volna őket. A lány nem fogadta el a sorsot, ami nekik adatott, s kutatni kezdett. Állítólag talált egy követ, ami vissza vitte őt az időban, s megmenthette kedvesét.-apa szavai reményt keltettek bennem. Talán van rá esély, hogy én is megtehessem ezt. Talán sikerülne.

- De ez csak egy legenda. Azaz nem hiszem, hogy sok valóságalapja lenne.-rázta a fejét Edward.
- Ez a baj a földön élőkkel. Néznek, de nem látnak. Mondja csak, nem hihetetlen ez az egész? Hogy maguk vámpírok. Hogy én egy varázsló vagyok. Hogy itt vagyunk egy varázsvilágban...ez mind mesésnek tűnhet, s hihetetlennek. S mégis igaz...hisz a mesék néha sokkal igazabbak, mint a valóság.-mondta.
- Kérlek titeket, csak gondoljataok bele. Ha tényleg van egy kis esélyünk arra, hogy visszakapjuk őt, miért is ne próbálhatnánk meg mindent. Hisz mit veszíthetünk?-kérdeztem
- Igaza van...gyerünk, ne halogassuk az időt.-állt mellém Rosalie, mire a többiek is bólintottak.
-Akkor talán kezdjük a kutatást a könyvtárban.- hiszen ott minden könyv megtalálható, ami valaha létezett Fantasyland-en. A remény egy apró szikrája, ismét beleköltözött a Cullen család szívébe. S én tudtam, hogy nem hagyom ennyiben a dolgokat. Ha kell az idők végezetéig keresem majd....


Kérlek dobjatok meg pár komival.
pusz
Anita

29.fejezet.

Sziasztok!
Vészesen haladunk a vége felé. Azért nagyon remélem, hogy a fejezet végén nem érzitek majd úgy, hogy életemet veszitek! Kérlek írjatok!
pusz
Anita


Ed szemszöge:

Odakint a helyzet egyre brutálisabb, ha így folytatódik, nekem is csatlakoznom kell. De hogyan hagyhatnám én is magára őt? Újabb bombák rázták meg a kastélyt. A déli szárnyat, már majdnem sikerült a földdel egyenlővé tenniük. De azért mi is okoztunk veszteséget számukra. Több óriás, klüploksz, és sötét varázsló vesztette az életét. Mindig volt valaki, aki bejött hozzám a tanácsból, érdekelte őket Leila állapota, én pedig kifaggathattam őket a kint történtekről. Már megint eltelt egy újabb óra, s mintha szerelmem szeméből egy könny csordult volna ki. Az arca azt mutatta, hogy nagyon szenved valamitől. Majd ráncai pillanatok alatt kisimultak, s helyüket apró, de annál boldogabb mosoly vette át. Mintha pillanatok alatt az egész világ megváltozott volna. Végiginéztem kedvesem testén, ami most tündöklő kék fényben úszott. Annyira gyönyörű volt, biztos voltam benne, hogy sikerült neki.
S a sejtésem hamarosan be is igazolódott. Kedvesem párszor megrebegtette pilláit, majd végül kinyitotta csodás mélytengeri szemét.
- Sikerült Ed.-mosolygott rám örömtelien.
- Tudom Kedvesem, de most sietnünk kell. A többiek már várnak ránk.-Leila gyorsan leszállt az ágyról, s már húzott is ki a szobából. Az ajtót gondosan visszazárta, majd a kastély folyosóin kezdtünk el szaladni.
-Vigyázz!-rántottam félre, miközben valami ismét becsapódott a falba, s még vagy hármon keresztül ment. Mindent elpusztított ami az útjába került.- Mégis mi a franc volt ez?-kérdeztem.


Leila szemszög:

- Még is mi a franc volt ez?-kérdezte Ed.
- Ez egy energia gömb volt. Méghozzá az egyik legerősebb. Csak a legkiválóbb varázslók tudják létrehozni.- kezdtem megijedni, hogy vajon mekkora erejű hatalommal állunk szemben. Vajon elég lesz hozzá az erőm?
Már a nagyteremnél jártunk, ahol több sebesült, s holttest is hevert. Az az iszonyatos illat, ami idebent terjengett, teljesen felforgatta a gyomromat.
A bent tartózkodó vámpíroknak sem lehetett könnyű. Folyamatosan visszatartották a lélegzetüket, hogy a mámorító vér illata ne csábítsa el őket, s megállás nélkül segítenek ott ahol kell. Kira sem állt meg egy pillanatra sem. Ő a súlyosabb betegeket látta el, akik még nem haltak meg, de már a halál küszöbén jártak

-Mehetünk?-fordultam Ed-hez, aki most csak bólintott, mivel már ő is visszatartotta a lélegzetét. Már az udvaron jártunk. A szökőkutak, a szobrok, most mind darabokban hevertek. Az udvar egész területe romokban hevert.
-Mit keres itt kint Kisasszony? Még baja esik.-jött oda hozzánk az egyik katona, s vissza akart húzni.
- Azonnal eresszen el. Nekem itt a helyem. Jelentést kérek!-adtam ki az utasítást számára.
- Már három osztagunk kint van Hölgyem, a negyedik most készülődik.-mondta. Itt minden osztagnak jelentősége volt. Egytől-négyig voltak számozva, s mindenki az erejének megfelelő osztagba került. A tanács, s apám a negyedikben voltak. De a negyedik osztag, csak akkor lép közbe, ha már igazán nagy a probléma.
- És mondja csak, miért van szükség, a negyedik osztagra? Nem lenne elegendő az első három és én?-nem szerettem volna még több áldozatot.

-Sajnálom, de ez nem lehetséges. Már így is túlerőben vannak, s olyan varázslatokat alkalmaznak, amiket a kint levők nem is ismernek. S mind emellett, még ott vannak a szörnyek is. Minden erőre szükség van.- így nem volt mit tenni, mi is beálltunk, a már sorakozó tömegbe, nekem kihozták Kristályt, akire felülhettem. A Cullen család férfi tagjai pedig körülöttem álltak, majd úgy a tanács tagok, s a többi harcosok. Ha eddig szörnyűlködtem, hát akkor most kész csoda volt, hogy nem estem le paripámról, mindenütt holttestek, és csatározások helyei látszottak. Iszonyatos volt. A mieink folyamatosan próbálták visszaverni a támadást, az ellenfél pedig egyre inkább próbált előre törni.
- Hát akkor gyerünk!-mondtam, mire mindenki szaladni kezdett, én egy kicsit hátrébb haladtam, hisz az én erőmet nem épp közel harcra találták ki, s félő volt, hogy talán tőlünk is megsebzek valakit. Először a négy elem segítségét hívtam. A tűz csóvák, teljesen megvilágították az eget. Mintha tűzijáték játszana az égen. Már egy jó ideje harcoltunk, s kezdtem egy kicsit bizakodni. Jócskán feléjük kerekedtünk, de akkor előbukkant Ő.
Fekete hosszú ruhában volt, szemei úgy villogtak, akár a leghidegebb éjszaka. Ajkait pedig a leggúnyosabb mosolyra húzta. Körülötte ott sorakoztak a világ legsötétebb teremtményei, s engedelmes kutyaként várták a parancsot. S mindenki más is, akik eddig harcoltak, most egy helyben álltak, s vártak a döntésre.

- Leila mit csinálsz?-szaladt hozzám Ed, miközben leszálltam Kristályról.
- Nyugi. Nem lesz semmi probléma, csak beszélek vele.-mondtam, majd elindultam anyám felé. Ő is így tett, s közben végig engem méregetett. Undorodtam tőle.

-Nocsak..nocsak nocsak...Milyen szép is lett az én kicsi lányom.-eresztett rám egy ördögi vigyort.
- Először is nem vagyok a lányod, másodszor pedig ennél rusnyább nőt már rég nem láttam-vigyorogtam én is vissza rá. S bingó..a hiú nőket könnyű eltalálni. Mosolyából már nem maradt más, mint egyszerű fog csikorgatás.
- Oh és mond csak, akkor kitől örökölted a szépséged? Csak nem apádtól...oh igen, a drága Robert. Egyébként jól van?-most nekem kellett türtőztetnem magam, hogy ne támadjam meg azonnal.
- Igazán vicces, majd meglátjuk akkor is így nevetsz majd, mikor a halálodon leszel.-velőt rázó kacajától a hideg futkosott a hátamon.
- És még is ki ölne meg? Csak nem te?-nevetett tovább.
- De, pontosan én. De ha még nekem nem is sikerülne, akkor is lesz majd valaki, aki ellened fordul, s aki megfoszt hatalmadtól.-már nem azt értem el nála, hogy kinevessen, egyre inkább feldühítettem. Ami jó dolog, hisz ha valaki ideges, akkor nem képes tisztán látni, s könnyen hibát ejt. Bár tudtam, még így sem lesz könnyű.
-Hát akkor hadd lássam, mire is vagy képes.-mondta, majd dühtől izzó szemekkel elindította felém a támadását. Ezt még könnyű szerrel kivédtem, s ellentámadásba kezdtem, a körülöttünk levők még mindig néma csendben figyelték a harc kimenetelét. S várták a megfelelő jelet. További energiagömböket, s varázslatok ezreit mormoltuk a másikra, de dűlőre nem sikerült jutnunk, tudtuk, hogy most jön életünk legnagyobb varázslata, amibe akár mindketten belehalhatunk. Ő a sötétséghez fordult segítségül, s körülötte hamarosan démoni szikrák jelentek meg, míg én épp az ellenkezőjét, a fény kardját választottam. Már nem voltam ideges. Akárhogy is végződik, legalább őt magammal viszem.

-LEILA NEEEEEEEEEE!-hallottam meg valakinek az eszeveszett kiáltását, annak a valakiét, aki félrelökött a támadás elől. Igyekeztem felállni, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a boszorkány életét vesztette-e...de nem csak ő hevert most a földön. Már nem érdekelt semmi, csak elmosódott képeket láttam a harcosokból, akik most egymásnak támadtak. Igyekeztem áttörekedni magam a tömegen, s eljutni hozzá.

-Jaj Istenem, kérlek ne. Könyörgöm kellj fel...ne csináld ezt velem.-borultam le mellé, s fejét az ölembe fektettem.
- Ed nem teheted ezt velem. VALAKI SEGÍTSEN MÁR!!!!-kiáltottam, s egyre inkább kétségbe estem. Ed megsem mozdult. A hőmérséklete egyre csökkent, én pedig nem tudtam mit tenni.
-Mi történt?-rohant hozzánk Carlisle, s Edward. Mikor Edward meglátta a fiát, mellé rogyott a földre. Ők már tudták azt, amit én még nem voltam hajlandó elfogadni.
Edward David Cullen szíve örök nyugalomra tért.

28.fejezet~Magány

Sziasztok!

Remélem nem haragszotok rám, amiért ennyit kellett várnotok. Igyekszem minél hamarabb megírni a következőt. S nagyon örülnék neki, ha írnátok komit. Ezen kívül márcsak három fejezet van hátra.
Puszi
Anita



- Nos készen áll Kisasszony?-lépett mellém a tanácsból Greg. Ő volt az, aki talán az összes varázsigét, bűbájt fejből ismerte, s a harc téren is egész jól kiismerte magát. Bár már a kor jócskán elhaladt felette.
- Hát persze.-próbáltam minél könnyedebben felelni, hogy Ed ne vehessen észre rajtam semmit. Nem mondanám, hogy félek attól, hogy meghalok, sokkal inkább féltem a szeretteimet. Attól tartok, hogy talán nem leszek elég erős ahhoz, hogy megvédjem őket.
- Akkor kérem most jöjjön velem.-mondta Greg, s én elindultam utána. A főzetek termébe mentünk, s Ed végig jött velem, ami engem nyugalommal töltött el. Ha fogja a kezem, akkor úgy érzem, hogy nincs olyan akadály, amit ketten ne tudnának megoldani. A szobában kis milliónyi főzet volt található, itt már nem volt szükség arra, hogy varázs lény segítségével zárják el az ajtót, hisz ide a tanácsteremből lehetett csak bejutni.
- Elmondaná kérem, mi lesz a dolgom?-fordultam az idős tanács taghoz.
- Tudja ezt még nem igazán tudja senki. Mindenkinek más a küldetése. Mindenkire más-más feladat vár. Inkább a kérdés az, hogy készen áll-e a kínokra?-kínok...ismétlődött ez az aprócska szócska a fejemben, de ahogy végig néztem a szobában lógó festményeken, majd Ed arcán, tudtam, hogy értük készen állok rá, s nincs olyan szenvedés amit ne állnék ki értük.
- És az nem lehetséges, hogy én csináljam helyette?-Ed homlokán teljesen elmélyültek a ráncok, látszott rajta, hogy teljesen komolyan gondolja. Még a kínokat is képes lenne átvenni tőlem.
- Ezt soha nem engedném.-simítottam végig gondterhelt arcán.
- De?..
-CSS.-tettem mutató ujjam a szájára, majd megráztam a fejem.
- A kisasszonynak igaza van. Ez két okból sem lehetséges. Az egyik, hogy nincs meg az erőd hozzá, így már maga az megölne, hogy megiszod az italt. A másik pedig az, hogy csak az arra méltóknak sikerülhet.
- És mi van akkor, ha nem vagyok rá méltó?-kérdeztem.
- Akkor szörnyűség történik. De én bízom Önben, nem lesz itt semmi probléma.- már nem halogathattuk tovább az időt. Mindegy hányszor beszéljük át, egyszer úgyis meg kell történnie. S most a minél előbb annál jobb határozottan ide illik.
- Hát akkor kezdjük.-mondtam, majd átvettem Greg kezéből a kicsiny üvegcsét. Valamilyen vérvörös folyadék volt benne, mikor kinyitottam, akkor pedig füst szált ki belőle. Még egy gyors csókkal elköszöntem Edward-tól, majd megittam a fiola tartalmát. Iszonyatos íze volt. Mintha valaki só savat öntene le a torkomon, vegyítve egy kis ecettel. Már kezdtem érezni, ahogy a fejemre rá száll a köd. Az utolsó kapaszkodó Greg hangja volt, amiként az ősi nyelven mormol valamit. Most igazán bántam, hogy lusta voltam megtanulni az ősi nyelvünket. De lassacskán ez a hang is elkezdett távolodni tőlem. Egyre halványabb és érthetetlenebb lett. Majd aztán végleg elnyelt a sötétség. Arra gondoltam, hogy talán már meg is haltam, hisz semmi más nincs itt, csak a sötétség. Megrémisztett ez a magányosság. A semmi közepén álltam. Elkezdtem szaladni, hátha találok itt valamit. Csak egy aprócska fénysugarat.
- HAHÓÓÓÓ!..VAN ITT VALAKI?-ordítottam bele a semmibe. De a visszhangon kívül semmilyen válasz nem érkezett. Ismét futni kezdtem, remélve, hogy ha elég messzire jutok, majd találok valamit. Igen, biztos lesz majd ott valaki, vagy valami, ami segíthet nekem. Nem adhatom fel már most. Amilyen gyorsan csak tudtam egymás után kapkodtam a lábaimat.

Ed szemszöge:

Kedvesem már vagy egy órája fekszik eszméletlenül. Én pedig nem tudok rajta segíteni. Néha megvonaglik az arca, mintha valami fájna neki, de aztán ismét határozottság ül ki rá. A legrosszabb, hogy senki nem tudja mi történik vele. A fiúk és a tanács jó része is kiment már a harc térre. Nagyon aggódom a családomért, de mindannyian megértették, hogy nem akarom Leila-t magára hagyni. Nagyon sok a sebesült, így a lányok sem unatkoznak. További húsz perc telt el...Minden egyes másodperc egy örökké valóságnak tűnt...


Leila szemszöge:

- Nem bírom.-rogytam össze egy táblácska előtt. Már értettem mi ez a hely, ahova kerültem. Ez Fantasyland volt, a csata után. Szürke volt, koszos, s igazán rideg. Már semmi nem volt itt abból a helyből, amit annyira szerettem. Olyan volt, mintha a jövőmet látnám. Azt, hogy mindent elveszítek, hogy nem tudok majd segíteni, s miattam szenvednek majd annyian.

~ Ne feledd...nem a próba megoldása a lényeg. Hanem az, hogy bízz magadban. Bízz abban, hogy megtudod csinálni.-szólalt meg a kis hangocska mellettem. Látni nem láttam senkit, de határozottan hallottam. Le merném fogadni, hogy az ajtó szelleme segített nekem. Vettem két mély lélegzetet, majd ismét felálltam. De most nem indultam semerre. Csupán becsuktam a szemem, s egy gyönyörű világot képzeltem el magam köré. Egy olyan napsütötte helyet, ahol laktam. Majd erősen koncentrálni kezdtem. Egy erő gömböt akartam létrehozni. Tudtam, hogy ha az sikerül, akkor sikerrel jártam. Még egy darabig erősen szorítottam össze a fogaimat, majd éreztem egy bizsergést a kezemben. Már épp itt volt az ideje, hogy kinyissam a szemem. Minden úgy volt, ahogy azt elképzeltem, s a kék gömböcske ott cikázott a jobb kezemben. Gyorsan elhajítottam, az pedig hatalmas pusztítást végzett. Biztos voltam benne, hogy sikerült.

A hátam mögül tapsolást hallottam, s ahogy hátranéztem, megpillantottam őket. Ott állt apa, Ed, a Cullen család, Kira és az összes barátom. Melegséggel töltött el a támogatásuk. Már tudom, miért éreztem magam annyira rosszul, nem a hideg volt a probléma, nem is a sötétség. A magány volt az, ami leginkább megijesztett. Most már tudom, mindig is féltem tőle, hogy egyedül leszek. Ezért hajkurásztam annyira a szerelmet.
De most nincs több időm azon agyalni, hogy mi miért történik az életemben. Még vár rám, egy igen nehéz harc, ami biztos, hogy nem lesz sétagalopp.

Küszködés..

Sziasztok!

Nem tudom mit csinálhatnék. Egyszerűen nem tudom megírni ezt a fejezetet. Mintha nem akarnának a gondolataim papírra kivetülni.
Egyszerűen nem megy, már 3 napja ezzel szenvedek, így úgy döntöttem, hogy most kicsit hanyagolom. Persze meg fogom írni, de azt hiszem az nektek sem jó, ha valami erőltetett vackot teszek elétek.
Remélem megértetek.
Ígérem nektek igyekszem összeszedni magam, s legjobb tudásom szerint megírom az utolsó fejezeteket.
puszi
Anita

27.fejezet~A próbák megkezdődnek....

Sziasztok!
Most bétázás nélkül teszem fel ezt a fejezetet, mert már később nem fogom tudni, s Amy-t pedig nem érem el. Remélem nem haragszik meg érte, s ti is megbocsájtjátok nekem a hibákat.
Nagyon örülnék, ha írnátok komit is :)
pusz
Anita


Ed ajkaival a nyakamra tapadt, és a dekoltázsomat puszilgatta. A vágy szinte felemésztett belülről, és most azt sem bántam volna, ha tovább haladunk, de az ajtó hangos csapódással jelezte, hogy valaki megzavart bennünket.
Ed felkapta a fejét, és az ajtó irányába nézett, de én nem tudtam levenni tekintetem a csodás szemeiről, ajkairól, puha, meleg bőréről.

-Bocsi fiatalok! – hallottam meg Emmett mély, dörmögően nevetős hangját. – Csak nem rosszkor jöttem – kérdezte, majd nevetésben tört ki.
- Te mindig rosszkor jössz! – morogta Ed, majd nagy kínkeservesen legördült rólam, és nagy levegőket véve pislogott a plafonra.
- Mondd, miért jöttél! – szóltam a nagy mackóra.
- Na nem kell ilyen morcinak lenni.- viccelődött Em. -Egyébként az a csaj, a barátnőd küldött, hogy szóljak, hogy várnak bennünket a tanácsteremben. - eddig a pillanatig egész jól kizártam miért is vagyunk itt. De most ismét beférkőzte magát elmémbe a tudat, hogy itt most komoly harcok folynak, s nekem nem azzal kéne törődnöm, hogy elmélyítsem Ed-del a kapcsolatunkat.
- Hát persze, máris megyünk. -még egy gyors puszit nyomtam szerelmem arcára, majd őt is magammal húzva elindultunk a megbeszélésre. Egy hosszú kanyargós lépcső vezetett oda, s egy kis egyszerű fa ajtón kelett bemenni, ami csak akkor nyílt ki, ha valaki tudta a megfelelő jelszót, ami mindig egy egy rejtély megoldása volt. Ezen a helyen van a királyság legtöbbet érő varázslatai. A legnagyobb erők mind itt bújnak meg. Emiatt szeretne az anyám is ide eljutni. S ide rajtunk át vezet az út. Miközben haladtunk, már a Cullen család többi tagja is csatlakozott hozzánk. Már csak egy szoba választott el minket attól a bizonyos teremtől.
-Ne haragudjatok, de nektek itt kell maradnotok.-már láttam, hogy tiltakoznának, ezért gyorsan folytattam.- Legalább is addig, míg kinyitom az ajtót, addig nem fog megjelenni a szelleme, míg ti mellettem vagytok, de ha már megkaptam a kulcsot, akkor ti is utánam jöhettek. Majd értetek küldök valakit. - még gyors megöleltem Ed-et. Nagyon reméltem, hogy képes leszek megfejteni a feladványt. Nem szeretnék szégyenben maradni. Az ajtó szellemének előhívásához 3-at kellett kopogni-tudom elég elcsépelt, de ez már ezer évvel ezelőtt is így volt.-majd vártam, s reménykedtem abban, hogy egyáltalán hajlandó megtisztelni a jelenlétével.
- No csak, no csak. Kit látnak szemeim, csak nem az elveszett báránykánkat?- jelent meg abban a gőgös, daccal teli mosollyal a képén.
- Igen, visszajöttem. Szeretnék bemenni.- határozottnak kellett lennem.
- Tudod mi a feltétel. Én felteszek egy kérdést...-kezdett bele
- És ha helyesen válaszolok, akkor át kell adnod a kulcsot.- persze tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom.
- Akkor lásd kivel van dolgod. Ha már ilyen kis okos vagy. Íme egy könnyebb feladvány. -anyám miért nem enged be a tanács valamelyik tagja, hát nem egyszerűbb lenne, mint itt vesztegetni az időt?
- Rabságban senyvedünk a szultán udvarában. A következő ajánlatot teszi a szultán: választanunk kell két ajtó közül. Az egyik mögött a szabadság, a másik mögött két éhes oroszlán vár. Egyet kérdezhetünk az őröktől az ajtókkal kapcsolatban és utána döntenünk kell. Egy bökkenő azért van. Az egyik őr mindig hazudik, a másik mindig igazat mond, de nem tudjuk, melyik melyik. Mit kérdezzünk az egyik őrtől, hogy lehetőleg ép bőrrel megússzuk? - ú hogy az a...a ménkű esne bele, ennél nehezebbet ki se találhatott volna, de most komolyan, ki az, aki ezt meg tudja oldani?
- Kis segítség?-néztem rá félénken, hátha meglágyul felém a szíve.
- Sajnálom, de nem tehetem. A szabály kötelez.- remek, dünnyögtem az orrom alatt, majd leültem szembe az ajtóval, s gondolkozni kezdtem. Némán mélyedtem magamban, s próbáltam minden lehetséges megoldást számba vetni, de mindegyik hibásnak bizonyult. Még meg se mondtam Mr okostojás szellemnek, hogy mire gondolok, ő már rögtön mondta, hogy nem jó irányba haladok. Az agyam már zsibbadt a gondolkodástól. Közel álltam hozzá, hogy feladjam, s elkönyveljem magam a világ szerencsétlenebb lényének. Még további öt percig rágtam magam a dolgon. Mikor egyszer csak beugrott valami.
-Meg van. Azt hiszem tudom a megfejtést.- ugráltam örömömben.
- Had halljam.-várakozó tekintete láttán gyorsan bele is kezdtem mondókámba.
- Bármelyiktől kérdezhetjük a következőt: "Mit mondana a másik, ha azt kérdezném tőle, hogy melyik ajtó mögött vannak az oroszlánok?"
Ekkor az igazmondó nyilván rámutatna a szabadság ajtajára, hiszen a hazudós a hamisat mutatná. A hazudós pedig tudja, hogy az igazmondó az oroszlános ajtóra mutatna, ezért hazugságból a jó ajtóra mutatna. Így a válasz mindenképpen a szabadságba vezető ajtó.
Emögött valójában az a logikai tétel húzódik, miszerint nem(nem(igaz))=igaz, hiszen ha igaznak a jó ajtót nevezem, akkor mindkettőjükkel pontosan kétszer tagadtatom az igaz ajtót, amiből biztosan a helyes választ kapom. -szinte tapsikoltam volna örömömben, hisz éreztem, hogy ez a helyes válasz. Most először nyitom ki én teljesen egyedül az ajtót. Tudom őrültség, engem mégis nagy örömmel töltött el, még ebben a helyzetben is.
- Helyes. Méltó vagy arra, hogy megkapd a kulcsot. De valamit tudnod kell. Ezeknek a próbáknak a lényege a kitartás. Ha valaki elég kitartó, s célratörő, előbb vagy utóbb megfejti. A gonosz emberek mindent rögtön akarnak, nem képesek a nehezebb utat választani. Ezért van szükség ezekre a fejtörőkre. Ha most feladtad volna, soha többé nem lettél volna méltó a kulcs megszerzésére.- akkor ezek szerint ez is egy próba volt. Az első próbatételem. Kinyúlt egy kéz az ajtóból, amiben egy kulcs hevert. Az ember azt hinné, hogy egy giccses, arany bevonatú kulcsot fog kapni, erre itt van a világ legócskább réz kulcsa, ami valaha is létezett.
- Ne a borítója alapján ítéld a dolgokat.- adott még egy utolsó tanácsot a szellem, majd eltűnt. Én pedig rohantam Ed-hez és a többiekhez, hogy elújságoljam jó hírt.
Mindent elmondtam nekik, a feladványt, hogy hogyan oldottam meg,s még azt is, hogy milyen tanácsot kaptam, majd együtt indultunk ismét a nagyteremhez.
Edward a derekamat ölelte át, tudta, hogy mi fog most következni, s mintha nem akarna elengedni. pedig kénytelen lesz, hisz nincs más megoldás. Ezt mindannyian tudjuk. Ahogy beleraktam a kulcsot a zárba, majd fordítottam egyet rajta, az az egész helyre hatással volt. Az eddig ütött kopott holmik, most fényesen csillogtak. A legszebb virágok borították, mindenütt drágakövek, ezüst és arany minták játszottak. Meseszép volt.
- Wááóó.-ámuldoztak a többiek is. Hát igen, Fantasy még így is egy csodálatos hely.
- Elég a bámészkodásból. Nekünk most dolgunk van.- mondtam kicsit katonásan, ami elég viccesre sikerült, így még Edward is mosolygott egy kicsit. Bent egy hatalmas kerek asztal volt a terem közepén. Már Minden egyes helyen ült valaki, csak egy hely volt szabad, az, amelyiken apám szokott részt venni a gyűléseken. Most én léptem fel az emelvényre és foglaltam ott helyet.
- Akkor uraim talán el is kezdhetnénk. Arra kérem önöket, hogy meséljenek el mindent részletesen.- Ed odaállt mögém, s kezét nyugtatólag a vállamra helyezte.
- De kisasszony, nem gondolja, hogy nem kellene idegenek előtt ilyen dolgokról beszélnünk? A világunkról van szó.- szólalt fel az egyik, akit még életemben nem láttam. Pedig a többséget már elég jól ismerem. Biztos egyenes ágon való leágazás után örökölte a tagságát, s én azért nem ismerem, mert még új.
-Akkor ezek szerint téged is elküldhetnélek, mert számomra vad idegen vagy. Még a nevedet sem tudom. Szóval legközelebb ha ilyen őrült ötleted támad, talán tartsd meg magadnak.-nem szeretek így bánni az emberekkel. De apa arra tanított, hogy arányítani csak erélyesen lehet.
- Elnézést Leila kisasszony. A nevem Adam Whait. Az édesapám után kerültem ide, sajnos ő...-a felismerés hirtelen csapott arcba, ú ugyan azért van itt, mint én. Mindketten az édesapánkat helyettesítjük, s csak remélni tudjuk, hogy viszont látjuk őket. Hirtelen nyugodtság árasztotta el bensőm minden egyes részét. Nagyon hálás voltam Jaspernek, mert most szükségem volt a segítségére. Nem tehettem meg, hogy összeroppanok.
- Semmi probléma, de ha már ezen is túl estünk, akkor talán térjünk rá a lényegre. S nyugodjanak meg a vámpír családért én magam kezeskedem.
- Kisasszony, ha megengedné, akkor én kezdeném.- egy bajuszos, középkorú férfi állt fel hírtelen. Ha jól emlékszem ő a hadvezérünk Maximo.
- Parancsoljon, intettem felé, mire ő leterített egy hatalmas térképet, ami egész Fantasylandet bemutatta, végül hosszas beszédbe fogott.
- Egy pillanat uram. Azt hiszem ez így nem fog működni. Ha ezt így folytatjuk holnap délre se végzünk. Mi lenne, ha csoportokra oszlanánk?- tettem fel javaslatomat.- Mr Maximo és Jasper kidolgozhatnák a haditervet, míg én és Adam az eltüntekről szedünk össze minden fontos információt.- mindenkinek tetszett a javaslatom. Végül 12 6 fős csoportokba vergődtünk. Mindenki azt tette, amihez a legjobban értett. Emmett és az idősebb Edward az ifjoncokat tanította Greggel együtt harcolni. Bella és Carlisle a sebesülteket látta el, míg Esme, Alice és Rosalie az étel készítésben segédkezett. Ed végig mellettem maradt, s engem megnyugtatott a jelenléte.
Tudtam, hogy számomra még csak most kezdődik a neheze. Ha a következő próbán nem megyek át, akkor minden és mindenki odaveszett. Ezen múlik Fantasyland sorsa.

Díjak..

Nikki

nagyon szégyellem magam, de én még régebben megfeledkeztem egy-két díjról..tudom hülyeségnek hangzik, hisz hoyg lehet egy ilyet elfelejteni, de én komoylan mondom ma jutott eszembe, mikor kaptam egy újabbat is. Bocsánatot kérek azoktól, akiktől kaptam, s remélem nem haragszanak amiért csak most teszem ki.

Nagyon szépen köszönöm Iwettnek, Nikkinek és Carlinek, igazán jól esett, hogy gondoltatok rám.

blogok: Nikki, Iwett ésCarlie
És akkor néhány infó rólam:

Kérdések:

Kedvenc...

...íróm: Stephenie Meyer

...könyvem: Eclipse

...ételem: gyümölcsleves

...italom: 100% narancslé, őszibaracklé

...színem: fekete, barna...de ez hangulatfüggő

....énekesem: van egy pár

...énekes nő: túl sok van

...Együttes: egy oldalt lehetne írni belőlük..xd

...Dj: David Guetta

...színészem: Robert Pattinson, Lindsay Lohan, Olsen Ikrek, Jennifer Love Hewitt, Kellan Lutz...stb

...mozi film: New moon, Séta a múltba

.....sorozat: Szellemekkel suttogó, Bűbájos Boszorkák

...dalom: nincs kedvencem..ha egy dalban megfog vmi, azt örökre szeretni fogom..jelenleg ez Nelly Furtado-tól a -Suenos

...hangszerem: dob, zongora

...Hónap: július, agusztus

...nap: szombat

...évszak: nyár

....napszak: éjszaka

...sport: kosárlabda, moderntánc...és most kezdtem el hastáncolni

...bloggerem: minden bloglistámba szereplő

...kedvenc idézet: hmm..ez számomra egy nagyon nehéz kérdés...rengeteg idézetet szeretek, nem tudok választani, mindig az tetszik a legjobban, ami épp a hangulatomhoz illik, s az elég változékony...

Azt hiszem ezzel teljesítettem azt is, hogy írjak magamról pár dolgot..:)
 Azt pedig, hogy kinek ajánlom, még nem tudom, szerintem már mindenki megkapta ezeket a díjakat, s aki mégsem, én azoknak küldeném.
pusz
Anita

ui: A friss már kész van, csak a bétázás van hátra :)

Egy új történet...

Hali!

Nyitottam egy blogot, ahol egy új történetbe kezdek. Remélem benéztek majd oda is.
Az oldal: http://walktoremember-byanita.blogspot.com
Az első fejezetet holnap fogom feltenni, itt pedig még a héten várható a következő friss.
pusz
Anita

26.fejezet

Sziasztok!
Nagyon mozgalmas időn vagyok most túl. Mint már sokszor említettem, vizsgáztam, de hál isten sikeresen túl estem rajta. Ráadásul tegnap az öcsém korházba került, így nem votl se kedvem, se időm ilyesmikre, de mostmár jól van. Így most már újult erővel állok neki a fejezeteknek. Ezt a fejezetet, most ismét Amy-nek köszönhetitek. Szerintem nagyon jó lett. Köszi még 1x.
kérlek írjatok nekünk! Nagyon örülnénk neki.
pusz
Anita

Leila szemszöge:

Erősen koncentráltam, bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy sikerülhet, hisz sosem voltam még varázserő nélkül, és nem próbáltam így varázsolni, hogy egy csepp erőm sem volt.

De hála a magasságosnak sikerült, s mind a szobámban találtuk magunkat. Azonban valami nagyon stimmelt. Ahogy körbe néztem minden ugyanolyan volt, mint mielőtt elmentem innen, de valami mégis megváltozott. Pillantásom körbe pásztázta az ismerős-ismeretlen szobát, majd az ablakon állapodott meg. Nem jött be fény. Este lenne? – kérdeztem magamtól, s az éjjeli szekrényemen lévő órára pillantottam, ami délelőtt tizenegyet mutatott.

Döbbenten léptem az ablakhoz, s néztem ki rajta a „királyságomra”.

A látvány elborzasztott: mindenhol sötétség fogadott. Az egykori vidám, világos és boldog hely csak a szomorúságról, és háborúról szólt. A gyönyörű fűzfáim az udvarban megégtek, s élettelenül hanyatlottak a rég elsárgult pázsitra. A kis házak, ahol egykoron a barátaim, és leendő alattvalóim laktak romokban hevertek, és szomorúan fújta az erős szél a megmaradt ablakokban lévő fehér csipke függönyöket. A kis folyó, ami keresztül-kasul folyt a völgyben most halott tetemekkel voltak tele, s régen világító, kék színe bíborvörösre változott.

A hajdani szivárványokkal teli eget most sötét, komor esőfelhők takarták, s lépen-nyomon villámokat szórt… Anya.

Ezt ő tette, nem más. Fantázia világa nem ilyen volt, minden vidám, s jó kedélyű, bár az igaz, hogy nem hittek már túl sokan a szerelemben, de mindenki békében élt, ellenben most. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy mindez megtörtént, és hogy velem.

Tündér barátnőm lassan, és megfontoltan közeledett felém, s állt meg az ablak előtt, mellettem. Kezét lágyan emelte a vállamra, és bátorítólag végigsimított rajta.

Az első könnycseppek ekkor csordultak ki a szememből, s kezdtem keserves zokogásba.

Ed mögém lépett, és szorosan ölelt magához, majd nyomott egy édes puszit az arcomra. Hirtelen fordultam szembe Szerelmemmel, és sírtam tovább.

-          Hol lehet apa? – kérdeztem hüppögve barátnőmtől.

-          Fogalmam sincs, sajnálom! – suttogta, mire csak bólintottam.

-          Oké… Azért jött, hogy végezzen velünk, hát akkor majd megkapja tőlem, amit érdemel! – harsogtam, s kézen ragadtam szerelmem, majd apa tróntermébe mentünk. Itt is ugyanolyan volt minden, mint mielőtt elmentem. Nem változott semmi, csak az, hogy apa nem volt itt…És ez éppen elég volt számomra a bosszúra.

-          Leila kisasszony! – szólított meg Kiera. – Azt akarod, mondani, hogy…

-          Igen, azt! Visszaveszem a varázserőm! És megadom annak a szívtelen nőszemélynek, ami jár neki! – dúltam-fúltam, és üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, és a félelemtől egyaránt.

-          Lehetséges? – kérdezte halkan Ed, s ahogy megfordultam, láttam, hogy az egész Cullen család ott állt mögöttünk.

-          Igen, ha elég erős vagyok hozzá, akkor vissza tudom szerezni, ha elmondok egy varázsigét… Teliholdkor! – mondtam magabiztosan.

-          Ami mikor is lesz? – kérdezte Carlisle.

-          Két nap múlva! És addig életben kell maradnod… - mondta barátnőm.

-          Igen, így lesz! Itt maradunk ahol vagyunk, és nem mozdulunk ki innen, addig talán tudják még tartani a frontot. – gondolkodtam el.

-          De ne feledd, mi lehet ebből! – nézett rám figyelmeztetően Kiera. Na ezt szerettem volna elkerülni!

-          Hagyd ezt most! – szóltam rá.

-          Ha tényleg szeret téged, akkor tudnia kell! – Kiera nagyon határozott volt.

-          Mit? Mit kellene tudnom? – kérdezte idegesen Ed, és maga felé fordított.

-          Azt, hogy… - suttogtam, de nem tudtam befejezni, amit akartam.

-          Azt, hogy ha a varázsereje nem száll vissza hozzá, ha már nem érdemes rá, akkor meg is ölheti! – Kiera is elég ideges volt, és láttam a szemében, hogy aggódik.

-          De ez nem fog megtörténni! Én nem akárki vagyok! – szóltam erélyesen! – Az én döntésem nem kérdőjelezhető meg!

-          De ez igaz? – susogta Ed a fülembe, mire csak bólintottam.

-          Nézd! – fogtam két kezem közé arcát. – Azért mentem le a földre, hogy megtaláljam az igaz szerelmet. És meg is találtam! Így bíznod kell bennem! Nem lesz baj. Én vagyok a trónörökös, és… - elcsuklott a hangom, ahogy apa halálára gondoltam. – Ha azt akarom, hogy visszakapjam az erőm, az menni fog! Szóval ne aggódj, kérlek! – kérleltem Edet.

-          Rendben! De vigyázz magadra mindig! – kért Ő is.

-          Úgy lesz! – majd megcsókoltam. A vágy ismét feléledt testemben, de nem engedhettem most ezeknek a kínzóan gyönyörű vágyaknak. Így nagy nehezen, de elszakadtam Edtől, s a többiek felé fordultam. – Adok nektek szobákat, ahol lehetünk az elkövetkező két napban! – mondtam.

Mindenki bólintott, s követtek, én pedig kiosztottam a szobákat. A mellettem lévő két szobában volt Alice és Jasper, valamint Bella és Edward. Mellettük Esme és Carlisle, majd Rose és Emmett.

Miután mindenki elvonult kicsit a saját szobájába, Edet bevezettem a sajátomba, s fáradtan dőltünk el a hatalmas ágyon.

-          Tudod, ez a hely az egyik legszebb, sőt… De most… - motyogtam, s a könnyek újra szúrták a szememet.

-          Ne gondolj a legrosszabbra! Minden rendben lesz! – mondta, s nem engedett tovább aggodalmaskodni, mert egy édes csókkal elhallgattatott, és fölém gördülve kezdte simogatni az oldalam, miközben egyre szenvedélyesebben csókolt.

25.fejezet~Váratlan utazás

Sziasztok!
Meghoztam az újabb fejezetet, de nagyon rosszul esik, hogy nem írtok. Ennyire rossz lenne? Ha igen, akkor légyszi azt is írjátok le, mert így nem tudom, hogy mi nem tetszik, hogy min kéne változtatnom...
Nagyon örülnék neki, komolyan, nem szeretnék komment határt bevezetni így a vége előtt, de azt hiszem, ti is megérthetitek mennyire rosszul esik nekem, hogy össz-vissz csak egy komit kaptam..:(
Na de nem akarok nyafogni..
pusz
Anita

Leila Szemszög:

Egy pillanatig teljesen lefagytam, nem értettem semmit. Hogy kerül ő ide, s miért néz így ki? Arca sebhelyekkel teli, ruhája mocskos volt. Egyáltalán nem is hasonlított arra a személyre, akit utoljára láttam. Vajon mi történhetett?

Senki nem mozdult, mindenki felmérte a terepet, én nem vártam tovább, gyorsan felálltam, s odasiettem legjobb barátnőmhöz.

-Kira! Kira, mi történt?-kérdeztem tőle már a könnyeimmel küszködve.

-Nyugodjon meg Leila kisasszony! De most haza kell vinnem téged. - mondta halál nyugodtan, engem már az őrület kergetett, tudtam, hogy történt valami. És miért nem apa jött értem? Teljesen összezavarodtam...

-De Kira én nem akarok hazamenni, itt vagyok boldog. És ha már itt tartunk, hol van apa? - barátnőm arca egy enyhe fintorba torzult.

-Ezt talán nem itt kéne megbeszélni... Leila kérlek nincs sok időnk, sietnünk kell, mielőtt... - és itt ismét abbahagyta a mondandóját, nagyon idegesített, hogy nem fejezte be a mondatait.

-Addig egy tapodtat sem mozdulok, amíg el nem mondod, mi folyik otthon. Látom rajtad, hogy valami gond van. Ne is tagadd! - mutogattam rá.

-Na jó talán még van egy kis időm, hogy mindent elmagyarázzak. - kezdett el mesélni barátnőm. - Tudod azalatt az idő alatt, míg apád szelleme nálad volt, minden megváltozott nálunk. Háború van kisasszony. Az édesanyja visszatért... - elhallgatott, engem pedig kirázott a hideg. Nem is kellett többet mondani, már mindent értettem. Be akarja teljesíteni az ígéretét. Meg akar minket ölni. Ijedten ugrottam fel ismét kedvesem mellől, aki szüleivel együtt eddig csendben figyelték az eseményeket.

- Kira hol van apa? Miért nem ő jött értem? - könnyeim ismét feltörni készültek. Kedvesem is felállt, majd magához húzott, nagyon jól esett, hogy támogat, de ahogy apára gondoltam éreztem, hogy baj van. De barátnőm csak mélyen lesütötte a szemét, nem szólt egy szót sem. Miért kínoz?

-Kérlek, érzem, hogy baj van. Itt érzem a szívemben. - ekkor már nem bírtam elfolytani könnyeimet. Hangosan szipogtam, s törölgettem szemeimet.

-Css... Kicsim nyugodj meg. - suttogta fülembe Ed, miközben puszit nyomott az arcomra. Én kérlelően ráemeltem a szemem Kira-ra.

-Sajnálom, de az édesapád eltűnt a legutóbbi csatában. A tanács úgy gondolja, hogy még életben van. Már megbocsáss, de az a boszorkány mindkettőtöket akarja. Csak akkor juthat hatalomra, ha téged, a jogos örököst is elintéz. - nézett rám esdeklőn. Tudta mennyire fáj nekem, hogy a saját anyám ennyire gyűlöl. Még mindig pokolian fájt a tudat, hogy apám veszélyben van, de egy új fajta érzés is átjárta most testemet. A szín tiszta gyűlölet.

- Rendben. Engem akar? Hát akkor meg is kapja, amit szeretne.- azzal elkezdtem felrohanni a szobámba.

Ed szemszög:

Egy pillanattal ezelőtt, még kedvesem dühtől izzó szemeit néztem, egészen addig, amíg úgy nem döntött, hogy felszalad az emeletre. Elnézést kértem a vendégünktől, s ott hagytam őket egymással. Egészen a szobájáig követtem kedvesem, aki igyekezett egy két ruhát összekapkodni. Nem is vette észre, hogy bejöttem. 

-Leila, kérlek fejezd ezt be. Nem engedhetem, hogy elmenj harcolni. - már csak rágondolni is szörnyű volt. És ha megsebesül?

-Még is mi mást tehetnék? Az apámról van szó. Te képes lennél cserben hagyni a családod? - igaza volt, önző dolog volt neki ilyet mondanom.

-Igazad van, de akkor sem mehetsz egyedül. Veled megyek. - szerelmem ismét rám nézett, majd pár lépéssel átszelve szobáját megölelt.

-Nem kérhetek tőled ilyesmit. Soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami bajod esne. - még szorosabban fonta körém aprócska karjait. Tudtam, mit érez, mindketten a másik épségét féltettük.

-Nem szeretnék erről vitatkozni. Vagy mindketten megyünk, vagy egyikünk sem. - mélyen belenézett a szemembe, hátha egy cseppnyi megingást is talál, de nem láthatott mást, csak határozottságot. Így nem volt mit tennie. Mélyen felsóhajtott, s csak ennyit mondott.

-Rendben. De ígérj meg nekem valamit. - nézett rám könyörgőn.

-Amit csak szeretnél. - válaszoltam.

-Semmi hősködés nem lesz, azt teszed amit mondok! - mutatta fel a mutatóujját. Majdnem elnevettem magam a parancsoló hangnemén, de a helyzet most koránt sem volt nevetséges.

-Igen is főnök asszony! De ezt önnek is meg kell ígérnie. Semmi ostobaság. - bólintott, majd puha ajkait az enyémekhez érintette. Éreztem, hogy mennyire fél, s aggódik, de emellett azt a rengeteg szerelmet és törődést is felfedeztem. Úgy csókolt, mintha attól félne, eztán már nem lesz rá lehetőségünk. Minden érzését beleadta.

-Nyugodj meg, pár nap és túl leszünk rajta, majd miután visszatértünk minden visszaáll a régi kerékvágásba. - legalább is nagyon reméltem, hogy így lesz. Miután Leila összeszedett pár cuccot, átmentünk az én szobámba, hogy én is pakolhassak. Nem törődtem vele, mit csomagolok, pont úgy mint ő, csak dobáltam a sportáskámba a pólókat és farmerokat. Aztán táskáinkkal együtt mentünk vissza a nappaliba. Miután leértünk, azt hittem rosszul látok. Már Alice és a többiek is ott ültek a nappaliban, s feszülten hallgatták Leila barátnőjét a helyzetről. De nem is ezen lepődtem meg. A kanapé mellett már egy csomó bőrönd ott sorakozott. 

-Elárulná nekem valaki, hogy ezek mit keresnek itt? - fakadt ki kedvesem.

-Természetesen mi is veletek tartunk. Már te is a család tagja vagy, s mi megvédjük a család tagjainkat. - mondta halálosan komolyan Edward.

-De ezt én nem engedhetem. És ha miattam bajotok esik? Nálunk tisztában vannak vele, hogy kell egy vámpírt megölni. Hogyan is garantálhatnám, hogy mindenki épségben visszatér. Már az is iszonyatos, hogy Ed velem jön. - kicsit szorított a kezemen, igazság szerint én sem szerettem volna, hogy velünk jöjjenek. De azt is tudtam, hogy mennyire hajthatatlanok. Kira türelmesen várta, hogy mi fog történni, de közben a fejét ide oda kapkodta idegességében. Mintha minden perc elvesztegett idő lett volna.

- Ismerem ezt az érzést, nagyon is jól, tudom mennyire kellemetlen, mikor valaki, akit szeretsz miattad készül harcolni, ami akár a halálukkal is végződhet. - még sosem láttam anyát ennyire komolynak.- De hidd el, a Cullen családnak már nagy tapasztalatai vannak a harcok terén. Nem egyszer szálltak harcba, hogy engem védjenek. S hála Istennek még sosem sebesült meg senki. - bíztatta. De Kira most hírtelen közbevágott.

- Nem egyszerű csatározásról van szó pár vámpírral. Itt hatalmas hadseregek küzdenek egymás ellen napról napra. El sem bírjátok képzelni a jelenlegi helyzetet. Szóval most ennek tudatában döntsetek, hogy képesek lennétek akár az életetek árán is harcolni a kisasszonyért? - kérdezte, én teljesen biztos voltam benne, hogy menni fogok, ez nem is volt kérdés számomra, s semmilyen rémisztgetéssel nem tántorított volna el.

-Hát rendben, akkor ki akar még Leila-val menni? - oldotta meg Alice a problémát, mindenkinek saját magának kellett eldönteni, így egyikünknek sem volt beleszólása.-Természetesen én veled tartok. - mosolygott rá kedvesemre.

Leila szsz:

Én csak a fejemet ráztam, de miután Alice befejezte már Rose és Jasper is ott állt mellette, ezzel jelezve, hogy ők is velünk tartanak. Majd Esme és Carlisle, végül Belláék is mosolyogva álltak melléjük. Már csak Emmett nem csatlakozott, pedig meg kell hagyni, azt hittem ő lesz az első, aki odaáll. Lehet, hogy a nagy medvének mégis van esze? - hát tévedtem. Em elnevette magát a várakozó arc kifejezéseken.

-Nem gondolhattátok komolyan, hogy majd pont én fogom kihagyni a bulit... - nevetett teli torokból, de hírtelen komolyra váltotta a hangnemet. - No meg soha nem engedném el Rose baby-t egyedül. - így ismét az egész család az indulók közé sorakozott fel. 

-Rendben. Kira indulhatunk ha gondolod. - néztem barátnőmre, hiába készülődtünk harcba, újdonsült családom arcán mégis csak a puszta izgatottság látszott.

-Ömm...Leila, csak te tudsz minket visszajuttatni, én csak ide tudtam eljönni. Tudod, hogy nekem nincs ehhez erőm. - s ez igaz is volt, de akkor most mit tegyek. Hisz jelenleg én sem rendelkezem vele, és mi van, ha nem is kapom vissza? Remek... dühöngtem magamban, s fel-alá járkáltam, hátha megtalálom a választ.

-Volnál szíves megnyugodni, s logikusan gondolkozni. Még is hogy jutott áll ide? - hát persze, ha az volt a  kívánságom, hogy megtaláljam a szerelmet, így a kívánságom teljesült. Ezek szerint, ha akarok már most hazamehetek.

-Hát persze, akkor azt hiszem ne is vesztegessük az időt. Ideje indulnunk. - majd kedvesemmel és barátnőmmel együtt odaléptem a többiekhez.

-Készen álltok? - néztem még gyorsan körbe, hátha van valaki, akinek megjött a józan esze. De persze hiába tettem. - Akkor fogjátok meg egymás kezét, s ne engedjétek el, egészen addig, amíg én nem szólok, ez nagyon fontos. Senkit nem szabad elveszítenünk. - Cullenék összekulcsolták kezeiket, s mostmár tényleg indulásra készen álltak.

-Hát akkor kezdjük...

Kérlek írjatok!

24.fejezet~Bella és Edward...

Hali!
Ma ismét hoztunk egy fejezetet. Ezt már én írtam. Köszönöm Amy-nek a bétázást, s azt, hogy ennyit segít nekem. Nagyon remélem, hogy írtok megjegyzést, mert már nem sok van hátra a történetből, s nekem igazán sokat jelentene.
pusz
Anita
De a kérdés az, hogy: Örökre?


Leila szemszög:

Örökre..motoszkált ez a szócska a fejemben. Hisz a Cullen család összes tagja örökké fog élni. Míg én akármennyire is rendelkezem természetfeletti erővel, még öregedem. Igaz, hogy lassabban, mint egy átlag ember, de meg fogok öregedni, s a halál sem idegen számunkra. S most, hogy még az erőmet is elvették, ez most sokkal közelebbinek látszik.
- Mi a baj drágám? - kérdezte Ed, miközben a ráncokat próbálta kisimítani homlokomból.
- Semmi, csak hát olyan különös érzésem van. Attól félek, hogy elveszítelek. - vallottam be neki szemlesütve. Már csak a gondolat is borzalmas volt, s tudni, hogy mindez egyszer bekövetkezik...
- Olyan buta vagy. Már miért veszítenél el? - láttam a szemeiben, hogy tényleg nem érti a dolgot, hisz neki annyira természetes az öröklét.
- Ed! Én meg fogok halni. Igaz nem most, de egy nap biztosan. - eddig mosolygós arca, most komoly ábrázatot vett fel. S mélyen a gondolataiba merült.

-Tudod, nem mi vagyunk az elsők, akiknél a halál komoly problémát jelent. Apával sokat beszélgettem erről. És igen, ez egy nagyon nehéz döntés. Azt hiszem jobb lenne, ha ezt velük beszélnénk meg. Szeretném, ha meghallgatnád őket. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiszállt az ágyból, hogy felöltözhessen. Én is követtem őt, majd átsétáltam a saját hálómba, hogy rendbe tegyem magam. Öltözködés közben Bella és Edward történetén gondolkoztam. Lepörgettem, a fejemben minden mondatot, amit Alice, vagy Rosalie mesélt nekem, de nem jutottam közelebb. Nem értettem, miért pont ők tudnának nekünk segíteni.

- Leila, kész vagy? - dugta be kedvesem az ajtón a fejét engem keresve.
- Már csak egy pillanat. Csak gyorsan felkapok még egy pulcsit. - Szerelmem, mihelyst odaértem, egy édes csókban részesített, majd összekulcsolta kezünk, s együtt indultunk le a nappaliba.
Edward és Bella a kanapén ültek, s a reggeli híreket nézték a tv-ben. Mikor megláttak minket kedvesen ránk mosolyogtak. Látszott rajtuk, hogy igazán örülnek annak, hogy sikerült tisztáznunk a Tanyas ügyet.
- Jó reggelt! Mit szeretnétek reggelire?- kérdezte Bella, miközben már állt is fel párja mellől.
- Én most nem vagyok éhes. Igazság szerint beszélgetni szeretnénk veletek. - mondtam, s Ed is hevesen bólogatott. Edward ránézett fiára, s ő már tudta, hogy miről is szeretnénk velük beszélni. Bella jelentőség teljesen ránézett férjére, hogy ő is megtudja az indokot.
- Leila-t is az aggasztja, mint téged, mikor ember voltál. - mosolygott Edward a feleségére. Bella szemében rögtön felcsillant a felismerés. Nagyon idegesített, hogy csak én nem értem, mire is utalnak.
- A többiek? - kérdeztem rá, hisz rajtunk kívül a ház teljesen kiüresedett.
- Carlisle dolgozik, Esme az árvaházban van, a fiúkat pedig a lányok rángatták el valahova. - válaszolt Edward az imént feltett kérdésemre.
- Értem. - velük szemben foglaltunk helyet egy fotelban. Én Ed ölébe ültem, aki simogatni kezdte a hátamat. Engem kicsit feszéjezett, hogy ilyen közel vagyok hozzá, de ez a többieket egy cseppet sem zavarta.
- Mondd csak Leila, mennyire ismered a történetünket Bellával? - kérdezte Edward.
- Hát, Alice és Rosalie elég sokat mesélt nekem róla. Igazán mesébe illő a történetetek.
- Nem egészen. Persze nem is kívánhatnék jobbat, mint a mostani életünk, de elhiheted, hogy nem volt könnyű idáig eljutni. -ezután részletes mesélésbe kezdtek.

- Tudod, miután megismertem Bellát, kis idő múlva rá kellett ébrednem, hogy beleszerettem. Teljesen magával ragadott. Próbáltam elkerülni, egy szót sem szólni hozzá, de neki mégis sikerült az ujja köré csavarnia. Tisztában voltam vele, hogy mi vagyok, s mik lehetnek a következményei annak, ha szabadjára engedem az érzéseimet. Ő csak egy törékeny ember volt, nagyon törékeny. - erre Bella oldalba lökte, majd átvette a szót.
- Egyszer egy autó majdnem elütött, de Edward megmentett, tudtam, hogy ez nem normális, így nyomozni kezdtem. Egy kis idő után rájöttem, hogy mi is ő valójában, hogy egy vámpír. Ekkor már három dologban teljesen biztos voltam. Az egyik az volt, hogy Edward vámpír, a másik, hogy a véremre szomjazik. S a harmadik, ami az egész életemet megváltoztatta, az, hogy mérhetetlenül beleszerettem. - eztán ismét Edward mesélt.
- Sok minden történt eztán, de ezt most inkább hadjuk, azt hiszem a lányok már úgy is elmesélték neked a további részt. Tudsz arról, hogy elhagytam Bellát, igaz?-bólintottam egyet, biztosítva, hogy igen ismerem ezt a részt.
- Ekkor már világossá vált, hogy nem sok járható út maradt számunkra. Az első, ami Bellának a legjobb lett volna, majdnem megölt mindkettőnket. Az ötletem az volt, hogy teljesen eltűnök az életéből, s hagyom, hogy valaki mással éljen boldogan.
A második, hogy Bellával maradok ugyan, de hagyom megöregedni, majd ha meghalt én is követem őt. Ez számára teljesen elfogadhatatlan volt. Így maradtunk a harmadik lehetőségnél, hogy átváltoztatom vámpírrá....

- Vámpír... - suttogtam magam elé ezt a kicsiny szót. Hát persze, hisz Bella is ember volt. Ők is ugyan ezt érezték. Vámpír... vámpírrá válni... vámpírrá lenni a szerelemért... Senki nem zavart meg, hagyták, hogy megemésszem a hallottakat. Azonban egy hangos robajra lettünk figyelmesek, majd mindenki a lépcső felé fordította a tekintetét. Egy fekete csukjás alak guggolt a lépcső előtt. Majd lassan megfordult.
- Ezt nem hiszem el......

23.fejezet-Békülés és új érzelmek a láthatáron..

Sziasztok!
Ma megkaptam a jelentkezők munkáit. Hosszas mérlegelés után, sikerült is döntenem,s most kihirdetném a nyertest: 3x hurrá Amy-nek!! De ugyan akkor ne felejtkezzünk meg Ficsiről sem, aki szintén nagyon szép fejezetet írt. De nem is húzom tovább az idegeket..irány olvasni..s remélem kapunk tőletek egy két komit:
puszi
Anita


Ed szemszöge

Leila ránézett a szendvicsekre, s megvizsgálta melyikben mi van. Ezt is nyílván csak időhúzásnak szánta, mert eddig édes mindegy volt neki. Annyira sajnáltam Őt. Itt ült mellett életem egyetlen igaz szerelme, megbántottan, amit én okoztam. Ráadásul miattam még ilyen csúnyán meg is betegedett. Minden az én hibám! Apám olyan jól el tudta kerülni Tanya támadásait az idők során, én pedig úgy viselkedtem, mint egy rakás szerencsétlenség. Az első pillanatban el kellett volna löknöm magamtól, és nem hagyni, hogy úgy játsszon velem, ahogy akar. Meglehetősen bosszantott, hogy ez volt a célja, hisz milyen barát az ilyen, aki el akar választani a Kedvesemtől.

Leila végül egy sajtos, sonkás szendvics mellett döntött, s rárakta a tányérjára. Én nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy mi kerül a tányéromra, így csak megfogtam egyet, s beleharaptam. Idegállapotomat tekintve sokkal jobban érezném magam, ha leteríthetnék egy medvét, vagy pumát, de semmi esetre sem szeretném magára hagyni angyali kedvesem.

Egyél zöldséget is, hátha javít az állapotodon! – motyogtam felé fordulva, s a zöldséges tál felé böktem.
Oké… - motyogta megadóan, s elvett egy szép piros paradicsomot.

Többet nem beszéltünk, s elég kínos volt a helyzet. Sem Ő, sem én nem tudtunk mit kezdeni a másikkal, és csak nem akartuk befejezni a reggelit. Lassan majszolt el három kiadós szendvicset, majd egy banánt is elfogyasztott. Én már csak a konyha asztalra támasztottam kezeimet, s szemem sarkából figyeltem ténykedését. Olyan gyönyörű volt, még így betegen is, hogy szemem el-elkalandozott testén. Csodásan állt neki minden ruha, ám legnagyobb bánatomra vastag, kötött sál takarta kívánatos, kecses nyakát.
Lassan már nem maradt semmilyen étel az asztalon, így nekiállt elmosogatni. Nem akartam zavarni, vagy letámadni, így megvártam, míg végez, hátha így kicsit felkészültebb lesz.

Mikor letette a szivacsot, s megtörölte kezét, még pár pillanatig háttal állt, majd lassan, megfontoltan fordult meg, s nézett a szemembe.
Pillantása kétségbe esést, és fájdalmat, csalódást tükrözött, ez pedig nagyobb büntetés volt minden más bántalmazást felülmúlva. Nem értettem, hogy lehettem akkora idióta, hogy hagytam Őt egy percig is szenvedni. Tudom, hogy azt mondta, egyedül akar lenni, de talán jobb lett volna, ha mégsem hagyom teljesen magára.
Mindig úgy gondoltam, hogy apa kicsit nyuszi volt ilyen téren, s anya mellett kellett volna maradnia, de most belátom, hogy ilyen esetben az ember teljesen leblokkol.

A példaképem volt ő, mert anya mindig nagy szeretettel és odaadással beszélt apáról, sosem mondott rá egy rossz szót sem. Mindig tisztelettel beszélt róla… Színtiszta szerelemmel. Csak remélni tudom, hogy Leila is egyszer elfelejti nekem, vagy legalább megbocsátja eme bűnömet, s hasonlóképpen mesél majd rólam mindenkinek.

Azt hiszem beszélnünk kellene… - mondta bizonytalanul, s ekkor vettem csak észre, hogy megbabonázva figyeltem Őt, s ebbe Kedvesem bele is pirult.
Igen… Menjünk a nappaliba?! – hangzott a kijelentésem inkább kérdésnek.
Oké! – bólintott, majd elindult a nappali irányába. Leült az egyik fotelbe, így már nem akartam mellé furakodni, és helyet foglaltam mellette egy kanapén.
Nézd, én… Nem akarok mentegetőzni vagy ilyesmi. Tudom milyen súlya van annak amit tettem, vagy annak, amit nem tettem. Csak szeretném elmagyarázni… Vagyis… - fél vámpír létemre úgy éreztem nem tudok elmondani egy értelmes mondatot. Reményvesztetten hajtottam fejemet térdemen támaszkodó kezeimbe, és sóhajtottam nagyot.
Edward… Nem kell mentegetőznöd vagy akármi. Tudom én, hogy Tanya gyönyörű nő, és én meg… Nem igazán vagyok az, és…
Ne mondd ezt! Nekem Te vagy a legszebb Nő ezen a világon, és nekem nem is kell más. Igen, bevallom, volt olyan időszak mikor tetszett Tanya, mert tényleg szép nő, de sosem éreztem iránta semmit. Nem számít nekem semmit. Természetesen nem akartam megbántani, mikor… mikor… tudod… - hajtottam le fejemet, majd nagy levegőt véve újra ránéztem. – Olyan hirtelen történt, és reagálni sem tudtam, szégyen ide vagy oda. De az egyetlen akit sosem akartam bántani, az Te vagy! Téged szeretlek egyedül, és sosem akartam fájdalmat okozni neked! Kérlek, bocsáss meg nekem!

Leila szemszöge:

Olyan bánatosan csillogó szemekkel nézett rám, s kérlelt, hogy bocsássak meg Neki, hogy szinte minden bánatomat elfelejtettem. Meg kellett ráznom fejemet, hogy el tudjak szakadni a magukhoz láncoló szemektől.

Tudom én, hogy nem akartál bántani… Vagyis remélem, de kérlek, értsd meg, hogy milyen rettentően rossz volt látni Téged, az igaz szerelmemet egy másik nővel. Nagyon fáj, ha rá gondolok, és ez nem fog elmúlni egy hamar.
Értelek, de… Kérlek, ne taszíts el magadtól! Szeretnék veled lenni! Nagyon szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban! – mondta bánatosan.
Én is szeretlek! – suttogtam. Hogy tudnék Tőle távol lenni, hisz szinte fizikai fájdalmat okoz, ha nem fogja a kezem, és nincs mellettem.
Gyere ide… - suttogott Ő is, s kezét felém nyújtotta.

Belecsúsztattam enyémet az övébe, s átültem mellé. . Még egy kicsit feszéjezett volt a hangulat. Egyikünk sem tudta, mit kéne lépnie. Csak csendben ültünk egymást fürkészve, de ez most pont így volt jó.
Legalábbis én így hittem, de Ed nem elégedett meg ennyivel.
- Szeretlek! - mondta, de arra már nem hagyott időt, hogy én is válaszolhassak. Ajkait rányomta az enyémekre, s lágyan mozgatta azon. A testemen egy jóleső bizsergés futott át, miközben lassan eldőltünk a széles kanapén. Ő felém feküdt, s egyik kezével a hátamat simogatta, míg a másikkal megtartotta magát, hogy ne érezzem testének súlyát. A mennyekben éreztem magam, amiért ilyen szorosan tart. Mindent és mindenkit elfeledtetett velem. Azzal sem törődtem, hogy éppen a ház központjában vagyunk, s bárki megláthatna minket. Nem volt más, csak ő és én.

Bocsáss meg… nekem… kérlek! – motyogta bőrömbe, miközben a nyakamat halmozta el apró csókokkal.
Nem voltam sosem a kéjsóvár valaki, de Ed közelsége, illata, érintései kihozták belőlem a bennem szunnyadó nőt. Hangosan sóhajtoztam, míg Edward a sálamat dobta a földre, s vette birtokba kulcscsontomat is. Kezeim önkéntelenül indultak meg a hátán, s becsúsztattam inge alá, majd izmos hátán simítottam végig.
Ed egy pillanatra felnézett a szemembe, ködös tekintetét az enyémbe fúrta, majd elmosolyodott, s újra lágyan csókolta kiéhezett ajkaimat. Nyelve érzéki táncra hívta enyémet, s hosszú percekig csókoltuk egymást, miközben kezeimet előre csúsztattam, s kigomboltam ingének gombjait.
Tenyerem rásimítottam izmos mellkasára, s belenyögtem csókunkba. Ed sem tétlenkedett, s benyúlt a felsőm alá, s felfelé vette az irányt. Ujjai óvatosan rajzolták körbe melltartóm vonalát, s már nyúlt is érte hogy lejjebb húzza egy kicsit, mikor ajtónyitódást hallottunk.

-Hahó! Megjött Emmett bácsi! - rontott be a nappaliba Emmett, minket elég kínos helyzetben találva. Ed ingén a gombok teljesen szétkapcsolva, s az én ruhám sem volt valami tökéletes állapotban. Én elpirultam kényelmetlen helyzetünkön, hisz Emmett sem hülye, szerintem rögtön gondolta, hogy mit csináltunk. Ed gyorsan gombolta össze ingét, miközben én is igazgatni kezdtem ruhámat, ami megmenekült szerelmem karmaiból.
Miután sikerült ráncba kapni magunkat, észrevettem, hogy nem csak Emmett, ha nem az egész család a nappaliban áll. Nagyon szégyelltem magam szemérmetlen viselkedésemen, ezért szorosan belebújtam kedvesem karjaiba, hogy elbújhassak a világ elől.

Emmett nagy hahotázásba kezdett, és aztán már csak egy „aú”-t hallottam tőle. Ahogy felnéztem, láttam, hogy Rose villámló szemekkel méregeti férjét, s keze még mindig az ütés mozzanatában állt. Most én voltam a soron, aki nevetni kezdett, majd hozzám csatlakozott Ed is.

Na! Nem ér kinevetni a kicsit! – duzzogott Emmett. – Különben is, ti voltatok félreérthetetlen helyzetben! – rötyögött ismét.
Emmett, megtennéd, hogy kiszállsz a fiam és a barátnője magánéletéből? – morogta Bella, majd mosolyogva nézett ránk. – Mindent sikerült megbeszélnetek? – kérdezte kedvesen.
Hát… Azt hiszem. – válaszoltam kábán, mert egy kicsit még mindig az előbb történtek hatása alatt voltam.
Akkor jó! – mosolygott az idősebb Edward is.

Szerelmem megfogta a kezem, s felfelé igyekeztünk Ed szobájába. Elterültünk az ágyon, s szorosan magához ölelt. A hátamat simogatta, és néha-néha egy puszit is nyomott hol az arcomra, hol a nyakamra, vagy a fejem búbjára.

Még mindig Tanya járt a fejemben, de remélem, hogy egy jó darabig nem látom viszont, mert amit Bellától kapott…
Még mindig fájt, de olyan szépeket mondott nekem, és annyira szeretem. Tudom, hogy Ő is szeret, ebben már nem kételkedem, de kell még egy kis idő, hogy el tudjak siklani e fölött a dolog fölött.
De ami lent történt… Még most is belepirulok, ha rá gondolok, de annyira hihetetlenül felemelő érzés volt ilyen közel lenni Edhez. És akartam Őt, abban a pillanatban szinte mindennél jobban az övé akartam lenni, de tudom, hogy még nincs itt az ideje.

Egy újabb tüsszögő és köhögő roham után elvonultam venni egy újabb forró zuhanyt. Ed azt mondta, hogy a szobájában vár, így nyugodt szívvel áztattam magam jó fél óráig. A hajamat is megmostam, majd megszárítottam, aztán egy meleg pamut melegítőbe bújtam.
Visszacsoszogtam Szerelmem szobájába, de amint beléptem eszembe jutott, hogy innom kellene egy bögre meleg teát. Ezzel kifordultam a szobából, majd elindultam lefelé. Ed utánam jött, s mielőtt bármit is kérdezhetett volna, megfogtam a kezét egy mosollyal kísérve, s leballagtunk a konyhába. Ed nem engedte, hogy én készítsem a teát, így leültem a pulthoz, s megvártam míg kész lesz.
Lassan kortyolgattam, majd elmosva a bögrét, visszamentünk a szobájába.

Eldöntöttük, hogy filmet fogunk nézni, így bekapcsolta a Valentin nap címűt, és összebújva feküdtünk az ágyon a tv előtt.
Elnyomott az álom Ed karjaiban, s reggel ébredtem fel legközelebb. Ahogy kinyitottam a szemem, Szerelmem mosolygós szemeivel találtam szemben magam.
Az érzés, ami hatalmába kerített leírhatatlan volt. Elöntött a kristálytiszta szerelem, és nyugalom érzése. Tudtam, hogy Ed mellett boldog vagyok, és az is leszek… De a kérdés az, hogy: Örökre?