Leila szemszög:
Igazán jól estek Bella szavai. Az ölelése most egy kicsit más volt, de nem igazán éreztem még ilyet. Talán azért, mert az én anyám sosem ölelt meg így. Már nem is emlékszem rá. Csupán három éves voltam, mikor apám száműzte. De még mindig emlékszem arra az estére. Szörnyű volt..ahogy távolodott, ordibált, hogy egyszer majd viszatér, s mindenkit megöl..nagyon féltem tőle. Ő sosem volt egy igazi anyuka..nekem sosem volt anyukám, mert amindnekibe én is beletartoztam..ezt nagyon jól tudtam.
-Min gondolkozol kedvesem?-öleltek át karjai, majd adott egy puszit az arcomra.
-Csak az anyukámon.-sütöttem le a szemem, nem akartam, hogy lássák mennyire fáj nekem.
-Szeretnél mesélni róla?-kérdezte meg Rosalie.
-Nem is tudom.Talán.
-Nyugodtan mond csak el, neked is jobb lesz, ha kiöntheted a szíved.-simogatta meg Bella a hátam. Én pedig rámosolyogtam köszönöm képpen.
-Akkor talán üljünk le. Hosszú lesz.-mind a nagyasztalhoz mentünk. Én Ed mellett foglaltam helyet, aki összekulcsolt ujjainkat nézegette. Engem is jól eső érzés töltött el, mikor ránéztem. De most nem szabadott elkalandoznom. Nekem most a múltat kell felidéznem.
-Kezdj csak bele.-suttogta fülembe szerelmem. Amire én bólintottam, majd belekezdtem letem legfájdalmasabb történetébe.
-Tudjátok, apukám nem mindig volt ilyen keserű. Valaha ő is hitt a szerelemben, sőt az jelentette számára az életet. Mindenki boldog volt és elégedett. Mára ebből semmi nem maradt.
18 évvel ezelőtt az apám találkozott egy gyönyörű nővel. Elmondása szerint a világ leggyönyörűbb teremtése volt. Én csak a szemeit örököltem tőle.-tettem még hozzá.-Ében fekete haja mindig tökéletes volt, arcán pedig örökké kedves mosoly játszott. Aki csak meglátta úgy érezte, hogy egy angyallal találkozott..pedig ő nem volt más, csak egyszerű halandó, Lisa.
-És hogyan jutott el hozzátok?-kérdezte kíváncsian Carlisle. Egyszer én is szívesen megnézném azt a helyet.-mélázott el.
-Tudod ehez királyi engedélyre van szükség. De én is örülnék, ha egyszer megmutathatnám nektek az otthonomat. Nade most inkább folytassuk.-ahogy körülnéztem mindenkin kíváncsi tekintetet láttam, de a java még csak most jön, és én nem hiszem, hogy tetszeni fog.
-Eleinte az apám járt ide hozzá. Majd egyre jobban kezdett belehabarodni,s megbízni benne. Végül beavatta a titokba. Mindenki örült a királynőnek, teljesen megbabonázott mindenkit, s mindeközben ördögi terveket szövögetet.-több szempárt láttam kikerekedni, azt hiszem nem erre számítottak.
-Igen, jólsejtitek. Az anyám puszta érdekből ment az apámhoz, s szült meg engem. Soha nem szeretett egyikünket sem..egy álarcot viselt a nap 24 órájában.
-Tessék?-hitetlenkedett Rose.-Hogy képes egy nő nem szeretni a saját gyerekét? Ezt nem bírom elképzelni.-rázta a fejét.
-Én sem hittem volna soha...egészen addig a bizonyos estéig. Apa szeméről lehullt a fátyol,s többé nem volt egy irányítható bábú. Mindent tisztán látott, heves csatározásba kezdett anyámmal. Ekkor én még csak három éves voltam. Csak annyit értettem meg, hogy a szüleim haragszanak egymásra. De itt sokkal ,többről volt szó, mint egyszerű házastársi vitáról. Az anyukám többé nem egy angyal volt. Ő maga lett a sötétség. Eladta a lelkét a hatalomért. A családját is képes lett volna megölni az erőért.-nem bírtam, könnyeim akaratlanul is folyni kezdtek. De most nem akartam abbahagyni, szerettem volna kiönteni az érzéseim. S most volt valaki, aki szívesen meghallgatott.
-A csatában apám győzött, az ítélet száműzetés lett. Állítólag anyám, most is a sötétségben van, s terveket szövöget ellenünk. Az utolsó emlékem róla, ahiogy a testőrök rángatják kifelé, s ahogy ezt kiabálja.: "Egyszer még visszajövök, s akkor mind meghaltok. Kik most a kastélyban tartózkodtok, kínok közt fogtok könyörögni nekem az életért"-A mindenkibe én is beletartoztam.-mondtam lesújtóan.
-Hihetetlen...-mondta Carlisle. -Nagyon sajnáljuk.
-Már túl tettem magam rajta. Eleinte nehéz volt..nagyon.-miközben beszéltem végig Ed kezét szorongattam, hogy erőt merítsek belőle.-Mostmár értitek, hogy apám miért fosztott meg az erőmtől? Csupán azért, mert fél, hogy a múlt megismétlődik..engem félt.
-Pesze kicsim, megértjük. És köszönjük, hogy elmesélted nekünk.-Esme.
-Nincs mit. De azt hiszem, hogy mostmár elmennék lefeküdni.-majd Ed-del együtt feláltam.
-Majd én felkisérlek.-mosolygott rám Ed, mire én csak bólintottam. Hosszú és tartalmas egy nap volt. Ed megállt a szobám ajtaja előtt, s arra várt, hogy búcsút vegyek tőle. De én most nem akartam egyedül maradni.
-Nem maradnál velem egy kicsit, csak míg elnem alszom. Tudod, ma este nem szeretnék egyedül lenni. Érezni zeretném, hogy ott vagy velem.-miközben ezt mondtam neki lahajtottam a fejem, s fülig pirultam zavaromban. Hisz még csak most jöttünk össze, én máris ezt kérem tőle. Ő megfogta az állam, lassan felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Leila, örömmel.-szemei szinte csillogtak, s én teljesen elvesztem bennük.
-Közönöm.-próbáltam viszonozni tekintetét, bár szerintem nekem koránt sem sikerült olyan elbűvölőre. Ed mégis szinte beleolvadt tekintetembe.
-Akkor talán menj és fürödj le. Igérem mire végzel én is itt leszek.
-Rendben.-egy gyors csókot nyomott még ajkaimra, majd eltünt. Ajkaim még hosszú percekig bizseregtek csókjától. Szívem pedig őrült táncba kezdett. Hihetetlen ez az egész..egy megvalósult álom. Próbáltam sietni, hogy minél hamarabb elkszüljek, s hogy szerelmem karjaiba simulhassak. De hiába igyekeztem, ő sokkal gyorsabb volt nálam, s már az ágyamon ülve várt rám. Ugyan abban a pillanatban mértük végig a másikat. Nekem még a lélegzetem is elált tőle. Persze mindig kifogástalanul nézett ki..de most. Vizes haja csapzottan merdezett szanaszét..polója tökéletesen simult testére, s izmai is rendesen kirajzolódtak. Csak többszöri próbálkozás után sikerült levennem szemeim a felsőtestéről.
-Igazán csinos vagy.-szólalt meg egy hatalmas mosoly kíséretében.
-Te is.-vágtam rá, de abban a pillanatban zavarba is jöttem, hirtelen jött szavaimtól. Zavartságomra Ed csak kuncogni kezdett.-Mármint úgy értettem, hogy jól nézel ki.-vágtam hozzá egy kispárnát. Rosszötlet volt. Számolnom kellett volna a következményekkel. Ed másodpercek töredéke alatt felkapott, s a hátára dobott.
-Szerintem jobban tessed, ha kapazkodsz, nehogy lerepülj.-mondta kuncogva.
-Mi? Tessék? Ed tegyél le, hallod? Tegyél már le!!!-de ő megsem hallva könyörgésem, az ablakot nyitotta.
-Egy..kettő..és ugrás.-majd csak annyit éreztem, hogy repülünk. A menet szél nem volt kellemes, de olyan erős sem, mivel Ed forró teste kellően melegített. Majd mikor földet értünk szaladni kezdett, de ekkor már szerencsémre a karjaiban vitt, s könnyebben tudtam kapaszkodni. De azt ne várja meg, mit kap tőlem, ha megálltunk. De ő csak futot, és futott...
-Lennél szives megállni? Azt hiszen már kellő büntetést kaptam azért az egy párnáért.-gúnyolódtam.
-Ohh..a büntetés csak az ugrás volt. De most szeretnélek egy különleges helyre elvinni. Ezt a helyet azután találtam, miután találkoztunk. Rengeteg időt töltöttem itt.-és már a lábamon is álltam. Még szerencse, hogy legalább papucs volt rajtam.
-Egyébként nem gondolod, hogy kicsit késő van eféle túrázásokhoz?-néztem rá morcosan, hisz mégiscsak pizsiben voltunk.
-Leila lennél szives kicsit körbenézni, mielőtt az időpont miatt leszeded a fejem?-s bevetette azt a tekintetét, mitől csontjaim úgy viselkednek, mint a kocsonya.
-Ha már itt vagyunk, akkor lássuk.-a látvány ami előttem, szinte lefegyverezett. Valami káprázatos volt. Egy szép domboldalon áltunk, ahonann a vároi fnyeket lehetett látni. sőt még az óriás kerék is látszódott. De nem emiatt volt gyönyörű, hanem a virágok miatt. Tudom hihetetlenül hangzik, de ezek a virágok gyönyörűen pompáztak a holdfényben. Lila szirmaik tökéletesen illettek a csillagok fényéhez.
-Tudod ez a hely rádemlékeztet. Mert annyira egyedi, s gyönyörű akárcsak te-bár én nem hittem szavaiban, ő mégis teljesen komolyan mondta, láttam a szemében.
-Nem igazán értelek, de köszönöm.
-Gyere inkább üljünk le.-eddig észre se vettem, hogy egy pad áll mögöttünk. Kényelmesen befészkeltem magam az ölébe. Egy cseppet sem fáztam, sőt nagyon is jól éreztem magam.
-Szeretlek!-mondtam még neki, majd fejemet a mellkasának hajtva valószínüleg elaludtam.
Sziasztok!
Remélem elnyerte tetszéseteket, s írtok nekem komikat, ugye?
Nagyon szeretlek titeket!
pusz
Anita
A kövi kedden, vagy szerdán várható=)
2010. március 28., vasárnap
2010. március 22., hétfő
17.Fejezet-Anya pici fia (1.rész)
Ed szemszög:
Elviselhetetlen volt a távolság most közöttünk. Épp most vallottam be neki, hogy mennyire szeretem. Megkönnyebbültem. Végre hangosan is kimondtam igaz érzéseim. Hogyan in tarthattam volna magamban, miközben könyörgő könny áztatta szemeibe néztem. Nem tudtam, mit kéne most tegyek, így csak álltam ott megkövülve, egy centit sem mozdultam tovább. A lépcső alján várakoztam a feleletre, hogy ő is beszéljen végre..De ő nem szólt egy szót sem, hanem elindult felém. Nem futott, mégis lépteit sietősre fogta. Nem tudtam kitalálni mit tervez, mert még mindig némasággal ölelete körbe magát. Elért hozzám, s akkor ajkait az enymekre helyezte. Lágyan, édesen csókolt, telis-teli szerelemmel. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Elsem tudom mondani mit éreztem. Ez jobb volt a legédesebb, legcodálatosabb dolognál a földön. A száguldozás a közelébe sem ér...mert az én lelekem most szárnyakra kaphatott, s a mennyországig repült.
Csak pillanatokra hagytuk abba, amíg levegőhöz jutunk, aztán ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem bírtam magammmal. Flelemeltem karjaimba, s pörgetni kezdtem, mire ő felkacagott. Az erdőt a legszebb csilingeléssel töltötte be. Majd ehez egy hatalmas tapsvihar is pároult. Leraktam lábaira, s szembe fordultunk családom tagjaival. Belesimult ölelésembe, s arcát mellkasomba temette, de éreztem, hogy mosolyog. Én közben a feje a búbját puszilgattam.
Mindenki örömtelien mosolygott ránk, egy embert kivéve. Az édesanyám szemei inkább szikrákat vetettek.
Majd Alice nem bírta tovább, s leszaladt hozzánk, hogy megöleljen minket. Valószínüleg már előre látta az egészet, ezért várta annyira ezt a mai estét. Ez most mindent megmagyarázott. A dolgok egyszerre kattantak a helyükre. Leila és én. A családom többi tagja, is úgy döntött, hoyg közelebb jön, hogy gratulálhassanak. De egy ember így is akadt aki sarkon fordult. A másik legfontosabb nő az életemben, mot hátat fordítva, egy árva szót sem szólva vonult be a nagy házba.
-Mi baja anyának?.kérdeztem meg a nyílvánvalót a családomtól. Mert az én anyukám nem ilyen, ő megértő,kedves, s legfőképpen mindig támogat, akkor most mégis miért viselkedik így.
-Szerintem én.-nézett rám szerelmem komolyan.
-Mégis mi baja lehetne veled? Én kétlem, hogy te bármilyen gond okozója lehetnél-mondtam neki, majd adtam arcára egy lágy csókot.
-Sajnálom, de úgy vélem, hogy Leila feltételezése a helyes.-intett az ajtó felé Jasper. Aki nagyon jól ismerte mindnyájunk érzéseit. De mg így sem jutottam közelebb a megoldáshoz, mert akkor mégis mi baja van anyámnak.
-Szerintem jobb, ha felmész hozzá, s ő maga mondja el neked, hogy mit gondol.-mondta nekem apa, bár szerintem rajtam kívül mindenki tisztában volt vele, hogy mi zajlik benne. Mindenki bejött a nappaliba. Én Leila-val együtt akartam felindulni a szüleim hálójába, de ő kihúzta kezeit enyim közül, mire értetlenül néztem rá.
-Szerintem jobb, ha most csak te mész.-mosolygott rám angyalian.
-Rendben. Igérem sietek. Szeretlek.-majd még gyorsan nyomtam egy kissebb csókot szájára.
-Én is szeretlek.-ha lehetséges még ez, a mai este után, akkor még boldogabb lettem. Most először mondta ki ő is, hogy szeret. Eztán újabb és újabb csókokat leheltünk egymás ajkaira. Komolyan megölöm azt, aki most szét akar szedni minket. Azonban legnagyobb döbbenetemre maga Leila volt az, aki megszakította csókjain sorát, s a fülembe suttogott.
-Most menj, mert Bella vár rád.-szavaival hiába intett távozásra, a zeme köynörgött nekem, hogy maradjak. Mégis tudtam, hogy fell kell menjek hozzá. Meg kell beszélnem mindezt anyámmal. Nehezen, de végül sikerült megválnom Leila-tól és elindultam felfelé. Gyorsan felszaladtam, mert nem akartam, ezzel is húzni az időt, majd bekopogtattam.
-Szabad.-mormolta anyukám szomrorú hangon, beléptem, s odaültem mellé az ablakpárkányra.
-Szia! Kérlek mond el mi bánt.-kérleltem, de ő most nem nézett rám. Mikor kisfiú voltam, ő mindig az ölébe vett, a hajamat cirógatta, s mélyen a szemeimbe nézett, de most kerülte pillantásom, s úgy felelt.
-Szervusz drágám! Nincs semmi bajom, csak....-nem fejezte be a mondatot. als ajkát beharapta. Ezt akkor csinálta, ha valami miatt kényelmetlenül érintette.
-Anya kérlek! Látom, hogy valami nincs rendben. Légy szíves oszd meg velem. Valami rosszat tettem?-zúditottam rá mondandóm.
-Nem, semmit sem tettél, csak-és ismmét beharapta ajkát.-Csak te már nem vagy az én pici fiam.-mondta, mintha ez lett volna a legrosszabb dolog életében. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak fel egy kicsit, amit ő is észrevett, hiába próbáltam rejtegetni.
-Te most komolyan azon agódsz, hogy felnőttem?-kérdeztem rá.
Igen, kicsit. És attó, hogy most, hogy ott lesz neked Leila, hamarabb foglak elveszíteni. Mert egyszercsak gondolsz egyet, egy új életet kezdesz vele, valahol távol tőlünk.-hajtotta le fejét, miközben beszélt. Láttam rajta, hogyha tudna már sírva fakadt volna. Átöleltem, magamhoz vontam.
-Olyan butus vagy anya. Soha nem fogok csak úgy eltünni. És mindegy hány éves leszek, vagy hogy Leila velem van e, mert nagyon szeretlek titeket. Ez sosem fog változni. Emiatt nem kell bánkódnod.
-Köszönöm. Én is szeretlek téged. Tudod mit gyere menjünk le a többiekhez.-mosolygott rám, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
-Okés.-pusziltam meg én is az arcát.
Odalent mindenki a napaliban beszélgetett. Minden bizonnyal Emmett ellőtt pár viccet is, mert Leila kicsit kipirult. Már indultam volna kedvesemhez, mire anya maradásra intett, s ő maga lépett kedvesem elé.
-Sajnálom az iménti viselkedésemet. Köszöntelek a családban.-mosolygott rá anya, hatalmas boldogságot okozva nekem.
-Nagyon szépen közönöm.- felelte kedvesem majd boldogan ölelték meg egymást.....
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki írt. Elkpesztően boldoggá tettetek vele.
A következőt illetően tudom, hogy azt igértem, hogy nem emelem a kommentek számát, de szörnyen kíváncsi természet vagyok. Hisz most is sikerült túlhaladnunk a kijelölt határt. Nekem az álmom a 30 vélemény lenne (szerencseszám), akkor biztos, hogy holnap este is kapnátok. De ha úgy 25 környékén lenne, akkor pedig szerdán. Plusz azt hiszem csütörtökön is kaptok majd, mert aztán vasárnapig egy kicsit eltünök. Remélem ez így megfelel nektek. S bárkinek bármi észrevétele óhaja sóhaja van, az kérem szóljon, mert mint most Mesi sokat segít vele. Mert bevallom, csak eddig álmodtam meg a részeket, nah meg a végét, viszont addig el kell jutni..ha van valamilyen ötletetek léccy írjátok le. És sajnálom, hogy nem lett vmi hosszú:(
Nagyon-nagyon szeretlek titeket!
Millió puszi nektek=)
Anita
Elviselhetetlen volt a távolság most közöttünk. Épp most vallottam be neki, hogy mennyire szeretem. Megkönnyebbültem. Végre hangosan is kimondtam igaz érzéseim. Hogyan in tarthattam volna magamban, miközben könyörgő könny áztatta szemeibe néztem. Nem tudtam, mit kéne most tegyek, így csak álltam ott megkövülve, egy centit sem mozdultam tovább. A lépcső alján várakoztam a feleletre, hogy ő is beszéljen végre..De ő nem szólt egy szót sem, hanem elindult felém. Nem futott, mégis lépteit sietősre fogta. Nem tudtam kitalálni mit tervez, mert még mindig némasággal ölelete körbe magát. Elért hozzám, s akkor ajkait az enymekre helyezte. Lágyan, édesen csókolt, telis-teli szerelemmel. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Elsem tudom mondani mit éreztem. Ez jobb volt a legédesebb, legcodálatosabb dolognál a földön. A száguldozás a közelébe sem ér...mert az én lelekem most szárnyakra kaphatott, s a mennyországig repült.
Csak pillanatokra hagytuk abba, amíg levegőhöz jutunk, aztán ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem bírtam magammmal. Flelemeltem karjaimba, s pörgetni kezdtem, mire ő felkacagott. Az erdőt a legszebb csilingeléssel töltötte be. Majd ehez egy hatalmas tapsvihar is pároult. Leraktam lábaira, s szembe fordultunk családom tagjaival. Belesimult ölelésembe, s arcát mellkasomba temette, de éreztem, hogy mosolyog. Én közben a feje a búbját puszilgattam.
Mindenki örömtelien mosolygott ránk, egy embert kivéve. Az édesanyám szemei inkább szikrákat vetettek.
Majd Alice nem bírta tovább, s leszaladt hozzánk, hogy megöleljen minket. Valószínüleg már előre látta az egészet, ezért várta annyira ezt a mai estét. Ez most mindent megmagyarázott. A dolgok egyszerre kattantak a helyükre. Leila és én. A családom többi tagja, is úgy döntött, hoyg közelebb jön, hogy gratulálhassanak. De egy ember így is akadt aki sarkon fordult. A másik legfontosabb nő az életemben, mot hátat fordítva, egy árva szót sem szólva vonult be a nagy házba.
-Mi baja anyának?.kérdeztem meg a nyílvánvalót a családomtól. Mert az én anyukám nem ilyen, ő megértő,kedves, s legfőképpen mindig támogat, akkor most mégis miért viselkedik így.
-Szerintem én.-nézett rám szerelmem komolyan.
-Mégis mi baja lehetne veled? Én kétlem, hogy te bármilyen gond okozója lehetnél-mondtam neki, majd adtam arcára egy lágy csókot.
-Sajnálom, de úgy vélem, hogy Leila feltételezése a helyes.-intett az ajtó felé Jasper. Aki nagyon jól ismerte mindnyájunk érzéseit. De mg így sem jutottam közelebb a megoldáshoz, mert akkor mégis mi baja van anyámnak.
-Szerintem jobb, ha felmész hozzá, s ő maga mondja el neked, hogy mit gondol.-mondta nekem apa, bár szerintem rajtam kívül mindenki tisztában volt vele, hogy mi zajlik benne. Mindenki bejött a nappaliba. Én Leila-val együtt akartam felindulni a szüleim hálójába, de ő kihúzta kezeit enyim közül, mire értetlenül néztem rá.
-Szerintem jobb, ha most csak te mész.-mosolygott rám angyalian.
-Rendben. Igérem sietek. Szeretlek.-majd még gyorsan nyomtam egy kissebb csókot szájára.
-Én is szeretlek.-ha lehetséges még ez, a mai este után, akkor még boldogabb lettem. Most először mondta ki ő is, hogy szeret. Eztán újabb és újabb csókokat leheltünk egymás ajkaira. Komolyan megölöm azt, aki most szét akar szedni minket. Azonban legnagyobb döbbenetemre maga Leila volt az, aki megszakította csókjain sorát, s a fülembe suttogott.
-Most menj, mert Bella vár rád.-szavaival hiába intett távozásra, a zeme köynörgött nekem, hogy maradjak. Mégis tudtam, hogy fell kell menjek hozzá. Meg kell beszélnem mindezt anyámmal. Nehezen, de végül sikerült megválnom Leila-tól és elindultam felfelé. Gyorsan felszaladtam, mert nem akartam, ezzel is húzni az időt, majd bekopogtattam.
-Szabad.-mormolta anyukám szomrorú hangon, beléptem, s odaültem mellé az ablakpárkányra.
-Szia! Kérlek mond el mi bánt.-kérleltem, de ő most nem nézett rám. Mikor kisfiú voltam, ő mindig az ölébe vett, a hajamat cirógatta, s mélyen a szemeimbe nézett, de most kerülte pillantásom, s úgy felelt.
-Szervusz drágám! Nincs semmi bajom, csak....-nem fejezte be a mondatot. als ajkát beharapta. Ezt akkor csinálta, ha valami miatt kényelmetlenül érintette.
-Anya kérlek! Látom, hogy valami nincs rendben. Légy szíves oszd meg velem. Valami rosszat tettem?-zúditottam rá mondandóm.
-Nem, semmit sem tettél, csak-és ismmét beharapta ajkát.-Csak te már nem vagy az én pici fiam.-mondta, mintha ez lett volna a legrosszabb dolog életében. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak fel egy kicsit, amit ő is észrevett, hiába próbáltam rejtegetni.
-Te most komolyan azon agódsz, hogy felnőttem?-kérdeztem rá.
Igen, kicsit. És attó, hogy most, hogy ott lesz neked Leila, hamarabb foglak elveszíteni. Mert egyszercsak gondolsz egyet, egy új életet kezdesz vele, valahol távol tőlünk.-hajtotta le fejét, miközben beszélt. Láttam rajta, hogyha tudna már sírva fakadt volna. Átöleltem, magamhoz vontam.
-Olyan butus vagy anya. Soha nem fogok csak úgy eltünni. És mindegy hány éves leszek, vagy hogy Leila velem van e, mert nagyon szeretlek titeket. Ez sosem fog változni. Emiatt nem kell bánkódnod.
-Köszönöm. Én is szeretlek téged. Tudod mit gyere menjünk le a többiekhez.-mosolygott rám, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
-Okés.-pusziltam meg én is az arcát.
Odalent mindenki a napaliban beszélgetett. Minden bizonnyal Emmett ellőtt pár viccet is, mert Leila kicsit kipirult. Már indultam volna kedvesemhez, mire anya maradásra intett, s ő maga lépett kedvesem elé.
-Sajnálom az iménti viselkedésemet. Köszöntelek a családban.-mosolygott rá anya, hatalmas boldogságot okozva nekem.
-Nagyon szépen közönöm.- felelte kedvesem majd boldogan ölelték meg egymást.....
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki írt. Elkpesztően boldoggá tettetek vele.
A következőt illetően tudom, hogy azt igértem, hogy nem emelem a kommentek számát, de szörnyen kíváncsi természet vagyok. Hisz most is sikerült túlhaladnunk a kijelölt határt. Nekem az álmom a 30 vélemény lenne (szerencseszám), akkor biztos, hogy holnap este is kapnátok. De ha úgy 25 környékén lenne, akkor pedig szerdán. Plusz azt hiszem csütörtökön is kaptok majd, mert aztán vasárnapig egy kicsit eltünök. Remélem ez így megfelel nektek. S bárkinek bármi észrevétele óhaja sóhaja van, az kérem szóljon, mert mint most Mesi sokat segít vele. Mert bevallom, csak eddig álmodtam meg a részeket, nah meg a végét, viszont addig el kell jutni..ha van valamilyen ötletetek léccy írjátok le. És sajnálom, hogy nem lett vmi hosszú:(
Nagyon-nagyon szeretlek titeket!
Millió puszi nektek=)
Anita
2010. március 21., vasárnap
16.Fejezet-Az oly régen várt esemény...
-Szereted a romantikus filmeket?-kérdezte. Nem akartam megbántani, bár most semmi kedvem nem volt végig nézni egy nyálas..boldogok amíg megnem halnak történetet, ami mind-mind ugyan olyan. Mégsem vallotam be az igazat.
-Hát persze. Szeretem az ilyen filmeket. Mit nézünk meg?-próbáltam érdeklődést mutatni. Bár neki nem tünt fel az igzság. Ha Ed lenne velem, ő már rég észrevette volna, hogy valami nem stimmel velem. Jaj miért nem tudom csak most pár órára kiverni a fejemből. És még itt ez a film is....komolyan mondom valaki szándékosan kínoz engem odafentről. Csak azt tudnám mit vétettem.
-Hát tudod ma régi filmek este van..így egy fekete-fehér filmet néznénk meg. Persze csak akkor, ha szeretnéd. Mehetünk máshova is.-igazán kedves volt. Mostmár végképp nem értettem, hogy Edward mi kivetnivalót talált benne. Megmondom az őszintét nagyon örülnék, ha azt mondaná, hogy féltékeny..hiú ábránd.:(
-Nem. Az tökéletes lesz. Még úgysem láttam ilyen filmet.-mosolyogtam rá.
-Tudod szerintem ez olyan, mint az opera. Ha az elő előadás tetszik, akkor örökk imádni fogod, de ha nem, akkor soha többé nem mész a közelébe.
-Érdekes teoria. Bárcsak máshol is lehetne alkalmazni.-mondtam
-Mire gondolsz? Nem értelek.-mosolygott vissza. De ezek nem voltak azok az őszinte mosolyok részéről sem. Bár az izgatottság ott csillogott a szemében.
-Nem is kell, hogy érts. Tudod néha még magamat sem értem.
-Különleges vagy! Varázslattal rendelkezel.-megijedtem..hirtelen köpni nyelni nem tudtam, ezt mégis honnan veszi?
-...Miből gondolod?-kérdeztem rá félénken. Várva az ítéletre.
-Elkápráztatod magad körül az embereket! hát mi ez, ha nem varázslat?-kérdezte, s én felnevettem a megkönnyebüléstől. Egy hatalmas épület előtt lassítani kezdett. Milyen különös, mikor Ed-del voltam ilyen kiruccanáson olyan izgatottá váltam mint egy kisgyerek..de most semmi. Még az újdonság okozta öröm is hiányzott.
-Mehetünk? Nem akarom, hogy lemaradjunk az elejéről.-Tom
-Igen menjünk. Már én is kíváncsi vagyok.
Ed szemszög:
Végigi követtem őket. Tom lassacskán szövögeti a hálóját letem szerelme ellen..és én nem tehetek semmit. Csak a kispadról nézhetem az eseméyneket. Egy régi fekete-fehér filmeket játszó moziba jöttek. Romantika..még egy húr. Sötétség..összebujás....még egy kör fonat, s egyszer majd csak azt veszem észre, hogy teljesen behálózta magának az én angyalomat.
Elindultak befelé. Megvártam míg megveszi a jegyeket, majd én is utánuk mentem, mikor már a lámpákat is leoltották. A filmközben semmi érdekes nem történt. Ahogy észre vettem Tom próbált volna nyitni..de Leila mintha ott sem lett volna..nem hinném, hogy a film kötötte volna le..szerintem valahol máshol jártak gondolatai. Másfél órás hasztalan ücsörgésen vagyok túl..bár a filmből egy percet nem láttam, végig csak a mozdulataikat figyeltem, de már örültem, hogy ekhagyhatjuk ezt a sötét termet. Én már az előtt kislizoltam, mielőtt ők észre vehettek volna.
Leila szemszög:
A filmből alig láttam pár percet. A gondolataim mindig Edward felé keveredtek el. Szánalmasnak éreztem magam. Tom-ot is csak kihasználom, pedig ő olyan kedves velem. Eygre jobban belekevertem magam valamibe, amiből nincs kiút. Tom egyszercsak kivette a rezgő mobilját a szebéből.
-Ne haragudj, de ezt muszáj felvennem!-mondta
-Persze semmi gond.-azzal ő félre vonult telefonálni.
3-4 perc múlva.....
-Van egy kis probléma. Egy kis kitérőt kell tennünk.-mondta, s kicsit lehajtotta fejét, mint aki rossz dolgot készül bejelenteni.
-Mi történt?-kérdeztem meg.
-Az egyik barátomnak az apukája ottfelejtette a gyógyszerét a hajójukon. Reggelre pedig feltétlen bekell vinnem, mert rosszúl lehet, ha nem veszi be.
-Ohh...megértem. Persze menjünk.-így talán hamarabb véget ér, ez a mai este. Már kezdek belefáradni a jópofizásba. Beszáltunk az autóba, s elindultunk a kikötő felé.
-Sajnálom, hogy így alakult ez a mai este. Remélem máskor sikerül bepótolnunk a vacsorát is.-nem hinném, hogy képes lennék, még egy estét így végigszínlelni. Bár így sem nyújthattam valami jó társaságot. Nem voltam valami beszédes az este folyamán.
A hajó kicsi volt, de igazán takaros. Ahogy bementünk a kabintérbe Tom megkért, hogy foglaljak helyet, míg ő megkeresi a gyógyszereit a bácsinak.
-Megtaláltam.-kiáltott fel pár perc elteltével. Majd odaült mellém.
-Elárulod nekem mi baj van?-kérdezte tőlem, ezek szerint többet vett észre abból, amit rejtegettem, mint gondoltam volna.
-Sajnálom, nem akartam elrontani a hangulatot..csak ma..-nem tudtam befejezni a mondatot, hiz nem mondhattam, hogy azért vagyok olyan szétszórt, mert mindig Ed-re gondolok.
Megfogta az arcom, maga felé fordította, majd halkan suttogni kellett.
- A világ legnagyobb idiótája az a srác, aki nem vesz észre egy ilyen nőt. Kérlek emgedd, hogy elfeledtessem veled.- arca egyre jobban közeledett az enyémhez..megijedtem, én ezt nem akartam..karjai elzárták előlem a kiutat. Márcsak fél centi választotta el ajkainkat egymástól, de engem nem az izgatottág fogott el tőle, hanem megijedtem, s a menekülési útat kerestem mindenütt.
Egyszercsak kicsapdott az ajtó...Tom hirtelen eltünt mellőlem. Ed dühös arca már-már rémisztővé tette csodálatos vonásait.
-Te meg mit keresel?-köpte oda Tom, ahoyg Ed-del beszélt, az udvariaság halváyn szikrája is kiveszett belőle.
-Tudtam, hogy egy mocsok vagy. Pedig már kezdtem bedölni neked. Te féreg.-Ed meglendítette jobb kezét, s orrba verte Tomot.
-Mondcsak te teljesen megőröltél?-kiabáltam, de nem hagyta, hogy odamenjek az ájultan hevert sráchoz, kinek orrából rendesen folyt a vér.
-Ohh..bocsásson meg őkelme, hogy méltóztattam megvédeni attól, hoyg ön legyen a 10. nő, kit ez a féreg ledönt azon a kanapén.-Majd megragadta a kezem és kihúzott onnan, egészen az Mercedeshez. Szóval végig követett...
-Elmondanád miért koslatsz utánam.-nem felelt, még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Engem már a síró görcs kerülgetett...
-Egy idióta barom vagy!-kiabáltam neki, egész úton szidtam. Vezekedtem vele, amiért követett.. s mindent a fejhez vágtam, amit rosszabb pillanataimban gondoltam róla. Valahol örültem neki, hogy vigyázott rám...de az őrületbe kergetett a halgatásával. Alig 15 perc múlva már a Cullen ház előtt perkolt le, de még mindig nem válaszolt egy szót sem. Kiugrott az autóból, s elindult felfelé a lépcsőn. Én sem volatm rest. Kiszáltam, de már nem bírtam elfolytani könnyeimet. Már így kiabáltam utána.
-Miért fordítasz nekem hátat? Miért nem felelsz a kérdéseimre? Ha ennyire utálsz, akkor mond meg!!! Miért akarsz kikészíteni?-kezemet a számra szorítottam, hogy elnyomjam a feltörni készülő zokogást. Ed megtorpant az ajtóban, majd lassan hátrafordult.
-Én soha nem utáltalak.-mondta szelídem, de én már nem tudtam megnyugodni, muszáj volt kiadnom magamból amit érzek. Úgy éreztem, ha nem teszem, akkor könnyen beleőrülök.
-Ha nem gyűlölsz, akkor áruld el. Mond el végre, hogy mit érzel, vagy ha nem is érzel semmit, de akkor is. Csak kérlek, köynörgöm válaszolj már!!!
-Komolyan tudni akarod? Tényleg érdekel, hogy mit érzek?-nézett rám, s széttárta karjait.-én csak bólintottam, de a levegőt még mindig kapkodva szedtem.
-Pokolian féltékeny vagyok! Utálnálak Tom, vagy bármelyik férfi mellett látni, mert...mert amióta csak itt vagy egyszerűen belédszerettem! Hidd el én sem így terveztem, de megtörtént..-hát kimondta. Én egy szót sem szóltam inkább. Úgy éreztem most egy tett többet ér minden szónál, így odarohantam, s ajkaimat az övéire nyomtam....
Sziasztok!
Nah ilyen sem történt még. Látjátok mennyire le lehet kenyerezni pár véleménnyel. Ti írtok, s én már szaladok is, hogy hozhassam az új fejezetet.
Nade most, hogy ma két fejezetet is kaptatok, vajon mivel lehetne rávenni, hogy hétfőn, vagy kedden feltegyem a folytatást? Mit szólnátok 20 komihoz? Igérem, hogy tovább egy jó darabig nem emelem a kommentek számát!
Nagyon szeretlek titeket!!
pusz
Anita
-Hát persze. Szeretem az ilyen filmeket. Mit nézünk meg?-próbáltam érdeklődést mutatni. Bár neki nem tünt fel az igzság. Ha Ed lenne velem, ő már rég észrevette volna, hogy valami nem stimmel velem. Jaj miért nem tudom csak most pár órára kiverni a fejemből. És még itt ez a film is....komolyan mondom valaki szándékosan kínoz engem odafentről. Csak azt tudnám mit vétettem.
-Hát tudod ma régi filmek este van..így egy fekete-fehér filmet néznénk meg. Persze csak akkor, ha szeretnéd. Mehetünk máshova is.-igazán kedves volt. Mostmár végképp nem értettem, hogy Edward mi kivetnivalót talált benne. Megmondom az őszintét nagyon örülnék, ha azt mondaná, hogy féltékeny..hiú ábránd.:(
-Nem. Az tökéletes lesz. Még úgysem láttam ilyen filmet.-mosolyogtam rá.
-Tudod szerintem ez olyan, mint az opera. Ha az elő előadás tetszik, akkor örökk imádni fogod, de ha nem, akkor soha többé nem mész a közelébe.
-Érdekes teoria. Bárcsak máshol is lehetne alkalmazni.-mondtam
-Mire gondolsz? Nem értelek.-mosolygott vissza. De ezek nem voltak azok az őszinte mosolyok részéről sem. Bár az izgatottság ott csillogott a szemében.
-Nem is kell, hogy érts. Tudod néha még magamat sem értem.
-Különleges vagy! Varázslattal rendelkezel.-megijedtem..hirtelen köpni nyelni nem tudtam, ezt mégis honnan veszi?
-...Miből gondolod?-kérdeztem rá félénken. Várva az ítéletre.
-Elkápráztatod magad körül az embereket! hát mi ez, ha nem varázslat?-kérdezte, s én felnevettem a megkönnyebüléstől. Egy hatalmas épület előtt lassítani kezdett. Milyen különös, mikor Ed-del voltam ilyen kiruccanáson olyan izgatottá váltam mint egy kisgyerek..de most semmi. Még az újdonság okozta öröm is hiányzott.
-Mehetünk? Nem akarom, hogy lemaradjunk az elejéről.-Tom
-Igen menjünk. Már én is kíváncsi vagyok.
Ed szemszög:
Végigi követtem őket. Tom lassacskán szövögeti a hálóját letem szerelme ellen..és én nem tehetek semmit. Csak a kispadról nézhetem az eseméyneket. Egy régi fekete-fehér filmeket játszó moziba jöttek. Romantika..még egy húr. Sötétség..összebujás....még egy kör fonat, s egyszer majd csak azt veszem észre, hogy teljesen behálózta magának az én angyalomat.
Elindultak befelé. Megvártam míg megveszi a jegyeket, majd én is utánuk mentem, mikor már a lámpákat is leoltották. A filmközben semmi érdekes nem történt. Ahogy észre vettem Tom próbált volna nyitni..de Leila mintha ott sem lett volna..nem hinném, hogy a film kötötte volna le..szerintem valahol máshol jártak gondolatai. Másfél órás hasztalan ücsörgésen vagyok túl..bár a filmből egy percet nem láttam, végig csak a mozdulataikat figyeltem, de már örültem, hogy ekhagyhatjuk ezt a sötét termet. Én már az előtt kislizoltam, mielőtt ők észre vehettek volna.
Leila szemszög:
A filmből alig láttam pár percet. A gondolataim mindig Edward felé keveredtek el. Szánalmasnak éreztem magam. Tom-ot is csak kihasználom, pedig ő olyan kedves velem. Eygre jobban belekevertem magam valamibe, amiből nincs kiút. Tom egyszercsak kivette a rezgő mobilját a szebéből.
-Ne haragudj, de ezt muszáj felvennem!-mondta
-Persze semmi gond.-azzal ő félre vonult telefonálni.
3-4 perc múlva.....
-Van egy kis probléma. Egy kis kitérőt kell tennünk.-mondta, s kicsit lehajtotta fejét, mint aki rossz dolgot készül bejelenteni.
-Mi történt?-kérdeztem meg.
-Az egyik barátomnak az apukája ottfelejtette a gyógyszerét a hajójukon. Reggelre pedig feltétlen bekell vinnem, mert rosszúl lehet, ha nem veszi be.
-Ohh...megértem. Persze menjünk.-így talán hamarabb véget ér, ez a mai este. Már kezdek belefáradni a jópofizásba. Beszáltunk az autóba, s elindultunk a kikötő felé.
-Sajnálom, hogy így alakult ez a mai este. Remélem máskor sikerül bepótolnunk a vacsorát is.-nem hinném, hogy képes lennék, még egy estét így végigszínlelni. Bár így sem nyújthattam valami jó társaságot. Nem voltam valami beszédes az este folyamán.
A hajó kicsi volt, de igazán takaros. Ahogy bementünk a kabintérbe Tom megkért, hogy foglaljak helyet, míg ő megkeresi a gyógyszereit a bácsinak.
-Megtaláltam.-kiáltott fel pár perc elteltével. Majd odaült mellém.
-Elárulod nekem mi baj van?-kérdezte tőlem, ezek szerint többet vett észre abból, amit rejtegettem, mint gondoltam volna.
-Sajnálom, nem akartam elrontani a hangulatot..csak ma..-nem tudtam befejezni a mondatot, hiz nem mondhattam, hogy azért vagyok olyan szétszórt, mert mindig Ed-re gondolok.
Megfogta az arcom, maga felé fordította, majd halkan suttogni kellett.
- A világ legnagyobb idiótája az a srác, aki nem vesz észre egy ilyen nőt. Kérlek emgedd, hogy elfeledtessem veled.- arca egyre jobban közeledett az enyémhez..megijedtem, én ezt nem akartam..karjai elzárták előlem a kiutat. Márcsak fél centi választotta el ajkainkat egymástól, de engem nem az izgatottág fogott el tőle, hanem megijedtem, s a menekülési útat kerestem mindenütt.
Egyszercsak kicsapdott az ajtó...Tom hirtelen eltünt mellőlem. Ed dühös arca már-már rémisztővé tette csodálatos vonásait.
-Te meg mit keresel?-köpte oda Tom, ahoyg Ed-del beszélt, az udvariaság halváyn szikrája is kiveszett belőle.
-Tudtam, hogy egy mocsok vagy. Pedig már kezdtem bedölni neked. Te féreg.-Ed meglendítette jobb kezét, s orrba verte Tomot.
-Mondcsak te teljesen megőröltél?-kiabáltam, de nem hagyta, hogy odamenjek az ájultan hevert sráchoz, kinek orrából rendesen folyt a vér.
-Ohh..bocsásson meg őkelme, hogy méltóztattam megvédeni attól, hoyg ön legyen a 10. nő, kit ez a féreg ledönt azon a kanapén.-Majd megragadta a kezem és kihúzott onnan, egészen az Mercedeshez. Szóval végig követett...
-Elmondanád miért koslatsz utánam.-nem felelt, még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Engem már a síró görcs kerülgetett...
-Egy idióta barom vagy!-kiabáltam neki, egész úton szidtam. Vezekedtem vele, amiért követett.. s mindent a fejhez vágtam, amit rosszabb pillanataimban gondoltam róla. Valahol örültem neki, hogy vigyázott rám...de az őrületbe kergetett a halgatásával. Alig 15 perc múlva már a Cullen ház előtt perkolt le, de még mindig nem válaszolt egy szót sem. Kiugrott az autóból, s elindult felfelé a lépcsőn. Én sem volatm rest. Kiszáltam, de már nem bírtam elfolytani könnyeimet. Már így kiabáltam utána.
-Miért fordítasz nekem hátat? Miért nem felelsz a kérdéseimre? Ha ennyire utálsz, akkor mond meg!!! Miért akarsz kikészíteni?-kezemet a számra szorítottam, hogy elnyomjam a feltörni készülő zokogást. Ed megtorpant az ajtóban, majd lassan hátrafordult.
-Én soha nem utáltalak.-mondta szelídem, de én már nem tudtam megnyugodni, muszáj volt kiadnom magamból amit érzek. Úgy éreztem, ha nem teszem, akkor könnyen beleőrülök.
-Ha nem gyűlölsz, akkor áruld el. Mond el végre, hogy mit érzel, vagy ha nem is érzel semmit, de akkor is. Csak kérlek, köynörgöm válaszolj már!!!
-Komolyan tudni akarod? Tényleg érdekel, hogy mit érzek?-nézett rám, s széttárta karjait.-én csak bólintottam, de a levegőt még mindig kapkodva szedtem.
-Pokolian féltékeny vagyok! Utálnálak Tom, vagy bármelyik férfi mellett látni, mert...mert amióta csak itt vagy egyszerűen belédszerettem! Hidd el én sem így terveztem, de megtörtént..-hát kimondta. Én egy szót sem szóltam inkább. Úgy éreztem most egy tett többet ér minden szónál, így odarohantam, s ajkaimat az övéire nyomtam....
Sziasztok!
Nah ilyen sem történt még. Látjátok mennyire le lehet kenyerezni pár véleménnyel. Ti írtok, s én már szaladok is, hogy hozhassam az új fejezetet.
Nade most, hogy ma két fejezetet is kaptatok, vajon mivel lehetne rávenni, hogy hétfőn, vagy kedden feltegyem a folytatást? Mit szólnátok 20 komihoz? Igérem, hogy tovább egy jó darabig nem emelem a kommentek számát!
Nagyon szeretlek titeket!!
pusz
Anita
Díj =)
Szabályok:
1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).
3. Értesíted őket az ajándékról =)
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak =)
1. Nagyon szépen köszönöm Mesi28-nak és Leander88-nak, hogy gondoltak rám. Hihetetlenül jól esik, ilyenkor mindig sikerül egy újabb kis löketet kapnom, valahogy az ihlet is könnyebben jön. Úgyhogy még1x thanks!
Mesi: http://sparkle-moon.blogspot.com/
Lea: http://leander88.blogspot.com/
2. Akiknek küldöm:
Nita: http://aboldogsagviraga.blogspot.com/
Carlie: http://charmingtwilightbycarlie.blogspot.com/
Arielle: http://arielle-story.blogspot.com/
Csilling: http://szurkulet.blogspot.com/
Stefi: http://lionandlion.blogspot.com/
Ivi: http://aharmadikuralkodohaz.blogspot.com/
Szandi: http://szandi22.blogspot.com/
Nikki: http://afternewdawn.blogspot.com/
Soumi: http://keiju-pick.blogspot.com/
Rami23: http://rami23-dntseinkalapjn.blogspot.com/
Sajnos megszabták a határt, hogy hány embernek küldhetek, pedig ha tehetném mindenkinek elküldeném, akitcsak olvasok. Mert mind nagyon ügyesek és tehetségesek. Így ha még csak képletesen is, az összes blogírónak küldöm ezt a díjat!!!
3.Már megtörtént!=)
4. Már egszen kicsi korom óta írni szeretnék. Mihelyst megtanultam írni, kisebb csacska mesékkel szórakoztattam családomat. Ők pedig mindig örömmel hallgatták őrültségeimet. Azt hiszem innen indult a szenvedély...mára már megsem lennék nélküle. bár sajnos a ti arcotokat nem látom, miközben olvassátok egy-egy fejezetemet, de a kommentekből itélve néha sikerül mosolyt csalnom az emberek arcára, s ez az, amiért úgy gondolom, hogy érdemes írni. Mert ha van legalább egy ember, akinek boldogságot szerzel azzal amit csinálsz, akkor nem hagyhatod abba. Óhh s az a hatalmas öröm, amit a komentelők hagynak.....imádom őket!!!
5. Magamról! Nem is tudom mit mondhatnék magamról. Talán először megoztok veletek vmit, amit a minap az egyik barátom mondott nekem.
"Anita komolyan mondon te rosszabb vagy, mint Bella!" -és higgyétek el, ez így igaz. Komolyan nincs annyi csontja az embernek, mint ahány sérülésem már nekem volt. Csak a kezem volt 12x begipszelve...
Ezek a sebesüléseim általában abból adódnak, hogy szörnyen szétszórt vagyok...
Nagyon álmodozó típusnak tartanak, egyesek szerint mese világban élek (bár lehet, hogy van benne vmi)
Könnyen meglehet hatni, de inkább az örökké mosolygók táborába tartozom.
Nah azt hiszem legyen belőlem elég ennyi=)
Köszönöm!!!
15.Fejezet-Örökké távol....vagy mégsem?
Péntek....
Leila szemszög:
Borzalamas hetem volt. Ed, folyton kerülte a társaságom. S a köszönéseken kívül egy szót sem szólt hozzám. Néha éreztem, hogy rámpillant, de mielőtt én is ráfordíthattam volna tekintetem, már másfelé tekintett barna szemeivel. Iszonyatos volt a csend közöttünk..se ő, se én nem közelítettünka másikhoz. Mikor Tom véglegesen is megkérdezte, hogy elfogadom e az ajánlatát, Ed csak némán hallgatott...ezúttal nem akart minden áron lebeszélni róla...és én pedig igent mondtam Tomnak. Már tudtam mi volt az, ami Tomban vonzott, bár eza vonzalom sehol sincs, mióta tudom mit érzek Ed iránt. Ha valaki szórakozni akar, élni akarja az életet..gondok..szenvedések és gyötrelem nélkül, akkor a mindig vidám felelőtlen Tomot választaná. De ha a biztonágra, szerelemre, megértésre vágyik, akkor minden bizonnyal Edward a nyerő. Számomra nem kérdékes kit választanék...de..félek..Félek attól, hogy elutasít. Így..áhh nem is tudom, hogy Tommal valójában mit akarok kezdeni. Hisz az igaz, hogy helyes...sőt még érdekes is..dfe nincs meg az a vonzalom..azta mindent elsöprő bizsergés..mikor legszívesebben összeesnél, mert karjait nem érzed derakad körül...mikor legszívesebben üvöltenél, tombolnál és..és csak arrra vársz, hogy csókoljon már meg.
Rosalie volt az egyetlen, akinek meltem az érzéseimről, szerinte megkellene ezt beszélnem Ed-del. Tisztáznom kellenen az érzéseimet vele, s hiába tudom, hogy igaza van...gyáva vagyok.
Szerencsére ennek a napnak is nemsokára vége..aztán kezdődhet a látszat. Mosolyt kell erőltetnem az arcomra..izgatottságott színlelni...boldognak látszani. De hogyan is lehetnék az, hogyan fogom mindezt megvalósítani? Mikor most is csak itt ül mellettem...de a pillangók megörjítik a gyomrom.
Ohh Istenem bárcsak valaki megmagyarázná, hogy miért változott meg ilyen hírtelen minden.
http://www.youtube.com/watch?v=z1T4BHKntM8
Ed szemszög:
A helyzet egy cseppet sem javúlt. Szüleim továbbra sem tudtak hatni rám. Pedig minden este, miután Leila elaludt én végigi halgattam egy két törtnetet, vagy jótanácsot az oktatás céljából. Ez a nap sem telt máhogy. A fal, amit eleinte félig magunk közé húztam, mostmár teljesen közénk tornyosult. Mostmár nem kaptam örömteli mosolyokat tőle, nem puszilt meg reggel..minden érintkezést megszakítottunk. De elviselem, megbírkózom a fájdalommal, ha ő boldog. S ha ő nem is tudja majd, mindig ott leszek mellette, hogy vigyázzak rá. Ma este is én leszek az őrzője.
-Mehetünk?-kérdeztem tőle utalva a csengőre. Mire ő felkapta a fejét, s gyengén bólintott, megfosztva engem hangja lágy csengésétől. Alice már a Mercedesnél várt ránk. Majd kiugrott a bőréből. Vajon minek örülhet ennyire?
-Sziasztok! Jaj Leila én már olyan izgatott vagyok. Nagyon jól fog elsülni a randid. Ugye segíthetek készülődni! Kérlek!-és már meresztette is rá hatalmas szemeit.-Remek, még jól is fogja érezni magát azzal a szemét döggel-gondoltam, mert lehet, hogy megfogadtam, hogy nem avatkozom az életébe többet, mégsem fogom engedni, hogy bántsa őt. Én is ott leszek.
Leila szemszög:
A hazafelé tartó úton Alice megállás nélül csacsogott. Tőlem csak egyszerű igenekre futotta a megfelelő helyeken. De a mosolyt már ráerőltettem az arcomra. Bár kétlem, hogy bevette volna., mivel gyanúsan vizslatott szemeivel. Otthon épphogycsak volt időm megebédelni, merrt mikor megközöntem barátnőm már felfelé rángatott.
-Hova ez a negy sietség? Hisz mg csak fél három van.-mutattam rá a nyílvánvalóra, mire Ali felháborodva nézett rám.
-Hát épp ez az, már így is késésben vagyunk. Nincs időnk szórakozni. Siess fürödj le, addig én kiválasztom a ruhádat.-szerettem Alice ízlését, így nem állt szándkomban ellenkezni vele, nem mintha sokra mentem volna vele.
-Rendben. De semmi túlzás, oks?
-Nyugi, káprázatosan festesz majd!-nyugtatott barátnőm, majd betorlaszolt a fürdőbe. Nem kapkodtam el semmit, hosszan engedtem a vizet magamra, ami most nagyon nyugtatólag hatott. Hajam kétszer is átmostam, és még pakolást is raktam rá. Így körülbelűl egy óra múlva kászálódtam ki a fürdőszobából. Alice kicsit morcos volt, hogy kevés az idő, de nem tétlenkedett, hanem rögtön nekiállt megszárítani a hajam, ami további fél órát vett igénybe. Fufrumat kicsit bubisan hátratűzte, lokniaimat pedig eligazgatta. Márcsak egy óránk volt hátra. Én még mindig köntösben ültem Alice előtt arra várva, hoyg kifessen s ideadja a ruhákat, amiket majd viselni fogok. Egy kis konturral és szempilla spirállal emelte ki szemeim, arcomra pirosítót, számra halvány szájfényt rakott.
Leila szemszög:
Borzalamas hetem volt. Ed, folyton kerülte a társaságom. S a köszönéseken kívül egy szót sem szólt hozzám. Néha éreztem, hogy rámpillant, de mielőtt én is ráfordíthattam volna tekintetem, már másfelé tekintett barna szemeivel. Iszonyatos volt a csend közöttünk..se ő, se én nem közelítettünka másikhoz. Mikor Tom véglegesen is megkérdezte, hogy elfogadom e az ajánlatát, Ed csak némán hallgatott...ezúttal nem akart minden áron lebeszélni róla...és én pedig igent mondtam Tomnak. Már tudtam mi volt az, ami Tomban vonzott, bár eza vonzalom sehol sincs, mióta tudom mit érzek Ed iránt. Ha valaki szórakozni akar, élni akarja az életet..gondok..szenvedések és gyötrelem nélkül, akkor a mindig vidám felelőtlen Tomot választaná. De ha a biztonágra, szerelemre, megértésre vágyik, akkor minden bizonnyal Edward a nyerő. Számomra nem kérdékes kit választanék...de..félek..Félek attól, hogy elutasít. Így..áhh nem is tudom, hogy Tommal valójában mit akarok kezdeni. Hisz az igaz, hogy helyes...sőt még érdekes is..dfe nincs meg az a vonzalom..azta mindent elsöprő bizsergés..mikor legszívesebben összeesnél, mert karjait nem érzed derakad körül...mikor legszívesebben üvöltenél, tombolnál és..és csak arrra vársz, hogy csókoljon már meg.
Rosalie volt az egyetlen, akinek meltem az érzéseimről, szerinte megkellene ezt beszélnem Ed-del. Tisztáznom kellenen az érzéseimet vele, s hiába tudom, hogy igaza van...gyáva vagyok.
Szerencsére ennek a napnak is nemsokára vége..aztán kezdődhet a látszat. Mosolyt kell erőltetnem az arcomra..izgatottságott színlelni...boldognak látszani. De hogyan is lehetnék az, hogyan fogom mindezt megvalósítani? Mikor most is csak itt ül mellettem...de a pillangók megörjítik a gyomrom.
Ohh Istenem bárcsak valaki megmagyarázná, hogy miért változott meg ilyen hírtelen minden.
http://www.youtube.com/watch?v=z1T4BHKntM8
Ed szemszög:
A helyzet egy cseppet sem javúlt. Szüleim továbbra sem tudtak hatni rám. Pedig minden este, miután Leila elaludt én végigi halgattam egy két törtnetet, vagy jótanácsot az oktatás céljából. Ez a nap sem telt máhogy. A fal, amit eleinte félig magunk közé húztam, mostmár teljesen közénk tornyosult. Mostmár nem kaptam örömteli mosolyokat tőle, nem puszilt meg reggel..minden érintkezést megszakítottunk. De elviselem, megbírkózom a fájdalommal, ha ő boldog. S ha ő nem is tudja majd, mindig ott leszek mellette, hogy vigyázzak rá. Ma este is én leszek az őrzője.
-Mehetünk?-kérdeztem tőle utalva a csengőre. Mire ő felkapta a fejét, s gyengén bólintott, megfosztva engem hangja lágy csengésétől. Alice már a Mercedesnél várt ránk. Majd kiugrott a bőréből. Vajon minek örülhet ennyire?
-Sziasztok! Jaj Leila én már olyan izgatott vagyok. Nagyon jól fog elsülni a randid. Ugye segíthetek készülődni! Kérlek!-és már meresztette is rá hatalmas szemeit.-Remek, még jól is fogja érezni magát azzal a szemét döggel-gondoltam, mert lehet, hogy megfogadtam, hogy nem avatkozom az életébe többet, mégsem fogom engedni, hogy bántsa őt. Én is ott leszek.
Leila szemszög:
A hazafelé tartó úton Alice megállás nélül csacsogott. Tőlem csak egyszerű igenekre futotta a megfelelő helyeken. De a mosolyt már ráerőltettem az arcomra. Bár kétlem, hogy bevette volna., mivel gyanúsan vizslatott szemeivel. Otthon épphogycsak volt időm megebédelni, merrt mikor megközöntem barátnőm már felfelé rángatott.
-Hova ez a negy sietség? Hisz mg csak fél három van.-mutattam rá a nyílvánvalóra, mire Ali felháborodva nézett rám.
-Hát épp ez az, már így is késésben vagyunk. Nincs időnk szórakozni. Siess fürödj le, addig én kiválasztom a ruhádat.-szerettem Alice ízlését, így nem állt szándkomban ellenkezni vele, nem mintha sokra mentem volna vele.
-Rendben. De semmi túlzás, oks?
-Nyugi, káprázatosan festesz majd!-nyugtatott barátnőm, majd betorlaszolt a fürdőbe. Nem kapkodtam el semmit, hosszan engedtem a vizet magamra, ami most nagyon nyugtatólag hatott. Hajam kétszer is átmostam, és még pakolást is raktam rá. Így körülbelűl egy óra múlva kászálódtam ki a fürdőszobából. Alice kicsit morcos volt, hogy kevés az idő, de nem tétlenkedett, hanem rögtön nekiállt megszárítani a hajam, ami további fél órát vett igénybe. Fufrumat kicsit bubisan hátratűzte, lokniaimat pedig eligazgatta. Márcsak egy óránk volt hátra. Én még mindig köntösben ültem Alice előtt arra várva, hoyg kifessen s ideadja a ruhákat, amiket majd viselni fogok. Egy kis konturral és szempilla spirállal emelte ki szemeim, arcomra pirosítót, számra halvány szájfényt rakott.
-Akkor mostmár felveheted a ruhád.-mondta, s rámutatott egy válfán lévő farmerruhára. De rögtön magyarázni kezdett, hogy miért pont ezt választotta nekem.-Tudod láttam, hoyg egy moziba, majd egy gyors étterembe visz, így nem akartam túl elegáns ruhát, de egyszerűt sem. Az ujjatlan pedig nagyon jól áll neked.-én is szerettem az eféle ruhákat, mert kiemelte az alakom. A ruha felül szűk volt, míg az alsó része gyűrődt, kicsit fodros. Középen a derekáig gombolós. A ruha mellé egy kis fekete cipő és bolero párosult.
-Nah..hogy tetszik? Szerinted is jó lesz?-izgatottan várta a vélemnyem, hiába látta előre, hogy tetszeni fog.
-Nagyon szép Alice. Köszönöm.
-Semmiség. De gyere menjünk le, mert két perc múlva itt lesznek érted.-adta tudomásomra. Odalent körbejárattam a tekintetem, a szobán, nem is vettem tudomásul az engem dicsérő szavakat. Hiába járattam többször is körbe szemem a szobán, az illető, akit kerestem nem volt bent.
-Elment..azt hiszem vadászik.-szólalt meg hangosan Jasper. Ezek szerint tudják, hogy mit érzek, bár Jaspernek könnyű rájönni a képessége segítségével.
-Értem.-nem volt időnk tovább beszélgetni, mert valaki dudálni kezdett a ház előtt. Én gyorsan elköszöntem tőlük, majd kiszaladtam Tomhoz. Kiszált az autójából, odajött hozzám. Kezében egy szál vörös rózsa volt. Ami igazán gyönyörű volt, de nem az én ízlésem. Hozzám sokkal inkább illene az orchidea, bár lehet azért gondolom így, mert aza kedvenc virágom.
-Szia! Ezt neked hoztam.-nyújtotta át a virágot, közben nyomott egy puszit az arcomra.
-Köszönöm. Igazán kedves tőled.-mondtam, mire ő kinyitotta nekem az ajtót, segített beszálni az autójába. Próbáltam minél kedvesebb lenni, így végig mosolyogtam, s nevettem a viccein út közben.
Sziasztok!
Ahogy igértem itt a következő fejezet. Remélem tetszett,s írtok hozzászólásokat.
Lenne is egy ajánlatom. Ha összegyűlik a 15 komi, akkor holnap este felkerül a friss, ha pedig ismét 10-et kapnék, akkor kedden. Nah tetszik az ötlet?
Más közlendőim.: Immár két oldalnál segédkezem, s szeretnék segíteni nekik, hogy minél többen megismerjék mert szerintem nagyon jók.
Csilling nevével szerintem sok helyen találkozhattatok már. Ő az, aki mindig kikönyörgi nekünk a frisst a jobbnál jobb oldalakon (pl:Ivi-Fekete angyal). Én leszek az ő bétája, s remélem ellátogattok hozzá, s írtok neki is véleményt. Egy saját történetet ír, ami nagyon izgalmasnak igérkezik. Érdemes elolvasni.
oldala: http://szurkulet.blogspot.com/
A másik oldal pedig Carlie oldala. Ő a bűbájos boszorkákat keverte össze az alkonyattal. Szerintem nagyon jól ír, s érdemes benéznetek hozzá. Én a fejezetekben szoktam egy kicsit besegíteni. Lécci írjatok hozzá is véleményt. Mert mindenki aki ír, az tudja, mennyire jól esik pár biztató szó vagy jótanács.
Köszönöm nektek!
pusz!
Anita
pusz!
Anita
2010. március 19., péntek
14.fejezet (2.rész)-Érzelmek
Ed szemszög:
Mindig mindent elszúrok....Hogy az a franc vinné el. Miért kell az életnek ennyire bonyolultnak lennie. De mit is vártam tőle? Hogy majd azt mondja, hogy velem akar lenni, hogy szeret? Hisz mi vagyok én Tom mellett...egy szörnyeteg, akármilyen szemétláda is ő, Leila mégis jobban járna vele, mint velem. Nem ítélhetem örök kárhozatra. De mivan akkor, ha tévedek? Ááá...tiszta hülye vagyok, hisz nem is tudom, hogy egyáltalán akarna-e tőlem valamit.-Gondolataim egyre sebesebben pörögtek. Nem bírtam tovább...úgy döntöttem inkább vadászom egyett, hisz az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára. Miközben Leilaval voltam, felsem tünt, hogy hiányzik a vér édes íze. De most...már alig vártam, hogy ismét érezzem torkomon lecsorogni az éltető nedüt. Kiugrottam az ablakon és már rohantam is, nem akartam egyik családtagommal sem összefutni. Valahogy most nem volt kedvem nekik is magyarázkodni. Most nagyon jól esett ilyen sebeséggel szaladni...csak futni..mindent és mindenkit hátrahagyni...csak boldogan, gondtalanul szaladni a messeségbe.
Lassan megéreztem az engem leginkább csábító illatot. Én is, akárcsak Emmett a grizly medvékért rajongtam, bár más okból mint ő. Ő csupán a nagyobb szórakozás kedvéért,míg én nem bírtam betelni vére könnyed ízével. Mikor először mentem Emmettel vadászni, szüleim teljesen kiakadtak, hogy engedhette meg nekem bácsikám, hoyg egy medvével bírkózzak.....pedig én nagyon élveztem. Akkor még csak játék volt az életem. Önfeledt szórakozás..persze leszámítva egy-két dolgot. Merthát a Volturi látogatása nem votl egy vidám időszak. De szerencsére azóta nem háborgattak minket. Azért néha küldenek egy két levelet, hogy nem e gondoltuk meg magunkat. Ilyenkor a legudvariasabban mindig visszautasítjuk őket, de persze abban is tisztában vagyunk, hogy azért nem próbálkoznak újabb támadással, mert a helyzet nagyon kiélezett lenne. Mindkét oldalt érnék veszteségek. Aro pedig mindennél jobban félti az ő kincseit. És nagyon is remélem, hogy egy emberivó vámpír sem szándékozik Forks közelébe jönni. Leila csokoládé illatának senki nem tudna ellenállni..ha csak rágondolok, úgy érzem megőrülök. Hogy vissza kell menjek, hogy meg kell hogy csókolnom, ölelnem, amíg világ a világ. És mit csinálok ehelyett...csak bántom mindkettőnket.
Miért kell ennyire lehetetlennek lennie az életnek. Miért érzem, hogy összeszurúl a szívem, akárhányszor csak rágondolok. S a legrosszabb....miért kellett szerelembe esnem? Nem tudtam választ adni magamnak. zsákmányom már kezeim közt feküdt éllettelenül....így gyorsan elengedtem. Nem éreztem már magam szomjasnak, valahogy még ettől is elment a kedvem..pedig régen mennyire szerettem a családommal jönni vadászni. De most? Én magam kerülöm a családomat, én vagyok az, aki kioson, mert nem akar velük találkozni. Áhh..szörnyű ez az egész. A franc vinné el, aki kitalálta szerelmet. Most már értem mit jelent az a mondat. A szerelem ől, butit, nyomorba dönt! Mert én már mindhármat érzem, az egyszer biztos. A szívem lassan belebetegszik, elveszi az eszem, és ennél nyomorultságosabb már nem is lehetnék. Eldöltem az avaron, és próbáltam kiüzni a fejemből a gondolatokat...minden róla szóló gondolatomat kizárni. De nem volt olyan dolog, amiről ne jutott volna eszembe....hiába reménytelen eset vagyok.
Miért nem merek egyszerűen eléállni és megmondani, hogy szeretem? Úgy éreztem sírni tudnék a fájdalomtól. És ami a legrosszabb, hogy most végig kell majd néznem, ahogy más zárja a karjaiba. Mert ha nem is Tom lesz az, akit választ, úgyis lesz valaki más...hogy fogom kibírni. Szememre tettem kezeimet, és azt kívántam bárcsak mindennek vége lenne. Bárcsak kivenné valaki testemből szívemet, ami most enyni fájdalmat okoz. Bárcsak meghalnék.....
-Ezt most rögtön fejezd be! Soha többé nem akarom ezt hallani!-morrant rám apám. Észre sem vettem a jelenlétét, pedig már mesziről éreznem kellett volna.
-Miért? Mégis mit tehetnék?-kérdeztem. -Ezt nem bírom így tovább.-mondtam, s arcomat ismét kezeimbe temettem.
-Fiam. Nem akarom, hogy elkövesd azokat a hibákat, amiket egyszer én már igen. Szeretném, ha tanulnál a mi esetünkből. És kérlek most hallgass meg jól.
-Van más választásom?-kérdeztem irónikusan, egy szomorú mosolyjal ajkamon.
-Nem, nincs. Szeretnék neked elmesélni valamit, amiről te még nem tudsz. Én egyszer elhagytam egy hosszabb időre Bellat...a legborzalmasabb időszak volt egész létezésem során. De mégsem az a legroszabb, hogy magamnak fájdalmat okoztam vele, nem. Majdnem a halálba kergettem anyádat, amiatt, mert azt hittem jobb lesz neki nélkülem. Érted mire akarok kijukadni? Sokszor azzal a dologgal teszünk rosszat, amivel a legjobbat akarjuk.
-De a ti helyzetetek egészen más. Anya mindig veled akart lenni. De én még azt sem tudom, hogy Leila érez e egyáltalán valamit irántam. Én csak a barát vagyok az ő szemében. Én vagyok az ő Jacoba.
-Nem hinném. Csak mindketten féltek az igazságtól.-apám nagyon biztosnak tünt, de bennem még mindig ott bujkált a kétség.
-Nem lehetsz ennyire biztos, hisz még te sem ismered a gondolatait. És Jasper sem mondott semmi olyasmit, hogy ő érezte volna.
-Ha ennyire kételkedsz abban amit mondok, akkor most áruld el miért pityereg a szobájában?-ledöbbentem..sír?...miattam?..nem az lehetetlen, talán csak azért, mert olyan durván beszéltem vele.
-Jaj..te reménytelen eset vagy!-morrant rám ismét, s én tudtam, hogy igaza van, de nem állt szándékomban változtatni a helyzeten. Ahoz nem tudott kellőképpen kizökkenteni, hogy megváltozzon a véleményem.
Gondolataimra ő csak a fejét rázta.
-Ugyan olyan makacs vagy, mint az édesanyád, ha valamit a fejetkbe vesztek, csak nagyon nehezen lehet kiüzni onnan, sőt szinte lehetetlen.De azt hiszem lassan vissza kéne mennünk, már aggódnak értünk.-vissza....vissza a gondokhoz....
Sziasztok!
Remélem tetszett és írtok nekem véleményt!
Ha 10 komit kapnék, akkor vasárnap felteszema következőt.
Ez nem követelés! Később is felteszem.
pusz
Anita
Mindig mindent elszúrok....Hogy az a franc vinné el. Miért kell az életnek ennyire bonyolultnak lennie. De mit is vártam tőle? Hogy majd azt mondja, hogy velem akar lenni, hogy szeret? Hisz mi vagyok én Tom mellett...egy szörnyeteg, akármilyen szemétláda is ő, Leila mégis jobban járna vele, mint velem. Nem ítélhetem örök kárhozatra. De mivan akkor, ha tévedek? Ááá...tiszta hülye vagyok, hisz nem is tudom, hogy egyáltalán akarna-e tőlem valamit.-Gondolataim egyre sebesebben pörögtek. Nem bírtam tovább...úgy döntöttem inkább vadászom egyett, hisz az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára. Miközben Leilaval voltam, felsem tünt, hogy hiányzik a vér édes íze. De most...már alig vártam, hogy ismét érezzem torkomon lecsorogni az éltető nedüt. Kiugrottam az ablakon és már rohantam is, nem akartam egyik családtagommal sem összefutni. Valahogy most nem volt kedvem nekik is magyarázkodni. Most nagyon jól esett ilyen sebeséggel szaladni...csak futni..mindent és mindenkit hátrahagyni...csak boldogan, gondtalanul szaladni a messeségbe.
Lassan megéreztem az engem leginkább csábító illatot. Én is, akárcsak Emmett a grizly medvékért rajongtam, bár más okból mint ő. Ő csupán a nagyobb szórakozás kedvéért,míg én nem bírtam betelni vére könnyed ízével. Mikor először mentem Emmettel vadászni, szüleim teljesen kiakadtak, hogy engedhette meg nekem bácsikám, hoyg egy medvével bírkózzak.....pedig én nagyon élveztem. Akkor még csak játék volt az életem. Önfeledt szórakozás..persze leszámítva egy-két dolgot. Merthát a Volturi látogatása nem votl egy vidám időszak. De szerencsére azóta nem háborgattak minket. Azért néha küldenek egy két levelet, hogy nem e gondoltuk meg magunkat. Ilyenkor a legudvariasabban mindig visszautasítjuk őket, de persze abban is tisztában vagyunk, hogy azért nem próbálkoznak újabb támadással, mert a helyzet nagyon kiélezett lenne. Mindkét oldalt érnék veszteségek. Aro pedig mindennél jobban félti az ő kincseit. És nagyon is remélem, hogy egy emberivó vámpír sem szándékozik Forks közelébe jönni. Leila csokoládé illatának senki nem tudna ellenállni..ha csak rágondolok, úgy érzem megőrülök. Hogy vissza kell menjek, hogy meg kell hogy csókolnom, ölelnem, amíg világ a világ. És mit csinálok ehelyett...csak bántom mindkettőnket.
Miért kell ennyire lehetetlennek lennie az életnek. Miért érzem, hogy összeszurúl a szívem, akárhányszor csak rágondolok. S a legrosszabb....miért kellett szerelembe esnem? Nem tudtam választ adni magamnak. zsákmányom már kezeim közt feküdt éllettelenül....így gyorsan elengedtem. Nem éreztem már magam szomjasnak, valahogy még ettől is elment a kedvem..pedig régen mennyire szerettem a családommal jönni vadászni. De most? Én magam kerülöm a családomat, én vagyok az, aki kioson, mert nem akar velük találkozni. Áhh..szörnyű ez az egész. A franc vinné el, aki kitalálta szerelmet. Most már értem mit jelent az a mondat. A szerelem ől, butit, nyomorba dönt! Mert én már mindhármat érzem, az egyszer biztos. A szívem lassan belebetegszik, elveszi az eszem, és ennél nyomorultságosabb már nem is lehetnék. Eldöltem az avaron, és próbáltam kiüzni a fejemből a gondolatokat...minden róla szóló gondolatomat kizárni. De nem volt olyan dolog, amiről ne jutott volna eszembe....hiába reménytelen eset vagyok.
Miért nem merek egyszerűen eléállni és megmondani, hogy szeretem? Úgy éreztem sírni tudnék a fájdalomtól. És ami a legrosszabb, hogy most végig kell majd néznem, ahogy más zárja a karjaiba. Mert ha nem is Tom lesz az, akit választ, úgyis lesz valaki más...hogy fogom kibírni. Szememre tettem kezeimet, és azt kívántam bárcsak mindennek vége lenne. Bárcsak kivenné valaki testemből szívemet, ami most enyni fájdalmat okoz. Bárcsak meghalnék.....
-Ezt most rögtön fejezd be! Soha többé nem akarom ezt hallani!-morrant rám apám. Észre sem vettem a jelenlétét, pedig már mesziről éreznem kellett volna.
-Miért? Mégis mit tehetnék?-kérdeztem. -Ezt nem bírom így tovább.-mondtam, s arcomat ismét kezeimbe temettem.
-Fiam. Nem akarom, hogy elkövesd azokat a hibákat, amiket egyszer én már igen. Szeretném, ha tanulnál a mi esetünkből. És kérlek most hallgass meg jól.
-Van más választásom?-kérdeztem irónikusan, egy szomorú mosolyjal ajkamon.
-Nem, nincs. Szeretnék neked elmesélni valamit, amiről te még nem tudsz. Én egyszer elhagytam egy hosszabb időre Bellat...a legborzalmasabb időszak volt egész létezésem során. De mégsem az a legroszabb, hogy magamnak fájdalmat okoztam vele, nem. Majdnem a halálba kergettem anyádat, amiatt, mert azt hittem jobb lesz neki nélkülem. Érted mire akarok kijukadni? Sokszor azzal a dologgal teszünk rosszat, amivel a legjobbat akarjuk.
-De a ti helyzetetek egészen más. Anya mindig veled akart lenni. De én még azt sem tudom, hogy Leila érez e egyáltalán valamit irántam. Én csak a barát vagyok az ő szemében. Én vagyok az ő Jacoba.
-Nem hinném. Csak mindketten féltek az igazságtól.-apám nagyon biztosnak tünt, de bennem még mindig ott bujkált a kétség.
-Nem lehetsz ennyire biztos, hisz még te sem ismered a gondolatait. És Jasper sem mondott semmi olyasmit, hogy ő érezte volna.
-Ha ennyire kételkedsz abban amit mondok, akkor most áruld el miért pityereg a szobájában?-ledöbbentem..sír?...miattam?..nem az lehetetlen, talán csak azért, mert olyan durván beszéltem vele.
-Jaj..te reménytelen eset vagy!-morrant rám ismét, s én tudtam, hogy igaza van, de nem állt szándékomban változtatni a helyzeten. Ahoz nem tudott kellőképpen kizökkenteni, hogy megváltozzon a véleményem.
Gondolataimra ő csak a fejét rázta.
-Ugyan olyan makacs vagy, mint az édesanyád, ha valamit a fejetkbe vesztek, csak nagyon nehezen lehet kiüzni onnan, sőt szinte lehetetlen.De azt hiszem lassan vissza kéne mennünk, már aggódnak értünk.-vissza....vissza a gondokhoz....
Sziasztok!
Remélem tetszett és írtok nekem véleményt!
Ha 10 komit kapnék, akkor vasárnap felteszema következőt.
Ez nem követelés! Később is felteszem.
pusz
Anita
2010. március 10., szerda
14.fejezet (1.rész)-Érzelmek
Leila:
A falhoz simulva próbáltam minél többet hallani a beszélgetésből. Bár nem lehettem biztos benne, hogy nem veszik észre, hogy ott tartózkodom. Hirtelen egy hideg kezet éreztem a vállaimon.
-Hát te mit keresel itt?-kérdezte meg Carlisle mosolyogva. Bár már biztos voltam benne, hogy tudja, hogy atöbbieket szerettem volna kihallgatni.
-Semmi különöset...csak leejtettem valamit.-mondtam
-Oh. talán segíthetek. Tudod nagyon jó, látásom van.-mosolygott rám, azzal a mindentudó mosolyjal.
-Á nem szükséges. Nem is volt fontos. Most inkább csatlakozzunk a többiekhez.-nem könnyű vámpírok közti élet. Mindent hallanak és látnak. És ez egyenlő a null magánélettel. De nem adom fel. Ki fogom deríteni, Ed miért féltékeny Tomra. Mert talán, ha tudnám, hogy többet érez irántam, akkor...-nem tudtam befejezni a mondatot. Még magamban is hihetetlenül hangzott, hogy egy olyan srác figyelmét felkeltettem, mint Edward. Mégis ez a gondolat bevéste magát elmémbe, s nem akart távozni.
-Rendben, gyere.-mondta Carlisle, majd együtt indultunk a többiekhez.
-Azért csajszi te nem vagy semmi. Már az első nap elkápráztatod a fiúkat. És még a mi kis Eddynket is rávetted a lógásra-heccelt Emmett, de nem voltam abban a hangulatban, hogy ezen nevetni tudjak, így csak egy gúnyos mosolyra futotta.
-Hát erről én igazán nem tehetek. Talán Ed-et vond felelősségre. bár az engem is nagyon érdekelne, hogy miért tiltakozott az ellen, hogy Tommal menjek valahová pénteken.
-Leila..kérlek. Csak jót akarok. Több dolog van, amiről neked fogalmad sincs.-mondta, olyan angyalian nézett rám, de nem fogok változtatni a döntésemen. Addig fogom, ezt folytatni, míg meg nem győz valami értelmes magyarázattal.
-Tudom-tudom. Nem való hozzám. De mond csak, akkor ki az, aki hozzám való? Talán te?-néztem mélyen a szemébe. Családja hangtalanul várta válaszát. Én pedig azért imádkoztam, hogy most ne térjen ki a válasz elől. De semmi..az ég világon semmi. Hogyan is gondolhattam, hogy talán érez valamit. Hiszen, ha így lenne, akkor miért hallgatna róla? Kétségeim az őrületbe kergettek. S a milliónyi miértre senki nem adott választ. Hiába tettem fel magamban újra és újra, a felelet nem bennem rejtőzött.
-Nem erre gondoltam. Miért nem hiszel nekem?-kérdezte..és már emgint nem adott választa feltett kérdésemre. A düh eluralkodott rajtam.
-Tudod mit, mert nem érdekel a véleményed. Nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem. Egyedül is megtudom itélni, hogy milyen emberekkel barátkozzam. És igenis elmegyek vele pénteken.-a többiek jobbnak látták, ha nem szólnak közbe. De miért..miért nem mond már valamit.?
-Tőlem azt csinálsz, amit akarsz...nem érdekelsz.-ez a mondta jobban fájt, mint bármi más az életemben. Hülye vagyok. Téves hitekbe ringattam magam. Legszívesebben felfutottam volna a szobámba. Ahogy hidegen néz rám..ahogy elutasít. szörnyen éreztem magam tőle. A szíven összeszorult...majd megrtettem mindent. Nem Edet. Magamat értettem meg. Beleszerettem, a barátomba. Nem tudom mikor, azt sem, hogy mikor, de érzem. Biztosan tudtam, hogy mit érzek. Mert lehet, hogy még nem voltam szerelmes, de most biztos voltam benne. A miértekre még mindig kavaroktak bennem..mégsem tehettem semmit. Megkeményítettem a vonásaimat és úgy beszéltem tovább.
-Reméltem is...mert te sem engem.-egy pillanatig ugyan azta szenvedét láttam feltünni tökéletes arcán, mint a sajátom, De gyorsan rendezte vonásait, és már nyomuk sem volt. Mereven néztünk farkas szemet.
-Én inkább most felmennék aludni.-mondtam, majd kocogtam is felfelé. Egy percet sem bírtam volna ki odalent. Féltem, hogy bevallom az igazat..hogy elmondom, hoyg valójában őrülten, s visszavonhatatlanul beleszerettem. De ez a szerelem nem volt boldog, felemelő. Mert az én szívem fájt..fájt az elutasítástól. Mert egy zerelem, amit nem viszonoznak, égő vasként égeti be magát az ember szívébe, hoyg újabb és újabb sérüléseket ejtsen rajta minden lehetséges pillanatban. Már azt is értem, hoyg apám miért akart megóvni ettől. Mert szeretni fáj...nagyon fáj-ezzel a gondolattal sírtam némán álomba magam.
Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem hoztam frisst, s most sem tudtam, olyan hosszút írni. De nagyon nehéz hónapok állnak előttem. Elkezdtem tanulni a vizsgáimra, így akkor fogok kövit feltenni, ha lesz egy kis szabad percem.
Persze a kommentekkel lehetne ösztönözni, hogy minél előbb írjak:D:D
Remélem most is kapok párat.
Szeretlek titeket! Millió puszy!
Anita
A falhoz simulva próbáltam minél többet hallani a beszélgetésből. Bár nem lehettem biztos benne, hogy nem veszik észre, hogy ott tartózkodom. Hirtelen egy hideg kezet éreztem a vállaimon.
-Hát te mit keresel itt?-kérdezte meg Carlisle mosolyogva. Bár már biztos voltam benne, hogy tudja, hogy atöbbieket szerettem volna kihallgatni.
-Semmi különöset...csak leejtettem valamit.-mondtam
-Oh. talán segíthetek. Tudod nagyon jó, látásom van.-mosolygott rám, azzal a mindentudó mosolyjal.
-Á nem szükséges. Nem is volt fontos. Most inkább csatlakozzunk a többiekhez.-nem könnyű vámpírok közti élet. Mindent hallanak és látnak. És ez egyenlő a null magánélettel. De nem adom fel. Ki fogom deríteni, Ed miért féltékeny Tomra. Mert talán, ha tudnám, hogy többet érez irántam, akkor...-nem tudtam befejezni a mondatot. Még magamban is hihetetlenül hangzott, hogy egy olyan srác figyelmét felkeltettem, mint Edward. Mégis ez a gondolat bevéste magát elmémbe, s nem akart távozni.
-Rendben, gyere.-mondta Carlisle, majd együtt indultunk a többiekhez.
-Azért csajszi te nem vagy semmi. Már az első nap elkápráztatod a fiúkat. És még a mi kis Eddynket is rávetted a lógásra-heccelt Emmett, de nem voltam abban a hangulatban, hogy ezen nevetni tudjak, így csak egy gúnyos mosolyra futotta.
-Hát erről én igazán nem tehetek. Talán Ed-et vond felelősségre. bár az engem is nagyon érdekelne, hogy miért tiltakozott az ellen, hogy Tommal menjek valahová pénteken.
-Leila..kérlek. Csak jót akarok. Több dolog van, amiről neked fogalmad sincs.-mondta, olyan angyalian nézett rám, de nem fogok változtatni a döntésemen. Addig fogom, ezt folytatni, míg meg nem győz valami értelmes magyarázattal.
-Tudom-tudom. Nem való hozzám. De mond csak, akkor ki az, aki hozzám való? Talán te?-néztem mélyen a szemébe. Családja hangtalanul várta válaszát. Én pedig azért imádkoztam, hogy most ne térjen ki a válasz elől. De semmi..az ég világon semmi. Hogyan is gondolhattam, hogy talán érez valamit. Hiszen, ha így lenne, akkor miért hallgatna róla? Kétségeim az őrületbe kergettek. S a milliónyi miértre senki nem adott választ. Hiába tettem fel magamban újra és újra, a felelet nem bennem rejtőzött.
-Nem erre gondoltam. Miért nem hiszel nekem?-kérdezte..és már emgint nem adott választa feltett kérdésemre. A düh eluralkodott rajtam.
-Tudod mit, mert nem érdekel a véleményed. Nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem. Egyedül is megtudom itélni, hogy milyen emberekkel barátkozzam. És igenis elmegyek vele pénteken.-a többiek jobbnak látták, ha nem szólnak közbe. De miért..miért nem mond már valamit.?
-Tőlem azt csinálsz, amit akarsz...nem érdekelsz.-ez a mondta jobban fájt, mint bármi más az életemben. Hülye vagyok. Téves hitekbe ringattam magam. Legszívesebben felfutottam volna a szobámba. Ahogy hidegen néz rám..ahogy elutasít. szörnyen éreztem magam tőle. A szíven összeszorult...majd megrtettem mindent. Nem Edet. Magamat értettem meg. Beleszerettem, a barátomba. Nem tudom mikor, azt sem, hogy mikor, de érzem. Biztosan tudtam, hogy mit érzek. Mert lehet, hogy még nem voltam szerelmes, de most biztos voltam benne. A miértekre még mindig kavaroktak bennem..mégsem tehettem semmit. Megkeményítettem a vonásaimat és úgy beszéltem tovább.
-Reméltem is...mert te sem engem.-egy pillanatig ugyan azta szenvedét láttam feltünni tökéletes arcán, mint a sajátom, De gyorsan rendezte vonásait, és már nyomuk sem volt. Mereven néztünk farkas szemet.
-Én inkább most felmennék aludni.-mondtam, majd kocogtam is felfelé. Egy percet sem bírtam volna ki odalent. Féltem, hogy bevallom az igazat..hogy elmondom, hoyg valójában őrülten, s visszavonhatatlanul beleszerettem. De ez a szerelem nem volt boldog, felemelő. Mert az én szívem fájt..fájt az elutasítástól. Mert egy zerelem, amit nem viszonoznak, égő vasként égeti be magát az ember szívébe, hoyg újabb és újabb sérüléseket ejtsen rajta minden lehetséges pillanatban. Már azt is értem, hoyg apám miért akart megóvni ettől. Mert szeretni fáj...nagyon fáj-ezzel a gondolattal sírtam némán álomba magam.
Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem hoztam frisst, s most sem tudtam, olyan hosszút írni. De nagyon nehéz hónapok állnak előttem. Elkezdtem tanulni a vizsgáimra, így akkor fogok kövit feltenni, ha lesz egy kis szabad percem.
Persze a kommentekkel lehetne ösztönözni, hogy minél előbb írjak:D:D
Remélem most is kapok párat.
Szeretlek titeket! Millió puszy!
Anita
2010. március 1., hétfő
13.Fejezet
Ed szemszög:
Minden rezdülésére figyeltem Leilanak. Ajkai buja mosolyra huzodtak. A plüssöket szorosan ölelte magához. Én pedig azt kívántam bárcsak engem is így ölelne. Vágyaim nevetségesnek tüntek jelen helyzetemből szemlélve. Hisz a barátjaként tekint rám. Ennyi vagyok csupán. Egy barát. Már közeledtünk a ház felé. Már előre látom, hogy anyáék hogy fognak toporzékolni. De nem baj, ezért megérte. A gyermeteg öröm végig ott bujkált szemeiben. Pont azt láttam bennük, mint mikor én valami új dologgal találkozom. Az újdonságok izgalommal és kiváncsisággal töltenek el. Megérkeztünk. Felkeltsem..vagy vigyem fel így a szobájába?
Inkább amellett döntöttem, hogy beviszem. Hisz kinek lett volna szíve felkelteni ezt az angyalt. Lassan kiemeltem az autóból. Apró kezeit nyakam köré fonta, fejét pedig mellkasomra hajtotta. Majd mélyet szipantva illatomból ismét mosolyra húzódott szája.
-Edward David Cullen!-pattogott dühösen Alice. Ó igen..sajnos szegény nénémet ott hagytuk egyedül az iskolában.
-Css...egy pillanat, csak felviszem, aztán mindent megbeszélünk.-csitítottam.
-Rendben! Siess!-mondta Alice.
Azzal elindultam vele a szobája felé. Szándékosan haladtam emberi tempóval, hisz így tovább tarthattam karjaimban. Érezhettem mennyi illatát, ami a jázmin és a csokoládé tökéletes kompozícióját alkotta. Mosolya egy halott ember szívét is megdobogtatná. Akkor én hogy álljak neki ellen?-tettem fel magamnak a kérdést. De választ hiába is vártam. Talán beszélnem kellene a családommal. Mondjuk anyuval. Mert ő a legjobb titoktartó a családban. Pesze csak addig, míg apa kinem szedi belőle.
Ahogy letettem az alvó lányt karjaimbl nem bírtam magammal és lágyan megpusziltam az arcát. Ajkaim, hosszan ott tartottam puha arcbőrén. De az sem bizonyult elégnek. Mégegyszer megközelítettem, de hiba csúszott számításomba, mivel erre az érintésemre már kipattantak szemei.
-Szia! Hát ezt miért kaptam?-nézett rám csodálkozó tekintettel.-Hogy az a franc vinné el! Ahh..ha nem lennék ennyire nagyravágy, most nem kéne magyarázkodnom.
-Semmi. Csupán egy jóéjt puszi.-remélem megelékzik ezzel a válasszal.-De mostmár öltözz át és aludj.-mosolyogtam rá.
-Ed idejönnél egy kicsit?-bólintottam, majd visszasétálltam hozzá.
Minden rezdülésére figyeltem Leilanak. Ajkai buja mosolyra huzodtak. A plüssöket szorosan ölelte magához. Én pedig azt kívántam bárcsak engem is így ölelne. Vágyaim nevetségesnek tüntek jelen helyzetemből szemlélve. Hisz a barátjaként tekint rám. Ennyi vagyok csupán. Egy barát. Már közeledtünk a ház felé. Már előre látom, hogy anyáék hogy fognak toporzékolni. De nem baj, ezért megérte. A gyermeteg öröm végig ott bujkált szemeiben. Pont azt láttam bennük, mint mikor én valami új dologgal találkozom. Az újdonságok izgalommal és kiváncsisággal töltenek el. Megérkeztünk. Felkeltsem..vagy vigyem fel így a szobájába?
Inkább amellett döntöttem, hogy beviszem. Hisz kinek lett volna szíve felkelteni ezt az angyalt. Lassan kiemeltem az autóból. Apró kezeit nyakam köré fonta, fejét pedig mellkasomra hajtotta. Majd mélyet szipantva illatomból ismét mosolyra húzódott szája.
-Edward David Cullen!-pattogott dühösen Alice. Ó igen..sajnos szegény nénémet ott hagytuk egyedül az iskolában.
-Css...egy pillanat, csak felviszem, aztán mindent megbeszélünk.-csitítottam.
-Rendben! Siess!-mondta Alice.
Azzal elindultam vele a szobája felé. Szándékosan haladtam emberi tempóval, hisz így tovább tarthattam karjaimban. Érezhettem mennyi illatát, ami a jázmin és a csokoládé tökéletes kompozícióját alkotta. Mosolya egy halott ember szívét is megdobogtatná. Akkor én hogy álljak neki ellen?-tettem fel magamnak a kérdést. De választ hiába is vártam. Talán beszélnem kellene a családommal. Mondjuk anyuval. Mert ő a legjobb titoktartó a családban. Pesze csak addig, míg apa kinem szedi belőle.
Ahogy letettem az alvó lányt karjaimbl nem bírtam magammal és lágyan megpusziltam az arcát. Ajkaim, hosszan ott tartottam puha arcbőrén. De az sem bizonyult elégnek. Mégegyszer megközelítettem, de hiba csúszott számításomba, mivel erre az érintésemre már kipattantak szemei.
-Szia! Hát ezt miért kaptam?-nézett rám csodálkozó tekintettel.-Hogy az a franc vinné el! Ahh..ha nem lennék ennyire nagyravágy, most nem kéne magyarázkodnom.
-Semmi. Csupán egy jóéjt puszi.-remélem megelékzik ezzel a válasszal.-De mostmár öltözz át és aludj.-mosolyogtam rá.
-Ed idejönnél egy kicsit?-bólintottam, majd visszasétálltam hozzá.
-Köszönöm ezt a mai napot. Ohh..-megragadta a kezem és lehúzott magához, majd egy lágy csókot lehelt arcomra.-Jó éjszakát! Álmodj angyalokkal.-mondta.
-Te is-azzal magára hagytam. Az ajtajának dölve próbáltam nyugtatni őrült szívemet és ép érveket felhozni, hogy miért ne menjek vissza azonal, zárjam karjaimba és csókoljam meg igazán. Vettem még két mély levegőt, aztán lementem, hogy szembe nézzek Alice-el és a családommal.
-Na most fiatalember azonnali válaszokat akarok! Először is kezdjük azzal merre jártatok?-kérdezte Alice dühösen. Bár szerintem sokkal inkább az zavarta, hogy ő nem tudott róla, mert engem nem lát. Így azt sem tudhatta mi történt velünk.
-Nyugodj meg Alice. Nem történt semmi. Csak szórakoztunk egy kicsit.-mondtam
-Már megbocsáss! Ott hagytál azn iskolában csak azért, hoyg elmenj szórakozni? Te most komolyan a bolondját járatod velem? Legalább egy telefont megejthettél volna.
-Igaza van Alice-nek.-király jön az anyai szigor. Majd mindjárt szobafogságra itélnek csuán azrt mert nem voltam bent két-három órát. Ugyan már, hisz többet tudok, mint némelyik tanár.-dühöngtem magamban
-Ha Bella nem is, én nyugodt szívvel megbüntetlek. Nem szabad feltünést keltenünk. Miért nem érted?-Edweard
-Ugyan már! Ez teljesen elfogadott a fiatalok körében. Senki nem fogja nekem felrónni, hogy hol voltam. Sőt még igazolást is szereztem-húztam ki magam büszkén.
-Na most fiatalember azonnali válaszokat akarok! Először is kezdjük azzal merre jártatok?-kérdezte Alice dühösen. Bár szerintem sokkal inkább az zavarta, hogy ő nem tudott róla, mert engem nem lát. Így azt sem tudhatta mi történt velünk.
-Nyugodj meg Alice. Nem történt semmi. Csak szórakoztunk egy kicsit.-mondtam
-Már megbocsáss! Ott hagytál azn iskolában csak azért, hoyg elmenj szórakozni? Te most komolyan a bolondját járatod velem? Legalább egy telefont megejthettél volna.
-Igaza van Alice-nek.-király jön az anyai szigor. Majd mindjárt szobafogságra itélnek csuán azrt mert nem voltam bent két-három órát. Ugyan már, hisz többet tudok, mint némelyik tanár.-dühöngtem magamban
-Ha Bella nem is, én nyugodt szívvel megbüntetlek. Nem szabad feltünést keltenünk. Miért nem érted?-Edweard
-Ugyan már! Ez teljesen elfogadott a fiatalok körében. Senki nem fogja nekem felrónni, hogy hol voltam. Sőt még igazolást is szereztem-húztam ki magam büszkén.
-Sajnálom Eddy, de az a nő egy szavatokat sem hitte el.-Alice
-Már mér ne hitte volna el?-Ed
-Láttam. Épp rólatok beszélt a barátnőjének. Hogy milyen szép is a diákszerelem. Meghogy ő is volt fiatal..stb. De azt is megigérte, hogy figyelmeztetni fog titeket, hogy ebből nem lesz rendszer.-körvonalazta törpe nénikém a látomását.
-Oh..hát a mi kis Eddink szerelmes?-karolta át vállaimat Emmett.-És ezt mikor akartad megosztani a te bácsikáddal?-kérdezte 1000 wattos mosolyal a száján. Komolyan csodálom, hogy nem fájnak az arcizmai.
-Már mér ne hitte volna el?-Ed
-Láttam. Épp rólatok beszélt a barátnőjének. Hogy milyen szép is a diákszerelem. Meghogy ő is volt fiatal..stb. De azt is megigérte, hogy figyelmeztetni fog titeket, hogy ebből nem lesz rendszer.-körvonalazta törpe nénikém a látomását.
-Oh..hát a mi kis Eddink szerelmes?-karolta át vállaimat Emmett.-És ezt mikor akartad megosztani a te bácsikáddal?-kérdezte 1000 wattos mosolyal a száján. Komolyan csodálom, hogy nem fájnak az arcizmai.
-Szálj le rólam Em! Én sem ütöm bele az orromat a te dolgaidba.-apám felvont szemöldökkel fiygelte beszélgetésem Em-mel.~Ugye nem árulasz be neki? Semmi kedvem a hülye poénjaihoz.-üzentem apámnak gondolatban. Megrázta a fejét, jelezve, hogy egy szót sem fog kikotyogni.
-Jaj! Olyan vagy..de merre is jártatok ti kette?-muatott az emelet felé. A letörölhetetlen vigyor még mindig ott volt az arcán.
-Csak elmentünk Seatle-be a vidámparkba. Semmi különös. Jól éreztük magunkat ennyi.-legyen elég ennyi...kérlek..kérlek.
-Szóval randira vitted a kiscsajt?-bökött oldalba Em.
-Én nem..azaz, de nem ilyenről szó sem volt.-mentegetőztem. Em már épp nyitotta volna száját, hogy valamilyen szaftos beszólásával kínos helyzetbe hozzon, de az én drága néném megakadájozta benne.
-Emmett! Megne próbáld, különben az estét egyedül töltöd.-Rosalie mindig tudta hogy lehet Em lelkére beszélni.
-Jaj! Olyan vagy..de merre is jártatok ti kette?-muatott az emelet felé. A letörölhetetlen vigyor még mindig ott volt az arcán.
-Csak elmentünk Seatle-be a vidámparkba. Semmi különös. Jól éreztük magunkat ennyi.-legyen elég ennyi...kérlek..kérlek.
-Szóval randira vitted a kiscsajt?-bökött oldalba Em.
-Én nem..azaz, de nem ilyenről szó sem volt.-mentegetőztem. Em már épp nyitotta volna száját, hogy valamilyen szaftos beszólásával kínos helyzetbe hozzon, de az én drága néném megakadájozta benne.
-Emmett! Megne próbáld, különben az estét egyedül töltöd.-Rosalie mindig tudta hogy lehet Em lelkére beszélni.
-Jaj ne már Rose baby!-akár egy gyerek. Rosalie csak egy sokat mondó pillantást lövelt felé.
-Engem sokkal jobban érdekelnének az előzmények.-fordította ráma tekintetét.-Mi késztetett arra, hogy elmenjetek Seatle-be-kérdezte.Na és most erre mit kéne felelnem.
-Ideges lettél-állapította meg Jasper. Ajj miért nem tudott továbbra is a háttérben maradni?
-Hát jó. Igazság szerint azzal indult az egész, hogy Leila-t elhívta péntek estére egy srác.-kezdtem szemlesütve. Ohh..mit kellesz nekem mg kiállnom Emmettől. Ha megtudja, hogy milyen féltékeny lettem..huu belegondolni is rossz.
Leila szemeszöge:
-Ideges lettél-állapította meg Jasper. Ajj miért nem tudott továbbra is a háttérben maradni?
-Hát jó. Igazság szerint azzal indult az egész, hogy Leila-t elhívta péntek estére egy srác.-kezdtem szemlesütve. Ohh..mit kellesz nekem mg kiállnom Emmettől. Ha megtudja, hogy milyen féltékeny lettem..huu belegondolni is rossz.
Leila szemeszöge:
Nem tudtam aludni, így inkább úgy döntöttem, hogy lenézek a többiekhez. Felkaptam a papucsom és gyorsan kisurrantam az ajtón. Odalent a mai napunkat tárgyalták ki. Úgy éreztem, talán jobb lesz, ha mégsem csatlakozom hozzájuk. Bár az nagyon érdekelt, Ed hogyan magyarázaz ki a dolgokat.
-Hát jó. Igazság szerint azzal indult az egész, hogy Leila-t elhívta péntek estére egy srác.-kezdte.Bíztam a szavában, ezért eszem ágában sem volt megcáfolni azt amit a kocsiban mondott. De mégis volt egy olyan érzésem, hogy van itt még valami. Tudtam, hoyg pont ide kne beillesztenem, azt sz ismeretlen szót, csak ezzel az volt a probléma, hoyg még azt sem tudtam mi az.
-Te pedig olyan féltékeny lettél, hoyg elrángattad Forks-ból-kérdezte kacagva Emmett. Hát persze féltékenység. Edward..féltékeny..Tomra?-gondolataim ezta három szót ismételgette. Ami egyszerre hangzott a világ legnagyobb őrültségének és egyben a legnyilvánvalóbb dolognak is. A franc vinné el az egészet. Bárcsak meglenne az erőm és bezédre bírhatnám vele. Konkrét, egyenes válaszokat akarok. S ha ahoz az kell, hogy elmenjek Tommal, akkor azt is fogom tenni. Ki fogom deríteni miért féltékeny.
Sziasztok! Remélem tetszett! Márcsak egy-két fejezet és talán( még egyáltalán nem biztos, csak ha szeretnétek) elcsattanhat az első csók. De ha úgy szeretnétek, hogy húzzam még az időt, és bonyolítsam a szálakat, akkor szóljatok!
És örömmel venném, ha kommentjeitekben leírnátok, hogy mik az ötleteitek a folytatásra, hogy ti min változtatnátok...stb.
Nagyon szépen köszönöm a 27 rendszeres olvasómat, és azt is, hogy egyöntetűen arra szavaztatok, hogy folytassam. Azoktól , akik úgy gondolják, hogy rossz, szeretném kérni, hogy írjanak egy aprócska véleményt. Csakhogy tudjam mi az, ami nem tetszik, hogy tudjak változtatni, hisz tudom, hogy számtalan hibám van, amit magamtól nem mindig veszek észre. Léccy segítsetek!
Millió puszi! Szeretlek titeket!
Anita
-Hát jó. Igazság szerint azzal indult az egész, hogy Leila-t elhívta péntek estére egy srác.-kezdte.Bíztam a szavában, ezért eszem ágában sem volt megcáfolni azt amit a kocsiban mondott. De mégis volt egy olyan érzésem, hogy van itt még valami. Tudtam, hoyg pont ide kne beillesztenem, azt sz ismeretlen szót, csak ezzel az volt a probléma, hoyg még azt sem tudtam mi az.
-Te pedig olyan féltékeny lettél, hoyg elrángattad Forks-ból-kérdezte kacagva Emmett. Hát persze féltékenység. Edward..féltékeny..Tomra?-gondolataim ezta három szót ismételgette. Ami egyszerre hangzott a világ legnagyobb őrültségének és egyben a legnyilvánvalóbb dolognak is. A franc vinné el az egészet. Bárcsak meglenne az erőm és bezédre bírhatnám vele. Konkrét, egyenes válaszokat akarok. S ha ahoz az kell, hogy elmenjek Tommal, akkor azt is fogom tenni. Ki fogom deríteni miért féltékeny.
Sziasztok! Remélem tetszett! Márcsak egy-két fejezet és talán( még egyáltalán nem biztos, csak ha szeretnétek) elcsattanhat az első csók. De ha úgy szeretnétek, hogy húzzam még az időt, és bonyolítsam a szálakat, akkor szóljatok!
És örömmel venném, ha kommentjeitekben leírnátok, hogy mik az ötleteitek a folytatásra, hogy ti min változtatnátok...stb.
Nagyon szépen köszönöm a 27 rendszeres olvasómat, és azt is, hogy egyöntetűen arra szavaztatok, hogy folytassam. Azoktól , akik úgy gondolják, hogy rossz, szeretném kérni, hogy írjanak egy aprócska véleményt. Csakhogy tudjam mi az, ami nem tetszik, hogy tudjak változtatni, hisz tudom, hogy számtalan hibám van, amit magamtól nem mindig veszek észre. Léccy segítsetek!
Millió puszi! Szeretlek titeket!
Anita
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)