29.fejezet.

Sziasztok!
Vészesen haladunk a vége felé. Azért nagyon remélem, hogy a fejezet végén nem érzitek majd úgy, hogy életemet veszitek! Kérlek írjatok!
pusz
Anita


Ed szemszöge:

Odakint a helyzet egyre brutálisabb, ha így folytatódik, nekem is csatlakoznom kell. De hogyan hagyhatnám én is magára őt? Újabb bombák rázták meg a kastélyt. A déli szárnyat, már majdnem sikerült a földdel egyenlővé tenniük. De azért mi is okoztunk veszteséget számukra. Több óriás, klüploksz, és sötét varázsló vesztette az életét. Mindig volt valaki, aki bejött hozzám a tanácsból, érdekelte őket Leila állapota, én pedig kifaggathattam őket a kint történtekről. Már megint eltelt egy újabb óra, s mintha szerelmem szeméből egy könny csordult volna ki. Az arca azt mutatta, hogy nagyon szenved valamitől. Majd ráncai pillanatok alatt kisimultak, s helyüket apró, de annál boldogabb mosoly vette át. Mintha pillanatok alatt az egész világ megváltozott volna. Végiginéztem kedvesem testén, ami most tündöklő kék fényben úszott. Annyira gyönyörű volt, biztos voltam benne, hogy sikerült neki.
S a sejtésem hamarosan be is igazolódott. Kedvesem párszor megrebegtette pilláit, majd végül kinyitotta csodás mélytengeri szemét.
- Sikerült Ed.-mosolygott rám örömtelien.
- Tudom Kedvesem, de most sietnünk kell. A többiek már várnak ránk.-Leila gyorsan leszállt az ágyról, s már húzott is ki a szobából. Az ajtót gondosan visszazárta, majd a kastély folyosóin kezdtünk el szaladni.
-Vigyázz!-rántottam félre, miközben valami ismét becsapódott a falba, s még vagy hármon keresztül ment. Mindent elpusztított ami az útjába került.- Mégis mi a franc volt ez?-kérdeztem.


Leila szemszög:

- Még is mi a franc volt ez?-kérdezte Ed.
- Ez egy energia gömb volt. Méghozzá az egyik legerősebb. Csak a legkiválóbb varázslók tudják létrehozni.- kezdtem megijedni, hogy vajon mekkora erejű hatalommal állunk szemben. Vajon elég lesz hozzá az erőm?
Már a nagyteremnél jártunk, ahol több sebesült, s holttest is hevert. Az az iszonyatos illat, ami idebent terjengett, teljesen felforgatta a gyomromat.
A bent tartózkodó vámpíroknak sem lehetett könnyű. Folyamatosan visszatartották a lélegzetüket, hogy a mámorító vér illata ne csábítsa el őket, s megállás nélkül segítenek ott ahol kell. Kira sem állt meg egy pillanatra sem. Ő a súlyosabb betegeket látta el, akik még nem haltak meg, de már a halál küszöbén jártak

-Mehetünk?-fordultam Ed-hez, aki most csak bólintott, mivel már ő is visszatartotta a lélegzetét. Már az udvaron jártunk. A szökőkutak, a szobrok, most mind darabokban hevertek. Az udvar egész területe romokban hevert.
-Mit keres itt kint Kisasszony? Még baja esik.-jött oda hozzánk az egyik katona, s vissza akart húzni.
- Azonnal eresszen el. Nekem itt a helyem. Jelentést kérek!-adtam ki az utasítást számára.
- Már három osztagunk kint van Hölgyem, a negyedik most készülődik.-mondta. Itt minden osztagnak jelentősége volt. Egytől-négyig voltak számozva, s mindenki az erejének megfelelő osztagba került. A tanács, s apám a negyedikben voltak. De a negyedik osztag, csak akkor lép közbe, ha már igazán nagy a probléma.
- És mondja csak, miért van szükség, a negyedik osztagra? Nem lenne elegendő az első három és én?-nem szerettem volna még több áldozatot.

-Sajnálom, de ez nem lehetséges. Már így is túlerőben vannak, s olyan varázslatokat alkalmaznak, amiket a kint levők nem is ismernek. S mind emellett, még ott vannak a szörnyek is. Minden erőre szükség van.- így nem volt mit tenni, mi is beálltunk, a már sorakozó tömegbe, nekem kihozták Kristályt, akire felülhettem. A Cullen család férfi tagjai pedig körülöttem álltak, majd úgy a tanács tagok, s a többi harcosok. Ha eddig szörnyűlködtem, hát akkor most kész csoda volt, hogy nem estem le paripámról, mindenütt holttestek, és csatározások helyei látszottak. Iszonyatos volt. A mieink folyamatosan próbálták visszaverni a támadást, az ellenfél pedig egyre inkább próbált előre törni.
- Hát akkor gyerünk!-mondtam, mire mindenki szaladni kezdett, én egy kicsit hátrébb haladtam, hisz az én erőmet nem épp közel harcra találták ki, s félő volt, hogy talán tőlünk is megsebzek valakit. Először a négy elem segítségét hívtam. A tűz csóvák, teljesen megvilágították az eget. Mintha tűzijáték játszana az égen. Már egy jó ideje harcoltunk, s kezdtem egy kicsit bizakodni. Jócskán feléjük kerekedtünk, de akkor előbukkant Ő.
Fekete hosszú ruhában volt, szemei úgy villogtak, akár a leghidegebb éjszaka. Ajkait pedig a leggúnyosabb mosolyra húzta. Körülötte ott sorakoztak a világ legsötétebb teremtményei, s engedelmes kutyaként várták a parancsot. S mindenki más is, akik eddig harcoltak, most egy helyben álltak, s vártak a döntésre.

- Leila mit csinálsz?-szaladt hozzám Ed, miközben leszálltam Kristályról.
- Nyugi. Nem lesz semmi probléma, csak beszélek vele.-mondtam, majd elindultam anyám felé. Ő is így tett, s közben végig engem méregetett. Undorodtam tőle.

-Nocsak..nocsak nocsak...Milyen szép is lett az én kicsi lányom.-eresztett rám egy ördögi vigyort.
- Először is nem vagyok a lányod, másodszor pedig ennél rusnyább nőt már rég nem láttam-vigyorogtam én is vissza rá. S bingó..a hiú nőket könnyű eltalálni. Mosolyából már nem maradt más, mint egyszerű fog csikorgatás.
- Oh és mond csak, akkor kitől örökölted a szépséged? Csak nem apádtól...oh igen, a drága Robert. Egyébként jól van?-most nekem kellett türtőztetnem magam, hogy ne támadjam meg azonnal.
- Igazán vicces, majd meglátjuk akkor is így nevetsz majd, mikor a halálodon leszel.-velőt rázó kacajától a hideg futkosott a hátamon.
- És még is ki ölne meg? Csak nem te?-nevetett tovább.
- De, pontosan én. De ha még nekem nem is sikerülne, akkor is lesz majd valaki, aki ellened fordul, s aki megfoszt hatalmadtól.-már nem azt értem el nála, hogy kinevessen, egyre inkább feldühítettem. Ami jó dolog, hisz ha valaki ideges, akkor nem képes tisztán látni, s könnyen hibát ejt. Bár tudtam, még így sem lesz könnyű.
-Hát akkor hadd lássam, mire is vagy képes.-mondta, majd dühtől izzó szemekkel elindította felém a támadását. Ezt még könnyű szerrel kivédtem, s ellentámadásba kezdtem, a körülöttünk levők még mindig néma csendben figyelték a harc kimenetelét. S várták a megfelelő jelet. További energiagömböket, s varázslatok ezreit mormoltuk a másikra, de dűlőre nem sikerült jutnunk, tudtuk, hogy most jön életünk legnagyobb varázslata, amibe akár mindketten belehalhatunk. Ő a sötétséghez fordult segítségül, s körülötte hamarosan démoni szikrák jelentek meg, míg én épp az ellenkezőjét, a fény kardját választottam. Már nem voltam ideges. Akárhogy is végződik, legalább őt magammal viszem.

-LEILA NEEEEEEEEEE!-hallottam meg valakinek az eszeveszett kiáltását, annak a valakiét, aki félrelökött a támadás elől. Igyekeztem felállni, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a boszorkány életét vesztette-e...de nem csak ő hevert most a földön. Már nem érdekelt semmi, csak elmosódott képeket láttam a harcosokból, akik most egymásnak támadtak. Igyekeztem áttörekedni magam a tömegen, s eljutni hozzá.

-Jaj Istenem, kérlek ne. Könyörgöm kellj fel...ne csináld ezt velem.-borultam le mellé, s fejét az ölembe fektettem.
- Ed nem teheted ezt velem. VALAKI SEGÍTSEN MÁR!!!!-kiáltottam, s egyre inkább kétségbe estem. Ed megsem mozdult. A hőmérséklete egyre csökkent, én pedig nem tudtam mit tenni.
-Mi történt?-rohant hozzánk Carlisle, s Edward. Mikor Edward meglátta a fiát, mellé rogyott a földre. Ők már tudták azt, amit én még nem voltam hajlandó elfogadni.
Edward David Cullen szíve örök nyugalomra tért.