32. fejezet-Áldozat

Sziasztok!
Tudom, hogy ismét sokáig tartott, s ezért bocsánatot kérek tőletek.
Remélem azért kapok egy két komit, ha ez nem nagy kérés.
puszilok mindenkit
Anita


Hosszú sikátorokon haladtunk végig, bár már az idő hajnalodott, itt az örökös sötétség uralkodott. Egy egy sarokban láncra vert számkivetettek vicsorítottak ránk, de Rosalie elijesztette őket egy-egy mérges morgással.
- Köszönöm!-lihegtem, mikor barátnőm kimentett egy féreg karmaiból, aki elkapta a bokám.
- Nem tesz semmit! De talán a legjobb az lenne, ha minél hamarabb kikerülnénk erről a helyről.- mondta, majd felkapva a hátára elkezdett velem szaladni. A szívem összeszorult, ahogy arra gondoltam, hogy nem is olyan régen még Eddel szaladtam így Forksban, s milyen boldogok is voltunk. De azóta minden megváltozott, az életem olyan mint egy hatalmas hullámvasút. Hiába érsz fel a legmagasabb pontra, onnan mindig jön a zuhanás,l sosem maradhatsz a csúcson. Az életed sosem marad egy szinten, de épp ezért olyan nagyszerű.
- Most merre Leila? Igyekezz kérlek, mert nincs kedvem feleslegesen harcolni.- megráztam a fejem, hogy kitisztuljon az emlékektől, s újra a jelenre koncentrálhassak. Jobb vagy bal? Merre? Becsukott szemmel koncentráltam, nem tévedhetek.
- Balra!- adtam ki az utasítást, s ismét futásnak eredtünk. Még többször botlottunk akadályba az utunk során, de végül mindig sikerült elmenekülnünk.
- Ez lesz az.- a kaput két őr őrizte, Rosalie letett a lábamra, s mellém lépve indultunk el a nagy vaskapu felé. - Jobb lenne, ha te visszamennél a kastélyba. Nem bocsátanám meg, ha valami bajod esne.
- Szó sem lehet róla. Nem azért kísértelek el, hogy most visszamenjek.- mondta ellenvetést nem tűrően. Így együtt, kezünket összekulcsolva léptünk egyet előre. A két szörnyeteg azonnal előre szegezte lándzsáját, s utasítottak minket a távozásra.
- Tűnjetek az utunkból, alkut akarunk kötni.- szegtem fel az állam, nem hagyhattam, hogy lássák bennem a kételkedést. Ez az egyetlen lehetőségem, hogy szerelmem újra velem legyen, s ha törik, vagy szakad, én bemegyek oda.
- Még is mit tudnátok ti felajánlani a nagyúrnak?-kérdezte gúnyosan az egyik. Mire én lassan letoltam a  fejemről a csuklyát, hogy lássák kivel állnak szemben.
- Én vagyok Fantasy elkövetkezendő uralkodója, így azt hiszem semmi jogod megkérdőjelezni engem. Szóval ha nem akarod, hogy most azonnal kitapossam a beleteket, akkor engedj be!- kiáltottam a képébe, furcsa mennyi bátorságra tesz szert az ember, ha olyas valakiért küzd, akit tiszta szívéből szeret.
A két mocsadék fülük farkuk visszahúzva tárták ki előttünk a vaskaput, mire mi beljebb léptünk.  Egy nagy terembe érkeztünk, ahol nem volt semmi más, csak egy trónszék, amin egy láthatóan szörnyen idős férfi ült. Sokáig méregetett minket, majd egy szemvillanás alatt termett előttünk, s nyomott a falnak, mikor észrevette lenéző pillantásom.
- Korábban kell ahhoz felkelned aranyom.-sziszegte a képembe, Rose bár próbálta lefejteni rólam karjait, könnyű szerrel hárította őt is. - Sokkal erősebb, s tapasztaltabb vagyok annál, hogy egy nagyszájú boszorkány, s egy kisszerű vámpír ugráltasson.- De hát mi még nem is mondtunk neki semmit.
- Engedjen el.-sziszegtem, de szándékosan nem tegeztem le őt, mint az odakint levő szörnyeket. Felfordult a gyomrom a látványától, de tudtam, hogy nem szabad tovább idegesítenünk.
- Azt látom, hogy erős kicsike vagy, de vajon mit tudnál nekem felajánlani, a segítségemért cserébe. Vagy talán ezt a szőke szépséget azért hoztad magaddal.- mutogatott Rosalie felé, mire bennem ismét rengeteg erő gyülemlett össze.
- Hagyd őt békén, neki semmi köze sincs az egészhez.- förmedtem rá, s kitéptem magam a karmai közül.- Ha egy újjal is bántani mered, esküszöm, hogy megöllek.- szavaimra az egész termet átjáró kacajba kezdett.
- Kis csillag, 2156 éves vagyok, azt hiszem jobban teszed, ha nem fölényeskedsz. De most talán térjünk a lényegre, mielőtt valakinek baja esik. - Mond mit szeretnél?-kérdezte.
- Vissza akarok hozni valakit az életbe.- kezdtem bele, majd elmondtam a történetünket, ő pedig figyelmesen hallgatott végig.
- Hát ez nem lesz könnyű, attól függ, mi az, amit fel tudsz ajánlani, a szerelmedért cserébe.- Arcáról könnyen leolvasható volt a kárörvendés. - Képes volnál megválni az erődtől is?- tért a lényegre. Gondolhattam volna, hogy erre fog kimenni a játék. Hisz egy ilyen valakit, mint ő, csak egy valami érdekli, a hatalom, s az erejének növelése.
- Képes vagyok.- feleltem egyszerűen. - Mindenre képes vagyok, csak mondja meg mit kell tennem.
- Nos a helyzetet tekintve két lehetőséged van. Az első, hogy testestül lelkestül nekem adod magad.-Azt lesheted te perverz disznó. - Míg a második, hogy az erődet adod át nekem.
Azt hiszem ezen nincs mit átgondolnom. Így a második lehetőség mellett döntöttem.
- Szerintem ez nem is kérdés, a második lehetőséget választom.-Bólintott egyet, majd intett, hogy kövessem. Egészen elsétált az egyik falig, majd ott benyomta három helyen, mire az elhúzódott, majd egy újabb terem nyílt meg előttünk.
- Te maradj ott ahol vagy! Vagy talán te is szeretnél valamit átadni? Hmm, bármilyen kívánságod teljesítem, ha nekem adod a tested aranyom. Gondold csak meg, csak egy éjszaka, s a legféltebb álmaid is teljesíthetem.- suttogott kéjesen Rosalie fülébe. Láttam rajta, hogy ez a mocsok a lelkébe hatol. Mind tudtuk, hogy van egy féltett álma, de nem hagyhatom, hogy ez a féreg kihasználja.
- Már megmondtam egyszer, érd be velem. Rosalie te pedig azonnal menj most innen. Kérlek, ígérem hamarosan mind együtt leszünk, de most hagynod kell, hogy tegyem a dolgom.
- De Liela, én..- kezdett volna ismét tiltakozni.
- Érts meg, nem élhetek nélküle, s képes vagyok bármit feláldozni, csak azért, hogy ő velem lehessen.De neked butaság lenne bedőlni neki, te nem azt akarod, amit ő nyújt. Most pedig menj, nem szeretném, ha a többiek bajba keverednének miattunk.- Még utólag gyorsan megöleltük egymást, majd kaptam a fejem búbjára egy nagy puszit. Aztán kihátrált a teremből, s magunkra hagyott.
- Egy cseppet sincs ínyemre, hogy beleavatkoztál a dolgaimba. Ha nem szeretném olyannyira az erődet, most könnyű szerrel kitekerhetném azt a szép kis nyakacskádat.- A hideg ráz ettől a férfitól, ráadásul, ha még egyszer ilyen közel beszél hozzám, akkor megfulladok a szájszagától. Senki nem közölte még vele, hogy feltalálták a fog krémet?
- Nekem meg az nincs ínyemre, hogy még mindig az időmet húzod. Ha nem sértelek meg, szeretnék minél előbb megszabadulni tőled.-mosolyogtam rá, bár a mosolyomban semmi őszinteség nem volt.
A szoba, ahova bementünk, szintén üres volt, csak egy kút állt annak közepén.
- Nincs más dolgod, mint beugrani. De ne feledd, csak egyet kívánhatsz, s ha már megtetted akkor nem visszakodhatsz. Jól gondold meg, mi számodra a legfontosabb.- Edward, feleltem magamban egyszerűen, ez nem is kérdéses, hisz ha nem így lenne, akkor most nem lennék itt. Felléptem a kút peremére, majd egy mély levegő után bevetettem magam.
A zuhanás végtelennek tűnt, de egyszer csak egy csobbanással a kút fenekére értem. Feltörni pedig hiába próbáltam, mintha valaki arra kényszerítene, hogy odalent maradjak. Éreztem, hogy az oxigén mennyiségem jócskán megcsappant már, s hogy nem sokáig fogom így bírni. Egy dologba kapaszkodtam még csupán. A szerelmünk adott erőt ahhoz, hogy kitartsak, vissza kell kapnom őt.
Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt végleg elnyelt volna a sötétség. Bármennyire is küzdöttem, a természet ereje legyőzött, s magával sodort a sötétségbe.



Rosalie szemszög:

- Álljatok meg azonnal! Robert, a lányod tudja mit csinál, s nem lesz semmi baja. Hidd el, én is nagyon féltem
őt, de azzal semmi jót nem teszünk, ha utána megyünk.- fogtam meg a Rob karját, és hál isten a többiek is megálltak.
- De ő a lányom, nem engedem, hogy valaki bántsa őt. Az a féreg pedig nem arról híres, hogy csak úgy ok nélkül segítene.-mondta
- Ezt majd inkább odabent beszéljük meg, ígérem mindent elmesélek.-feleltem. Eszembe jutott, hogy nekem mit ajánlott fel. A leggyengébb pontomra taposott, de akármennyire szeretnék egy babát, sosem lennék képes odaadni magam egy férfinak, aki nem a szerelmem. Sikerült rávennem a többieket, hogy jöjjenek vissza a csarnokba, s ott várakozzunk, legalább még egy két órát.
 Aztán nem is tudom miért, de hirtelen álmosság tört rám. De hisz ez lehetetlen. Egy vámpír nem képes aludni, de akkor miért érzem, hogy leragad a szemem? Ahogy végignéztem családomon, ők is ilyen állapotban voltak, s sorra egymás után dőltek el egymás karjaiban. Én se bírtam tovább, s kedvesem vállára hajtva fejem, mély álomba merültem.