14.fejezet (1.rész)-Érzelmek

Leila:


A falhoz simulva próbáltam minél többet hallani a beszélgetésből. Bár nem lehettem biztos benne, hogy nem veszik észre, hogy ott tartózkodom. Hirtelen egy hideg kezet éreztem a vállaimon.

-Hát te mit keresel itt?-kérdezte meg Carlisle mosolyogva. Bár már biztos voltam benne, hogy tudja, hogy atöbbieket szerettem volna kihallgatni.

-Semmi különöset...csak leejtettem valamit.-mondtam

-Oh. talán segíthetek. Tudod nagyon jó, látásom van.-mosolygott rám, azzal a mindentudó mosolyjal.

-Á nem szükséges. Nem is volt fontos. Most inkább csatlakozzunk a többiekhez.-nem könnyű vámpírok közti élet. Mindent hallanak és látnak. És ez egyenlő a null magánélettel. De nem adom fel. Ki fogom deríteni, Ed miért féltékeny Tomra. Mert talán, ha tudnám, hogy többet érez irántam, akkor...-nem tudtam befejezni a mondatot. Még magamban is hihetetlenül hangzott, hogy egy olyan srác figyelmét felkeltettem, mint Edward. Mégis ez a gondolat bevéste magát elmémbe, s nem akart távozni.

-Rendben, gyere.-mondta Carlisle, majd együtt indultunk a többiekhez.

-Azért csajszi te nem vagy semmi. Már az első nap elkápráztatod a fiúkat. És még a mi kis Eddynket is rávetted a lógásra-heccelt Emmett, de nem voltam abban a hangulatban, hogy ezen nevetni tudjak, így csak egy gúnyos mosolyra futotta.

-Hát erről én igazán nem tehetek. Talán Ed-et vond felelősségre. bár az engem is nagyon érdekelne, hogy miért tiltakozott az ellen, hogy Tommal menjek valahová pénteken.

-Leila..kérlek. Csak jót akarok. Több dolog van, amiről neked fogalmad sincs.-mondta, olyan angyalian nézett rám, de nem fogok változtatni a döntésemen. Addig fogom, ezt folytatni, míg meg nem győz valami értelmes magyarázattal.

-Tudom-tudom. Nem való hozzám. De mond csak, akkor ki az, aki hozzám való? Talán te?-néztem mélyen a szemébe. Családja hangtalanul várta válaszát. Én pedig azért imádkoztam, hogy most ne térjen ki a válasz elől. De semmi..az ég világon semmi. Hogyan is gondolhattam, hogy talán érez valamit. Hiszen, ha így lenne, akkor miért hallgatna róla? Kétségeim az őrületbe kergettek. S a milliónyi miértre senki nem adott választ. Hiába tettem fel magamban újra és újra, a felelet nem bennem rejtőzött.

-Nem erre gondoltam. Miért nem hiszel nekem?-kérdezte..és már emgint nem adott választa feltett kérdésemre. A düh eluralkodott rajtam.

-Tudod mit, mert nem érdekel a véleményed. Nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem. Egyedül is megtudom itélni, hogy milyen emberekkel barátkozzam. És igenis elmegyek vele pénteken.-a többiek jobbnak látták, ha nem szólnak közbe. De miért..miért nem mond már valamit.?

-Tőlem azt csinálsz, amit akarsz...nem érdekelsz.-ez a mondta jobban fájt, mint bármi más az életemben. Hülye vagyok. Téves hitekbe ringattam magam. Legszívesebben felfutottam volna a szobámba. Ahogy hidegen néz rám..ahogy elutasít. szörnyen éreztem magam tőle. A szíven összeszorult...majd megrtettem mindent. Nem Edet. Magamat értettem meg. Beleszerettem, a barátomba. Nem tudom mikor, azt sem, hogy mikor, de érzem. Biztosan tudtam, hogy mit érzek. Mert lehet, hogy még nem voltam szerelmes, de most biztos voltam benne. A miértekre még mindig kavaroktak bennem..mégsem tehettem semmit. Megkeményítettem a vonásaimat és úgy beszéltem tovább.

-Reméltem is...mert te sem engem.-egy pillanatig ugyan azta szenvedét láttam feltünni tökéletes arcán, mint a sajátom, De gyorsan rendezte vonásait, és már nyomuk sem volt. Mereven néztünk farkas szemet.

-Én inkább most felmennék aludni.-mondtam, majd kocogtam is felfelé. Egy percet sem bírtam volna ki odalent. Féltem, hogy bevallom az igazat..hogy elmondom, hoyg valójában őrülten, s visszavonhatatlanul beleszerettem. De ez a szerelem nem volt boldog, felemelő. Mert az én szívem fájt..fájt az elutasítástól. Mert egy zerelem, amit nem viszonoznak, égő vasként égeti be magát az ember szívébe, hoyg újabb és újabb sérüléseket ejtsen rajta minden lehetséges pillanatban. Már azt is értem, hoyg apám miért akart megóvni ettől. Mert szeretni fáj...nagyon fáj-ezzel a gondolattal sírtam némán álomba magam.



Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem hoztam frisst, s most sem tudtam, olyan hosszút írni. De nagyon nehéz hónapok állnak előttem. Elkezdtem tanulni a vizsgáimra, így akkor fogok kövit feltenni, ha lesz egy kis szabad percem.
Persze a kommentekkel lehetne ösztönözni, hogy minél előbb írjak:D:D
Remélem most is kapok párat.
Szeretlek titeket! Millió puszy!


Anita