Botrány Verespatakon..az emberek határtalan anyagiassága

Sziasztok!


Tudom, hogy abszolút nem kapcsolódik ide, de úgy éreztem, hogy annál jobb, minnél több ember tud róla!

Engem borzalmasan felháborított ez a helyzet, ha van blogotok, és ti is így gondoljátok, rakjátok ki, mert az embereknek tudniuk kell, hogy mi zaljik Verespatakon, ami ha bekövetkezik nem csak az ott élőkre, de ránk is hatással lesz.

Verespatak egy aprócska község Erdély egyik legszebb részén, egy gyönyörű völgyben fekszik, szinte csak magyarok lakják. Ez egy még fel nem fedezett gyémántja Romániának, és az ott élő székelyeknek. Évekkel ezelőtt kiderült, hogy a falu alatt jelentős arany lelőhely található, és egy amerikai cég, a Gold Corporation, azonnal szemet vetett a területre. Nem csak az a baj, hogy a bánya létrehozásához le kéne rombolni az évszázados múlttal és kultúrával rendelkező gyönyörű erdélyi falucskát,

ki kéne telepíteni a generációk óta ott élő családokat, akiknek hozzátartozóik az ottani temetőben nyugszanak, és akik szeretnek ott élni, hanem az is, hogy az arany kinyeréséhez ciánt használnak, ami borzalmasan veszélyes méreg.A természetbe, a környezetbe, folyókba kerülve minden életet kiolt, nem marad utána más, csak a puszta, élettelen, szennyezett környezet, ráadásul évtizedekbe telik, amíg kiürül a földből, a vízből. Ezt a veszélyes anyagot ebben a gyönyörű völgyben akarják tárolni, a legbiztonságosabb gátat ígérve, hogy nem kerül a cián semmi esetre sem a folyókba.

Hiú ábránd.

Ugyanis bármily biztonságos is egy gát, egy idő után átszakad, és a Gold Corporation csupán 10 évig vállal felelősséget, mert addig térül meg a hasznuk rajta, addig munkát adnak az embereknek a bányákban, és az ott élő családokat is kifizetnék, hogy elmenjenek, de kérdem én, mit jelent 10 év?

Ha egy 20 éves ember elmegy oda dolgozni, akkor 10 év múlva még mindig csak 20 lesz. Előtte az egész élet, de nem tudna mit csinálni, hisz a munkahelye megszűnt, az otthonát ledózerolták, akkor mihez fog kezdeni?

Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos, egyedülálló természeti értéktől fosztanánk meg az emberiséget.

Ha elkezdenék felfejleszteni ezt a területet, özönlenének ide a turisták, csak az kevesebb hasznot hoz, hosszabb időre kell befektetni, viszont a természeti értéket megőrizhetnénk és ápolhatnánk, nem pedig tönkre tennénk. A közelben volt már egy ilyen eset. Ott megépítették a bányát, az egy ausztrál cég volt, és a gát átszakadt. A cián a folyókba ömlött, többek közt a Tiszába és a Dunába.

A tudósok szerint még ma sem lehet felmérni, mekkora pusztítást okozott az a baleset, csaknem az egész halállomány kipusztult, a föld mérgezett lett, így a mezőgazdaság is veszélybe került, hisz a folyókból a földbe szivárgott a méreg.

Az a bánya most így néz ki:

Ezt akarják tenni azzal a varázslatosan szép völggyel is. Bár az Európai bizottság még nem hagyta jóvá a tervet, habár nem is lépett fel ellene, de ennek ellenére már a Verespatak melletti községet elkezdték lerombolni, a cég biztos a dolgában.

Az ott élők egy része nem akar elmenni, hisz miért is menne? Csodálatos helyen él, itt született, itt születtek az ősei is, miért hagyná el ezt a helyet?

Persze, voltak olyanok, akik elfogadták a pénzt, és elmentek, de nem mindenki. Vannak, akik harcolnak. Harcolnak az otthonukért, a családjukért, a jövőjükért és a múltjukért.

Csakhogy erre a cég azt mondja, hogyhag szépszerével nem mennek, akkor majd elüldözik őket. Mert nem számít nekik más, csak a pénz.

Szerte a világon viszik körbe Verespatak történetét, hogy az emberek tudjanak róla, a mi sulinkba is így került be, és végignézve teljesen felháborodtam.

Nem sokat tehetek, de remélem, hogy a helyiek sikerrel járnak, és megmentik Erdély egyik gyöngyszemét a pusztulástól. A világ összes aranya nem éri meg ezt szerintem...

12.Fejezet-A zöld szemű szörny és egy kis felhőtlen szórakozás (2.rész)

Sziasztok!
Mivel nem tudtam időben hozni a fejit, azért kicsit hosszabra próbáltam megírni. Szerintem nem ez lett a legjobb rész. Két út között választhattam, vagy leegyszerűsítem, vagy a hosszabb utat választom. Én inkább úgy láttam jónak, ha bonyolítom az eseményszálakat. És bocs az esetleges elírásokért!
A problémám pedig az lenne, hogy van 25 rendszeres olvasóm, amitől hihetetlenül boldog vagyok, mégis könyörögnöm kell a komentekért. Teljesen össze vagyok zavarodva, hogy akkor most tetszik-e vagy sem. Ezért kérlek szavazzatok, hogy szeretnétek-e, hogy folytassam. s ha igen, akkor értékeld annyival a munkám, hogy írsz pár szót megjegyzésként! Előre is köszönöm!
Anita =)

-Nem egyáltalán nem ér rá pénteken.-szólalt meg mellettem hírtelen erélyesen Ed. Azt se tudtam hova kapjam hírtelen a fejem. Vajon most mi baja van?
-Tessék? Tudtommal semmi programom nincs erre a péntekre..vagy tévedek?-kérdeztem tőle felemelt szemöldökkel.
-Hát eddig nem volt, mert.......Alice és Rosalie elfelejtette mondani neked, hogy nagy vásárló körútra akarnak vinni.-csak én vettem észre, hogy habozott, mielőtt ezt az abszurd dolgot mondta?
-Nah persze, amúgy nem hiném, hogy Alice-nek lenne valami ellenvetése a pénteki randi ellen, úgyhogy valami jobbat kell kitalálnod.-kezdett dühíteni egy kicsit a viselkedése. Úgy viselkedik, mintha...kerestem a megfelelő szót az agyamban, de az sehogy sem akarta a felszínre hozni.
-Te ezt nem érted....Ő.....Ő egyáltalán nem való hozzád.-váltott át egy másik hangnembe.
-Héé..haver, ha nem vennéd észre még mindig itt vagyok.-szólalt meg Josh. Hát ez kínos. Ez annyira jellemző rám, nehogy valami simán menjen, nem bonyolítsuk csak az életet-forrogtam magamban.
-Egy cseppet sem érdekel, de talán jobb lenne, ha mennél mielőtt...-hagyta nyitva a mondatot, de mögüle kihallatszott a fenyegetés.
-Miért mi lesz, ha nem megyek.-lépett közelebb Josh, azt hiszem épp itt az ideje közbelépnem, mielőtt egymásnak esnek.
-Hé..ezt most azonnal fejezzétek be! Semmi szükség erre.-láttam Ed-en, hogy felismeri a helyzet komolyságát, hisz hiába tudta, hogy 100-szor erősebb Josh-nál, nem kockáztathatott meg egy verekedést, aminek következtében fent áll a lebukás veszélye.
-Rendben, de..-kezdte volna Ed az újabb fenyegetést, na ekkor már nekem is elegem lett. Ki ő, hogy beleszóljon az életembe?
-Nincs semmijen de!-fermedtem rá.-Nézd el neki Josh, azt hiszem ma két bal lábbal kelt fel. és ami a randit illeti, majd megbeszéljük egy nyugodtabb helyen.-mosolyogtam rá, mire ő visszamosolygott és elment. Láttam, hogy Ed is elindulna az órájára, de én megragadtam a csuklóját. Eközben megszólalt a csengő..remek már az első napomon lógom. Gyorsan körbenéztem, s az egyik ajtóra az volt kiírva, hogy TAKARÍTÓSZERTÁR azt hiszem ez tökéletes lesz, hogy pár dolgot tisztázzunk, s már rángattam is befelé. Szerencsémre az ajtó nem volt bezárva, ezért könnyen bejutottunk. Majd odabent nekilöktem a falnak, s a feje mellé tettem a kezem, hogy ne menekülhesen egykönnyen.
-Ugye tudod, hogy itt a törvény bünteti az emberrablást.-somolygott. Ez nem igaz, most meg mi baja van. Az előbb még majd megette a mérges pulyka, most meg....most itt vigyorog, mint  a vadalma. Ez már nekem is sok.



Ed szemszög:

Olyan aranyos, amikor ilyen dühös szemekkel néz. Mint egy cicus, aki tigrisnek képzeli magát. Az előbbi dühöm, ami amiatt a féreg miatt volt teljesen eltünt. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak rajta.
-Ugye tudod, hogy itt a törvény bünteti az emberrablást.-kérdeztem tőle. S ha lehetséges még durcásabb fejet vágott. De az is hozzá tartozott az igazssághoz, hogy én egy csöppet sem bántam volna, ha örökre elrabol és magához láncol.
-Nagyon vicces vagy...elmondanád végre mire volt ez jó az előbb?-kérdezte. Na ebből hozd ki magad okosan Edward. Mert hát azt ugye nem mondhatom neki, hogy azért volt, mert pokolian féltékeny vagyok. És hogy utálnám más férfi oldalán látni. Főleg nem egy ilyen szoknyavadász mellett.
-Az a srác nem való hozzád!-próbáltam szolídan rávilágítani, de nem hiszem, hogy ez nagyon meghatotta volna.
-Azt hagy döntsem el én ki való hozzám és ki nem...világos?-fujtatott. Hát nem aranyos?  Kicsit közelebb hajoltam hozzá és a fülébe suttogtam.
-Ez csak természetes...de engedd, hogy segítsek. Nem akarom, hogy csalódás érjen.-közelségemre elkerekedtek szemei, s azt hiszem kicsit meg is remegett. Hmm...nem is gondoltam volna, hogy a közelségem ilyen reakciókat tud kiváltani belőle. Arcomon a mosoly teljesen kiteljesedett.
-Köszönöm, hogy próbálsz megvédeni, de apukám már van.-lépett hátrébb egy lépést. Pedig ahoz amit éreztem semmi köze nem volt az apáskodásnak. Nem igaz, hogy nem, látja mennyire féltékeny vagyok.


Leila szemszöge:

 Oh te jó ég. Ugye nem vette észre, hogy beleremegtem a közelségébe. Pont ugyan az az érzés kerített hatalmába, mint amikor idejöttem és Emettel harcoltam. Akkor pont ezekkel a szemekkel nézett rám. Gondolatban gyorsan megráztam a fejem, hisz még beazonosítani sem tudnám mi ezu az érzés. Talán...nem ezt ki kell vernem a fejemből, de mi van akkor, ha ő is? Jaj Leila fejezd be-rttam meg magam ismét gondolatban. remek, ha ezt így folytatom rövidesen becsavarodom. Na de ott van még az is amit Rose mesélt nekem.
-Köszönöm, hogy próbálsz megvédeni, de apukám már van.-mondtam, majd hátráltam egy lépést.
-Tudom.-már csak ennyit mondott és kikerülve engem kikukucskált a folyosóra.
-Tiszta a terep. Azt hiszem jobb lesz, ha már az utolsó óránkra nem megyünk be! feltünő lenne, ha hírtelen viszatérnénk.- az a nagy mosolya eltünt arcáról. Megbántottam volna? De hát mi oka lenen ilyesmire? Én már semmit sem értek. Úgy vélem épp itt az ideje, hogy kifagassam kicsit Rose-t.
-És Alice-el mi lesz? Nem hagyhatjuk csak úgy itt.-mondtam neki.
-Ne aggódj megoldja.-mondta, majd kisiettünk a folyosóra és már nmentünk is az autóhoz, nehogy észre vegyenek minket.
-Figyi..eltudnád játszani, hogy nem érzed jól magad? Könnyebb lenne holnap kimagyarázni a helyzetet.-nézett rám sejtelmesen.
-Végülis megpróbálhatom, de nem igérek semmit..-vettem két mély levegőt és prbáltam sápattabnak látszani.
-Rendben akkor először talán menjünk be a gyengélkedőbe.-mutatott egy bal oldali ajtóra. Újabb két mély levegő.
-Okés.-ahogy bementünk egy idős nő lépett oda hozzánk kíváncsi tekintettel.
-Jó napot asszonyom! Azért jöttünk, mert Leila nincs valami jól, szeretném hazavinni, ha nem gond.-Ed tökéletesen hazudott, az arca sem rebbent közben, de hát ők gyakorlottak ebben. Mert egész létezésük során során titkolózniuk, füllenteniük kell.
-Értem. Menjenek csak nyugodtan, és holnap reggel jöjjenek be az igazolásért.-kedves nőnek látszott. Bár van egy olyan érzésem, hogy cseppet sem hitte el nekünk, hogy beteg lettem. De azt már végképp nem értettem, hogy akkor miért enged minket el.
-Köszönjük a segítségét! viszlát-Ed.
-Viszont látásra!-köszöntem el én is. Ahogy kiértünk a folyosra, már szaladtunk is, hogy több embernek ne kelljen magyarázkodni. Igazán élveztem ezt a szökdösősdit. Otthon is gyakran ellógtam néhány óráról. Persze csak akkor, ha az dögunalom lett volna, mint például a koboldok és a nimfák ismerete..huu. Soha nem értettem miért kell könyvből tanulni róluk, mikor személyesen is ismerek néhányt közülük. Mihelyst beszáltunk az autóba ránk tört a kacagás.
-Ugye tudod, hohy otthon megölnek minket. Talán jobb lenne, ha megszöknénk.-mondta nevetve. Amellett, hogy vicceldött , mintha komolyan is gondolta volna.
-Szerintem ez jó ötlet, hisz a plázákon kívül nem jártam sehol máshol.-mondtam. Erre mly ráncokb aszaladt a  homloka. Azt hiszema  megfelelő hely után kutat az emlékei közt.
-Megvan hova menjünk! imádni fogod azt a  helyet. A legkitűnőbb választás, ha az ember szórakozni akar.
-Alice szerint erre a legjobb a vásárlás, de ezt ugye te nem így gondolod.hecceltem egy kicsit. Most megint úgy vagyunk egymással, mint a jó barátok. Bár ez az előbbi incidens még mindig zavart. Kutattam a megfelelő kifejezés után belső szótáramban, de sehogy sem jöttem rá mirt csinálta.
-Nem..eszem ágába sincs boltok közelébe menni. Hidd el jól fogunk szórakozni.-olyan aranyosan nézett rám. Én pedig úgy éreztem magam, mint egy öt éves gyerek, aki előszőr próbálja ki a kétkerekű biciklit.
-Rendben..a többiek tuti kiakadnak, hogy csak úgy eltününk.-már Forks tábláját is elhagytuk. Ismét egyre izgatottabb lettem. Nekem ez mind annyira új és különleges. S hogy Ed mutatja meg, talán még különlegesebbé teszi. Az egész út folyamán jól éreztük magunkat. Bekapcsoltuk a zenét is, amit miután sikerült megtanulnom együtt énekeltünk a lejátszóval. Gyönyörű kontrasztot alkototott a kettőnk hangja együtt. Bár az én macskanyávogásom nem is hasonlíthatott hozzá. Észre sem vettem, hogy az autó megállt alatunk. Ahogy szétnéztem egy óriási vaskaput láttam, ezzel a felirattal: VIDÁMPARK
-Ez lenne az a hely?-kérdeztem.
-Ohh igen. Ez az én kedvenc helyem. Gyere siessünk, mert rengeteg mindent ki kell próbálnod.-gyermeteg lelkesedés játszott arcán. Odaléptünk a jegykiadóhoz, ahol pénzünkért kaptunk két karszalagot.
-Köszönjük. Jó szórakozást.-mosolygott ránk a fiatal nő, de azt hiszem csábos mosolyát inkább Ed-nek szánta.
-Meglesz.-válaszolta Ed és kezemet megfogva húzott befelé. Bent hagyta, hogy legyen időm feldolgozni a látottakat. Sajnos én csak annyit értettem az egészből, hogy az emberek beülnek valamilyen gépezetbe, ami össze-vissza száguld, tekeredik.
-Ed..elmagyaráznád, hoyg mi micsoda?-kértem tőle.
-Tudod mit, kezgyük el kipróbálni őket, én pedig elmondom, hogy éppen mire ültünk fel.-mosolygott rám és kezdett húzni egy óriásioszlop felé.
-Első megálló: a szabadesés. Na gyere foglaljunk helyet.-segített beülni a székbe, majd rámhajtotta a biztonsági rácsot, amit alúról össze is kellett kapcsolni.
-És most?-kérdeztem tőle.
-Most jobb lesz, ha kapaszkodsz.mondta, s odanyújtotta a kezét, hoyg megtudjam fogni.-miután éreztem, hogy elképesztő gyorsaságal emelkedem elfogadtam ajánlatát és megragadtam kezét. Aztán, miután elértük a torony legtetejét, a zúgás tompult és mi elkeztünk zuhanni. Ajkamat hatalmas sikoly hagyta el. Ed csak kacagott mellettem, de hiszen pillanatok alatt szt fogunk tarancsírozni.
De mielőtt elértük volna a talajt, a szerkezet ismét visszarántott s még párszor eljátszottuk ezt. Már rtettem mire szolgál ez a hely. Tökéletes volt. Adrenalin bomba volt a javából...az ember minden gondja elszáll hirtelen. Csaka  súlytalanág marad és az örömmel teli sikoltozás, amiben kiadhatod minden fáradtságod és dühöd.
-Mostmár tökéletesen értem miért pont ide hoztál.-somolyogtam rá, s indultam el egy másik "játék" felé. Különbözű hollámvasutakat, körhintákat próbáltunk ki, majd kötelezően kipróbáltatta velem a hotdog-ot, miszerint ezt ha itt jársz kötelező. Nagyon jól éreztem magam, szerintem Ed sem volt ezzel másként. Elbűvölő mosolya legalább is arra hagyott vonatkoztatni.
-Szeretnéd kipróbálni a céllövöldét?-Ed.
-Hmm...és ott mit kell tennem?-kérdeztem tőle. Az elvarázsolt kastély után mindig megkérdeztem, hogy mire számítsak. Azt hittem sosem fogok átjutni azon a hordón.
-Nem nagy dolog.  Adnak három labdát, amivel el kell találnod azokat a bábukat.
-Azt hiszem ez menni fog.-mosolyogatm rá.
-Kettőt kérnénk.-majd miután megkaptuk labdáinkat elfoglaltuk a helyünket, ahonnan dobnunk kell.
Persze ő már az első labdával lerombolta az állítmány felét. A másodikra pedig egy sem maradt állva. Míg nekem háromból kettő kapásból mellé ment.

Ed szemszöge:
Imádtam ezt a helyet.  Most, hogy Leila önfeledt nevetése is betölti, talán még csodálatosabb. Az angyalok is megirigyelnék mosolyát. Észre vettem, hogy kezd morcossá válni, amiért nem sikerül neki eltalálni a bábukat. S azzal, hogy én már ledöntöttem még jobban idegesítettem. Elsem hiszem, hogy már egymás arcáról is tökéletesen olvasunk. Közelebb léptem hozzá.
-Kérlek engedd, hogy segítsek.-súgtam fülébe, majd hátulról átkaroltam. Kezeimet lágyan övéire helyeztem. Éreztem, hogy mereven áll előttem. Talán azért, mert neki is ugyan olyan jól esett, hogy ölelhetem, mint nekem? Bárcsak belelátnék a fejébe, de erre még eséjem sincs, hisz még apám előtt is sikeresen elrejtette gondolatait.
-Lazíts.....ne olyan görcsösen fogd a labdát.-adtam ki az utasítást, mire ő lazított tartásán s ismét hátra húzta kezét..aztán eldobta. Telibe. Pont  a közepébe talált, amivel elérte, hogy az összes bábu ledöljön.
-Köszönöm..ááá.-sikoltott, majd belecsimpaszkodott a nyakamba. Én készségesen átöleltem a derekát, bár tudtam, hogy nem kéne ennyire közel kerülnünk egymáshoz. De  még százszor inkább ez, minthogy azzal a féreggel legyen. Ha kell mindig kitalálok valamit, ami miatt nem tudnak találkozni. Nem hagyhatom, hogy bántsa az én angyalomat. Már nem egy lányt hallottam, hogy amiatt sír, mert becsapta őt, hogy csak addig kellett neki, míg megnem kapta szüzességüket. Én személyesen három lányt láttam kisírt szemekkel, de a hiedelem többről árulkodik. Sosem engedném, hogy Leila is egy legyen a listájában. Képes lennék megölni. Szorosabbra fontam karom dereka körül, s kezem ökölbe szorítottam.
-Uram! Itt van a nyereményük.-egy plüss mackót és egy nyuszit nyertünk. Mindkettőt Leila kezébe nyomtam, amiért kaptam egy puszit. A szívem a fellegek közt járt, már ettől a kis puszitól megremegtem.
-Sajnos haza kell indulnunk. Hisz a holnap is vár ránk egy nap a suliban.-mondtam neki.
-Rendben induljunk. Már úgyis kezdtem fáradt lenni.-most nem kacsoltam be a zenét útközben, pedig igazán sajnáltam, hogy nem énekel. Ennek a  egfőbb oka az volt, hogy az én mesebeli angyalom, ahogy elindultunk becsukta szemeit és édesen álomba merült....

Könyörgöm értékeld annyival a munkám, hogy megtisztelsz egy komival!
pusz
Anita

Gyémántkő

Sziasztok!

Tudom, hogy mára igértem a frisst, és nagyon sajnálom amiért nem tudom hozni! Kárpótlásként kapjátok tőlem ezt a kis novellát, amit Szandi hírdetett meg, s gondoltam miért ne próbálnám ki magam egy ilyesmiben is. remélem nem lett olyan szörnyű a végerdmény. És ide is várnám véleményeteket (legédibb kiskutyaszemek) pls!!!:):D:D

Ha van kedvetek, akkor nézzetek be hozzá, s ragadjatok tollat/billentyűzetet!
pusz
Anita
Szandi blogja: http://szandi22.blogspot.com/
 
Ma ismét szeptember 10.-e van. Ma töltöm a 19. életévemet, bár ez nem látszik meg rajtam, hiszen 6-7 éves koromban teljesen kifejlődtem. Jelenleg úgy nézek ki, mint egy 17 éves kamaszlány, s ez az állapot sosem fog változni. A nevem Renesmee Carlie Cullen, a családommal és a barátommal London külvárosában egy kis erdőben élünk. A mi családunk koránt sem egyszerű, hiszen vámpírok vagyunk, méghozzá vegetáriánusok, csak állati vért fogyasztunk. Én félvér vagyok, mert mikor megszülettem az édesanyám ember volt, az apukám pedig vámpír. S hogy a dolgok tetőzzenek a legfontosabb személy az életemben, akit mindenkinél jobban szeretek, egy vérfarkas. Jacob álltalában a nap minden egyes percét velem tölti, amit én sosem bántam. A születésemtől fogva mindig mellettem állt, bár akkor még nem értettem miért. Mostmár tudom, hogy én lettem a lenyomata. Őszintén szólva először megijedtem egy kissé, attól féltem, hogy csupán azért szeret, mert van ez a farkasos dolog, s nem azért aki én vagyok. De szerencsére Jake és a családom meggyőztek arról, hogy tévedek, és hogy Jacob nagyon szeret engem.  Elmagyarázták, hogy ez annyit tesz, hogy megtaláljuk a lelki társunkat. Ezáltal mindenki más másodlagossá vállik, s a személy, akibe bevésődtek ugyan így érez. Olyan mintha két tökéletesen egymásba illeszkedő puzzle darabkát illesztenénk össze. S mi Jake-kel tökéletesen kiegészítettük egymást. Miután betöltöttem a 16. életévemet apu is rábólintott a kapcsolatunkra. Soha nem felejtem el az első csókunkat, földön kívülinek éreztem magam. A legcsodálatosabb három év volt az életemben. Jake-kel minden nap csupa móka és kacagás volt, de ha a pillanat megkövetelte, akkor mindig szenvedélyes lett. Nah persze, ezt Edward már nem tűrte olyan jó szemmel, s megtiltotta Jacobnak, hogy egy ujjal is hozzám érjen úgy, anélkül, hogy nem házasodtunk össze. Én pedig ezt roppant korainak tartottam, az igaz, hogy szellemileg és testileg, már készen álltam volna egy ilyen kapcsolatra, de lelkiekben még nem. Úgy éreztem előbb sokkal több mindent kell megtapasztalnom. Lassan és megfontoltan haladtunk Jake-kel előre a kapcsolatunkban, de azért voltak igen romantikus és meghitt pillanataink is. S Jacob ezt sosem rótta fel nekem, minden nap elmondta mennyire szeret, és hogy neki az is elég, hogy itt vagyok mellette.


Furcsa....terelődtek el ismét a gondolataim. Ma van a szülinapom és egy családtagom sem jött kösszönteni. Ilyenkor már mind itt bent tolonganak és puszikkal árasztanak el. Anya és apa az elsők, aztán Emett, Rosalie és Jasper, végül Alice, aki kiráncigál az ágyból, hogy a valóságban is lássa boldog arcom, miközben kinyitom az ajándékaim. A nagyszüleim pedig a kedvenc ételeimet készítik el nekem. Furcsáltam, hogy ez a procedúra most elmaradt, hiszen ezt az eddigi 18 évben mindig lejátszottuk ilyenkor reggelente. Nade mindegy is, talán már úgy gondolják, hogy elég nagy vagyok az ilyesmihez, s majd mikor lementem odalent köszöntenek. Kiugrottam az ágyból, gyorsan elintéztem reggeli teendőimet és egy nagyon csinos lila ruhába öltöztem, Gondoltam miért ne öltöznék ki a mai napon. Alice-nek biztosan tetszik majd, na meg persze Jacobnak is. Majd lementem a lépcsőn.

-Jó reggelt. Szép napunk van nemde?-kérdeztem tőlük mosolyogva. De semmi reakció, senki nem jött oda, hogy karjaiba zárjon, s boldog szülinapot kívánjon. Kezdtem megijedni. Vajon elfelejtkeztek a szülinapomról, vagy van egy meglepijük és emiatt hallgatnak?-töprengtem magamban.

-Neked is jó reggelt kincsem. Nem vagy éhes?-jött oda anya, mint minden más reggelen. Az arcáról semmi olyasmit nem tudtam leolvasni, hogy valamit rejtegetne, így már biztos voltam benne, hogy megfeledkeztek rólam. Ez azért egy picikét fájt, de a világért sem mutattam volna ki.

-De igen.-válaszoltam kérdésére.-Anya, milyen nap is van ma?-kérdeztem tőle. Reméltem így beugrik neki. Apa felnevetett mellettünk és válaszolt anya helyett, akin láttam egy kis megingást, vagy csak én mesélem be saját magamnak?

-Szombat van. Egy átlagos szombat reggel drágám.-átlagos..imételgettem magamban a szót. Szívem szerint előkapartam volna egy naptárt, bekarikáztam volna rajta ehónap 10.-ét és a szemük előtt himbáltam volna. De ezt a büszkeségem sosem engedné. Kivárom, hogy maguktól jöjjenek rá, hogy nem is átlagos ez a mai nap. Legalábbis remélem, hogy a születésem nem számít annak.

-Kész a reggeli Nessie, gyere s egyél míg meleg.-legalább nagyi csinált nekem valami finomat.

-Megyek és köszönöm. Egyébként nem tudja valaki hol van Jacob?-ma még nem is láttam.

-Azt mondta akkadt egy fontos elintézni valója. Majd este jön, s kérte, hogy mondjuk meg neked, hogy szeret.-válaszolt Alice

-Aham...értem.-nem akartam, elhinni, hogy még Jacob sincs itt, hogy felköszöntsön. Szomorúan mentem be a konyhába reggelizni. Esme palacsintát sütött nekem, amit nagyon szerettem. Most azonban mégsem tudtam ennek örülni. Miután megreggeliztem úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba, s egyedül ünneplem.

-Ohh...jó szórakozást Nessie.-mondta Alice, hisz ő már tudta mit tervezek. De azt már nagyon is furcsállottam, hogy nem akar velem jönni vásárolni. Ez a nap percről percre szokatlanabb.

-Kösz. Rámfér egy kis vásárlás.-mondtam.

-Bárcsak Bella szájából hallanék ilyesmit, az maga lenne a csoda.-ámuldozott Alice. Ezen már nekem is nevetnem kellett.
-Na jó, mostmár télleg megyek, mert ahogy Alice mondaná még elviszik a legjobb cuccokat! Sziassztok!-majd kisiettem az ajtón. Beszáltam a mercimbe, és már száguldottam is a kanyargós utakon. -Azt hiszem kicsit meghosszabítom az utam. -Nagyon jól esett, ez a gyors tempo. Lenyugtatta idegeimet.

Egy órás száguldozás után megálltam a pláza előtt, s bementem. Először csak úgy nézelőttem, semmi konkrétum nem volt, amit szívesen vettem volna. Azért egyik üzletből sem jöttem ki üress kézzel. Hol egy helyes felsőt, hol egy szexis nadrágot vettem. Már kezdtem unni magam, mikor megláttam egy ékszeres boltot. A kirakatban gyönyörű karkötők, nyakláncok, fülbevalók és gyűrűk sorakoztak. A szemem megakadt egy gyémánt gyűrűn, aztán elképzeltem, hogy Jacob felhúzza az ujjamra. Csodálatosan szép gyűrű volt. A kő benne szív alakú, szinte kiálltott róla, hogy eljegyzésre találták ki. Megráztem a fejem, hogy kiüzzem belőle ezeket a gondolatokat. Hisz Jacob egy szóval sem említette, hogy ilyesmin gondolkozna, hogy megkérje a kezem. Pedig most mindennél jobban vágytam rá. Vágytam arra, hogy hivatalosan is Jacob-hoz tartozhassam. Nem is lett volna nagyobb ajándék számomra ezen a napon.

-Elég ebből! Szórakozni jöttél vagy nem,-róttam meg saját magam. Kívülről elég érdekesen festhettem, ahogy veszekszem magammal. Úgy döntöttem nem vásárolok többet, hanem inkább bemegyek egy szépség szalonba és megcsináltatom a hajam és a körmeimet. Mire a szépítszek végeztek velem, a hajam csodás loknikban, a körmöm pedig szépen kifestve virítottak. Kaptam még egy szolíd sminket is, ami elég alkalmiasra sikeredett. Aztán már úgy gondoltam épp itt az ideje hazmennem.

-Hali......megjöttem!-kiáltottam be, de senki nem válaszolt. A nappaliban lévő dohányzóasztalon találtam egy kis levelet.



Szia Nessie!






Elkellett mennünk, a jasmine nevű vendéglőbe, mert egy partit rendeznek Carlisle tiszteletére. Sajnálom, hogy reggel nem említettem, de sokat jelentene neki, ha az egész családja ott lenne. A ruhádat kikészítettem, a szobádban megtalálod!


Siess kérlek!


Alice



Remek, na akkor menjünk gyorsan öltözködni. Még jó, hogy olyanokkal mint smink, meg frizura már nem kell törődnöm. Felvettem az élénkpiros ruhát, a hozzá illő magassarkút, nyakamba betettem a Cullen medálos nyakláncomat. A csukólmon pedig ott volt a Jacobtól kapott karkötő.

-Hmm...ahoz képest nem is rossz.-dicsértem meg magam hangosan a tükör előtt. Majd félóra elteltével el is indulhattam a vendéglőbe. Most nem siettem annyira, de negyed óra alatt így is oda értem.

Kívülről egyáltalán nem úgy festett, mintha nagy buli lenne odabent, azért elindultam befelé. Odabent minden sötét volt, csak teamécesek és gyertyák szolgáltak fényforrás gyanánt. Az előttem kirajzolódó út virágszirmokkal volt meghintve. Káprázatos látvány volt. Elindultam a szirmokon, ami egy emlvényhez vezetett, ahol nem más állt, mint Jacob.

-Szia! Hát ez...?-nem tudtam befejezni a kérdést, mert ujját rátette a számra, hogy most hagyjam őt beszélni. Így hallgattam, a számomra legcsodálatosabb férfi hangot.

-Drága Nessiem. A legszerencsésebb embernek érzem magam, amért te vagy nekem. Szavakba foglalni mi az mit érzek...lehetetlen. De azt tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek. Számomra te vagy a levegő, ami nélkül nem létezhetem. Minden egyes percben vágyom arra, hogy mellettem legyél. S ha éppen külön vagyunk, akkor úgy érzem, hogy az egyik felem hiányzik. De van még egy dolog, amire borzasztóan vágyom. Szeretném, ha a feleségem lennél.-nekem már könny szökött szemembe, de mosolyom letörölhetetlen volt. Jacob lassan letérdelt, és előhúzott a zakója zsebéből egy kis ékszeres dobozt.

- Renesmee Carlie Cullen hozzám jönnél feleségül?-kérdezte.

-Igen..igen igen!!-sikoltoztam. Jake felhúzta az ujjamra a gyűrűt és forró csókban forrtunk össze. Mögöttünk valakik hatalmas tapsviharba és ujjongásba kezdett. Ahogy megfordultam a családom, a barátaink és Billy mind-mind ott sorakoztak. Anya nem bírta tovább és odafutott hozzánk.

-Gratulálok nektek! Boldog vagyok, hogy egymásra találtatok!-mondta, miközben mindkettőnket megszorongatott.-Ohh..és drágám itt még nem ér véget az ünneplés Boldog születés napot kincsem!-hangzott el az egész nap várt mondat. Majd mindenki más is odajött gratulálni és felköszönteni. De a születésnaom eltörpült amellett, hogy ma volt az eljegyzésem. Ezáltal éltem át életem legcsodálatosabb szüli napját .

Egy széken űlve csodáltam az én drágakőmet. S ami a legcsodálatosabb, az az, hogy ez pont az a mesés gyűrű volt a kirakatból. Most már biztosan tudom, hogy ezt a gyűrűt nekem találták ki. Az én személyes drágakövem. A boldogságom drágaköve.

Íme Nessie ruhája!
léccy írj komit!!
pusz

12. Fejezet- A zöld szemű szörny (1.rész)

Mikor bementünk a terembe, Nessa barátai már bent ültek egy asztalnál. Először mi sorba álltunk, hogy élelemhez juthassunk, majd mi is csatlakoztunk hozzájuk.  Elkezdtem majszolni a szendvicsemet, miközben Vanessa részletesen is bemutatta a barátait. Igaz nem voltak olyan tökletesek, mint a Cullenék, de még így is egész jól néztek ki.
-Ő Tom.-mondta.-Kicsit rosszfiús, de ha közelebbről megismered, akkor nagyon kedves és segítőkész srác.
-Nah....ártasz a hírnevemnek.-nevetett Tom.
-Nyugi, úgyis mindenki tudja, hogy vajból van a szíved.-erre már mindenki nevetett, még Tom sem bírta ki.
-Inkább folytassuk. Ők pedig a barátnőim, Kate és Mirabell. Kate a mi kis okostojásunk, ha valamit nem értesz ő mindig segít.-mosolygott barátnőjére.- Mira pedig....hmm.......ő egyértelmüen a mókamester. Nagyon jókat lehet rajta nevetni, bár most nincs elemében.
-Várj ne is folytasd! Gondolom te pedig szó-szólnok vagy.-kuncogtam, amire ő csak a száját húzta, de láttam, hogy helyesel.
-Hát mondhatjuk így is, de még Josh kimaradt, ha érdekel persze.
-Oh hogyne. Elnézést.-majd felnéztem az illetőre is, hogy neki is közelebbről tanulmányozhassam vonásait. Arcára csibészes mosoly ült ki, barna szemei akár az őzikéké. Se ő sem én nem vette le a másikról a pillantását. Nem tudom miért, de valami vonzott azokban a barna szemekben. Aztán egyszer csak egy kezet láttam, ami szemeim előtt hadonászott, amihez nem sokkal később egy fej is párosult.
-Jól elbambultál, már vagy három perce azt a srácot bámulod.-mondta, s engem kezdett idegesíteni a gúny a hangjában. Azt ne mondja, hogy elfelejtette a nevét, hisz vámpírmemóriája van.
-Nem bámultam senkit, csak elkalandoztak a gondolataim, s ilyenkor nem igazán figyelek a külvilágra.-próbáltam hárítani, bár nem sok sikerrel. Josh még mindig engem nézett.
-Én akár örökké tudnék nézni egy ilyen szépséget mint te.-mondta Josh, miközben szája még szélesebb mosolyra gördült. Éreztem, hogy ezekre a szavakra arcom különösen vibrál, azt hiszem elipirultam. Még Emett beszólásait is jobban bírtam, de ehez még nem igazán voltam hozzásszokva, hogy bókoljanak nekem.
-Köszönöm.-gondoltam erre illene valamit válaszolni, de csak ennyi telt tőlem. Azt azért mégse mondhattam, hogy te is. Úgy vélem, hogy az elég sablonos lett volna.
-Na drágáim, ha túl estetek a csodáláson, akkor talán visszatérhetnétek közénk.-mondta Mira, ohh...Íme egy Emett női vátozatban. Emett biztos örűlne, ha tudná, hogy a forksi gimiben van egy utódja, aki mindig tudja mikor lőjje le egy-egy poénját.
-Mi eddig is itt voltunk, ellentétben veled, akinek eddig szavát sem hallottuk.-azért nem hagyhattam magam csak úgy.
-Vagy csak túlságosan lefoglaltak a "gondolataid" és nem hallottál.-hmm..játszani akar.
-Igazad van, de a fontos dolgokra mindig felkapom a fejem.-kezdtem el ördögien mosolyogni.
-Huu...figyelitek a csajt? Eddig még senki nem szólt vissza Mirának.-bökte oldalba Tom Josht.
-Ohh megfelelő tanáraim vannak. Ugyanis a Cullen ház sem poén mentes.-hisz Emett minden napos viccelődését csak így lehet elviselni.
-A titokzatos Cullen család. Nem mesélnétek magatokról.-fordult oda Nessa Alice-hez.
-Koránt sem vagyunk annyira titokzatosak, mi csak nemrég költöztünk ide, s hát kell egy kis idő, mire beileszkedünk. Eléggé nagy családunk van. Rajtunk kívül még négy gyereket fogadtak örökbe Carlisle-ék. Ők nagyon rendes emberek, nincs még egy olyan ember, aki úgy tud szeretni, mint Esme. Sugárzik belőle a szeretet. A testvéreink pedig már egyetemre járnak, ezért nem találkoztatok velük.-hangja tele volt szeretettel, ahogy családjáról beszélt. Úgy gondolom azért csak négy testvért mondott, mert Bella kiléte még titokban van. Alice szerint rá hamarabb emlékeznének az édesapja miatt. Hisz Charliet mindenki ismerte ebben az esős kisvárosban.
-Értem. Remélem lesz még ilyenn alkalom, hogy  jobban megismerjük egymást. De most el kell indulnunk az óráinkra, ha nem akarunk elzáráson maradni.-Vanessa
-Télleg nagyon elszaladt az idő. És mindenképp, legalább is mi holnap is itt leszünk.-Alice. Aztán mindenki felállt és elindultunk kifelé. Miután kilétünk az ajtón valaki megfogta a kezem és maradásra késztetett.
-Igen? Mit szeretnél?-kérdeztem meg Josh-tól, aki a kezemet fogta.
-Csak szeretném megkérdezni, hogy ráérsz e péntek este? Elmehetnénk valahova együtt, ha gondolod-huu...nem hiszem el, hogy most randira akar hívni. De mielőtt válaszolhattam volna, valaki megelőzött.
-Nem! Egyáltalán nem ér rá pénteken......

Remélem tetszett! Ha igen, akkor kérlek jutalmazz meg egy komival (persze azt is írd le, ha nem). Továbbra is megmaradok a 10 kominál!
puxy nektek !
Anita

11.Fejezet-Első nap a suliban (2.rész)

A további két óránk biológia és spanyol volt. Hál istennek, nem csak én voltam az aki egy kukott sem tudott ebből az idegen nyelvből, mivel ez egy kezdő csoport volt. A tanár csak annyit kért, hogy a zámokat és a spanyol abc-t tanuljam meg otthon, hogy könnyebb legyen az órákon való felzárkózás.
-Ugye nem is olyan félelmetes. Ez már a harmadik osztály akit az ujjaid köré csavarsz.-az igaz, hogy sokan pillantgattak felénk, de én nem hiszem, hogy ezt csak én érdemeltem ki. Legalábbis a lányok körben biztosan nem.
-Hát persze...de én azt hiszem te még mindig jobban elvarázsolod őket, mint én.-kuncogtam. És mi tagadás a teremben ülő lányok 90%-a nyálcsorgatva nézte Ed-et. Én eddig nem igazán törődtem külsejével, de most még alaposabban is szemügyre vettem. Próbáltam úgy nézni őt, mint a többi nő. És igen....nem csodálom, hisz tökéletesen kidolgozott izmai, vagy akár az elbűvölő mosolya teljesen levette őket a lábukról. Talán....-kezdtem el valami butaságra gondolni, de aztán egy gyors fejrázással megpróbáltam kitörölni azt. Végül ez az óra is eltelt, és sajnos külön kellett válnunk. Mert míg neki történelem órája lesz, addig nekem angolom. Így egyedül indultam megkeresni a 102-es termett ahol Mrs. Tomson lesz a tanár. Ahogy én bementem, már ő bent űlve  papírokat rendezgetett.
-Jó napot Mrs Tomson. A nevem Leila Hart én vagyok a új diák.-mondtam neki, s közben odanyújtottam aláírandó papíromat. Ő nem kérte, hogy az osztálynak is mutatkozzam be, csak aláírta, s intett, hogy űljek le.  Megláttam Nessát, aki hevesen integetett, hogy üljek oda hozzá.
-Szió!-köszöntem neki
-Hali! Örülök, hogy ez az óránk is együtt van.-Nessa nagyon hasonlított Alicere, ugyan olyan energia bomba volt mint ő. Ezen jót nevettem magamban. Ma ebédnél biztos egymásra találnak...kackac.
-Van egy jó és egy rossz hírem számotokra.-szólalt meg hírtelen a tanárnő.-Most elkell intéznem valamit, ezért nem leszek itt veletek. Arra kérnélek titeket, hogy maradjatok csendben, s ne mászkáljatok el sehová. És mivel ez egy ilyen könnyű nap, holnap feleltek az utolssó két leckéből.-hát az utolsó mondata kicsit lelombozta az osztályt, de az nem tartott sokáig. Azt vettem észre mindenki örül a lyukas órának.
-Ja és hogy ha az igazgató erre járna, s megkérdezné kivel van órájuk..tudják mit kell mondani.-kacsintott az osztályra az idős hölgy.
-Természetesen. Persze...-hangzottak  a válaszok, majd Mrs Tomson kiment.
-Ugye milyen jó fej öreg lány létére?-kérdezte Vanessa.
-Igen tényleg kedvesnek látszik. És biztosan jó tanár is.-mert hát valljuk be egy iskolában ez a számottevő.
-Ohh igen össze sem hasonlítható azzal a bugyuta matektanárral...semmit nem értetttem az egészből. Nem is értem miért vesznek fel olyan tanárokat, akik nem képesek magyarázni.-pufogott, én sem értettem volna meg, ha nincs Edward.
-Nekem csak annyi volt a szerencsém, hogy ezt már egyszer tanultam.-mondtam.
-Igaz. Mesélsz nekem Londonról? Mennyivel volt más mint itt?-kérdezte, s bennem beindult  a vészcsengő. Akkor most mégis mit kellene neki mondanom? Jaj mit is mondott Carlisle? Nessa még mindig fürkszően nézett és várta a válaszom. Eső...ugrott be hírtelen.
-Tudod, mivel itt is annyit esik, akár csak otthon, így ez elég nagy hasonlóság. Nem mondanám, hogy sokban különbözik Amerikától, talán abban, hogy Anglia sokkal inkább egy kultúrális ország.-könyörgöm ne kérdezz rá  valamire! Lécci..lécci..lécci-imádkoztam magamban, hiszen ha rákérdez valamire akkor azt sem fogom tudni, hogy eszik e vagy isszák.
-És hiányzik neked?-megkönnyebültem, erre egyszerűen tudok válaszolni.
-Igen. Az édesapám és a barátnőm nagyon hiányoznak, meg persze az otthonom is. De úgy érzem itt is jó barátokra lelek majd köztetek.-mosolyogtam rá, s láttam, hogy örűl szavaimnak.
-Értelek. És Edward...van valami köztetek?-kérdezte mindenttudó mosollyal az arcán. Sajnos kikell ábrándítanom szegényt.
-Nem..csak barátok vagyunk.-válaszoltam őszintén. nme is gondoltam, hogy valaha több is lehetne köztünk. Habár..akkor egyszer, megfordúlt fejemben, e ez még emmit sem jelentett.
További beszélgetéünk során én kérdezgettem őt. Elmesélte, hogy tetszik neki egy srác, aki észre sem veszi,  hogy ez mennyire fáj neki. Bár a nevét nem akarta elárulni, azt mondta ma ő is ott lesz a menzán. Aztán kicsengettek. Együtt mentem ki Nessával a teremből,  utunkat az étkező felé vettük.
A folyosón még szembe találkoztam Alice-vel, aki a nyakamba ugrott és megölelt.
-Na milyen az eddigi napod?-kérdezte tőlem.
-Remek! Alice ő itt Vanessa, Nessa ő itt Alice.-mutattam be őket egymásnak, kezet ráztak és adtak egymásnak egy-egy puszit. Ed is csatlakozott hozzánk,  így már négyen indultunk meg a menza felé. Ekkor még sejtésem sem volt az elkövetkezendő eseményekről.

Na ez lenne a másik része. Annyit elárulok, hogy a következőben lesz egy nagy előrelépés Ed és Leila kapcsolatában.  S ha érdekel titeket, csak annyi a dolgotok, hogy írtok nekem egy komentet. A 10. után meg is kapjátok =) (mivel már elkészült).:D:D
És nagyon örülök a 21 rendszeres olvasómnak, remélem nem okozok majd nekik csaldást!
puszilok mindenkit!
Anita

11.Fejezet-Első nap a suliban (1.rész)

2 héttel később:

Gyorsan eltelt a meghatározott két hét. Ma végre elkezdhetem az iskolát. Elsem tudom mondani, hogy mennyire izgulok. Vajon hogy fognak majd fogadni? Már Alice mindent elintézett. Mint cserediák fogok itt tanulni, s a Cullenék ajánlkoztak arra, hogy elszállásolnak. Az igazgató könnyen bevette barátnőm meséjét.

Ezalatt a rövid idő alatt a többiek megtanítottak arra, amire szükségem lehet. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent tudok. Már az erőm sem hiányzik annyira, egész jól elboldogulok nélküle is. Nah de ideje lenne elkezdeni készülődni. De mit kéne felvennem? Bementem a gardórbba, aminek tartalma tovább bővült a legutóbbi bevásárlásunk után. Még szerencse, hogy Alice mindent rendszerez benne, mert akkor tuti nem találnék semmit. A választásom egy fehér csőnadrágra és egy egyszerű lila ingre esett. Hozzá pedig felvettem egy fekete kardigánt és magassarkút. Alice már biztos berontott volna, ha valami nem menne a többihez. Végül miután a hajamat is sikeresen kibontottam az este folyamán keletkező gubancból, felvettem a táskám és boldogan indultam el lefelé. Nagyon boldog voltam, hiszen most kezdődik az én mesém. De félek is tőle.....mivel az emberek sokszor nem mutatják az igazi arcukat. Azért jó tudni, hogy van egy olyan barátom, aki belelát mások gondolataiba. Mert már mindenkit a barátomnak nevezhetek. Ahogy ezekre gondoltam, már le is értem a lépcsősoron.
-Sziaztok!Indulhatunk?-kérdeztem tőlük izgatottan. Már nem bírtam magammal. Jaj induljunk már.
-Nyugi Leila! Az iskola nem szalad el, ha reggeli után mentek akkor is odaérsz.-éreztem, hogy Jasper próbál lenyugtatnui, amiért nagyon hálás voltam. De akárhányszor elkalandoztam az izgatottság újult erővel tört ki rajtam a reggeli közben. Ed csak mosolygott rajtam és megjegyezte, hogy még senkit nem látott aki ennyire örülne annak, hogy iskolába mehet. Ez van, nem vagyok egy minden napi teremtés.
-Befejeztem.-szóltam nekik és már Ed-et húztam is magammal. Esélye sem volt a tiltakozásra. Alice is csatlakozott hozzánk, elköszöntünk a többiektől, majd végre elindultunk. Alice vezetett és közben vidáman csacsogott nekünk. Nem telt el sok idő barátnőm már le is parkolt egy nagy tégla épület előtt. Hát megérkeztünk.-gondoltam é már száltam is ki az autóból.
-Bocs Leila, de nekem most mennem kell, mert MrSchmidt nulladik órát akar tartani. De Ed majd segít eligazodni.-mondta barátnőm, aki egy évvel felettünk járt. Mi gólyáknak számítottunk. Ahogy körbenéztem a parkolóban, már igen sokan voltak. Az izgalmam lassan kezdett átalakulni félelemmé. Vajon befogok tudni illeszkedni? Lesznek majd barátaim?-ezek a kérdsek most igen jelentősnek bizonyultak a számomra.
-Mosolyogj, mosolyogj...-suttogtam magamnak, de Ed is biztosan hallotta, mert alig bírta vissza tartani nevtését.
-Nem szép dolog  kinevetni a másikat!-mondtam neki, miközben kinyújtottam rá anyelvem.
-Nyelvet nyújtogatni sem éppen az!-vágott vissza. végül beértünk az épületbe. Ahogy túlléptük a küszöböt helyben megtorpantam. Csak álltam ott és néztem az ideoda szaladgáló diáksereget. Már mindenki otthonosan mozgott. Már mindenkinek megvolt a maga társasága. Ahogy ezekre gondoltam megfogtam Ed csuklóját és erősen megszorítottam.
-Mi baj van?-kérdezte rámutatva csuklójára, amit én semmi pénzért nem engedtem volna el. Szükségem volt a támogatására.
-Kérlek, csak ne hagyj magamra.-suttogtam a fülébe és végre elengedtem a csuklóját.
-Mutasd csak az órarended-én már matattam is a táskámban és atáskámba és kerestem a lapot amit Alice-től kaptam pénteken.
-Tessék.-adtam át neki.
-Látom jól emlékeztem. Az első három óránk együtt van. És nem aggódj nem hagylak egyedül.-kacsintott rám. Ha a lányokat nem nézem, akkor Ed-del voltam alege legjobb viszonyban. Sokat beszélgetünk egymással. S aki azt hiszi, hogy fiú és lány között nem lehet barátság, akkor az téved, mert mi igenis nagyon jó barátok vagyunk. Legalább is azt hiszem. Elindultunk a 204-es terem felé, ahol matekunk lesz.Óh csak olyan tanárunk legyen mint Edward.
-Csak utánad-nyitotta ki előttem az ajtót és én betipegtem. Mire mindenki felém kapta a tekintetét. Én hátranéztemEd-re, aki megfogta a kezem és egy pad felé kezdett húzni.
-Szia! Te vagy a cserediák, aki Culeneknél van igaz.-jött oda hozzánk egy barnahajú kedves arcú lány.
-Szia! Igen én vagyok az. Leila-nak hívnak, gondolom Ed-et már ismered.
-Igen. Az én nevem pedig Vanessa, de hívj csak Nessá-nak. Ők pedig akik ott ülnek a barátaim. Balról-jobbra haladva ott van John, Kate, Mirabell, de nekünk csak Mira és végül Mark.-ahogy Nessa mutogatott, a barátai integetni kezdtek. Én is visszaintettem s folyamatosan mosolyogtam. Komolyan, ha ez így fog menni egész nap,akkor tuti megfájdúl az arcom.
-Most megyek, mert mindjárt itt a tanár és nem szereti, ha úgy várunk rá, hogy nem ülünk a helyünkön. Remélem velünk ebédeltek majd és ott jobban megismerkedhetünk.-mondta, de nekem már nem  jutott időm válaszolni, mert a tanár már tényleg belépett az ajtón.
-Jó reggelt mindenkinek!-közöntött minket a tanár.
-Jó reggelt tanár úr!-hangzott kórusban a válasz.
.-Látom megérkezett az új diák is. Lennél szíves kijönni és mondani magadról pár dolgot?-remek, nagylevegő....mosolyogj...-gondoltam magamban. Ed bólintott, hogy induljak el, mire én felálltam és kimentem Mr. Schmidt-hez.
-A nevem Leila Hart. Angliából jöttem ide, mint cserediák. Jelenleg a Cullen családnál lakom. Ha bármilyen kérdésetek van, akkor örömmel válaszolok.-mondtam
-Persze csak a szünetben-egészített ki a tanár úr, én pedig bólintottam és visszaültam Ed mellé. Az órán egy szót sem értettem volna az egészből, ha Edward-dal nem tanultam volna már ezt is.
Már most látom, hogy ezzel a tantárgyal nagyon nem leszek kibékülve.


Bocs a késésért, de azt hiszem mindenki tudja milyen az, mikor minden tantárgyból ugyan arra ahétre időzítik a tz-t. S mivel ennyit késtem, kedden vagy szerdán felrakom a másik felét!
És léccy írjatok hsz-t!puszy

Díj!!

1.:Megköszönöm Mesinek, aki gondolt rám, és elküldte

2.:Kiteszem a logót az oldalra



3.:Belinkelem, akitől kaptam



4.:Írnom kell 7 dolgot magamról



5.:Tovább adom ezt 7 blogtársamnak



6.:Belinkelem ide az oldijukat



7.:Megjegyzést hagyok náluk, hogy tudjanak a díjról

Kedves Mesi!
Nem is tudom, hogy köszönjem meg neked, hogy gondoltál rám. Hihetetlenül jól esett!
Thanks!!
Mesi: http://sparkle-moon.blogspot.com/ 

7 Dolog magamról:

1. Nagyon szeretem Twilight-ot és mindent ami vele kapcsolódik.
2. Amióta az eszemet tudom, írni szeretnék valamilyen formában.
3. Csendes típus vagyok, de könnyen barátkozom.
4. Hiszek a szerelemben.
5. Imádok bulizni és táncolni.
6. Nagyon ügyetlen vagyok.
7. A fantáziám határtalan.


A 7 oldal akiknek küldöm:
Nettyke: http://twililghtficek.blogspot.com/
Rosalice: http://onemorechance-rosalice.blogspot.com/
Nita: http://aboldogsagviraga.blogspot.com/
Csub94: http://twit-csub-truelove.blogspot.com/
Stefi: http://lionandlion.blogspot.com/
Nikki: http://afternewdawn.blogspot.com/
Vitti: http://vittilini.blogspot.com/