Ismét itt..

Az elmúlt napokban meg hánytam vetettem a dolgokat. S döntésre jutottam. Nem mondom, hogy könnyű volt, de szerencsémre voltak olyan emberek, akik támogattak abban, hogy ne adjam fel ilyen könnyen azt, amit szeretek. Nagyon szeretném megköszönni Nancy, Amy és Ficsi támogatását is.
Jó volt érezni, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Hogy mindenki másban felmerül, hogy az amit csinál szörnyű, s talán értelmetlen.
Mesi28-nak pedig külön köszönöm, hogy összekapart lelkileg, s neki is érezhettem a támogatását. Nagyon jól eső érzés azt tudni, hogy mindig lesz valaki, akinek kiönthetem a szívem, ha valami bánt, vagy valami nem klappol. S mivel már nem sok van hátra a történetből, azért úgy döntöttem, hogy nem megyek el, s megírom a fennmaradó fejezeteket is..


Ezt a döntést főként azután tudtam meghozni, miután beszéltem a legjobb barátommal. Remélem mindenkinek van egy ilyen ember az életében, mint ő nekem. Aki mindenben támogat, s seggberug, mikor az szükséges. tudta mi az, amivel hatni lehet rám....s az ok..legfőképp ti olvasók:) megengedte, h egy kis részt megosszak veletek a beszélgetésünkből..bár én csak a dominózus  mondatokat írtam le:)


- Te mit szeretnél? Nem is értem mire fel ez a nagy hiszti..komolyan mondom, te nem ilyen vagy, most miért adnál fel ilyen könnyen mindent? Csupán azért, mert nem sikerült maximálisan az, amit elterveztél? Senkinek sem hullanak az ölébe az álmok. Ha valamit el akarsz érni, azért tenned kell, s nem megfutamodni, mert úgy érzed nem vagy rá képes. Mert már az fél siker, ha magadnak örömet szerzel vele. S ha rajtad kívül van még legalább egy olyan ember, akinek örömet szerzel azzal, hogy megosztod vele fantáziád, akkor kutya kötelességed írni!


Mondanom sem kell, mire a végére ért, én már sírtam, míg ő csak nevetett dinkaságomon, s ráébredtem, h mennyire igaza van. Hisz nem csak magammal kell törődnöm. Ha egy kicsit is tehetek azért, hogy színesítsem valakinek az életét, akkor azt kell tennem. Remélem megértetek, s örültök annak, hogy mégsem hagyom annyiban a történetem. Hisz nekem ti többet jelentetek, mint azt gondolnátok:)


De lenne itt még pár zavaró tényező. Egyrészt még itt van a suli, s minden napra beiktatnak a tanáraim egy-két dolgozatot. Én már a pokolba kívánom ezt az évet, de mivel a végét már nem ronthatom el, ezért kénytelen vagyok tanulni. Ohh és én hülye mivel előrehozott érettségit akartam, ezért most számolnom kell a szóbelivel is, amire tanulhatok látástól makulásig június közepéig. S ami a legjobb, hogy egyéni tétel sort kaptunk, így nem könnyíthetem meg a dolgom azzal, h letöltöm a netről és megtanulom, még ki is kell dolgoznom. És persze a tétel sort csak ezen a héten csütörtökön kaptam meg e-Maliben.


Ah de, hogy miért lényeges ez nektek? Mert mind amellett, amit az elején írtam, még a kételyek megmaradtak bennem, s azt hiszem velem is lesznek még egy jó hosszú ideig.
Ezért döntöttem úgy, hogy szükségem van valakire. Valakire, aki néha összeráz. aki segít az ötletelésben, s aki kijavítja a hibáimat. Remélem lesz valaki, aki segít nekem Leila és Ed mitikus életében..
És mit kell ahhoz tenni, hogy valaki a bétám lehessen? Először is egy kommentben, vagy chat-en kersztül kéne jelentkezni, egy e-mail címmel, amire én elküldök egy két részletet a következő fejezetből, s neki a köré kellene megírni a 22. fejezetet. S az, akinek a fejezete legjobban passzol majd a történetbe, s illik az én elképzeléseimhez, azt beavatom mindenbe...remélem így korrekt, s lesznek jelentkezők. Huu már most nagyon izgatott vagyok, h mit hoztok majd ki mindebből..bár még az sem biztos, hogy lesz egyáltalán valaki, aki szívesen dolgozik majd velem együtt :)  De én nagyon reménykedem benne.


ui.:Igyekszem mindenkinél bepótolni a lemaradásom, s ígérem, hogy pótolom a komikat is..


Pusszantlak titeket!
Anita

Sajnálom..:(

Sziasztok!

Nem is tudom, hogyan kezdjek bele, még azt sem, hogy valóban ezt akarom-e. De nem vagyok biztos abban, hogy képes vagyok tovább írni. Lehet, hogy most úgy gondoljátok, hogy ezek csak ócska kifogások, s csak kifogytam az ötletekből ezért nem akarok írni. Ami nem így van, ugyanis én már magamban befejeztem a  történetet. Iszonyat fájdalmas dolog arról beszélni, hogy talán véglegesen bezárom az első és egyetlen blogomat, ami már olyan szinten a szívemhez nőtt. Az írás számomra mindig is fontos volt. Egészen kicsi korom óta kis csacska történeteket találtam ki, amivel családomat szórakoztattam. És soha nem is tudnék megválni a képzelet világától teljesen. De talán jobb lenne, ha csak magamnak írnék.
 Amit a legjobban sajnálok, hogy azoknak, akik rendszeresen olvastak, nekik csalódást kell okozzak. Egyik felem folyton azt hajtogatja, hogy ne adjam fel ilyen könnyen, s hogy lesz ez még jobb is. Míg a másik már a folytatás ötletét is őrültségnek tartja. Mit kéne tennem? Melyikre hallgassak? Nekem fogalmam sincs.
Nagyon rossz érzés a vívódás. Annyira szeretném folytatni és megosztani veletek. Akkor miért őrjít meg a kétely? Miért érzem minden egyes fejezet után, hogy egy szörnyűséget adtam ki a kezeim közül? Hiába keresem a választ, sehol sem találom. Azt hiszem még pár nap, s véglegesen eldöntöm, hogy mi fog történni az oldalammal, s úgy éreztem, hogy tartozom nektek olvasóknak annyival, hogy ezt megosszam veletek.
Nagyon remélem, hogy nem utáltok mindezért, s ha amellett döntenék, hogy befejezem itt az írást, akkor lenne valaki, aki helyettem folytatná.
Köszönöm azoknak, akik eddig is támogattak, s kibírták az őrültségeimet.
Köszönök minden egyes hozzászólást, véleményt. S nem utolsó sorban köszönöm, hogy vagytok nekem.
Pusszantalak titeket!
Anita

 Leila:


 Lassan botorkáltam a fák között. Lelkem fájdalmát az ég is átérezte, mert velem együtt sírt. Én próbáltam elfolytani könnyeim, bosszúsan tördeltem ujjaim, de érzéseim újra és újra  a felszínre törtek. Az eső már tejesen eláztatta  ruháimat és a hajam, de most nem érdekelt. Most az esőcsöppek is könnyek voltak, s az enyémek voltak. A legszörnyűbb az egészben, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Hogy mégis mit kéne tennem, felejtsek el mindent és bocsájtsak meg, vagy vessek véget kapcsolatunknak örökre? Miért ennyire nehéz? Szemeim előtt folyton azt a jelenetet láttam, ahogy ajkai valaki más ajkaihoz ér, ahogy az a nő szorosan öleli magához..és én nem tehetek semmit..semmit.-zokogtam megállíthatatlanul. Egyszer csak egy ág reccsenésére figyeltem fel, s arra, hogy valaki közeleg. Esőkabátban volt, s fejét lehajtotta, ezért pontosan nem tudhattam ki lehet, de egy női alak volt az biztos. Nem akartam gyengének tűnni, így gyorsan megtöröltem a szemem, de mintha könnyeim különállók lennének tovább folytak. Az ismeretlen alak leült mellém, s ráterített egy kabátot.
- Leila kérlek gyere haza velem.-nézett rám Rosalie, tudhattam volna, hogy ő utánam jön.
- Sajnálom, de nem mehetek, nem tudok. - ismertem be, miközben még mindig szemeimet törölgettem. Bár a nem tudok, nem épp megfelelő volt, sokkal inkább féltem visszamenni. Tartottam attól, hogy újra  szemébe kell néznem, hogy beszélnem kell vele, s tisztában voltam vele, hogy nem lennék képes rá. Legalább is most még nem.
- Csak hallgasd meg őt, én biztos vagyok benne, hogy nem úgy történtek  dolgok, ahogy azt te gondolod. Eddy szeret téged.-mondta magabiztosan, de én ezt jelen helyzetemben koránt sem így gondoltam. Dühösen pattantam fel a farönkről, amin helyet foglaltunk, s kicsit a hangomat is felemeltem, persze nem szándékosan, de elmémet elöntötte valami.
- Mond csak te mit tennél, ha azt a valakit, akit a világon a legjobban szeretsz valaki másnak a karjaiban látnád. Ha mondjuk azt látnád, hogy egy másik nő ízlelgeti édes ajkait, s simogatja..és..-nem bírtam ismét felzokogtam és összecsuklottam földön.- Rose egy idáig némán hallgatott, csak mellém ült és ringatni kezdett. Ringatott, míg le nem nyugodtam.


- Valahol megértelek téged, s azt is, hogy mennyire fáj. Hisz tudom, milyen az, mikor átverik az embert. De az  a te esetedben nem igaz. téged nem vertek át. Ed érzései valódiak, s tudja, hogy hibázott, hogy azonnal el kellett volna löknie Tanyát, mihelyst közeledni látta. De Ő csak úgy, mint az apja egy úri ember, sosem bántana egy nőt, így Ed csak tétlenül ült, nem tudta, hogy reagálhatna. Neki előtted nem volt senkije. Teljesen új neki minden, ahogy neked is. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy felejts el mindent csak úgy csettintésre. De meg kell tanulni megbocsátani, mert nem érdemes egy félreértés miatt odadobni a boldogságot. A szín tiszta szerelem csak egyszer adódik meg az életben, nagyon kérlek ne vedd el magatoktól, főleg ne egy olyan kígyó miatt, mint Tanya.-én csak ittam a szavait, s próbáltam megfogadni tanácsát. De most időre van szükségem. Ahogy mondta ez nem megy csak úgy csettintésre.


- Rendben Rosalie, megígérem neked, hogy ha készen fogok rá állni, akkor beszélünk majd. De még most nem. Kérdezhetek valamit?
-Persze mit szeretnél tudni ?-Rosalie nagyon kedves volt velem. Pedig miattam össze koszolta csodás ruháját, s teljesen elázott. Még sem panaszkodott, megértő volt. S hagyta, hogy kisírjam magam a vállain.
-Szeretném megtudni, hogy miért mondtad azt Tanyara, hogy egy kígyó. Én úgy tudtam, hogy a két család nagyon régóta barátja a Denali klánnak.


-Igen, ez igaz. Hisz ők olynak mint mi. rajtunk kívül csak Ők folytatják a vegetáriánus életmódot. De Tanya-nak teljesen más fogalma van a férfiakról. Ő csak használati tárgynak tekinti őket. Még régebben azt mondta, hogy szerelmes Edwardba. S mindent elkövetett, hogy megszerezze magának őt. Most pedig Ed-et szemlélte ki magának, mivel tudja, hogy Edward elérhetetlen, hát bepróbálkozott a fiánál. De abban mindenki biztos, hogy nem szereti. Pusztán az irigy mások boldogságára, s mindenkinek keresztbe tenne, csak hogy más is boldogtalan legyen. Hát ezért gondolom, hogy egy aljas nő.- Rose- val még egy darabig beszélgettünk, majd sikerült rávennie, hogy visszamenjek vele a házba.




Ed szemszög:




Rosalie már elég régen utána ment. Én is menni akartam, de nem engedték. Azt mondták azzal csak rontanék a helyzeten. Hogy hadjam lecsillapodni az eseményeket. hol fel-alá járkáltam, hol pedig magamba roskadva ültem a szobámban. Még most is láttam magam előtt bánatos szemeit, ami teljesen tükrözte lelki fájdalmát. Hallottam, ahogy a bejárati ajtó nyitódik és két ismerős illatot éreztem meg. Azonnal elindultam lefelé, hogy láthassam, s nagyon reméltem, hogy meg tudjuk beszélni. Ahogy megpillantottam őt, szinte elállt a  lélegzetem. Most nem az a lány volt, akit megismertem. Most nem csillogott a szeme. A ragyogás helyét, most ború váltotta fel. Szemei vörösek voltak a sok sírástól, az arca most beesett volt, ruhái és haja pedig csurom vizesen tapadtak rá. Mindenki elszörnyülködött a látványán, még Emmett sem akart viccelődni. Esme volt, aki elsőnek lépett.


- Drágám, menj fel, s vegyél egy forró fürdőt. Addig én csinálok neked valami finomat.- simogatta meg a hátát, mire Leila kicsit rámosolygott, de ez nem az a vidám mosoly volt.
 Köszönöm Esme, de nem vagyok éhes. Inkább aludnék, ha nem baj.- hangja rekedt volt, s azt hiszem egy náthát is sikeresen magáénak tudhat. De hiszen több mint egy órát töltött kint a szakadó esőben, nem csoda, ha megbetegedett.
-Semmi gond. Menj csak.- szerelmem megindult felém, hogy feljusson a szobájába. Már majdnem hagytam elhaladni magam mellett, de hirtelen megfogtam a kezét, s magam felé fordítottam.


-Beszélhetnénk?- csak ennyit kérdeztem tőle, s csak remélni tudtam, hogy szán rám pár percet. Láttam, ahogy elpillantott mellettem, ahol Rose és Emmett állt, s megvárta, míg Rosalie alig észrevehetően bólint egyet.
- Majd inkább holnap, most tényleg eléggé fáradt vagyok.- rendben, legalább nem utasított el véglegesen. Ez is valami ugyebár. Mikor kihúzta kezét az enyémből, szörnyű érzés kerített hatalmába. Mintha valamit elszakítottak volna tőlem. Valamit, ami a legdrágább kincsem volt.




Leila szemszög:


Éreztem, hogy könnyeim pillanatokon belül ismét kicsordulnak, így akár mennyire is szerettem volna végre tisztán látni, mégis inkább amellett döntöttem, hogy holnapra halasztom ezt a beszélgetést. Kihúztam kezem az övéből, s elindultam a szobámba. Hiányát végig éreztem magamban. Ahogy felértem, rögtön a fürdőbe mentem, hogy minél előbb lefürödhessek. De ahogy a forró víz cseppek testemhez értek éreztem, ahogy a csontjaim olvadoznak. Eddig észre se vettem, hogy teljesen átfagytam. A meleg víz lassacskán elálmosított, így kelletlenül, de elzártam a csapot, s miután megtörölköztem, s felvettem a pizsamám, már bújtam, is a takaróm alá. Majd hosszas forgolódás, s pár "rémkép" után sikerült elaludnom.




Másnap reggel....




Ahogy felkeltem, torkom iszonyatosan kapart és szúrt, míg az orrom teljesen eldugult. Rájöttem, hogy egy szép kis megfázást tudhatok magaménak. Gyűlölök betegnek lenni, iszonyat nyűgös leszek,s  haszna vehetetlen. Kellett nekem az esőben annyit ücsörögni, szidtam magam gondolatban két hapci között.
Szerencsémre Alice beviharzott hozzám egy csomag zsepivel, mielőtt probléma adódott volna.


-Köszi! Szerencsém van, hogy egy ilyen kis médiummal élek egy házban.-mosolyogtam rá. De ez még mindig nem az a szívből jövő mosoly volt.
- Nincs mit! Öltözz fel melegen, ezt pedig tekerd a nyakadra. Esme pedig készít neked forró teát.-egy rózsaszín fehér kötött sálat tartott a kezében, ami nagyon puhának és melegnek látszott. Alice már indult volna ki, de nekem még volt egy kérdésem hozzá.
-Alice mond csak Ő is ott lesz?- hangom elég érdekesen hangzott, ahogy orrhangon kérdeztem.
- Igen láttam, hogy beszélgetni fogtok, de nem, nem tudom, hogy fog alakulni, mivel még nem döntöttél.- s igaza volt, még tényleg nem tudtam, hogy megbocsájtok-e. Minden ezen a beszélgetésen fog mullni. Kelletlenül, de kimásztam az ágyamból, s a gardróbba vettem az irányt. Egy farmert és egy meleg hosszított felsőt választottam. Végül Alice javaslatára a sálat is a nyakamra tekertem. Míg felöltöztem meg volt az első köhögő sorozatom, s vagy tucatszor tüsszentettem.
-Remek-dicsértem meg magam, s mivel tovább nem halaszthatom a dolgot elindultam a földszintre.
A konyhába beérve csak Esme és Ed volt bent. Esme az asztalra pakolta a reggelinket, míg Ed valószinüleg rám várt. Így helyet foglaltam mellette.
- Gyerekek nekem most be kell mennem a városba, a többiek pedig vadászni vannak, így csak ketten lesztek.
Egyetek rendesen. Leila te feltétlen idd meg a teát, s egyél egy kis gyümölcsöt legalább.- kaptunk egy egy puszit a homlokunkra, majd ő is elment.- azt hiszem szándékosan döntöttek úgy, hogy kettesben hagynak minket. Hát akkor kezdjük...


Sziasztok! Egy sajnálatos hírt kell közölnöm, fel teszek egy komihatárt. Csupán 10 komit szeretnék, nem többet, s azt hiszem ez nem olyan nagy kérés. Engem nagyon érdekel a véleményetek, s nem azt szeretném, hogy agyon dicsérjetek, hisz én is tudom, hogy még fejlődnöm kell. Még is nekem is, mint mindenki másnak szükségem van a hozzászólásotokra. Hogy lássam mi az ami tetszik, s mi az ami nem. Remélem, hogy megértetek.
puszi
Anita

20. Fejezet~ Amikor minden rosszra fordul

Leila szemszöge:
Alice nagyon sietősre vette a figurát. Azt hiszem alig fél órába telt, mire leparkolt Port Angeles szívében, a plázától öt méterre. Nagyon feldobott volt, ahogy Rosalie is. Csak Bella és én éreztük úgy, mintha kivégzésre vinnének....nem épp egy kedves elfoglaltság.

-Alice! Megmondanád miért kellett ilyen sietősen eljönnünk? Nem ért volna, rá mondjuk holnap?-kérdeztem immár sokadjára, mivel drága barátnőm eddig mindig kitért a válasz el. Csak annyit mondott, hogy szükségünk lesz egy-két dologra.

- Hát először is szeretnék venni ruhát, meg fehérneműt, aztán egy kis ezt-azt a vendégeink részére .- mondta mosolyogva, már befele menet az üzlet helységbe.

- Komolyan mondom hihetetlen vagy.- ráztam a fejem. S már alig vártam, hogy végezzünk, és ismét otthon legyek az én hercegemmel.

-         Ne is gondolj arra, hogy hamarabb elmegyünk- Rose hangja lesújtó volt, tényleg azt terveztem, hogy megkérem őket, hívjanak egy fiút nekem, aki majd hazavisz, de ezek szerint esélyem sincs a korábbi szabadulásra.

-          Áh..pedig azt hittem jó magaviseletért hamarabb kapok eltávot – nevettem fel. Hisz nekem ez az egy órás vásárlás is tökéletesen kielégítő volt, s a hogy észre vettem Bella talán még nálam is jobban utálja, hogy Alice ide-oda ráncigálja. A kis energia bomba kijelentette, hogy ő még legalább három boltba be fog menni, ami egyet jelentett még további egy órás vásárlásról. De most szerencsére szabad programot kaptunk, így mindenki arra ment, ahova szeretett volna. Én Rosalieval maradtam. Először is egy fehér nemű boltba tértünk be. Nem mondom voltak nagyon szép darabok, s Rose-n biztos mind kiválóan festett volna. De én hova vehetnék fel ilyesmit? Én inkább maradok a már megszokott, aranyos kis fehérneműnél. Így egy másik sorba mentem, ahol kis állat mintás, szívecskés francia bugyik és masnis melltartók voltak. Rosalie pár perc múlva szexi darabokkal a kezében tért vissza hozzám. S látszólag jót mulatott rajtam, s azon, hogy melyik részen keresgélek.

-         Nem gondolod, hogy valami ilyesmi megfelelőbb lenne?- kérdezte somolyogva, de én még akkor sem értettem, nekem miért kellene egy ilyen kihívó darabot viselnem.

-         Nem Rosalie nem gondolom, hogy a közel jövőben egy ilyet felvennék. válaszoltam. Erre ő csak megrázta a fejét.

-         Pedig hidd el, egy ilyen darabbal a legkönnyebb elcsavarni egy fiú eszét. –nevetett fel, én pedig akaratlanul is elképzeltem a helyzetet, ahogyan én és Edd..de nem az még nagyon-nagyon korai lenne számunkra.

-         Azt hiszem sikerült egy kicsit felkeltenem az érdeklésedet irántuk.-emelte fel a kezében lévő darabokat. Mondjuk, abból ne lehet bajom, ha felpróbálok egy kettőt-gondolkoztam el.

-         Rendben. De ne ess túlzásokba .- figyelmeztettem. Nagyon jól szórakoztunk, miközben próbálgattunk. Rosalie nem volt annyira erőszakos, mint Alice, bár ő is megmondta a véleményét. Fél óra után két szexi darabbal, és egy-egyszerűbb változattal lettem gazdagabb. Rose szerint Alice épp most lépett be az utolsó üzletbe, s jót nevetett Bella ábrázatán. Mi inkább egy kávézó mellett döntöttünk, ahol rendeltem egy csokis süteményt, s egy kólát. Rosalie persze nem fogyasztott semmit, mert az ő étkezési szokásának, szerintem itt nem örültek volna. Ezt a kis időt csevegéssel töltöttük. Sok mindenről beszélgettünk, s még közelebb jutottunk egymáshoz. Igazán jó barátok lettünk. Alice-t is nagyon szeretem, de Rose egészen más volt. Ő mintha bele látott volna az elmémbe. Tudta, hogy mire van szükségem. S mindig jó tanácsokkal látott el. Olyan volt, akár egy testvér, Ő lett az én nővérem. Azt hiszem részben azt is neki, köszönhetem, hogy ráébredtem mennyire szeretem Ed-et. Jaj Istenem már annyira mennék haza.

-         Látom, már nagyon mehet néked van. De akkor örülhetsz is, mert Bella és Alice már erre tartanak.-nem akartam egyetlen egy percet sem tovább maradni, így már ugrottam is fel a székből..megvártam, míg Rose kifizeti a sütimet, és már húztam is magam után.

-         Egy utolsó üzlet?- viccelődött velem Alice, mikor oda értünk hozzájuk. - Egyébként találtam neked egy igazán csinos ruhát.

-         Köszönöm, de már így is túl sokat költötök rám .- pirultam el, mire Bella mellém lépett és a fülembe suttogott.

-         Higgy nekem nem érdemes vitába bonyolódni a pénzről, hisz náluk az csak papír, amit kedvük szerint szórhatnak. Szóval jelentéktelenek. Így ne zavarjon, hogy rád költenek, gondolj rá, mint egy ajándékra .- bólintottam a tanácsra, majd megköszöntem mindent a csajoknak egy-egy puszival és öleléssel. Végül aztán az én legnagyobb örömömre hazaindultunk.

Edd szsz:

A lányok már vagy fél órája elmentek, nekem pedig máris hiányom volt Leila iránt. Alice azt mondta, hogy a Denali egy óra múlva érkezik, ezért nem is nagyon értettem Alice miért akart ilyen gyorsan eltűnni. Na de minél hamarabb mennek, annál hamarabb végeznek nem? A fiúk valami játékot játszottak a playstation-nel, apa pedig zongorázott, h teljen az idő. Esme meghatottan hallgatta apa játékát. Még régebben engem is tanítgatott, de én koránt sem vagyok olyan jó, mint Ő. Apát mindenki szívesen hallgatja, mivel tökéletesen bánik a billentyűkkel. További fél óra telt el így, mikor apa egyszer csak felállt a zongora mellől.

- Fél perc és itt vannak, már hallom a gondolataikat.- és mire ezt a hírt közölte, már hallottuk is az autójukat leparkolni a ház előtt. Majd szapora lépteket. Kipp-kop….

-Szervusztok! Gyertek beljebb, ne ácsorogjatok oda kint. – Invitálta be őket Esme a házba.

-Köszönjük.- mondta Carmen, miközben bejöttek. Mindenkihez oda mentek köszönni. De egy valaki még hiányzott a sorból. Tanya nem volt sehol.

-Hali mindenkinek!-robbant be a késve érkező személy.- Ne haragudjatok, csak még vadásztam egyet útközben. Carlisle figyelmeztetett a fejleményekre.-mosolygott. Majd hírtelen elém lépett.

- Szia kicsi Edward!- lépett elém, s karjait szorosan a nyakam köré fonta…huu..nagyon furcsállottam ezt a gesztusát. De azért én is viszonoztam ölelését.

-Én is örülök neked tanya, ja és nem vagyok kisfiú.- mutattam rá a köztünk lévő magasság eltérésre, mert ő alig érte el a vállaimat.

- És a lányok?- kérdezte. Csak most veszi észre, hogy nincsenek köztünk?-nevettem magamban.

- Alice elrángatta őket vásárolni, de remélhetőleg hamarosan megérkeznek. válaszolt apa Tanya kérdésére.

-Értem. De akkor addig meséljetek már valamit. Olyan rég nem találkoztunk .- huppant le a kanapéra maga mellett megpaskolva egy helyet, s intett, hogy üljek mellé. Furcsálltam ezt nagyon. Először is tisztában voltam vele, hogy Tanya gyengéd érzelmeket táplált apa iránt, és hogy talán még most sem közömbös iránta. Ezt mindenki tudta, de hogy most én hogy jöttem a képbe, az kész rejtély számomra. Tanya nagyon szép nő volt, szerintem minden férfi odáig van érte. Nem tagadom, régebben az én érdeklődésemet is felkeltette. Gyönyörű, kedves és okos nő volt mindig is. Ki ne szeretné? Bár most már tudom, hogy az nem volt több puszta testi vonzalomnál. Hozzá sem hasonlítható ahhoz, amit Leila iránt érzek.

- Igazán nem történt semmi érdemleges. Tekintve azt, hogy egy újabb taggal bővült a család, de ha jól vettem ki, akkor erről már tudtok valamicskét.- Tanya egy furcsa fintorba vágta az arcát, mire apának elgondolkozó lett a tekintete. Olyan volt, mintha valami nagyon aggasztaná őket, csak más-más meglátásban.

-Persze, már alig várjuk.- mondta Kate, akitől nem is vártunk mást. Lelkesedése mindig Alice-t juttatta az eszembe. Még egy darabig beszélgettünk, minden féle dologról. Nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában.

-Én azt hiszem, most fel megyek a szobámba. Bocsássatok meg .- indultam el, hogy magára hagyjam a társaságot.

- Nem mehetnék veled?- termett mellettem Tanya kacéran mosolyogva.

- De persze, gyere csak.- nem akartam megbántani, és egyébként is mindig jóban voltunk.

Már fent ültünk a szobámban, mikor egyszer csak felém fordult és megkérdezte.

-Szereted?- egyszerű kérdés volt. Legalább is számomra az volt, mégis nem tudtam, hogy válaszoljak neki. Hisz ez a szó nem mondta el valódi érzelmeim.

- Az életemet adnám érte. Már el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Egyszerűen imádom őt .- próbáltam vele megértetni érzelmeim, aminek Ő egy cseppet sem örült. Láttam a szemein.

-Értem…de nem lehet, hogy csak azt hiszed, hogy szerelmes vagy, s közben ez csak egy fellángolás részedről?- egymással szemben ültünk, ő tekintetét mélyen az enyémekbe fúrta. De mielőtt válaszolhattam volna, folytatta monológját. – Szerinted nem kéne előbb megbizonyosodni róla?- közeledni kezdett arcom felé, majd egy hirtelen mozdulattal ajkait az enyémekre nyomta..

Leila szsz:

- Emlékszel Rosalie, hogy Eddi mennyire oda volt Tanya-ért-nevetett, de én teljesen lefagytam. Mi, hogy oda volt érte? Talán szerette is? De nekem azt mondta, hogy még nem volt szerelmes.

- Ne idegeskedj Leila, az más volt. És igen Alice emlékszem rá, nagyon szórakoztató volt akkoriban.-mosolyodott el az emlékeken.

-Nem mesélnétek nekem egy kicsit erről az időszakról .- kértem szégyenlősen.

-De persze, ha szeretnéd.- majd Rosalie belekezdett a mesélésbe.

-         Azt is mondhatnám, hogy Ed akkoriban élte a teenager korszakát. Ha jól emlékszem minden nő után megfordult, s Emmett jóvoltából egy-két playboy újság is előkerült .- rázta hevesen a fejét, miközben somfordált. – Na de nem is ez a lényeg. Egyszer Tanya meglátogatott minket, s nálunk töltött pár napot.- azt hiszem ez az a rész, ami érdekes lehet számomra.

-         És Ed a második napon megkérte a kezét.- Folytatta Alice a történetet, s amint láttam roppant, jól szórakoznak az emlék hatására. Engem mégis aggasztott. Hisz csak jelenthetett akkor neki valamit. Idegességemet ők is észre vették, s próbáltak megnyugtatni.

-         Nyugi, amint mondtam ez csak a hormon túltengés miatt volt. Hidd el Jasper mondta nekem. Egyáltalán nem volt szerelmes.- és én megnyugodtam, hisz Jasper tudta, hogy mit érzett akkoriban…

-Megérkeztünk!– sóhajtott fel Rosalie egy röpke perc után. Már alig vártam, hogy mehessek Edwardhoz, s együtt legyünk.

Amint megálltunk, én már ugrottam is ki, nem törődve a vásárolt holmikkal és szaladtam is befelé.

-         Sziasztok! Ed-et merre találom?- tudom, hogy udvariatlan vagyok, s előbb be kellene mutatkoznom Cullenék vendégeinek, de pár percig még csak tudnak nélkülözni, nem?

-         Neked is szia! Egyébként fent van a szobájában.- Válaszolta Edward, de én már közben mentem is felfelé a lépcsőn. Végig szaladtam felfelé hozzá, majd kopogtatás nélkül benyitottam. De ami ott fogadott, az teljesen blokkolt, s éreztem a gombócot a torkomban. Magam előtt Ed-et láttam egy idegen lánnyal csókolózni, hihetetlenül fájt ezt látni. Úgy éreztem csak kihasznált. Hogy csupán játszott velem. Minden szava vízhangzott fülemben, s most mind hazugságnak hangzott. Én meg hittem neki, pedig becsapott..a könnyek utat törtek szemeimből, s mielőtt elindultam volna le, hogy minél távolabb kerüljek a látványtól, még láttam, h Ed észre vesz, s utánam iramodik. Igyekeztem minél gyorsabban kapkodni lábaimat. Csak egyet akartam, minél messzebb jutni innen. Nem értettem miért tette ezt velem..hogy tehette?

Ed szsz:

Tanya leszorította kezeimet, s erőszakosan csókolt. De én nem éreztem késztetést arra, hogy visszacsókoljam, nem éreztem semmit..az az ismerős bizsergés, most nem jelentkezett. Hirtelen valaki kinyitotta az ajtómat..erre tanya még erősebben szorított magához, mire én felismertem, hogy ki is lehet az. A gyorsuló szívdobogás arra utalt, hogy kedvesem állt az ajtóban. Amilyen gyorsan csak tudtam lefejtettem magamról Tanya kezeit és utána szaladtam. Az összes létező káromkodást elmondtam magamra azalatt a fél pillanat alatt, míg utolértem, s derekánál fogva magamhoz szorítottam.

-         Kérlek, hallgass meg!- nem nem lehet, hogy ennek így legyen vége, hiszen én csakis őt akarom, senki mást..ezt meg kell értenie.

-         Nem! Engedj el…azonnal engedj el!- kiabálta a karjaim közt, s erősen rángatózni kezdett. Akár egy kismadár a ketrecből, úgy próbált kijutni karjaim közül.

-         Nem engedhetlek el…kérlek. Higgy  nekem, nem úgy történt, ahogy gondolod.- nagyon remélem, hogy meghallgat, s mindent sikerült tisztáznunk. Mert abba beleőrülnék ha elveszíteném. Míg én Leilát próbáltam meggyőzni, anya villám gyorsan elsuhant mellettünk. Majd aztán hatalmas csörömpölésre lettünk figyelmesek, s egy dulakodó párosra. Anya rátámadt Tanyára, jött a hírtelen felismerés. De akkor már apa és Emmett rohantak is ki, hogy ne tehessenek kárt egymásban. Még soha életemben nem láttam anyát így kiborulni. A két fiú minden erejére szükség volt, hogy betudják őket vonszolni,de anyuból még mindig megállíthatatlanul folytak a szavak.

-         Nem hiszem el, hogy lehetsz ekkora ribanc? Nem fogod fel mit tettél velük? Most örülsz? Jobban teszed, ha most azonnal eltakarodsz, mert azt még elviselem, ha nekem akarsz keresztbe tenni, de hogy a fiam boldogságát, azt már nem. Megértetted takarodj!!!!-kiabált rá anya, szemeit a harag sötét feketére váltotta fel. Haragtól izzó szemei ölni tudtak volna.

Sziasztok! Remélem sikerült egy kicsit felbolygatnom az eseményeket,  s hogy  kapok pár komit. Nagyon rosszul esik, hogy már nem írtok. De most már én is igyekszem vissza állni..s gyakrabban frisselni.. :D
Puszi mindenkinek! Anita