IV.fejezet.Az első találkozás

Leila szemszöge:

Mikor felkeltem a földről és körbenéztem, kettős érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt örültem annak, hogy itt vagyok, hisz az álmom megvalósúlhat. Azonban félek is egy kicsit, nem tudom mit kéne csinálnom, vajon merre kellene indulnom? Nem tudtam a választ, de itt sem szerettem volna maradni, így felálltam és rendbe hoztam a ruhámat. Mikor már épp elindultam volna, hirtelen négy gyönyörű ember állt meg előttem. Egy darabig csak néztük egymást, mire hirtelen jött felismerés gyanánt felismertem két személyt az előttem állókból. Ezt nem tudtam elhinni, ugyan azt a két embert láttam, mint akkor. De hisz az már olyan régen volt és ők mégsem változtak semmit, ezt nem tudtam felfogni, s egy kérdés csusszant ki a számon.
-Ez hogy lehetséges?-Mikor ezt kimondtam már megis bántam, hisz nem mondhatok el mindent.
-Mégis mire gondolsz? Mi épp sétáltunk egy kicsit mikor megláttunk téged, s gondoltunk megkérdezzük kell-e segítség.
Jaj. Most mégis mit mondjak, ha elmondom az igazat tuti őrültnek fognak tartani. Valamit ki kell találnom. Egyre csak gondolkoztam de semmi nem jutott az eszembe.
-Először is talán menjünk el hozzánk, s majd ott folytasuk a ki-kicsoda eszmecserét.-mondta az alacsonyabbik lány kinek rövid fekete haja és kedves mosolygós arca volt.
-Ugye nem gondoltad komolyan hogy csak úgy elmegyek hozzátok, pedig még a neveteket sem tudom?-kérdeztem vissza kicsit pökhendien, amit én magam is furcsáltam.
-Rendben akkor mutatkozzunk be előbb. Az én nevem Alice Cullen. Ők pedig a tesvéreim: Bella, Edward és...-hirtelen kétségbeesve pillantott Edwardra, s mintha beszéltek volna. Aztán visszarordult hozzám.-És benned kit tisztelhetünk?
-Én Leila vagyok, de miért nem áruljátok el az ő nevét is? Mintha...mintha. -Jaj ezt én már nem értem, itt valami nagyon nincs rendjén. De mit kellene észrevennem, azt érzem, hogy valami nagyon elkerülte a figyelmem, jobb lesz ha elmegyek velük, és hátha feltünik majd valami.
-Inkább még is csak induljunk el hozzátok, egy picit kezdek fázni.
- Rendben induljunk, bár eléggé messze lakunk, így biztos beletelik pár órába mire hazaérünk.-motyogta Alice kedvesen. Amit igazából én nem is sajnáltam annyira, hisz lehet, hogy azelőtt ráébredek valamire, mielőtt oda érnénk. Miközben mentünk Alice folyamatosan kérdezgetett, de én nem válaszoltam, azt mondtam, hogy mindent csak idejében, és hogy ők sem árulnak el nekem mindent. Amit ő megmosolygott, de nem fagatott tovább. Ekkor elkezdtem egyenként közelebbről is megfigyelni őket.
Alice: Kis pöttöm csaj, kedves arckifejezéssel. Mintha valami enrgiabomba lenne úgy ugrándozott körülöttünk, pedig már egy óra hosszája sétáltunk Rövid fekete haja tökéletesen keretezte az arcát, s kiemelte hófehér bőrét.
Bella és Edward: Azt tudom hogy ők egy párt alkotnak, hisz ahogy egymásra néznek nem is lehet másra gondolni. És mindketten szeretettel néztek a másik srácra akinek még nem tudom a nevét. Bella külsőleg vákony, hófehér bőrű, aranybarna szemekkel rendelkező igazán szép lány volt. Edwardban is fellelhető volt a fehér bőr és a szemszín. És valahogy mindhárman annyira hasonlítottak mégis különböztek. Aztán még itt van nekem ő is.
Ez a srác kicsit másvolt, neki nem aranybarna szemei voltak, hanem csokoládé barnák,  nagyon hasonlított Edwardra.Mindkettejüknek bronzvörös haja volt. Még egyszer végig pillantottam mindannyiukon, majd azon kezdtem el gondolkozni mit tanultam az itteni létről. Emlékszem, hogy a tanárom azt mondta, hogy a földön nem csak emberek élhetnek, s hogy velük nagyon kell vigyázni, mert igazán veszélyesek. Miket is mondott...vérfarkas?..nem hinném nem igazán illik rájuk a leírás, hisz nem egy hatalmas termetű lények sétálnak előttem. Aztán még ott vannak a....mikis?...miért hagy ki ilyenkor az emlékezetem, ha Kira itt lenne, ő biztos tudná a választ. Mikor másra gondoltam hirtelen beugrott a válasz..vámpírok, vérszívók, kik más emberek vérén élősködnek. Hát persze miért nem jutott eszembe, hisz hogy tünhettek fel olyan gyorsan, és semmi fáradtság nem mutatkozott rajtuk, pedig már több órája "túráztak" Megtorpantam a felismerés miatt és hátrálni kezdtem.
- Mi a baj?-kérdezte Alice és már jött is volna felém, de én megállítottam.
-Maradj ott ahol vagy!!!Nem akarom hogy a közelembe gyere, hidd el megtudom védeni magam ha szükséges.-A lány rápillantott a többiekre mikor Edward  megszólalt.
-Igen tudja.-mondta Alicnek-Bár rosszak a feltételezései.
-Te ezt meg honnan tudhatnád hogy milyenek a feltevéseim?-kérdeztem vissza gyorsan.
-Tudod kicsilány a vámpíroknak vannak különleges képességei, bár a te elméd elég bonyolult ahoz, hogy mindent megtudjak rólad, de nem is csukott könyv a számomra.-kuncogott Edward.
-Na jó...akkor tegyünk ez ellen is...ha nem bánod persze.-mondtam én is mosolyogva. Hát nem furcsa, milyen könnyen elcsevegek azokkal, akik valszínüleg megakartak ölni?
-Tévedsz...mondtam már hogy tévedsz. Mi nem bántunk embereket, állatok vérével táplálkozunk.-jelentette ki immár kicsit morcosan Edward.
-Nyugi apa, majd inkább én megmutatom neki kik is vagyunk mi valójában.-szólalt meg a névtelen srác. Valamiért tőle nem féltem, úgy gondoltam hogy valaki aki ilyen arccal rendelkezik, az nem lehet egy szörnyeteg. De hogyha Edward az apja akkor..ő is vámpír.
-Ne haragudj, de Ő félvámpír, talán ezért érzed őt másnak mint minket és abban igazad van hogy ő nem szörnyeteg.-kezdett nevetni Mr gondolatolvasó és engem igazán bosszantani.
-Kac-kac nem bánnám, ha nem mondanád ki hangosan azt amira gondolok, de mivel nincs más választásom elrejtem a gondolataimat előled.
-És azt mégis hogy tervezted, egyedül a feleségem Bella gondolatait nem hallom, mert neki egy pajzs veszi körbe az elméjét.-jegyezte meg gyorsan.
-Hát igazság szerint eddig fogalmam sem volt mit kéne csinálnom, de te elmondtad.-köszöntem meg neki.
-Mégis mit mondtam el?
-Azt hogy egy pajzsot kell az elmém köré tennem.
-Az nem olyan egyszerű, vagy talán oda tudsz varázsolni egyet?-kérdezte egyre nagyobb gúnnyal a hangjában.
-Ja igaz....azt el is felejtettem mondani, hogy mi vagyok valójában. Kérlek szépen egy boszorkánynak nem jelent nagy gondot egy kis védelem létrehozása.-miközben én igaz kilétemről beszéltem a többiek elkerekedett szemekkel figyeltek.-Na akkor csak figyelj...most még hallasz...s most már nem.-jelentettem ki.
-Wáó azt még hallottam, hogy valami versikét mormolsz, de most már semmit-mondta elismerően.
-Hú ezt nekem is megtaníthatnád, tudod elég rossz, hogy apád minden gondolatodat, tettedet és vágyadat ismeri. Ez igazán irritáló,-mondta Edward fia.
-Köszönöm az elismerést, egyébként ahoz hogy megtanuld, legalább egy minimális varázserővel rendelkezned kell.-válaszoltam nekik. Eddig észre se vettem, hogy miközben beszlgettünk újból elkezdtünk sétálni, és már egy nagy ház felé tartottunk.
-Oh hát itt is lennénk, szeretnénk megkérni, hogy gyere be hozzánk és mesélj egy kicsit magadról.-kérleltek a lányok, nem tudom miért, de Bella valamin nagyon mosolygott.
-Előbb nem mutathatná meg...mmm..ki is?
-Az én nevem Edward Daniel Cullen.-Mondta az érintett.
-Oké akkor Ed megmutatnád azt amit az előbb szerettél volna?-kérdeztem mostmár a nevén szólítva.Elkezdett feltartott  kézzel közeledni felém, arra sugalva, hogy fogjam meg a kezét. Kis habozás után belehelyeztem kezemet az övébe.
Emlékek sokasága lepte körbe az elmém, láttam minden napjaikat, azokat a pillanatokat amikor vadásztak s amikor azért harcoltak más vámírok ellen mert ők mások. Már mindent értettem..ők tényleg nem gonoszak, hisz ezeknek az emlékeknek valóságosnak kell lennie. Hangosan felnevettem.
-Azt az eget, ti tényleg jó vérszívók vagytok, ez még mindig hihetetlen számomra. De hiszek neked.-mondtam miközben próbáltam visszatartani kuncogásom, de már ők is mosolyogtak és beinvitáltak a házukba. A ház csodálatosan szép volt, nem tudom miért, de otthonosnak éreztem. Aztán még további öt személy jelent meg előttem, és mindannyian leültünk a nappaliban. Alice kezdte el őket bemutatni.
-Ők a szüleink Esme és Carlies. Ők pedig Rosalie és Emett, akik szintén egy párt alkotnak. És ő itt Jasper az én kedvesem. Most hogy már mindenkit ismersz szeretnénk mi is megismerni.-kérlelt Alice.
-Hát legyen..akkor kezdjük az elején.


Hát ez lett a következő rész. Szerintem nem lett valami jó, de nekem a ti véleményetek számít. Ezért nagyon kérek mindenkit írjon kommentet, mert csak abból tudom meg hogy tetszik-e egyáltalán vagy nem. És ha van valami tanácsod számomra kérlek ne habozz..írj!!!!!!!!

III. fejezet-Egy váratlan idegen

(id. Edward szenszöge)

Már lassan 20 éve teljes boldogságban élek családommal. Van egy gyönyörű feleségem akit mindenkinél jobban szeretek. S nekünk van egy fiúnk, Edwárd Daniel Collen. A többiek semmit sem változtak az elmúlt évek alatt. Azt hiszem mindenki ilyen életre vágyhat mint a milyénk, de azért a mi életünk sem könnyű attól függetlenül hogy vámpírok vagyunk.

Nemrég úgy döntöttünk, hogy visszaköltözünk a jó öreg Forksba, ahol a legcsodálatosabb dolog történt velem-maga a nagy szerelem! És most megint itt vagyunk, Alice és Esme már lelkesen pakoltak, s rendeztek mindent a helyére. A házunk egy kisebb átalakításon esett át a létszám növekedés miatt, és még hátra egy úszó medence is került Edward kedvéért. Mivel az én kisfiam ezt a sportot igazán szerette. Nagyon büszkék vagyunk rá Bellával, nemsokára az iskola is megkezdődik számára. Most inkább csak Alice és Edward fognak járni a Gimibe, míg Rosalie és Emmet Seatleben fognak tanulni, míg én Bellával otthon maradok. Így biztos nem lesz semmi probléma azzal hogy valaki felismer minket, vagy valami hasonló történik. Carlislenak sikerült munkát találnia Port Angelesben, aminek ő kifejezetten örült, hisz nyugodtan folytathatja hivatását. Esme pedig besegít az árvaházban, s régi házakat tatroztat, de első dolga a mi kis házunk rendbehozása, hisz tudja, hogy mennyire szerettük. Jelenleg majdnem mindenki vadászni ment. Kivéve Esmet, Alicet és engem. Habár már lassan megkéne érkezniük, már nagyon szerettem volna Bellával és Edyvel lenni.Miközben ezekre gondoltam, már hallottam is őket közeledni. Bella mihelyst meglátott hozzám rohant, s vad csókokkal halmozott el. Aminek én nagyon is örültem s ugyanolyan szenvedéllyel csókoltam vissza. Mélázásunkból Alice ijedt hangja ébresztrett fel minket.

-Látam valakit.-jelentette ki Alice. Engem annyira nem érdekelt, hogy ki az a lány akit Alice az erdőben látott, de az már igen hogy ő valamit megfog változtatni.
-Vajon mit akarhat?-kérdeztem.
-Azt nem tudom, de egy biztos, hogy kapcsolatba fog kerülni valünk, s valami nagy változás lesz miatta.-jelentette ki húgom.
-És mikorra várható az érkezése?-kapcsolódott be apám, s már a többiek is ott voltak melletünk. Ahogy végignéztem a szobában, mindenki aggódó tekintettel figyelte Alicet. A gondolataik is arról árulkodtak, hogy mindenki aggódik az új jövevény érkezése miatt.
-Lassan felébred, s elindul felénk. De mielőtt megkérdeznétek a szándékait nem tudom.-mondta Alice.
- S mi lenne ha megkeresnénk, s segítenénk neki. Az is lehet hogy csak eltévelt, s mikor megált pihenni akkor elaludt. Inkább derítsük ki ki ő, mielőtt a legrosszabra gondolunk.-mondta Ed, s láttam hogy mindenki eggyetért vele.
-Akkor induljunk, még megfázik nekem szegénykém.-mondta Esme, aki soha nem bocsátana meg magának, ha nem segítenénk a kislánynak.  Bár ezt a gondolatot csak a fejében láttam.
-Biztos vagy benne Alice, hogy hozzánk jön ha felébred?-kérdezte gúnyosan Rosalie.
-Igen biztos vagyok benne, hányszor kell még elmondanom?-felelte hugom.
 Mindenki tudta, hogy Rosiet egyáltalán nem érdekli a dolog, így inkább elment Emettel. Míg mi elmentünk Alicel megkeresni.
Természetesen Bella és Edwárd is jönni akartak, aminek én nem nagyon örültem, de nem tudtam nekik nemet mondani. S már futottunk is, hogy megtaláljuk a titokzatos jövevényt. Igazság szerint nem tudtuk mi is ő valjában, lehetettt akár félvámpír, vérfarkas vagy talán ember is. Ezek közt vaciláltam, hisz azt tudtam, hogy ő is képes az alvásra így nem lehet teljesen vámpír. Gondolataimból Bella édes hangja rázott fel.
-Edward nekem furcsa előérzetem van, szerintem olyasvalamivel fogunk most találkozni amit még tisem láttatok létezésetek során. Aggódom.-mondta édesem.
-Tudom mit érzel, én is ezen gondolkottam az előbb, hogy mi lehet ő.- hisz Alice nem tudta pontosan megmondani, csak annyit hogy lány s hogy ott fog felébredni nem messze a rétünktől. Lassan meg is talaláltuk, s fiam sóhajára lettünk figyelmesek.

Gondolatban csak ennyit mondott: "Annyira gyönyörű!"



Bocsi hogy ilyen sokat kellett várni, de remélem tetszeni fog.
Am a képen Leila látható ahogy Edward meglátta.
Ja és kérek minden ide tévett olvasót, hogy írjon commentet, mert akkor nem tudom, hogy folytassam e, vagy inkább haggyam abba.
Előre is köszi!:)

II.fejezet

Igen.-válaszoltam egyszerüen, mikor tovább szeretettt volna kérdezősködni hirtelen betapasztottam a száját.
-Cssss! Valakik jönnek, majd később folytatjuk.-mondtam neki gyorsan mire ő csak bólintott. Aztán megláttam kik jöttek utánam, hát persze gondolhattam volna hogy apám nem enged el kíséret nélkül. Én hiába mondtam neki, hogy tudok magamra vigyázni, mintha megse hallotta volna.
-Megyünk lovagolni vagy inkább valami mást csinálnáljunk?-kérdezte meg hírtelen barát nőm.
-Hát én inkább repülnék most.-mondtam, hisz az én egyszarvú paripám erre is képes volt. De Kiráje nem tudott, így mondtam neki, hogy nyugodtan szálljon fel mögém. Igazából ezt azért találtam ki, mert a kentaúrok csak a földről tudtak minket követni, és így nem hallhatták a tervemet. Erre Kira is rájött és mikor már elég magasan repültünk akkor utasított.
-Akkor most kezdj el mesélni, és ne hagyj ki semmit! Oké?
-Rendben elmondom. Hát... tudod.
-Jaj mondjad már, tudod hogy bennem megbízhatsz.-kíváncsiskodott tovább.
-Naszóval, emlékszel, hogy mindig kerestem valamit  mióta megláttam két ember szerelmes pillantását, de rájöttem, hogy itt ez nem lehetséges. Viszont én szeretném  azt az érzést. Értesz engem? Én tudom hogy valaki csak rám vár,de ha én nem megyek akkor talán sose találkozunk, s mindketten az igaz szerelem nélkül fogjuk leélni életünket.
Barátnőm gondolkozott a hallottakon egy kicsit, majd egyszerűen ezt felelte.
-Rendben segítek neked.
-Elsem hiszed mennyire boldoggá tettél ezzel!-válaszoltam-Márcsak apámnak kell mindent elmondanom, de félek tőle, hogy meggyűlöl majd miatta vagy talán soha többé nem akar majd látni ha elmegyek. Ez..olyan nehéz.
-Tudom. De azt is, hogy te megbírkózol majd vele és minden rendbe fog jönni.-ígérte Kira, aztán megkért hogy vigyem haza mert még van egy kis dolga, de a szülinaomon mindenkép ott lez velem.
Miután visszaértünk elbúcsúztunk egymástól és én elindultam vissza a kastélyba, Egész úton csak azt a párt láttam a szemeim előtt. S csak remélni tudtam hogy egyszer rám is így fog majd valaki tekinteni.
Mikor bementem apám villámló szemekkel méregetett, ekkor már tudtam, hogy valaki elmondta neki mit tervezek.
-Apa...sajnálom, de..tudod mennyire szeretném!-dadogtam.
-Nem mész te sehova!-kezdett el kiabálni velem-És egyébként is hogy jut ilyen marhaság az eszedbe hogy erre pazarold az örökségedet? És ha nem sikerűl, ha csalódottan térsz vissza? Mit ér majd akkor az hogy szeretnéd?-kiabálta felém kérdéseit, mire én is dühösen üvöltöttem vissza, s közben már a könnyeimmel küszködtem.
-Tudod mit, nem is várok tovább most azonnal elmegyek, hiszen mibndenhol jobb mint ittn ahol nem hisznek az álmokban, a szerelemben! Mégis milyen álomvilág ez?-kérdeztem. Csak azért mert neked nem sikerűlt mindenkit megfosztasz a boldogságtól! Tudom hogy anyám becsapott, hogy azt mondta hogy szeret pedig csak a hatalmat akarta, de hidd el léteznek jó emberek is.-mikor ezeketa szavakat mondtam apám arca eltorzúlt,m mindketten tudtuk milyen is volt az anyám, apámat kihasználta, engem pedig egy eszköznek használt céljai elérésében. Ez nagyon fájt nekünk, hisz szerettük, de száműznünk kellett őt bűnei miatt. Miatta van az is hogy a szerelem kihallta a világunkból.
-Akkor sem engedlek el sehová, és többet Kierrával sem találkozhatsz, biztos vagyok benne hogy ő tömi tele a fejedet ezekkel az őrültségekkel-magyarázta, mire én egyre inkább dühös lettem és ott kezdtem el  előtte elmondani a varázsigémet.
-Mit a sors nekem szánt,
-Engedd hogy most felhasználjam
-Repíts tova a messzeségbe,
-Hol az igaz szerelem kulcsát meglelem.-ezt még elismételtem 3x és aztán éreztem hogy valami elkezd húzni magával. Egy darabig még hallottam még apám kiáltását hogy ne-de már késő volt. Én már nem fordulhattam vissza, csak akkor ha teljesűlt a kívánságom. Aztán lassan éreztem hogy elnyom az álom.
Mikor felébredtem egy erdő közepén találtam magam.

I. fejezet

Különös érzésekkel ébredtem reggel. Bár ma is minden csodásnak nézett ki én mégis nyugtalannak éreztem magam, apám aki fantázia királya mindig azt mondta, hogy ez csak azért van mert még túl fiatal és naiv egy boszi vagyok. Ez talán igaz is, hisz még csak két nap múlva töltöm a tizenhetet. Egyébként Leilának hívnak és herceg nő vagyok egy mesés világban. Gyönyörű kék szemem és hosszú barna hajam van. A körülöttem élők mindig azt mondják hogy annyira okos és gyönyörű ez a lány, bár én soha nem voltam biztos benne hogy az igazat mondják. Az életem még így is csodásnak mondható volt. Megvolt mindenem szerető családom és barátaim, habár az én szívem valami teljesen más után sóvárgott. Egy igaz szerelmet akartam átélni!!! Ami az én esetemben nem is olyan könnyű hisz országomban már rég nem hisznek a szerelemben, mindenki érdekből házasodik. Én is csak könyvekből ismerem, de mikor egyszer titokban lepillantottam a földre akkor megigézett egy szerelmes pár pillantása. Csodálatos volt ahogy egymásra néztek, s látszott, hogy szavak nélkül is tudják mit érez a másik. Álmodozásomból egy halk kopogás rázott fel.


-Jó reggelt álomszuszék!Felébredtél?-köszönt be apám.


-Neked is jó reggelt apuci!-köszöntem neki én is. Mindig imádta ha apucinak szólítom, ilyenkor könnyen rátudtam venni bármire.Míg én ezeken gondolkoztam ő megkérdezte mit fogok ma csinálni.

-Nem is tudom igazán. Talán meglátogatom Kirát és majd együtt kilovagolunk.-Kira a legjobb barátnőm , aki mellesleg tündér is . Bár ő csak jó varázslatokat tudott csinálni, mint a gyógyítás. Én persze boszorkány létemre sötét mágiát is tudtam alkalmazni. Bár az iskolán kívül még nem használtam.

Jó, nem bánom menjetek, de azért néha tanulhatnál is nem gondolod?-kérdezte apám.

Jaj kinek van szüksége tanulásra mikor ilyen csodálatos képességeket örökölt a szüleitől?-kérdeztem vissza.

-Igaz, de azért ismétlés a tudás atyja ezt soha ne felejtsd el.

-Rendben. Ígérem holnap átolvasom fortélyok és bájitalok című könyvemet.

Rövid társalgásunk után apám hagyta hogy felöltözzek, majd reggeli után már indultam is kristályért, aki az én gyönyörű paripám volt.

Útban Kira felé ismét álmodozni kezdtem, bárcsak apám is megértené milyen fontos is a szerelem. Egyszer már próbáltam rávenni, hogy engedjen le az emberek közé, hisz ott vár engem valami csodálatos dolog, ami nálunk nincs. De erre ő mindig azt felelte hogy itt is megvan csak nyissam ki jobban a szemem. Nemsokára megérkeztem Kira kis otthonába, már kint várt rám a lépcsőn. Integetni kezdtem majd mikor meglátott ő is hevesen vissza integetett. Lassan odaértem hozzá, s köszöntem neki.

-Szia Kira.

-Szia Leila.Mit fogunk ma csinálni? Remélem nem akarsz megint az emberek után kutatni?-kérdezte mosolyogva.

-Pedig pont azt terveztem, de ha te félsz egy kis kalandtól akkor süthetünk sütiket is.-válaszoltam.
Erre mindketten felnevettünk, hisz mindketten utáltunk a konyhában lenni.
-Na viccet félretéve tényleg kitaláltam valamit.-mondtam, és láttam hogy barátnőm szeme elkerekedik a kíváncsiságtól.
-Mit találtál ki?
-Lemegyek az emberekhez. Nemsokára a tizenhetedik szülinapom estéjén.-válaszoltam vigyorogva, míg Kira(kiera becézve) arcáról lefagyott a mosoly.
-És ezt hogy tervezed, hisz tudod hogy apád soha nem engedne el?
-Ezt bízd csak rám.-mondtam neki ellentmondást nem tűrően mikor láttam, hogy rájött a dolog nyitjára.
Elhasználod a kívánságodat.-jelentette ki Kira.

Előszó

Sziasztok!
Ez egy újabb twilightos sztori , annyi különbséggel hogy az én történetemben már nem csak vámpírok és vérfarkasok szerepelnek, hanem boszorkányok, koboldok, tündérek és más mesébe illő lények!!
Remélem tetszeni fog.
Üdv: Anita