Küszködés..

Sziasztok!

Nem tudom mit csinálhatnék. Egyszerűen nem tudom megírni ezt a fejezetet. Mintha nem akarnának a gondolataim papírra kivetülni.
Egyszerűen nem megy, már 3 napja ezzel szenvedek, így úgy döntöttem, hogy most kicsit hanyagolom. Persze meg fogom írni, de azt hiszem az nektek sem jó, ha valami erőltetett vackot teszek elétek.
Remélem megértetek.
Ígérem nektek igyekszem összeszedni magam, s legjobb tudásom szerint megírom az utolsó fejezeteket.
puszi
Anita

27.fejezet~A próbák megkezdődnek....

Sziasztok!
Most bétázás nélkül teszem fel ezt a fejezetet, mert már később nem fogom tudni, s Amy-t pedig nem érem el. Remélem nem haragszik meg érte, s ti is megbocsájtjátok nekem a hibákat.
Nagyon örülnék, ha írnátok komit is :)
pusz
Anita


Ed ajkaival a nyakamra tapadt, és a dekoltázsomat puszilgatta. A vágy szinte felemésztett belülről, és most azt sem bántam volna, ha tovább haladunk, de az ajtó hangos csapódással jelezte, hogy valaki megzavart bennünket.
Ed felkapta a fejét, és az ajtó irányába nézett, de én nem tudtam levenni tekintetem a csodás szemeiről, ajkairól, puha, meleg bőréről.

-Bocsi fiatalok! – hallottam meg Emmett mély, dörmögően nevetős hangját. – Csak nem rosszkor jöttem – kérdezte, majd nevetésben tört ki.
- Te mindig rosszkor jössz! – morogta Ed, majd nagy kínkeservesen legördült rólam, és nagy levegőket véve pislogott a plafonra.
- Mondd, miért jöttél! – szóltam a nagy mackóra.
- Na nem kell ilyen morcinak lenni.- viccelődött Em. -Egyébként az a csaj, a barátnőd küldött, hogy szóljak, hogy várnak bennünket a tanácsteremben. - eddig a pillanatig egész jól kizártam miért is vagyunk itt. De most ismét beférkőzte magát elmémbe a tudat, hogy itt most komoly harcok folynak, s nekem nem azzal kéne törődnöm, hogy elmélyítsem Ed-del a kapcsolatunkat.
- Hát persze, máris megyünk. -még egy gyors puszit nyomtam szerelmem arcára, majd őt is magammal húzva elindultunk a megbeszélésre. Egy hosszú kanyargós lépcső vezetett oda, s egy kis egyszerű fa ajtón kelett bemenni, ami csak akkor nyílt ki, ha valaki tudta a megfelelő jelszót, ami mindig egy egy rejtély megoldása volt. Ezen a helyen van a királyság legtöbbet érő varázslatai. A legnagyobb erők mind itt bújnak meg. Emiatt szeretne az anyám is ide eljutni. S ide rajtunk át vezet az út. Miközben haladtunk, már a Cullen család többi tagja is csatlakozott hozzánk. Már csak egy szoba választott el minket attól a bizonyos teremtől.
-Ne haragudjatok, de nektek itt kell maradnotok.-már láttam, hogy tiltakoznának, ezért gyorsan folytattam.- Legalább is addig, míg kinyitom az ajtót, addig nem fog megjelenni a szelleme, míg ti mellettem vagytok, de ha már megkaptam a kulcsot, akkor ti is utánam jöhettek. Majd értetek küldök valakit. - még gyors megöleltem Ed-et. Nagyon reméltem, hogy képes leszek megfejteni a feladványt. Nem szeretnék szégyenben maradni. Az ajtó szellemének előhívásához 3-at kellett kopogni-tudom elég elcsépelt, de ez már ezer évvel ezelőtt is így volt.-majd vártam, s reménykedtem abban, hogy egyáltalán hajlandó megtisztelni a jelenlétével.
- No csak, no csak. Kit látnak szemeim, csak nem az elveszett báránykánkat?- jelent meg abban a gőgös, daccal teli mosollyal a képén.
- Igen, visszajöttem. Szeretnék bemenni.- határozottnak kellett lennem.
- Tudod mi a feltétel. Én felteszek egy kérdést...-kezdett bele
- És ha helyesen válaszolok, akkor át kell adnod a kulcsot.- persze tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom.
- Akkor lásd kivel van dolgod. Ha már ilyen kis okos vagy. Íme egy könnyebb feladvány. -anyám miért nem enged be a tanács valamelyik tagja, hát nem egyszerűbb lenne, mint itt vesztegetni az időt?
- Rabságban senyvedünk a szultán udvarában. A következő ajánlatot teszi a szultán: választanunk kell két ajtó közül. Az egyik mögött a szabadság, a másik mögött két éhes oroszlán vár. Egyet kérdezhetünk az őröktől az ajtókkal kapcsolatban és utána döntenünk kell. Egy bökkenő azért van. Az egyik őr mindig hazudik, a másik mindig igazat mond, de nem tudjuk, melyik melyik. Mit kérdezzünk az egyik őrtől, hogy lehetőleg ép bőrrel megússzuk? - ú hogy az a...a ménkű esne bele, ennél nehezebbet ki se találhatott volna, de most komolyan, ki az, aki ezt meg tudja oldani?
- Kis segítség?-néztem rá félénken, hátha meglágyul felém a szíve.
- Sajnálom, de nem tehetem. A szabály kötelez.- remek, dünnyögtem az orrom alatt, majd leültem szembe az ajtóval, s gondolkozni kezdtem. Némán mélyedtem magamban, s próbáltam minden lehetséges megoldást számba vetni, de mindegyik hibásnak bizonyult. Még meg se mondtam Mr okostojás szellemnek, hogy mire gondolok, ő már rögtön mondta, hogy nem jó irányba haladok. Az agyam már zsibbadt a gondolkodástól. Közel álltam hozzá, hogy feladjam, s elkönyveljem magam a világ szerencsétlenebb lényének. Még további öt percig rágtam magam a dolgon. Mikor egyszer csak beugrott valami.
-Meg van. Azt hiszem tudom a megfejtést.- ugráltam örömömben.
- Had halljam.-várakozó tekintete láttán gyorsan bele is kezdtem mondókámba.
- Bármelyiktől kérdezhetjük a következőt: "Mit mondana a másik, ha azt kérdezném tőle, hogy melyik ajtó mögött vannak az oroszlánok?"
Ekkor az igazmondó nyilván rámutatna a szabadság ajtajára, hiszen a hazudós a hamisat mutatná. A hazudós pedig tudja, hogy az igazmondó az oroszlános ajtóra mutatna, ezért hazugságból a jó ajtóra mutatna. Így a válasz mindenképpen a szabadságba vezető ajtó.
Emögött valójában az a logikai tétel húzódik, miszerint nem(nem(igaz))=igaz, hiszen ha igaznak a jó ajtót nevezem, akkor mindkettőjükkel pontosan kétszer tagadtatom az igaz ajtót, amiből biztosan a helyes választ kapom. -szinte tapsikoltam volna örömömben, hisz éreztem, hogy ez a helyes válasz. Most először nyitom ki én teljesen egyedül az ajtót. Tudom őrültség, engem mégis nagy örömmel töltött el, még ebben a helyzetben is.
- Helyes. Méltó vagy arra, hogy megkapd a kulcsot. De valamit tudnod kell. Ezeknek a próbáknak a lényege a kitartás. Ha valaki elég kitartó, s célratörő, előbb vagy utóbb megfejti. A gonosz emberek mindent rögtön akarnak, nem képesek a nehezebb utat választani. Ezért van szükség ezekre a fejtörőkre. Ha most feladtad volna, soha többé nem lettél volna méltó a kulcs megszerzésére.- akkor ezek szerint ez is egy próba volt. Az első próbatételem. Kinyúlt egy kéz az ajtóból, amiben egy kulcs hevert. Az ember azt hinné, hogy egy giccses, arany bevonatú kulcsot fog kapni, erre itt van a világ legócskább réz kulcsa, ami valaha is létezett.
- Ne a borítója alapján ítéld a dolgokat.- adott még egy utolsó tanácsot a szellem, majd eltűnt. Én pedig rohantam Ed-hez és a többiekhez, hogy elújságoljam jó hírt.
Mindent elmondtam nekik, a feladványt, hogy hogyan oldottam meg,s még azt is, hogy milyen tanácsot kaptam, majd együtt indultunk ismét a nagyteremhez.
Edward a derekamat ölelte át, tudta, hogy mi fog most következni, s mintha nem akarna elengedni. pedig kénytelen lesz, hisz nincs más megoldás. Ezt mindannyian tudjuk. Ahogy beleraktam a kulcsot a zárba, majd fordítottam egyet rajta, az az egész helyre hatással volt. Az eddig ütött kopott holmik, most fényesen csillogtak. A legszebb virágok borították, mindenütt drágakövek, ezüst és arany minták játszottak. Meseszép volt.
- Wááóó.-ámuldoztak a többiek is. Hát igen, Fantasy még így is egy csodálatos hely.
- Elég a bámészkodásból. Nekünk most dolgunk van.- mondtam kicsit katonásan, ami elég viccesre sikerült, így még Edward is mosolygott egy kicsit. Bent egy hatalmas kerek asztal volt a terem közepén. Már Minden egyes helyen ült valaki, csak egy hely volt szabad, az, amelyiken apám szokott részt venni a gyűléseken. Most én léptem fel az emelvényre és foglaltam ott helyet.
- Akkor uraim talán el is kezdhetnénk. Arra kérem önöket, hogy meséljenek el mindent részletesen.- Ed odaállt mögém, s kezét nyugtatólag a vállamra helyezte.
- De kisasszony, nem gondolja, hogy nem kellene idegenek előtt ilyen dolgokról beszélnünk? A világunkról van szó.- szólalt fel az egyik, akit még életemben nem láttam. Pedig a többséget már elég jól ismerem. Biztos egyenes ágon való leágazás után örökölte a tagságát, s én azért nem ismerem, mert még új.
-Akkor ezek szerint téged is elküldhetnélek, mert számomra vad idegen vagy. Még a nevedet sem tudom. Szóval legközelebb ha ilyen őrült ötleted támad, talán tartsd meg magadnak.-nem szeretek így bánni az emberekkel. De apa arra tanított, hogy arányítani csak erélyesen lehet.
- Elnézést Leila kisasszony. A nevem Adam Whait. Az édesapám után kerültem ide, sajnos ő...-a felismerés hirtelen csapott arcba, ú ugyan azért van itt, mint én. Mindketten az édesapánkat helyettesítjük, s csak remélni tudjuk, hogy viszont látjuk őket. Hirtelen nyugodtság árasztotta el bensőm minden egyes részét. Nagyon hálás voltam Jaspernek, mert most szükségem volt a segítségére. Nem tehettem meg, hogy összeroppanok.
- Semmi probléma, de ha már ezen is túl estünk, akkor talán térjünk rá a lényegre. S nyugodjanak meg a vámpír családért én magam kezeskedem.
- Kisasszony, ha megengedné, akkor én kezdeném.- egy bajuszos, középkorú férfi állt fel hírtelen. Ha jól emlékszem ő a hadvezérünk Maximo.
- Parancsoljon, intettem felé, mire ő leterített egy hatalmas térképet, ami egész Fantasylandet bemutatta, végül hosszas beszédbe fogott.
- Egy pillanat uram. Azt hiszem ez így nem fog működni. Ha ezt így folytatjuk holnap délre se végzünk. Mi lenne, ha csoportokra oszlanánk?- tettem fel javaslatomat.- Mr Maximo és Jasper kidolgozhatnák a haditervet, míg én és Adam az eltüntekről szedünk össze minden fontos információt.- mindenkinek tetszett a javaslatom. Végül 12 6 fős csoportokba vergődtünk. Mindenki azt tette, amihez a legjobban értett. Emmett és az idősebb Edward az ifjoncokat tanította Greggel együtt harcolni. Bella és Carlisle a sebesülteket látta el, míg Esme, Alice és Rosalie az étel készítésben segédkezett. Ed végig mellettem maradt, s engem megnyugtatott a jelenléte.
Tudtam, hogy számomra még csak most kezdődik a neheze. Ha a következő próbán nem megyek át, akkor minden és mindenki odaveszett. Ezen múlik Fantasyland sorsa.

Díjak..

Nikki

nagyon szégyellem magam, de én még régebben megfeledkeztem egy-két díjról..tudom hülyeségnek hangzik, hisz hoyg lehet egy ilyet elfelejteni, de én komoylan mondom ma jutott eszembe, mikor kaptam egy újabbat is. Bocsánatot kérek azoktól, akiktől kaptam, s remélem nem haragszanak amiért csak most teszem ki.

Nagyon szépen köszönöm Iwettnek, Nikkinek és Carlinek, igazán jól esett, hogy gondoltatok rám.

blogok: Nikki, Iwett ésCarlie
És akkor néhány infó rólam:

Kérdések:

Kedvenc...

...íróm: Stephenie Meyer

...könyvem: Eclipse

...ételem: gyümölcsleves

...italom: 100% narancslé, őszibaracklé

...színem: fekete, barna...de ez hangulatfüggő

....énekesem: van egy pár

...énekes nő: túl sok van

...Együttes: egy oldalt lehetne írni belőlük..xd

...Dj: David Guetta

...színészem: Robert Pattinson, Lindsay Lohan, Olsen Ikrek, Jennifer Love Hewitt, Kellan Lutz...stb

...mozi film: New moon, Séta a múltba

.....sorozat: Szellemekkel suttogó, Bűbájos Boszorkák

...dalom: nincs kedvencem..ha egy dalban megfog vmi, azt örökre szeretni fogom..jelenleg ez Nelly Furtado-tól a -Suenos

...hangszerem: dob, zongora

...Hónap: július, agusztus

...nap: szombat

...évszak: nyár

....napszak: éjszaka

...sport: kosárlabda, moderntánc...és most kezdtem el hastáncolni

...bloggerem: minden bloglistámba szereplő

...kedvenc idézet: hmm..ez számomra egy nagyon nehéz kérdés...rengeteg idézetet szeretek, nem tudok választani, mindig az tetszik a legjobban, ami épp a hangulatomhoz illik, s az elég változékony...

Azt hiszem ezzel teljesítettem azt is, hogy írjak magamról pár dolgot..:)
 Azt pedig, hogy kinek ajánlom, még nem tudom, szerintem már mindenki megkapta ezeket a díjakat, s aki mégsem, én azoknak küldeném.
pusz
Anita

ui: A friss már kész van, csak a bétázás van hátra :)

Egy új történet...

Hali!

Nyitottam egy blogot, ahol egy új történetbe kezdek. Remélem benéztek majd oda is.
Az oldal: http://walktoremember-byanita.blogspot.com
Az első fejezetet holnap fogom feltenni, itt pedig még a héten várható a következő friss.
pusz
Anita

26.fejezet

Sziasztok!
Nagyon mozgalmas időn vagyok most túl. Mint már sokszor említettem, vizsgáztam, de hál isten sikeresen túl estem rajta. Ráadásul tegnap az öcsém korházba került, így nem votl se kedvem, se időm ilyesmikre, de mostmár jól van. Így most már újult erővel állok neki a fejezeteknek. Ezt a fejezetet, most ismét Amy-nek köszönhetitek. Szerintem nagyon jó lett. Köszi még 1x.
kérlek írjatok nekünk! Nagyon örülnénk neki.
pusz
Anita

Leila szemszöge:

Erősen koncentráltam, bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy sikerülhet, hisz sosem voltam még varázserő nélkül, és nem próbáltam így varázsolni, hogy egy csepp erőm sem volt.

De hála a magasságosnak sikerült, s mind a szobámban találtuk magunkat. Azonban valami nagyon stimmelt. Ahogy körbe néztem minden ugyanolyan volt, mint mielőtt elmentem innen, de valami mégis megváltozott. Pillantásom körbe pásztázta az ismerős-ismeretlen szobát, majd az ablakon állapodott meg. Nem jött be fény. Este lenne? – kérdeztem magamtól, s az éjjeli szekrényemen lévő órára pillantottam, ami délelőtt tizenegyet mutatott.

Döbbenten léptem az ablakhoz, s néztem ki rajta a „királyságomra”.

A látvány elborzasztott: mindenhol sötétség fogadott. Az egykori vidám, világos és boldog hely csak a szomorúságról, és háborúról szólt. A gyönyörű fűzfáim az udvarban megégtek, s élettelenül hanyatlottak a rég elsárgult pázsitra. A kis házak, ahol egykoron a barátaim, és leendő alattvalóim laktak romokban hevertek, és szomorúan fújta az erős szél a megmaradt ablakokban lévő fehér csipke függönyöket. A kis folyó, ami keresztül-kasul folyt a völgyben most halott tetemekkel voltak tele, s régen világító, kék színe bíborvörösre változott.

A hajdani szivárványokkal teli eget most sötét, komor esőfelhők takarták, s lépen-nyomon villámokat szórt… Anya.

Ezt ő tette, nem más. Fantázia világa nem ilyen volt, minden vidám, s jó kedélyű, bár az igaz, hogy nem hittek már túl sokan a szerelemben, de mindenki békében élt, ellenben most. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy mindez megtörtént, és hogy velem.

Tündér barátnőm lassan, és megfontoltan közeledett felém, s állt meg az ablak előtt, mellettem. Kezét lágyan emelte a vállamra, és bátorítólag végigsimított rajta.

Az első könnycseppek ekkor csordultak ki a szememből, s kezdtem keserves zokogásba.

Ed mögém lépett, és szorosan ölelt magához, majd nyomott egy édes puszit az arcomra. Hirtelen fordultam szembe Szerelmemmel, és sírtam tovább.

-          Hol lehet apa? – kérdeztem hüppögve barátnőmtől.

-          Fogalmam sincs, sajnálom! – suttogta, mire csak bólintottam.

-          Oké… Azért jött, hogy végezzen velünk, hát akkor majd megkapja tőlem, amit érdemel! – harsogtam, s kézen ragadtam szerelmem, majd apa tróntermébe mentünk. Itt is ugyanolyan volt minden, mint mielőtt elmentem. Nem változott semmi, csak az, hogy apa nem volt itt…És ez éppen elég volt számomra a bosszúra.

-          Leila kisasszony! – szólított meg Kiera. – Azt akarod, mondani, hogy…

-          Igen, azt! Visszaveszem a varázserőm! És megadom annak a szívtelen nőszemélynek, ami jár neki! – dúltam-fúltam, és üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, és a félelemtől egyaránt.

-          Lehetséges? – kérdezte halkan Ed, s ahogy megfordultam, láttam, hogy az egész Cullen család ott állt mögöttünk.

-          Igen, ha elég erős vagyok hozzá, akkor vissza tudom szerezni, ha elmondok egy varázsigét… Teliholdkor! – mondtam magabiztosan.

-          Ami mikor is lesz? – kérdezte Carlisle.

-          Két nap múlva! És addig életben kell maradnod… - mondta barátnőm.

-          Igen, így lesz! Itt maradunk ahol vagyunk, és nem mozdulunk ki innen, addig talán tudják még tartani a frontot. – gondolkodtam el.

-          De ne feledd, mi lehet ebből! – nézett rám figyelmeztetően Kiera. Na ezt szerettem volna elkerülni!

-          Hagyd ezt most! – szóltam rá.

-          Ha tényleg szeret téged, akkor tudnia kell! – Kiera nagyon határozott volt.

-          Mit? Mit kellene tudnom? – kérdezte idegesen Ed, és maga felé fordított.

-          Azt, hogy… - suttogtam, de nem tudtam befejezni, amit akartam.

-          Azt, hogy ha a varázsereje nem száll vissza hozzá, ha már nem érdemes rá, akkor meg is ölheti! – Kiera is elég ideges volt, és láttam a szemében, hogy aggódik.

-          De ez nem fog megtörténni! Én nem akárki vagyok! – szóltam erélyesen! – Az én döntésem nem kérdőjelezhető meg!

-          De ez igaz? – susogta Ed a fülembe, mire csak bólintottam.

-          Nézd! – fogtam két kezem közé arcát. – Azért mentem le a földre, hogy megtaláljam az igaz szerelmet. És meg is találtam! Így bíznod kell bennem! Nem lesz baj. Én vagyok a trónörökös, és… - elcsuklott a hangom, ahogy apa halálára gondoltam. – Ha azt akarom, hogy visszakapjam az erőm, az menni fog! Szóval ne aggódj, kérlek! – kérleltem Edet.

-          Rendben! De vigyázz magadra mindig! – kért Ő is.

-          Úgy lesz! – majd megcsókoltam. A vágy ismét feléledt testemben, de nem engedhettem most ezeknek a kínzóan gyönyörű vágyaknak. Így nagy nehezen, de elszakadtam Edtől, s a többiek felé fordultam. – Adok nektek szobákat, ahol lehetünk az elkövetkező két napban! – mondtam.

Mindenki bólintott, s követtek, én pedig kiosztottam a szobákat. A mellettem lévő két szobában volt Alice és Jasper, valamint Bella és Edward. Mellettük Esme és Carlisle, majd Rose és Emmett.

Miután mindenki elvonult kicsit a saját szobájába, Edet bevezettem a sajátomba, s fáradtan dőltünk el a hatalmas ágyon.

-          Tudod, ez a hely az egyik legszebb, sőt… De most… - motyogtam, s a könnyek újra szúrták a szememet.

-          Ne gondolj a legrosszabbra! Minden rendben lesz! – mondta, s nem engedett tovább aggodalmaskodni, mert egy édes csókkal elhallgattatott, és fölém gördülve kezdte simogatni az oldalam, miközben egyre szenvedélyesebben csókolt.

25.fejezet~Váratlan utazás

Sziasztok!
Meghoztam az újabb fejezetet, de nagyon rosszul esik, hogy nem írtok. Ennyire rossz lenne? Ha igen, akkor légyszi azt is írjátok le, mert így nem tudom, hogy mi nem tetszik, hogy min kéne változtatnom...
Nagyon örülnék neki, komolyan, nem szeretnék komment határt bevezetni így a vége előtt, de azt hiszem, ti is megérthetitek mennyire rosszul esik nekem, hogy össz-vissz csak egy komit kaptam..:(
Na de nem akarok nyafogni..
pusz
Anita

Leila Szemszög:

Egy pillanatig teljesen lefagytam, nem értettem semmit. Hogy kerül ő ide, s miért néz így ki? Arca sebhelyekkel teli, ruhája mocskos volt. Egyáltalán nem is hasonlított arra a személyre, akit utoljára láttam. Vajon mi történhetett?

Senki nem mozdult, mindenki felmérte a terepet, én nem vártam tovább, gyorsan felálltam, s odasiettem legjobb barátnőmhöz.

-Kira! Kira, mi történt?-kérdeztem tőle már a könnyeimmel küszködve.

-Nyugodjon meg Leila kisasszony! De most haza kell vinnem téged. - mondta halál nyugodtan, engem már az őrület kergetett, tudtam, hogy történt valami. És miért nem apa jött értem? Teljesen összezavarodtam...

-De Kira én nem akarok hazamenni, itt vagyok boldog. És ha már itt tartunk, hol van apa? - barátnőm arca egy enyhe fintorba torzult.

-Ezt talán nem itt kéne megbeszélni... Leila kérlek nincs sok időnk, sietnünk kell, mielőtt... - és itt ismét abbahagyta a mondandóját, nagyon idegesített, hogy nem fejezte be a mondatait.

-Addig egy tapodtat sem mozdulok, amíg el nem mondod, mi folyik otthon. Látom rajtad, hogy valami gond van. Ne is tagadd! - mutogattam rá.

-Na jó talán még van egy kis időm, hogy mindent elmagyarázzak. - kezdett el mesélni barátnőm. - Tudod azalatt az idő alatt, míg apád szelleme nálad volt, minden megváltozott nálunk. Háború van kisasszony. Az édesanyja visszatért... - elhallgatott, engem pedig kirázott a hideg. Nem is kellett többet mondani, már mindent értettem. Be akarja teljesíteni az ígéretét. Meg akar minket ölni. Ijedten ugrottam fel ismét kedvesem mellől, aki szüleivel együtt eddig csendben figyelték az eseményeket.

- Kira hol van apa? Miért nem ő jött értem? - könnyeim ismét feltörni készültek. Kedvesem is felállt, majd magához húzott, nagyon jól esett, hogy támogat, de ahogy apára gondoltam éreztem, hogy baj van. De barátnőm csak mélyen lesütötte a szemét, nem szólt egy szót sem. Miért kínoz?

-Kérlek, érzem, hogy baj van. Itt érzem a szívemben. - ekkor már nem bírtam elfolytani könnyeimet. Hangosan szipogtam, s törölgettem szemeimet.

-Css... Kicsim nyugodj meg. - suttogta fülembe Ed, miközben puszit nyomott az arcomra. Én kérlelően ráemeltem a szemem Kira-ra.

-Sajnálom, de az édesapád eltűnt a legutóbbi csatában. A tanács úgy gondolja, hogy még életben van. Már megbocsáss, de az a boszorkány mindkettőtöket akarja. Csak akkor juthat hatalomra, ha téged, a jogos örököst is elintéz. - nézett rám esdeklőn. Tudta mennyire fáj nekem, hogy a saját anyám ennyire gyűlöl. Még mindig pokolian fájt a tudat, hogy apám veszélyben van, de egy új fajta érzés is átjárta most testemet. A szín tiszta gyűlölet.

- Rendben. Engem akar? Hát akkor meg is kapja, amit szeretne.- azzal elkezdtem felrohanni a szobámba.

Ed szemszög:

Egy pillanattal ezelőtt, még kedvesem dühtől izzó szemeit néztem, egészen addig, amíg úgy nem döntött, hogy felszalad az emeletre. Elnézést kértem a vendégünktől, s ott hagytam őket egymással. Egészen a szobájáig követtem kedvesem, aki igyekezett egy két ruhát összekapkodni. Nem is vette észre, hogy bejöttem. 

-Leila, kérlek fejezd ezt be. Nem engedhetem, hogy elmenj harcolni. - már csak rágondolni is szörnyű volt. És ha megsebesül?

-Még is mi mást tehetnék? Az apámról van szó. Te képes lennél cserben hagyni a családod? - igaza volt, önző dolog volt neki ilyet mondanom.

-Igazad van, de akkor sem mehetsz egyedül. Veled megyek. - szerelmem ismét rám nézett, majd pár lépéssel átszelve szobáját megölelt.

-Nem kérhetek tőled ilyesmit. Soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami bajod esne. - még szorosabban fonta körém aprócska karjait. Tudtam, mit érez, mindketten a másik épségét féltettük.

-Nem szeretnék erről vitatkozni. Vagy mindketten megyünk, vagy egyikünk sem. - mélyen belenézett a szemembe, hátha egy cseppnyi megingást is talál, de nem láthatott mást, csak határozottságot. Így nem volt mit tennie. Mélyen felsóhajtott, s csak ennyit mondott.

-Rendben. De ígérj meg nekem valamit. - nézett rám könyörgőn.

-Amit csak szeretnél. - válaszoltam.

-Semmi hősködés nem lesz, azt teszed amit mondok! - mutatta fel a mutatóujját. Majdnem elnevettem magam a parancsoló hangnemén, de a helyzet most koránt sem volt nevetséges.

-Igen is főnök asszony! De ezt önnek is meg kell ígérnie. Semmi ostobaság. - bólintott, majd puha ajkait az enyémekhez érintette. Éreztem, hogy mennyire fél, s aggódik, de emellett azt a rengeteg szerelmet és törődést is felfedeztem. Úgy csókolt, mintha attól félne, eztán már nem lesz rá lehetőségünk. Minden érzését beleadta.

-Nyugodj meg, pár nap és túl leszünk rajta, majd miután visszatértünk minden visszaáll a régi kerékvágásba. - legalább is nagyon reméltem, hogy így lesz. Miután Leila összeszedett pár cuccot, átmentünk az én szobámba, hogy én is pakolhassak. Nem törődtem vele, mit csomagolok, pont úgy mint ő, csak dobáltam a sportáskámba a pólókat és farmerokat. Aztán táskáinkkal együtt mentünk vissza a nappaliba. Miután leértünk, azt hittem rosszul látok. Már Alice és a többiek is ott ültek a nappaliban, s feszülten hallgatták Leila barátnőjét a helyzetről. De nem is ezen lepődtem meg. A kanapé mellett már egy csomó bőrönd ott sorakozott. 

-Elárulná nekem valaki, hogy ezek mit keresnek itt? - fakadt ki kedvesem.

-Természetesen mi is veletek tartunk. Már te is a család tagja vagy, s mi megvédjük a család tagjainkat. - mondta halálosan komolyan Edward.

-De ezt én nem engedhetem. És ha miattam bajotok esik? Nálunk tisztában vannak vele, hogy kell egy vámpírt megölni. Hogyan is garantálhatnám, hogy mindenki épségben visszatér. Már az is iszonyatos, hogy Ed velem jön. - kicsit szorított a kezemen, igazság szerint én sem szerettem volna, hogy velünk jöjjenek. De azt is tudtam, hogy mennyire hajthatatlanok. Kira türelmesen várta, hogy mi fog történni, de közben a fejét ide oda kapkodta idegességében. Mintha minden perc elvesztegett idő lett volna.

- Ismerem ezt az érzést, nagyon is jól, tudom mennyire kellemetlen, mikor valaki, akit szeretsz miattad készül harcolni, ami akár a halálukkal is végződhet. - még sosem láttam anyát ennyire komolynak.- De hidd el, a Cullen családnak már nagy tapasztalatai vannak a harcok terén. Nem egyszer szálltak harcba, hogy engem védjenek. S hála Istennek még sosem sebesült meg senki. - bíztatta. De Kira most hírtelen közbevágott.

- Nem egyszerű csatározásról van szó pár vámpírral. Itt hatalmas hadseregek küzdenek egymás ellen napról napra. El sem bírjátok képzelni a jelenlegi helyzetet. Szóval most ennek tudatában döntsetek, hogy képesek lennétek akár az életetek árán is harcolni a kisasszonyért? - kérdezte, én teljesen biztos voltam benne, hogy menni fogok, ez nem is volt kérdés számomra, s semmilyen rémisztgetéssel nem tántorított volna el.

-Hát rendben, akkor ki akar még Leila-val menni? - oldotta meg Alice a problémát, mindenkinek saját magának kellett eldönteni, így egyikünknek sem volt beleszólása.-Természetesen én veled tartok. - mosolygott rá kedvesemre.

Leila szsz:

Én csak a fejemet ráztam, de miután Alice befejezte már Rose és Jasper is ott állt mellette, ezzel jelezve, hogy ők is velünk tartanak. Majd Esme és Carlisle, végül Belláék is mosolyogva álltak melléjük. Már csak Emmett nem csatlakozott, pedig meg kell hagyni, azt hittem ő lesz az első, aki odaáll. Lehet, hogy a nagy medvének mégis van esze? - hát tévedtem. Em elnevette magát a várakozó arc kifejezéseken.

-Nem gondolhattátok komolyan, hogy majd pont én fogom kihagyni a bulit... - nevetett teli torokból, de hírtelen komolyra váltotta a hangnemet. - No meg soha nem engedném el Rose baby-t egyedül. - így ismét az egész család az indulók közé sorakozott fel. 

-Rendben. Kira indulhatunk ha gondolod. - néztem barátnőmre, hiába készülődtünk harcba, újdonsült családom arcán mégis csak a puszta izgatottság látszott.

-Ömm...Leila, csak te tudsz minket visszajuttatni, én csak ide tudtam eljönni. Tudod, hogy nekem nincs ehhez erőm. - s ez igaz is volt, de akkor most mit tegyek. Hisz jelenleg én sem rendelkezem vele, és mi van, ha nem is kapom vissza? Remek... dühöngtem magamban, s fel-alá járkáltam, hátha megtalálom a választ.

-Volnál szíves megnyugodni, s logikusan gondolkozni. Még is hogy jutott áll ide? - hát persze, ha az volt a  kívánságom, hogy megtaláljam a szerelmet, így a kívánságom teljesült. Ezek szerint, ha akarok már most hazamehetek.

-Hát persze, akkor azt hiszem ne is vesztegessük az időt. Ideje indulnunk. - majd kedvesemmel és barátnőmmel együtt odaléptem a többiekhez.

-Készen álltok? - néztem még gyorsan körbe, hátha van valaki, akinek megjött a józan esze. De persze hiába tettem. - Akkor fogjátok meg egymás kezét, s ne engedjétek el, egészen addig, amíg én nem szólok, ez nagyon fontos. Senkit nem szabad elveszítenünk. - Cullenék összekulcsolták kezeiket, s mostmár tényleg indulásra készen álltak.

-Hát akkor kezdjük...

Kérlek írjatok!

24.fejezet~Bella és Edward...

Hali!
Ma ismét hoztunk egy fejezetet. Ezt már én írtam. Köszönöm Amy-nek a bétázást, s azt, hogy ennyit segít nekem. Nagyon remélem, hogy írtok megjegyzést, mert már nem sok van hátra a történetből, s nekem igazán sokat jelentene.
pusz
Anita
De a kérdés az, hogy: Örökre?


Leila szemszög:

Örökre..motoszkált ez a szócska a fejemben. Hisz a Cullen család összes tagja örökké fog élni. Míg én akármennyire is rendelkezem természetfeletti erővel, még öregedem. Igaz, hogy lassabban, mint egy átlag ember, de meg fogok öregedni, s a halál sem idegen számunkra. S most, hogy még az erőmet is elvették, ez most sokkal közelebbinek látszik.
- Mi a baj drágám? - kérdezte Ed, miközben a ráncokat próbálta kisimítani homlokomból.
- Semmi, csak hát olyan különös érzésem van. Attól félek, hogy elveszítelek. - vallottam be neki szemlesütve. Már csak a gondolat is borzalmas volt, s tudni, hogy mindez egyszer bekövetkezik...
- Olyan buta vagy. Már miért veszítenél el? - láttam a szemeiben, hogy tényleg nem érti a dolgot, hisz neki annyira természetes az öröklét.
- Ed! Én meg fogok halni. Igaz nem most, de egy nap biztosan. - eddig mosolygós arca, most komoly ábrázatot vett fel. S mélyen a gondolataiba merült.

-Tudod, nem mi vagyunk az elsők, akiknél a halál komoly problémát jelent. Apával sokat beszélgettem erről. És igen, ez egy nagyon nehéz döntés. Azt hiszem jobb lenne, ha ezt velük beszélnénk meg. Szeretném, ha meghallgatnád őket. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiszállt az ágyból, hogy felöltözhessen. Én is követtem őt, majd átsétáltam a saját hálómba, hogy rendbe tegyem magam. Öltözködés közben Bella és Edward történetén gondolkoztam. Lepörgettem, a fejemben minden mondatot, amit Alice, vagy Rosalie mesélt nekem, de nem jutottam közelebb. Nem értettem, miért pont ők tudnának nekünk segíteni.

- Leila, kész vagy? - dugta be kedvesem az ajtón a fejét engem keresve.
- Már csak egy pillanat. Csak gyorsan felkapok még egy pulcsit. - Szerelmem, mihelyst odaértem, egy édes csókban részesített, majd összekulcsolta kezünk, s együtt indultunk le a nappaliba.
Edward és Bella a kanapén ültek, s a reggeli híreket nézték a tv-ben. Mikor megláttak minket kedvesen ránk mosolyogtak. Látszott rajtuk, hogy igazán örülnek annak, hogy sikerült tisztáznunk a Tanyas ügyet.
- Jó reggelt! Mit szeretnétek reggelire?- kérdezte Bella, miközben már állt is fel párja mellől.
- Én most nem vagyok éhes. Igazság szerint beszélgetni szeretnénk veletek. - mondtam, s Ed is hevesen bólogatott. Edward ránézett fiára, s ő már tudta, hogy miről is szeretnénk velük beszélni. Bella jelentőség teljesen ránézett férjére, hogy ő is megtudja az indokot.
- Leila-t is az aggasztja, mint téged, mikor ember voltál. - mosolygott Edward a feleségére. Bella szemében rögtön felcsillant a felismerés. Nagyon idegesített, hogy csak én nem értem, mire is utalnak.
- A többiek? - kérdeztem rá, hisz rajtunk kívül a ház teljesen kiüresedett.
- Carlisle dolgozik, Esme az árvaházban van, a fiúkat pedig a lányok rángatták el valahova. - válaszolt Edward az imént feltett kérdésemre.
- Értem. - velük szemben foglaltunk helyet egy fotelban. Én Ed ölébe ültem, aki simogatni kezdte a hátamat. Engem kicsit feszéjezett, hogy ilyen közel vagyok hozzá, de ez a többieket egy cseppet sem zavarta.
- Mondd csak Leila, mennyire ismered a történetünket Bellával? - kérdezte Edward.
- Hát, Alice és Rosalie elég sokat mesélt nekem róla. Igazán mesébe illő a történetetek.
- Nem egészen. Persze nem is kívánhatnék jobbat, mint a mostani életünk, de elhiheted, hogy nem volt könnyű idáig eljutni. -ezután részletes mesélésbe kezdtek.

- Tudod, miután megismertem Bellát, kis idő múlva rá kellett ébrednem, hogy beleszerettem. Teljesen magával ragadott. Próbáltam elkerülni, egy szót sem szólni hozzá, de neki mégis sikerült az ujja köré csavarnia. Tisztában voltam vele, hogy mi vagyok, s mik lehetnek a következményei annak, ha szabadjára engedem az érzéseimet. Ő csak egy törékeny ember volt, nagyon törékeny. - erre Bella oldalba lökte, majd átvette a szót.
- Egyszer egy autó majdnem elütött, de Edward megmentett, tudtam, hogy ez nem normális, így nyomozni kezdtem. Egy kis idő után rájöttem, hogy mi is ő valójában, hogy egy vámpír. Ekkor már három dologban teljesen biztos voltam. Az egyik az volt, hogy Edward vámpír, a másik, hogy a véremre szomjazik. S a harmadik, ami az egész életemet megváltoztatta, az, hogy mérhetetlenül beleszerettem. - eztán ismét Edward mesélt.
- Sok minden történt eztán, de ezt most inkább hadjuk, azt hiszem a lányok már úgy is elmesélték neked a további részt. Tudsz arról, hogy elhagytam Bellát, igaz?-bólintottam egyet, biztosítva, hogy igen ismerem ezt a részt.
- Ekkor már világossá vált, hogy nem sok járható út maradt számunkra. Az első, ami Bellának a legjobb lett volna, majdnem megölt mindkettőnket. Az ötletem az volt, hogy teljesen eltűnök az életéből, s hagyom, hogy valaki mással éljen boldogan.
A második, hogy Bellával maradok ugyan, de hagyom megöregedni, majd ha meghalt én is követem őt. Ez számára teljesen elfogadhatatlan volt. Így maradtunk a harmadik lehetőségnél, hogy átváltoztatom vámpírrá....

- Vámpír... - suttogtam magam elé ezt a kicsiny szót. Hát persze, hisz Bella is ember volt. Ők is ugyan ezt érezték. Vámpír... vámpírrá válni... vámpírrá lenni a szerelemért... Senki nem zavart meg, hagyták, hogy megemésszem a hallottakat. Azonban egy hangos robajra lettünk figyelmesek, majd mindenki a lépcső felé fordította a tekintetét. Egy fekete csukjás alak guggolt a lépcső előtt. Majd lassan megfordult.
- Ezt nem hiszem el......

23.fejezet-Békülés és új érzelmek a láthatáron..

Sziasztok!
Ma megkaptam a jelentkezők munkáit. Hosszas mérlegelés után, sikerült is döntenem,s most kihirdetném a nyertest: 3x hurrá Amy-nek!! De ugyan akkor ne felejtkezzünk meg Ficsiről sem, aki szintén nagyon szép fejezetet írt. De nem is húzom tovább az idegeket..irány olvasni..s remélem kapunk tőletek egy két komit:
puszi
Anita


Ed szemszöge

Leila ránézett a szendvicsekre, s megvizsgálta melyikben mi van. Ezt is nyílván csak időhúzásnak szánta, mert eddig édes mindegy volt neki. Annyira sajnáltam Őt. Itt ült mellett életem egyetlen igaz szerelme, megbántottan, amit én okoztam. Ráadásul miattam még ilyen csúnyán meg is betegedett. Minden az én hibám! Apám olyan jól el tudta kerülni Tanya támadásait az idők során, én pedig úgy viselkedtem, mint egy rakás szerencsétlenség. Az első pillanatban el kellett volna löknöm magamtól, és nem hagyni, hogy úgy játsszon velem, ahogy akar. Meglehetősen bosszantott, hogy ez volt a célja, hisz milyen barát az ilyen, aki el akar választani a Kedvesemtől.

Leila végül egy sajtos, sonkás szendvics mellett döntött, s rárakta a tányérjára. Én nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy mi kerül a tányéromra, így csak megfogtam egyet, s beleharaptam. Idegállapotomat tekintve sokkal jobban érezném magam, ha leteríthetnék egy medvét, vagy pumát, de semmi esetre sem szeretném magára hagyni angyali kedvesem.

Egyél zöldséget is, hátha javít az állapotodon! – motyogtam felé fordulva, s a zöldséges tál felé böktem.
Oké… - motyogta megadóan, s elvett egy szép piros paradicsomot.

Többet nem beszéltünk, s elég kínos volt a helyzet. Sem Ő, sem én nem tudtunk mit kezdeni a másikkal, és csak nem akartuk befejezni a reggelit. Lassan majszolt el három kiadós szendvicset, majd egy banánt is elfogyasztott. Én már csak a konyha asztalra támasztottam kezeimet, s szemem sarkából figyeltem ténykedését. Olyan gyönyörű volt, még így betegen is, hogy szemem el-elkalandozott testén. Csodásan állt neki minden ruha, ám legnagyobb bánatomra vastag, kötött sál takarta kívánatos, kecses nyakát.
Lassan már nem maradt semmilyen étel az asztalon, így nekiállt elmosogatni. Nem akartam zavarni, vagy letámadni, így megvártam, míg végez, hátha így kicsit felkészültebb lesz.

Mikor letette a szivacsot, s megtörölte kezét, még pár pillanatig háttal állt, majd lassan, megfontoltan fordult meg, s nézett a szemembe.
Pillantása kétségbe esést, és fájdalmat, csalódást tükrözött, ez pedig nagyobb büntetés volt minden más bántalmazást felülmúlva. Nem értettem, hogy lehettem akkora idióta, hogy hagytam Őt egy percig is szenvedni. Tudom, hogy azt mondta, egyedül akar lenni, de talán jobb lett volna, ha mégsem hagyom teljesen magára.
Mindig úgy gondoltam, hogy apa kicsit nyuszi volt ilyen téren, s anya mellett kellett volna maradnia, de most belátom, hogy ilyen esetben az ember teljesen leblokkol.

A példaképem volt ő, mert anya mindig nagy szeretettel és odaadással beszélt apáról, sosem mondott rá egy rossz szót sem. Mindig tisztelettel beszélt róla… Színtiszta szerelemmel. Csak remélni tudom, hogy Leila is egyszer elfelejti nekem, vagy legalább megbocsátja eme bűnömet, s hasonlóképpen mesél majd rólam mindenkinek.

Azt hiszem beszélnünk kellene… - mondta bizonytalanul, s ekkor vettem csak észre, hogy megbabonázva figyeltem Őt, s ebbe Kedvesem bele is pirult.
Igen… Menjünk a nappaliba?! – hangzott a kijelentésem inkább kérdésnek.
Oké! – bólintott, majd elindult a nappali irányába. Leült az egyik fotelbe, így már nem akartam mellé furakodni, és helyet foglaltam mellette egy kanapén.
Nézd, én… Nem akarok mentegetőzni vagy ilyesmi. Tudom milyen súlya van annak amit tettem, vagy annak, amit nem tettem. Csak szeretném elmagyarázni… Vagyis… - fél vámpír létemre úgy éreztem nem tudok elmondani egy értelmes mondatot. Reményvesztetten hajtottam fejemet térdemen támaszkodó kezeimbe, és sóhajtottam nagyot.
Edward… Nem kell mentegetőznöd vagy akármi. Tudom én, hogy Tanya gyönyörű nő, és én meg… Nem igazán vagyok az, és…
Ne mondd ezt! Nekem Te vagy a legszebb Nő ezen a világon, és nekem nem is kell más. Igen, bevallom, volt olyan időszak mikor tetszett Tanya, mert tényleg szép nő, de sosem éreztem iránta semmit. Nem számít nekem semmit. Természetesen nem akartam megbántani, mikor… mikor… tudod… - hajtottam le fejemet, majd nagy levegőt véve újra ránéztem. – Olyan hirtelen történt, és reagálni sem tudtam, szégyen ide vagy oda. De az egyetlen akit sosem akartam bántani, az Te vagy! Téged szeretlek egyedül, és sosem akartam fájdalmat okozni neked! Kérlek, bocsáss meg nekem!

Leila szemszöge:

Olyan bánatosan csillogó szemekkel nézett rám, s kérlelt, hogy bocsássak meg Neki, hogy szinte minden bánatomat elfelejtettem. Meg kellett ráznom fejemet, hogy el tudjak szakadni a magukhoz láncoló szemektől.

Tudom én, hogy nem akartál bántani… Vagyis remélem, de kérlek, értsd meg, hogy milyen rettentően rossz volt látni Téged, az igaz szerelmemet egy másik nővel. Nagyon fáj, ha rá gondolok, és ez nem fog elmúlni egy hamar.
Értelek, de… Kérlek, ne taszíts el magadtól! Szeretnék veled lenni! Nagyon szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban! – mondta bánatosan.
Én is szeretlek! – suttogtam. Hogy tudnék Tőle távol lenni, hisz szinte fizikai fájdalmat okoz, ha nem fogja a kezem, és nincs mellettem.
Gyere ide… - suttogott Ő is, s kezét felém nyújtotta.

Belecsúsztattam enyémet az övébe, s átültem mellé. . Még egy kicsit feszéjezett volt a hangulat. Egyikünk sem tudta, mit kéne lépnie. Csak csendben ültünk egymást fürkészve, de ez most pont így volt jó.
Legalábbis én így hittem, de Ed nem elégedett meg ennyivel.
- Szeretlek! - mondta, de arra már nem hagyott időt, hogy én is válaszolhassak. Ajkait rányomta az enyémekre, s lágyan mozgatta azon. A testemen egy jóleső bizsergés futott át, miközben lassan eldőltünk a széles kanapén. Ő felém feküdt, s egyik kezével a hátamat simogatta, míg a másikkal megtartotta magát, hogy ne érezzem testének súlyát. A mennyekben éreztem magam, amiért ilyen szorosan tart. Mindent és mindenkit elfeledtetett velem. Azzal sem törődtem, hogy éppen a ház központjában vagyunk, s bárki megláthatna minket. Nem volt más, csak ő és én.

Bocsáss meg… nekem… kérlek! – motyogta bőrömbe, miközben a nyakamat halmozta el apró csókokkal.
Nem voltam sosem a kéjsóvár valaki, de Ed közelsége, illata, érintései kihozták belőlem a bennem szunnyadó nőt. Hangosan sóhajtoztam, míg Edward a sálamat dobta a földre, s vette birtokba kulcscsontomat is. Kezeim önkéntelenül indultak meg a hátán, s becsúsztattam inge alá, majd izmos hátán simítottam végig.
Ed egy pillanatra felnézett a szemembe, ködös tekintetét az enyémbe fúrta, majd elmosolyodott, s újra lágyan csókolta kiéhezett ajkaimat. Nyelve érzéki táncra hívta enyémet, s hosszú percekig csókoltuk egymást, miközben kezeimet előre csúsztattam, s kigomboltam ingének gombjait.
Tenyerem rásimítottam izmos mellkasára, s belenyögtem csókunkba. Ed sem tétlenkedett, s benyúlt a felsőm alá, s felfelé vette az irányt. Ujjai óvatosan rajzolták körbe melltartóm vonalát, s már nyúlt is érte hogy lejjebb húzza egy kicsit, mikor ajtónyitódást hallottunk.

-Hahó! Megjött Emmett bácsi! - rontott be a nappaliba Emmett, minket elég kínos helyzetben találva. Ed ingén a gombok teljesen szétkapcsolva, s az én ruhám sem volt valami tökéletes állapotban. Én elpirultam kényelmetlen helyzetünkön, hisz Emmett sem hülye, szerintem rögtön gondolta, hogy mit csináltunk. Ed gyorsan gombolta össze ingét, miközben én is igazgatni kezdtem ruhámat, ami megmenekült szerelmem karmaiból.
Miután sikerült ráncba kapni magunkat, észrevettem, hogy nem csak Emmett, ha nem az egész család a nappaliban áll. Nagyon szégyelltem magam szemérmetlen viselkedésemen, ezért szorosan belebújtam kedvesem karjaiba, hogy elbújhassak a világ elől.

Emmett nagy hahotázásba kezdett, és aztán már csak egy „aú”-t hallottam tőle. Ahogy felnéztem, láttam, hogy Rose villámló szemekkel méregeti férjét, s keze még mindig az ütés mozzanatában állt. Most én voltam a soron, aki nevetni kezdett, majd hozzám csatlakozott Ed is.

Na! Nem ér kinevetni a kicsit! – duzzogott Emmett. – Különben is, ti voltatok félreérthetetlen helyzetben! – rötyögött ismét.
Emmett, megtennéd, hogy kiszállsz a fiam és a barátnője magánéletéből? – morogta Bella, majd mosolyogva nézett ránk. – Mindent sikerült megbeszélnetek? – kérdezte kedvesen.
Hát… Azt hiszem. – válaszoltam kábán, mert egy kicsit még mindig az előbb történtek hatása alatt voltam.
Akkor jó! – mosolygott az idősebb Edward is.

Szerelmem megfogta a kezem, s felfelé igyekeztünk Ed szobájába. Elterültünk az ágyon, s szorosan magához ölelt. A hátamat simogatta, és néha-néha egy puszit is nyomott hol az arcomra, hol a nyakamra, vagy a fejem búbjára.

Még mindig Tanya járt a fejemben, de remélem, hogy egy jó darabig nem látom viszont, mert amit Bellától kapott…
Még mindig fájt, de olyan szépeket mondott nekem, és annyira szeretem. Tudom, hogy Ő is szeret, ebben már nem kételkedem, de kell még egy kis idő, hogy el tudjak siklani e fölött a dolog fölött.
De ami lent történt… Még most is belepirulok, ha rá gondolok, de annyira hihetetlenül felemelő érzés volt ilyen közel lenni Edhez. És akartam Őt, abban a pillanatban szinte mindennél jobban az övé akartam lenni, de tudom, hogy még nincs itt az ideje.

Egy újabb tüsszögő és köhögő roham után elvonultam venni egy újabb forró zuhanyt. Ed azt mondta, hogy a szobájában vár, így nyugodt szívvel áztattam magam jó fél óráig. A hajamat is megmostam, majd megszárítottam, aztán egy meleg pamut melegítőbe bújtam.
Visszacsoszogtam Szerelmem szobájába, de amint beléptem eszembe jutott, hogy innom kellene egy bögre meleg teát. Ezzel kifordultam a szobából, majd elindultam lefelé. Ed utánam jött, s mielőtt bármit is kérdezhetett volna, megfogtam a kezét egy mosollyal kísérve, s leballagtunk a konyhába. Ed nem engedte, hogy én készítsem a teát, így leültem a pulthoz, s megvártam míg kész lesz.
Lassan kortyolgattam, majd elmosva a bögrét, visszamentünk a szobájába.

Eldöntöttük, hogy filmet fogunk nézni, így bekapcsolta a Valentin nap címűt, és összebújva feküdtünk az ágyon a tv előtt.
Elnyomott az álom Ed karjaiban, s reggel ébredtem fel legközelebb. Ahogy kinyitottam a szemem, Szerelmem mosolygós szemeivel találtam szemben magam.
Az érzés, ami hatalmába kerített leírhatatlan volt. Elöntött a kristálytiszta szerelem, és nyugalom érzése. Tudtam, hogy Ed mellett boldog vagyok, és az is leszek… De a kérdés az, hogy: Örökre?