Az elmúlt napokban meg hánytam vetettem a dolgokat. S döntésre jutottam. Nem mondom, hogy könnyű volt, de szerencsémre voltak olyan emberek, akik támogattak abban, hogy ne adjam fel ilyen könnyen azt, amit szeretek. Nagyon szeretném megköszönni Nancy, Amy és Ficsi támogatását is.
Jó volt érezni, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Hogy mindenki másban felmerül, hogy az amit csinál szörnyű, s talán értelmetlen.
Mesi28-nak pedig külön köszönöm, hogy összekapart lelkileg, s neki is érezhettem a támogatását. Nagyon jól eső érzés azt tudni, hogy mindig lesz valaki, akinek kiönthetem a szívem, ha valami bánt, vagy valami nem klappol. S mivel már nem sok van hátra a történetből, azért úgy döntöttem, hogy nem megyek el, s megírom a fennmaradó fejezeteket is..
Ezt a döntést főként azután tudtam meghozni, miután beszéltem a legjobb barátommal. Remélem mindenkinek van egy ilyen ember az életében, mint ő nekem. Aki mindenben támogat, s seggberug, mikor az szükséges. tudta mi az, amivel hatni lehet rám....s az ok..legfőképp ti olvasók:) megengedte, h egy kis részt megosszak veletek a beszélgetésünkből..bár én csak a dominózus mondatokat írtam le:)
- Te mit szeretnél? Nem is értem mire fel ez a nagy hiszti..komolyan mondom, te nem ilyen vagy, most miért adnál fel ilyen könnyen mindent? Csupán azért, mert nem sikerült maximálisan az, amit elterveztél? Senkinek sem hullanak az ölébe az álmok. Ha valamit el akarsz érni, azért tenned kell, s nem megfutamodni, mert úgy érzed nem vagy rá képes. Mert már az fél siker, ha magadnak örömet szerzel vele. S ha rajtad kívül van még legalább egy olyan ember, akinek örömet szerzel azzal, hogy megosztod vele fantáziád, akkor kutya kötelességed írni!
Mondanom sem kell, mire a végére ért, én már sírtam, míg ő csak nevetett dinkaságomon, s ráébredtem, h mennyire igaza van. Hisz nem csak magammal kell törődnöm. Ha egy kicsit is tehetek azért, hogy színesítsem valakinek az életét, akkor azt kell tennem. Remélem megértetek, s örültök annak, hogy mégsem hagyom annyiban a történetem. Hisz nekem ti többet jelentetek, mint azt gondolnátok:)
De lenne itt még pár zavaró tényező. Egyrészt még itt van a suli, s minden napra beiktatnak a tanáraim egy-két dolgozatot. Én már a pokolba kívánom ezt az évet, de mivel a végét már nem ronthatom el, ezért kénytelen vagyok tanulni. Ohh és én hülye mivel előrehozott érettségit akartam, ezért most számolnom kell a szóbelivel is, amire tanulhatok látástól makulásig június közepéig. S ami a legjobb, hogy egyéni tétel sort kaptunk, így nem könnyíthetem meg a dolgom azzal, h letöltöm a netről és megtanulom, még ki is kell dolgoznom. És persze a tétel sort csak ezen a héten csütörtökön kaptam meg e-Maliben.
Ah de, hogy miért lényeges ez nektek? Mert mind amellett, amit az elején írtam, még a kételyek megmaradtak bennem, s azt hiszem velem is lesznek még egy jó hosszú ideig.
Ezért döntöttem úgy, hogy szükségem van valakire. Valakire, aki néha összeráz. aki segít az ötletelésben, s aki kijavítja a hibáimat. Remélem lesz valaki, aki segít nekem Leila és Ed mitikus életében..
És mit kell ahhoz tenni, hogy valaki a bétám lehessen? Először is egy kommentben, vagy chat-en kersztül kéne jelentkezni, egy e-mail címmel, amire én elküldök egy két részletet a következő fejezetből, s neki a köré kellene megírni a 22. fejezetet. S az, akinek a fejezete legjobban passzol majd a történetbe, s illik az én elképzeléseimhez, azt beavatom mindenbe...remélem így korrekt, s lesznek jelentkezők. Huu már most nagyon izgatott vagyok, h mit hoztok majd ki mindebből..bár még az sem biztos, hogy lesz egyáltalán valaki, aki szívesen dolgozik majd velem együtt :) De én nagyon reménykedem benne.
ui.:Igyekszem mindenkinél bepótolni a lemaradásom, s ígérem, hogy pótolom a komikat is..
Pusszantlak titeket!
Anita
2010. május 29., szombat
2010. május 24., hétfő
Sajnálom..:(
Sziasztok!
Nem is tudom, hogyan kezdjek bele, még azt sem, hogy valóban ezt akarom-e. De nem vagyok biztos abban, hogy képes vagyok tovább írni. Lehet, hogy most úgy gondoljátok, hogy ezek csak ócska kifogások, s csak kifogytam az ötletekből ezért nem akarok írni. Ami nem így van, ugyanis én már magamban befejeztem a történetet. Iszonyat fájdalmas dolog arról beszélni, hogy talán véglegesen bezárom az első és egyetlen blogomat, ami már olyan szinten a szívemhez nőtt. Az írás számomra mindig is fontos volt. Egészen kicsi korom óta kis csacska történeteket találtam ki, amivel családomat szórakoztattam. És soha nem is tudnék megválni a képzelet világától teljesen. De talán jobb lenne, ha csak magamnak írnék.
Amit a legjobban sajnálok, hogy azoknak, akik rendszeresen olvastak, nekik csalódást kell okozzak. Egyik felem folyton azt hajtogatja, hogy ne adjam fel ilyen könnyen, s hogy lesz ez még jobb is. Míg a másik már a folytatás ötletét is őrültségnek tartja. Mit kéne tennem? Melyikre hallgassak? Nekem fogalmam sincs.
Nagyon rossz érzés a vívódás. Annyira szeretném folytatni és megosztani veletek. Akkor miért őrjít meg a kétely? Miért érzem minden egyes fejezet után, hogy egy szörnyűséget adtam ki a kezeim közül? Hiába keresem a választ, sehol sem találom. Azt hiszem még pár nap, s véglegesen eldöntöm, hogy mi fog történni az oldalammal, s úgy éreztem, hogy tartozom nektek olvasóknak annyival, hogy ezt megosszam veletek.
Nagyon remélem, hogy nem utáltok mindezért, s ha amellett döntenék, hogy befejezem itt az írást, akkor lenne valaki, aki helyettem folytatná.
Köszönöm azoknak, akik eddig is támogattak, s kibírták az őrültségeimet.
Köszönök minden egyes hozzászólást, véleményt. S nem utolsó sorban köszönöm, hogy vagytok nekem.
Pusszantalak titeket!
Anita
Nem is tudom, hogyan kezdjek bele, még azt sem, hogy valóban ezt akarom-e. De nem vagyok biztos abban, hogy képes vagyok tovább írni. Lehet, hogy most úgy gondoljátok, hogy ezek csak ócska kifogások, s csak kifogytam az ötletekből ezért nem akarok írni. Ami nem így van, ugyanis én már magamban befejeztem a történetet. Iszonyat fájdalmas dolog arról beszélni, hogy talán véglegesen bezárom az első és egyetlen blogomat, ami már olyan szinten a szívemhez nőtt. Az írás számomra mindig is fontos volt. Egészen kicsi korom óta kis csacska történeteket találtam ki, amivel családomat szórakoztattam. És soha nem is tudnék megválni a képzelet világától teljesen. De talán jobb lenne, ha csak magamnak írnék.
Amit a legjobban sajnálok, hogy azoknak, akik rendszeresen olvastak, nekik csalódást kell okozzak. Egyik felem folyton azt hajtogatja, hogy ne adjam fel ilyen könnyen, s hogy lesz ez még jobb is. Míg a másik már a folytatás ötletét is őrültségnek tartja. Mit kéne tennem? Melyikre hallgassak? Nekem fogalmam sincs.
Nagyon rossz érzés a vívódás. Annyira szeretném folytatni és megosztani veletek. Akkor miért őrjít meg a kétely? Miért érzem minden egyes fejezet után, hogy egy szörnyűséget adtam ki a kezeim közül? Hiába keresem a választ, sehol sem találom. Azt hiszem még pár nap, s véglegesen eldöntöm, hogy mi fog történni az oldalammal, s úgy éreztem, hogy tartozom nektek olvasóknak annyival, hogy ezt megosszam veletek.
Nagyon remélem, hogy nem utáltok mindezért, s ha amellett döntenék, hogy befejezem itt az írást, akkor lenne valaki, aki helyettem folytatná.
Köszönöm azoknak, akik eddig is támogattak, s kibírták az őrültségeimet.
Köszönök minden egyes hozzászólást, véleményt. S nem utolsó sorban köszönöm, hogy vagytok nekem.
Pusszantalak titeket!
Anita
2010. május 15., szombat
Leila:
Lassan botorkáltam a fák között. Lelkem fájdalmát az ég is átérezte, mert velem együtt sírt. Én próbáltam elfolytani könnyeim, bosszúsan tördeltem ujjaim, de érzéseim újra és újra a felszínre törtek. Az eső már tejesen eláztatta ruháimat és a hajam, de most nem érdekelt. Most az esőcsöppek is könnyek voltak, s az enyémek voltak. A legszörnyűbb az egészben, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Hogy mégis mit kéne tennem, felejtsek el mindent és bocsájtsak meg, vagy vessek véget kapcsolatunknak örökre? Miért ennyire nehéz? Szemeim előtt folyton azt a jelenetet láttam, ahogy ajkai valaki más ajkaihoz ér, ahogy az a nő szorosan öleli magához..és én nem tehetek semmit..semmit.-zokogtam megállíthatatlanul. Egyszer csak egy ág reccsenésére figyeltem fel, s arra, hogy valaki közeleg. Esőkabátban volt, s fejét lehajtotta, ezért pontosan nem tudhattam ki lehet, de egy női alak volt az biztos. Nem akartam gyengének tűnni, így gyorsan megtöröltem a szemem, de mintha könnyeim különállók lennének tovább folytak. Az ismeretlen alak leült mellém, s ráterített egy kabátot.
- Leila kérlek gyere haza velem.-nézett rám Rosalie, tudhattam volna, hogy ő utánam jön.
- Sajnálom, de nem mehetek, nem tudok. - ismertem be, miközben még mindig szemeimet törölgettem. Bár a nem tudok, nem épp megfelelő volt, sokkal inkább féltem visszamenni. Tartottam attól, hogy újra szemébe kell néznem, hogy beszélnem kell vele, s tisztában voltam vele, hogy nem lennék képes rá. Legalább is most még nem.
- Csak hallgasd meg őt, én biztos vagyok benne, hogy nem úgy történtek dolgok, ahogy azt te gondolod. Eddy szeret téged.-mondta magabiztosan, de én ezt jelen helyzetemben koránt sem így gondoltam. Dühösen pattantam fel a farönkről, amin helyet foglaltunk, s kicsit a hangomat is felemeltem, persze nem szándékosan, de elmémet elöntötte valami.
- Mond csak te mit tennél, ha azt a valakit, akit a világon a legjobban szeretsz valaki másnak a karjaiban látnád. Ha mondjuk azt látnád, hogy egy másik nő ízlelgeti édes ajkait, s simogatja..és..-nem bírtam ismét felzokogtam és összecsuklottam földön.- Rose egy idáig némán hallgatott, csak mellém ült és ringatni kezdett. Ringatott, míg le nem nyugodtam.
- Valahol megértelek téged, s azt is, hogy mennyire fáj. Hisz tudom, milyen az, mikor átverik az embert. De az a te esetedben nem igaz. téged nem vertek át. Ed érzései valódiak, s tudja, hogy hibázott, hogy azonnal el kellett volna löknie Tanyát, mihelyst közeledni látta. De Ő csak úgy, mint az apja egy úri ember, sosem bántana egy nőt, így Ed csak tétlenül ült, nem tudta, hogy reagálhatna. Neki előtted nem volt senkije. Teljesen új neki minden, ahogy neked is. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy felejts el mindent csak úgy csettintésre. De meg kell tanulni megbocsátani, mert nem érdemes egy félreértés miatt odadobni a boldogságot. A szín tiszta szerelem csak egyszer adódik meg az életben, nagyon kérlek ne vedd el magatoktól, főleg ne egy olyan kígyó miatt, mint Tanya.-én csak ittam a szavait, s próbáltam megfogadni tanácsát. De most időre van szükségem. Ahogy mondta ez nem megy csak úgy csettintésre.
- Rendben Rosalie, megígérem neked, hogy ha készen fogok rá állni, akkor beszélünk majd. De még most nem. Kérdezhetek valamit?
-Persze mit szeretnél tudni ?-Rosalie nagyon kedves volt velem. Pedig miattam össze koszolta csodás ruháját, s teljesen elázott. Még sem panaszkodott, megértő volt. S hagyta, hogy kisírjam magam a vállain.
-Szeretném megtudni, hogy miért mondtad azt Tanyara, hogy egy kígyó. Én úgy tudtam, hogy a két család nagyon régóta barátja a Denali klánnak.
-Igen, ez igaz. Hisz ők olynak mint mi. rajtunk kívül csak Ők folytatják a vegetáriánus életmódot. De Tanya-nak teljesen más fogalma van a férfiakról. Ő csak használati tárgynak tekinti őket. Még régebben azt mondta, hogy szerelmes Edwardba. S mindent elkövetett, hogy megszerezze magának őt. Most pedig Ed-et szemlélte ki magának, mivel tudja, hogy Edward elérhetetlen, hát bepróbálkozott a fiánál. De abban mindenki biztos, hogy nem szereti. Pusztán az irigy mások boldogságára, s mindenkinek keresztbe tenne, csak hogy más is boldogtalan legyen. Hát ezért gondolom, hogy egy aljas nő.- Rose- val még egy darabig beszélgettünk, majd sikerült rávennie, hogy visszamenjek vele a házba.
Ed szemszög:
Rosalie már elég régen utána ment. Én is menni akartam, de nem engedték. Azt mondták azzal csak rontanék a helyzeten. Hogy hadjam lecsillapodni az eseményeket. hol fel-alá járkáltam, hol pedig magamba roskadva ültem a szobámban. Még most is láttam magam előtt bánatos szemeit, ami teljesen tükrözte lelki fájdalmát. Hallottam, ahogy a bejárati ajtó nyitódik és két ismerős illatot éreztem meg. Azonnal elindultam lefelé, hogy láthassam, s nagyon reméltem, hogy meg tudjuk beszélni. Ahogy megpillantottam őt, szinte elállt a lélegzetem. Most nem az a lány volt, akit megismertem. Most nem csillogott a szeme. A ragyogás helyét, most ború váltotta fel. Szemei vörösek voltak a sok sírástól, az arca most beesett volt, ruhái és haja pedig csurom vizesen tapadtak rá. Mindenki elszörnyülködött a látványán, még Emmett sem akart viccelődni. Esme volt, aki elsőnek lépett.
- Drágám, menj fel, s vegyél egy forró fürdőt. Addig én csinálok neked valami finomat.- simogatta meg a hátát, mire Leila kicsit rámosolygott, de ez nem az a vidám mosoly volt.
Köszönöm Esme, de nem vagyok éhes. Inkább aludnék, ha nem baj.- hangja rekedt volt, s azt hiszem egy náthát is sikeresen magáénak tudhat. De hiszen több mint egy órát töltött kint a szakadó esőben, nem csoda, ha megbetegedett.
-Semmi gond. Menj csak.- szerelmem megindult felém, hogy feljusson a szobájába. Már majdnem hagytam elhaladni magam mellett, de hirtelen megfogtam a kezét, s magam felé fordítottam.
-Beszélhetnénk?- csak ennyit kérdeztem tőle, s csak remélni tudtam, hogy szán rám pár percet. Láttam, ahogy elpillantott mellettem, ahol Rose és Emmett állt, s megvárta, míg Rosalie alig észrevehetően bólint egyet.
- Majd inkább holnap, most tényleg eléggé fáradt vagyok.- rendben, legalább nem utasított el véglegesen. Ez is valami ugyebár. Mikor kihúzta kezét az enyémből, szörnyű érzés kerített hatalmába. Mintha valamit elszakítottak volna tőlem. Valamit, ami a legdrágább kincsem volt.
Leila szemszög:
Éreztem, hogy könnyeim pillanatokon belül ismét kicsordulnak, így akár mennyire is szerettem volna végre tisztán látni, mégis inkább amellett döntöttem, hogy holnapra halasztom ezt a beszélgetést. Kihúztam kezem az övéből, s elindultam a szobámba. Hiányát végig éreztem magamban. Ahogy felértem, rögtön a fürdőbe mentem, hogy minél előbb lefürödhessek. De ahogy a forró víz cseppek testemhez értek éreztem, ahogy a csontjaim olvadoznak. Eddig észre se vettem, hogy teljesen átfagytam. A meleg víz lassacskán elálmosított, így kelletlenül, de elzártam a csapot, s miután megtörölköztem, s felvettem a pizsamám, már bújtam, is a takaróm alá. Majd hosszas forgolódás, s pár "rémkép" után sikerült elaludnom.
Másnap reggel....
Ahogy felkeltem, torkom iszonyatosan kapart és szúrt, míg az orrom teljesen eldugult. Rájöttem, hogy egy szép kis megfázást tudhatok magaménak. Gyűlölök betegnek lenni, iszonyat nyűgös leszek,s haszna vehetetlen. Kellett nekem az esőben annyit ücsörögni, szidtam magam gondolatban két hapci között.
Szerencsémre Alice beviharzott hozzám egy csomag zsepivel, mielőtt probléma adódott volna.
-Köszi! Szerencsém van, hogy egy ilyen kis médiummal élek egy házban.-mosolyogtam rá. De ez még mindig nem az a szívből jövő mosoly volt.
- Nincs mit! Öltözz fel melegen, ezt pedig tekerd a nyakadra. Esme pedig készít neked forró teát.-egy rózsaszín fehér kötött sálat tartott a kezében, ami nagyon puhának és melegnek látszott. Alice már indult volna ki, de nekem még volt egy kérdésem hozzá.
-Alice mond csak Ő is ott lesz?- hangom elég érdekesen hangzott, ahogy orrhangon kérdeztem.
- Igen láttam, hogy beszélgetni fogtok, de nem, nem tudom, hogy fog alakulni, mivel még nem döntöttél.- s igaza volt, még tényleg nem tudtam, hogy megbocsájtok-e. Minden ezen a beszélgetésen fog mullni. Kelletlenül, de kimásztam az ágyamból, s a gardróbba vettem az irányt. Egy farmert és egy meleg hosszított felsőt választottam. Végül Alice javaslatára a sálat is a nyakamra tekertem. Míg felöltöztem meg volt az első köhögő sorozatom, s vagy tucatszor tüsszentettem.
-Remek-dicsértem meg magam, s mivel tovább nem halaszthatom a dolgot elindultam a földszintre.
A konyhába beérve csak Esme és Ed volt bent. Esme az asztalra pakolta a reggelinket, míg Ed valószinüleg rám várt. Így helyet foglaltam mellette.
- Gyerekek nekem most be kell mennem a városba, a többiek pedig vadászni vannak, így csak ketten lesztek.
Egyetek rendesen. Leila te feltétlen idd meg a teát, s egyél egy kis gyümölcsöt legalább.- kaptunk egy egy puszit a homlokunkra, majd ő is elment.- azt hiszem szándékosan döntöttek úgy, hogy kettesben hagynak minket. Hát akkor kezdjük...
Sziasztok! Egy sajnálatos hírt kell közölnöm, fel teszek egy komihatárt. Csupán 10 komit szeretnék, nem többet, s azt hiszem ez nem olyan nagy kérés. Engem nagyon érdekel a véleményetek, s nem azt szeretném, hogy agyon dicsérjetek, hisz én is tudom, hogy még fejlődnöm kell. Még is nekem is, mint mindenki másnak szükségem van a hozzászólásotokra. Hogy lássam mi az ami tetszik, s mi az ami nem. Remélem, hogy megértetek.
puszi
Anita
Lassan botorkáltam a fák között. Lelkem fájdalmát az ég is átérezte, mert velem együtt sírt. Én próbáltam elfolytani könnyeim, bosszúsan tördeltem ujjaim, de érzéseim újra és újra a felszínre törtek. Az eső már tejesen eláztatta ruháimat és a hajam, de most nem érdekelt. Most az esőcsöppek is könnyek voltak, s az enyémek voltak. A legszörnyűbb az egészben, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Hogy mégis mit kéne tennem, felejtsek el mindent és bocsájtsak meg, vagy vessek véget kapcsolatunknak örökre? Miért ennyire nehéz? Szemeim előtt folyton azt a jelenetet láttam, ahogy ajkai valaki más ajkaihoz ér, ahogy az a nő szorosan öleli magához..és én nem tehetek semmit..semmit.-zokogtam megállíthatatlanul. Egyszer csak egy ág reccsenésére figyeltem fel, s arra, hogy valaki közeleg. Esőkabátban volt, s fejét lehajtotta, ezért pontosan nem tudhattam ki lehet, de egy női alak volt az biztos. Nem akartam gyengének tűnni, így gyorsan megtöröltem a szemem, de mintha könnyeim különállók lennének tovább folytak. Az ismeretlen alak leült mellém, s ráterített egy kabátot.
- Leila kérlek gyere haza velem.-nézett rám Rosalie, tudhattam volna, hogy ő utánam jön.
- Sajnálom, de nem mehetek, nem tudok. - ismertem be, miközben még mindig szemeimet törölgettem. Bár a nem tudok, nem épp megfelelő volt, sokkal inkább féltem visszamenni. Tartottam attól, hogy újra szemébe kell néznem, hogy beszélnem kell vele, s tisztában voltam vele, hogy nem lennék képes rá. Legalább is most még nem.
- Csak hallgasd meg őt, én biztos vagyok benne, hogy nem úgy történtek dolgok, ahogy azt te gondolod. Eddy szeret téged.-mondta magabiztosan, de én ezt jelen helyzetemben koránt sem így gondoltam. Dühösen pattantam fel a farönkről, amin helyet foglaltunk, s kicsit a hangomat is felemeltem, persze nem szándékosan, de elmémet elöntötte valami.
- Mond csak te mit tennél, ha azt a valakit, akit a világon a legjobban szeretsz valaki másnak a karjaiban látnád. Ha mondjuk azt látnád, hogy egy másik nő ízlelgeti édes ajkait, s simogatja..és..-nem bírtam ismét felzokogtam és összecsuklottam földön.- Rose egy idáig némán hallgatott, csak mellém ült és ringatni kezdett. Ringatott, míg le nem nyugodtam.
- Valahol megértelek téged, s azt is, hogy mennyire fáj. Hisz tudom, milyen az, mikor átverik az embert. De az a te esetedben nem igaz. téged nem vertek át. Ed érzései valódiak, s tudja, hogy hibázott, hogy azonnal el kellett volna löknie Tanyát, mihelyst közeledni látta. De Ő csak úgy, mint az apja egy úri ember, sosem bántana egy nőt, így Ed csak tétlenül ült, nem tudta, hogy reagálhatna. Neki előtted nem volt senkije. Teljesen új neki minden, ahogy neked is. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy felejts el mindent csak úgy csettintésre. De meg kell tanulni megbocsátani, mert nem érdemes egy félreértés miatt odadobni a boldogságot. A szín tiszta szerelem csak egyszer adódik meg az életben, nagyon kérlek ne vedd el magatoktól, főleg ne egy olyan kígyó miatt, mint Tanya.-én csak ittam a szavait, s próbáltam megfogadni tanácsát. De most időre van szükségem. Ahogy mondta ez nem megy csak úgy csettintésre.
- Rendben Rosalie, megígérem neked, hogy ha készen fogok rá állni, akkor beszélünk majd. De még most nem. Kérdezhetek valamit?
-Persze mit szeretnél tudni ?-Rosalie nagyon kedves volt velem. Pedig miattam össze koszolta csodás ruháját, s teljesen elázott. Még sem panaszkodott, megértő volt. S hagyta, hogy kisírjam magam a vállain.
-Szeretném megtudni, hogy miért mondtad azt Tanyara, hogy egy kígyó. Én úgy tudtam, hogy a két család nagyon régóta barátja a Denali klánnak.
-Igen, ez igaz. Hisz ők olynak mint mi. rajtunk kívül csak Ők folytatják a vegetáriánus életmódot. De Tanya-nak teljesen más fogalma van a férfiakról. Ő csak használati tárgynak tekinti őket. Még régebben azt mondta, hogy szerelmes Edwardba. S mindent elkövetett, hogy megszerezze magának őt. Most pedig Ed-et szemlélte ki magának, mivel tudja, hogy Edward elérhetetlen, hát bepróbálkozott a fiánál. De abban mindenki biztos, hogy nem szereti. Pusztán az irigy mások boldogságára, s mindenkinek keresztbe tenne, csak hogy más is boldogtalan legyen. Hát ezért gondolom, hogy egy aljas nő.- Rose- val még egy darabig beszélgettünk, majd sikerült rávennie, hogy visszamenjek vele a házba.
Ed szemszög:
Rosalie már elég régen utána ment. Én is menni akartam, de nem engedték. Azt mondták azzal csak rontanék a helyzeten. Hogy hadjam lecsillapodni az eseményeket. hol fel-alá járkáltam, hol pedig magamba roskadva ültem a szobámban. Még most is láttam magam előtt bánatos szemeit, ami teljesen tükrözte lelki fájdalmát. Hallottam, ahogy a bejárati ajtó nyitódik és két ismerős illatot éreztem meg. Azonnal elindultam lefelé, hogy láthassam, s nagyon reméltem, hogy meg tudjuk beszélni. Ahogy megpillantottam őt, szinte elállt a lélegzetem. Most nem az a lány volt, akit megismertem. Most nem csillogott a szeme. A ragyogás helyét, most ború váltotta fel. Szemei vörösek voltak a sok sírástól, az arca most beesett volt, ruhái és haja pedig csurom vizesen tapadtak rá. Mindenki elszörnyülködött a látványán, még Emmett sem akart viccelődni. Esme volt, aki elsőnek lépett.
- Drágám, menj fel, s vegyél egy forró fürdőt. Addig én csinálok neked valami finomat.- simogatta meg a hátát, mire Leila kicsit rámosolygott, de ez nem az a vidám mosoly volt.
Köszönöm Esme, de nem vagyok éhes. Inkább aludnék, ha nem baj.- hangja rekedt volt, s azt hiszem egy náthát is sikeresen magáénak tudhat. De hiszen több mint egy órát töltött kint a szakadó esőben, nem csoda, ha megbetegedett.
-Semmi gond. Menj csak.- szerelmem megindult felém, hogy feljusson a szobájába. Már majdnem hagytam elhaladni magam mellett, de hirtelen megfogtam a kezét, s magam felé fordítottam.
-Beszélhetnénk?- csak ennyit kérdeztem tőle, s csak remélni tudtam, hogy szán rám pár percet. Láttam, ahogy elpillantott mellettem, ahol Rose és Emmett állt, s megvárta, míg Rosalie alig észrevehetően bólint egyet.
- Majd inkább holnap, most tényleg eléggé fáradt vagyok.- rendben, legalább nem utasított el véglegesen. Ez is valami ugyebár. Mikor kihúzta kezét az enyémből, szörnyű érzés kerített hatalmába. Mintha valamit elszakítottak volna tőlem. Valamit, ami a legdrágább kincsem volt.
Leila szemszög:
Éreztem, hogy könnyeim pillanatokon belül ismét kicsordulnak, így akár mennyire is szerettem volna végre tisztán látni, mégis inkább amellett döntöttem, hogy holnapra halasztom ezt a beszélgetést. Kihúztam kezem az övéből, s elindultam a szobámba. Hiányát végig éreztem magamban. Ahogy felértem, rögtön a fürdőbe mentem, hogy minél előbb lefürödhessek. De ahogy a forró víz cseppek testemhez értek éreztem, ahogy a csontjaim olvadoznak. Eddig észre se vettem, hogy teljesen átfagytam. A meleg víz lassacskán elálmosított, így kelletlenül, de elzártam a csapot, s miután megtörölköztem, s felvettem a pizsamám, már bújtam, is a takaróm alá. Majd hosszas forgolódás, s pár "rémkép" után sikerült elaludnom.
Másnap reggel....
Ahogy felkeltem, torkom iszonyatosan kapart és szúrt, míg az orrom teljesen eldugult. Rájöttem, hogy egy szép kis megfázást tudhatok magaménak. Gyűlölök betegnek lenni, iszonyat nyűgös leszek,s haszna vehetetlen. Kellett nekem az esőben annyit ücsörögni, szidtam magam gondolatban két hapci között.
Szerencsémre Alice beviharzott hozzám egy csomag zsepivel, mielőtt probléma adódott volna.
-Köszi! Szerencsém van, hogy egy ilyen kis médiummal élek egy házban.-mosolyogtam rá. De ez még mindig nem az a szívből jövő mosoly volt.
- Nincs mit! Öltözz fel melegen, ezt pedig tekerd a nyakadra. Esme pedig készít neked forró teát.-egy rózsaszín fehér kötött sálat tartott a kezében, ami nagyon puhának és melegnek látszott. Alice már indult volna ki, de nekem még volt egy kérdésem hozzá.
-Alice mond csak Ő is ott lesz?- hangom elég érdekesen hangzott, ahogy orrhangon kérdeztem.
- Igen láttam, hogy beszélgetni fogtok, de nem, nem tudom, hogy fog alakulni, mivel még nem döntöttél.- s igaza volt, még tényleg nem tudtam, hogy megbocsájtok-e. Minden ezen a beszélgetésen fog mullni. Kelletlenül, de kimásztam az ágyamból, s a gardróbba vettem az irányt. Egy farmert és egy meleg hosszított felsőt választottam. Végül Alice javaslatára a sálat is a nyakamra tekertem. Míg felöltöztem meg volt az első köhögő sorozatom, s vagy tucatszor tüsszentettem.
-Remek-dicsértem meg magam, s mivel tovább nem halaszthatom a dolgot elindultam a földszintre.
A konyhába beérve csak Esme és Ed volt bent. Esme az asztalra pakolta a reggelinket, míg Ed valószinüleg rám várt. Így helyet foglaltam mellette.
- Gyerekek nekem most be kell mennem a városba, a többiek pedig vadászni vannak, így csak ketten lesztek.
Egyetek rendesen. Leila te feltétlen idd meg a teát, s egyél egy kis gyümölcsöt legalább.- kaptunk egy egy puszit a homlokunkra, majd ő is elment.- azt hiszem szándékosan döntöttek úgy, hogy kettesben hagynak minket. Hát akkor kezdjük...
Sziasztok! Egy sajnálatos hírt kell közölnöm, fel teszek egy komihatárt. Csupán 10 komit szeretnék, nem többet, s azt hiszem ez nem olyan nagy kérés. Engem nagyon érdekel a véleményetek, s nem azt szeretném, hogy agyon dicsérjetek, hisz én is tudom, hogy még fejlődnöm kell. Még is nekem is, mint mindenki másnak szükségem van a hozzászólásotokra. Hogy lássam mi az ami tetszik, s mi az ami nem. Remélem, hogy megértetek.
puszi
Anita
2010. május 8., szombat
20. Fejezet~ Amikor minden rosszra fordul
Leila szemszöge:
Alice nagyon sietősre vette a figurát. Azt hiszem alig fél órába telt, mire leparkolt Port Angeles szívében, a plázától öt méterre. Nagyon feldobott volt, ahogy Rosalie is. Csak Bella és én éreztük úgy, mintha kivégzésre vinnének....nem épp egy kedves elfoglaltság.
Alice nagyon sietősre vette a figurát. Azt hiszem alig fél órába telt, mire leparkolt Port Angeles szívében, a plázától öt méterre. Nagyon feldobott volt, ahogy Rosalie is. Csak Bella és én éreztük úgy, mintha kivégzésre vinnének....nem épp egy kedves elfoglaltság.
-Alice! Megmondanád miért kellett ilyen sietősen eljönnünk? Nem ért volna, rá mondjuk holnap?-kérdeztem immár sokadjára, mivel drága barátnőm eddig mindig kitért a válasz el. Csak annyit mondott, hogy szükségünk lesz egy-két dologra.
- Hát először is szeretnék venni ruhát, meg fehérneműt, aztán egy kis ezt-azt a vendégeink részére .- mondta mosolyogva, már befele menet az üzlet helységbe.
- Komolyan mondom hihetetlen vagy.- ráztam a fejem. S már alig vártam, hogy végezzünk, és ismét otthon legyek az én hercegemmel.
- Ne is gondolj arra, hogy hamarabb elmegyünk- Rose hangja lesújtó volt, tényleg azt terveztem, hogy megkérem őket, hívjanak egy fiút nekem, aki majd hazavisz, de ezek szerint esélyem sincs a korábbi szabadulásra.
- Áh..pedig azt hittem jó magaviseletért hamarabb kapok eltávot – nevettem fel. Hisz nekem ez az egy órás vásárlás is tökéletesen kielégítő volt, s a hogy észre vettem Bella talán még nálam is jobban utálja, hogy Alice ide-oda ráncigálja. A kis energia bomba kijelentette, hogy ő még legalább három boltba be fog menni, ami egyet jelentett még további egy órás vásárlásról. De most szerencsére szabad programot kaptunk, így mindenki arra ment, ahova szeretett volna. Én Rosalieval maradtam. Először is egy fehér nemű boltba tértünk be. Nem mondom voltak nagyon szép darabok, s Rose-n biztos mind kiválóan festett volna. De én hova vehetnék fel ilyesmit? Én inkább maradok a már megszokott, aranyos kis fehérneműnél. Így egy másik sorba mentem, ahol kis állat mintás, szívecskés francia bugyik és masnis melltartók voltak. Rosalie pár perc múlva szexi darabokkal a kezében tért vissza hozzám. S látszólag jót mulatott rajtam, s azon, hogy melyik részen keresgélek.
- Nem gondolod, hogy valami ilyesmi megfelelőbb lenne?- kérdezte somolyogva, de én még akkor sem értettem, nekem miért kellene egy ilyen kihívó darabot viselnem.
- Nem Rosalie nem gondolom, hogy a közel jövőben egy ilyet felvennék. válaszoltam. Erre ő csak megrázta a fejét.
- Pedig hidd el, egy ilyen darabbal a legkönnyebb elcsavarni egy fiú eszét. –nevetett fel, én pedig akaratlanul is elképzeltem a helyzetet, ahogyan én és Edd..de nem az még nagyon-nagyon korai lenne számunkra.
- Azt hiszem sikerült egy kicsit felkeltenem az érdeklésedet irántuk.-emelte fel a kezében lévő darabokat. Mondjuk, abból ne lehet bajom, ha felpróbálok egy kettőt-gondolkoztam el.
- Rendben. De ne ess túlzásokba .- figyelmeztettem. Nagyon jól szórakoztunk, miközben próbálgattunk. Rosalie nem volt annyira erőszakos, mint Alice, bár ő is megmondta a véleményét. Fél óra után két szexi darabbal, és egy-egyszerűbb változattal lettem gazdagabb. Rose szerint Alice épp most lépett be az utolsó üzletbe, s jót nevetett Bella ábrázatán. Mi inkább egy kávézó mellett döntöttünk, ahol rendeltem egy csokis süteményt, s egy kólát. Rosalie persze nem fogyasztott semmit, mert az ő étkezési szokásának, szerintem itt nem örültek volna. Ezt a kis időt csevegéssel töltöttük. Sok mindenről beszélgettünk, s még közelebb jutottunk egymáshoz. Igazán jó barátok lettünk. Alice-t is nagyon szeretem, de Rose egészen más volt. Ő mintha bele látott volna az elmémbe. Tudta, hogy mire van szükségem. S mindig jó tanácsokkal látott el. Olyan volt, akár egy testvér, Ő lett az én nővérem. Azt hiszem részben azt is neki, köszönhetem, hogy ráébredtem mennyire szeretem Ed-et. Jaj Istenem már annyira mennék haza.
- Látom, már nagyon mehet néked van. De akkor örülhetsz is, mert Bella és Alice már erre tartanak.-nem akartam egyetlen egy percet sem tovább maradni, így már ugrottam is fel a székből..megvártam, míg Rose kifizeti a sütimet, és már húztam is magam után.
- Egy utolsó üzlet?- viccelődött velem Alice, mikor oda értünk hozzájuk. - Egyébként találtam neked egy igazán csinos ruhát.
- Köszönöm, de már így is túl sokat költötök rám .- pirultam el, mire Bella mellém lépett és a fülembe suttogott.
- Higgy nekem nem érdemes vitába bonyolódni a pénzről, hisz náluk az csak papír, amit kedvük szerint szórhatnak. Szóval jelentéktelenek. Így ne zavarjon, hogy rád költenek, gondolj rá, mint egy ajándékra .- bólintottam a tanácsra, majd megköszöntem mindent a csajoknak egy-egy puszival és öleléssel. Végül aztán az én legnagyobb örömömre hazaindultunk.
Edd szsz:
A lányok már vagy fél órája elmentek, nekem pedig máris hiányom volt Leila iránt. Alice azt mondta, hogy a Denali egy óra múlva érkezik, ezért nem is nagyon értettem Alice miért akart ilyen gyorsan eltűnni. Na de minél hamarabb mennek, annál hamarabb végeznek nem? A fiúk valami játékot játszottak a playstation-nel, apa pedig zongorázott, h teljen az idő. Esme meghatottan hallgatta apa játékát. Még régebben engem is tanítgatott, de én koránt sem vagyok olyan jó, mint Ő. Apát mindenki szívesen hallgatja, mivel tökéletesen bánik a billentyűkkel. További fél óra telt el így, mikor apa egyszer csak felállt a zongora mellől.
- Fél perc és itt vannak, már hallom a gondolataikat.- és mire ezt a hírt közölte, már hallottuk is az autójukat leparkolni a ház előtt. Majd szapora lépteket. Kipp-kop….
-Szervusztok! Gyertek beljebb, ne ácsorogjatok oda kint. – Invitálta be őket Esme a házba.
-Köszönjük.- mondta Carmen, miközben bejöttek. Mindenkihez oda mentek köszönni. De egy valaki még hiányzott a sorból. Tanya nem volt sehol.
-Hali mindenkinek!-robbant be a késve érkező személy.- Ne haragudjatok, csak még vadásztam egyet útközben. Carlisle figyelmeztetett a fejleményekre.-mosolygott. Majd hírtelen elém lépett.
- Szia kicsi Edward!- lépett elém, s karjait szorosan a nyakam köré fonta…huu..nagyon furcsállottam ezt a gesztusát. De azért én is viszonoztam ölelését.
-Én is örülök neked tanya, ja és nem vagyok kisfiú.- mutattam rá a köztünk lévő magasság eltérésre, mert ő alig érte el a vállaimat.
- És a lányok?- kérdezte. Csak most veszi észre, hogy nincsenek köztünk?-nevettem magamban.
- Alice elrángatta őket vásárolni, de remélhetőleg hamarosan megérkeznek. válaszolt apa Tanya kérdésére.
-Értem. De akkor addig meséljetek már valamit. Olyan rég nem találkoztunk .- huppant le a kanapéra maga mellett megpaskolva egy helyet, s intett, hogy üljek mellé. Furcsálltam ezt nagyon. Először is tisztában voltam vele, hogy Tanya gyengéd érzelmeket táplált apa iránt, és hogy talán még most sem közömbös iránta. Ezt mindenki tudta, de hogy most én hogy jöttem a képbe, az kész rejtély számomra. Tanya nagyon szép nő volt, szerintem minden férfi odáig van érte. Nem tagadom, régebben az én érdeklődésemet is felkeltette. Gyönyörű, kedves és okos nő volt mindig is. Ki ne szeretné? Bár most már tudom, hogy az nem volt több puszta testi vonzalomnál. Hozzá sem hasonlítható ahhoz, amit Leila iránt érzek.
- Igazán nem történt semmi érdemleges. Tekintve azt, hogy egy újabb taggal bővült a család, de ha jól vettem ki, akkor erről már tudtok valamicskét.- Tanya egy furcsa fintorba vágta az arcát, mire apának elgondolkozó lett a tekintete. Olyan volt, mintha valami nagyon aggasztaná őket, csak más-más meglátásban.
-Persze, már alig várjuk.- mondta Kate, akitől nem is vártunk mást. Lelkesedése mindig Alice-t juttatta az eszembe. Még egy darabig beszélgettünk, minden féle dologról. Nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában.
-Én azt hiszem, most fel megyek a szobámba. Bocsássatok meg .- indultam el, hogy magára hagyjam a társaságot.
- Nem mehetnék veled?- termett mellettem Tanya kacéran mosolyogva.
- De persze, gyere csak.- nem akartam megbántani, és egyébként is mindig jóban voltunk.
Már fent ültünk a szobámban, mikor egyszer csak felém fordult és megkérdezte.
-Szereted?- egyszerű kérdés volt. Legalább is számomra az volt, mégis nem tudtam, hogy válaszoljak neki. Hisz ez a szó nem mondta el valódi érzelmeim.
- Az életemet adnám érte. Már el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Egyszerűen imádom őt .- próbáltam vele megértetni érzelmeim, aminek Ő egy cseppet sem örült. Láttam a szemein.
-Értem…de nem lehet, hogy csak azt hiszed, hogy szerelmes vagy, s közben ez csak egy fellángolás részedről?- egymással szemben ültünk, ő tekintetét mélyen az enyémekbe fúrta. De mielőtt válaszolhattam volna, folytatta monológját. – Szerinted nem kéne előbb megbizonyosodni róla?- közeledni kezdett arcom felé, majd egy hirtelen mozdulattal ajkait az enyémekre nyomta..
Leila szsz:
- Emlékszel Rosalie, hogy Eddi mennyire oda volt Tanya-ért-nevetett, de én teljesen lefagytam. Mi, hogy oda volt érte? Talán szerette is? De nekem azt mondta, hogy még nem volt szerelmes.
- Ne idegeskedj Leila, az más volt. És igen Alice emlékszem rá, nagyon szórakoztató volt akkoriban.-mosolyodott el az emlékeken.
-Nem mesélnétek nekem egy kicsit erről az időszakról .- kértem szégyenlősen.
-De persze, ha szeretnéd.- majd Rosalie belekezdett a mesélésbe.
- Azt is mondhatnám, hogy Ed akkoriban élte a teenager korszakát. Ha jól emlékszem minden nő után megfordult, s Emmett jóvoltából egy-két playboy újság is előkerült .- rázta hevesen a fejét, miközben somfordált. – Na de nem is ez a lényeg. Egyszer Tanya meglátogatott minket, s nálunk töltött pár napot.- azt hiszem ez az a rész, ami érdekes lehet számomra.
- És Ed a második napon megkérte a kezét.- Folytatta Alice a történetet, s amint láttam roppant, jól szórakoznak az emlék hatására. Engem mégis aggasztott. Hisz csak jelenthetett akkor neki valamit. Idegességemet ők is észre vették, s próbáltak megnyugtatni.
- Nyugi, amint mondtam ez csak a hormon túltengés miatt volt. Hidd el Jasper mondta nekem. Egyáltalán nem volt szerelmes.- és én megnyugodtam, hisz Jasper tudta, hogy mit érzett akkoriban…
-Megérkeztünk!– sóhajtott fel Rosalie egy röpke perc után. Már alig vártam, hogy mehessek Edwardhoz, s együtt legyünk.
Amint megálltunk, én már ugrottam is ki, nem törődve a vásárolt holmikkal és szaladtam is befelé.
- Sziasztok! Ed-et merre találom?- tudom, hogy udvariatlan vagyok, s előbb be kellene mutatkoznom Cullenék vendégeinek, de pár percig még csak tudnak nélkülözni, nem?
- Neked is szia! Egyébként fent van a szobájában.- Válaszolta Edward, de én már közben mentem is felfelé a lépcsőn. Végig szaladtam felfelé hozzá, majd kopogtatás nélkül benyitottam. De ami ott fogadott, az teljesen blokkolt, s éreztem a gombócot a torkomban. Magam előtt Ed-et láttam egy idegen lánnyal csókolózni, hihetetlenül fájt ezt látni. Úgy éreztem csak kihasznált. Hogy csupán játszott velem. Minden szava vízhangzott fülemben, s most mind hazugságnak hangzott. Én meg hittem neki, pedig becsapott..a könnyek utat törtek szemeimből, s mielőtt elindultam volna le, hogy minél távolabb kerüljek a látványtól, még láttam, h Ed észre vesz, s utánam iramodik. Igyekeztem minél gyorsabban kapkodni lábaimat. Csak egyet akartam, minél messzebb jutni innen. Nem értettem miért tette ezt velem..hogy tehette?
Ed szsz:
Tanya leszorította kezeimet, s erőszakosan csókolt. De én nem éreztem késztetést arra, hogy visszacsókoljam, nem éreztem semmit..az az ismerős bizsergés, most nem jelentkezett. Hirtelen valaki kinyitotta az ajtómat..erre tanya még erősebben szorított magához, mire én felismertem, hogy ki is lehet az. A gyorsuló szívdobogás arra utalt, hogy kedvesem állt az ajtóban. Amilyen gyorsan csak tudtam lefejtettem magamról Tanya kezeit és utána szaladtam. Az összes létező káromkodást elmondtam magamra azalatt a fél pillanat alatt, míg utolértem, s derekánál fogva magamhoz szorítottam.
- Kérlek, hallgass meg!- nem nem lehet, hogy ennek így legyen vége, hiszen én csakis őt akarom, senki mást..ezt meg kell értenie.
- Nem! Engedj el…azonnal engedj el!- kiabálta a karjaim közt, s erősen rángatózni kezdett. Akár egy kismadár a ketrecből, úgy próbált kijutni karjaim közül.
- Nem engedhetlek el…kérlek. Higgy nekem, nem úgy történt, ahogy gondolod.- nagyon remélem, hogy meghallgat, s mindent sikerült tisztáznunk. Mert abba beleőrülnék ha elveszíteném. Míg én Leilát próbáltam meggyőzni, anya villám gyorsan elsuhant mellettünk. Majd aztán hatalmas csörömpölésre lettünk figyelmesek, s egy dulakodó párosra. Anya rátámadt Tanyára, jött a hírtelen felismerés. De akkor már apa és Emmett rohantak is ki, hogy ne tehessenek kárt egymásban. Még soha életemben nem láttam anyát így kiborulni. A két fiú minden erejére szükség volt, hogy betudják őket vonszolni,de anyuból még mindig megállíthatatlanul folytak a szavak.
- Nem hiszem el, hogy lehetsz ekkora ribanc? Nem fogod fel mit tettél velük? Most örülsz? Jobban teszed, ha most azonnal eltakarodsz, mert azt még elviselem, ha nekem akarsz keresztbe tenni, de hogy a fiam boldogságát, azt már nem. Megértetted takarodj!!!!-kiabált rá anya, szemeit a harag sötét feketére váltotta fel. Haragtól izzó szemei ölni tudtak volna.
Puszi mindenkinek! Anita
2010. április 15., csütörtök
19.Fejezet-Emlékek
-Ed szemszöge:
Bágyadtan feküdtem kedvesem mellett. Olyan édes, miközben alszik, s közben csendesen szuszog. Az az aranyos mosoly, most is, ott bújkál a szájának egyik eldogott kis sarkában. S ez sokkal inkább kiszélesedik, mihelyst hozzáérek.. Ami igazán imponált nekem, s ha ez még lehetséges, boldogságom még inkább a magasba szállt. A csilllagok egyszer smind elérhetővé váltak. S én csak lebegekek......és lebegek a boldogságtól.
kedvesem hírtelen mocorogni kezdett mellettem, s édesen nyögdécselt...kimutatva ezzel nemtetszését, amiért felébredt.
-Jó reggelt álomszuszék! Szeretnél még aludni?-kérdeztem, miközben ő hosszann ásított és nagyokat pislogott.
-Szia! Nem, csak nagyon szépet álmodtam, mégpedig egy angyallal.-nézett mélyen a szemembe, az övéiben huncutság csillogott.
-Akkor már értem miért voltál csalódott ébredés közben.-álltam tovább tekintetét, hisz ha akarnék sem tudnék elszakadni tőle, főleg nem így, mikor ilyen mélyen az enyémekbe fúrja.
-Á-á. Csak egy pillanatig voltam az....hisz az angyalom most is itt fekszik mellettem.- mondta miközben karjait szorosan nyakam köré fonta.
-És mi van akkor, ha én maga vagyok az ördög?-inycselkedtem vele....de valahol a komolyság is bennem volt. De ő csak hevesen rázta a fejét.
-Kizárt dolog...biztos vagyok benne...nagyon jó megfigyelő vagyok.-mondta, s ülő helyzetbe tornázta magát.
-Ohh..szóval azt mondod, hogy nagyon is jól kiismertél már. Akkor mondanál egy olyan dolgot, amit rajtam kívül csak te tudsz?-kértem tőle, miközben én is felültem.
-Hmm..olyat, amit senki más nem tud? A mosolyod.-jelentette ki egyszerüen, amiből én egyáltalán nem értettem, hogy mire akar kijukadni, hisz semmi egyedi nincs azzal, ha valaki mosolyog.
-Nem értelek. Mire akarsz kilyukadni?-kérdeztem.
-Öt féle képpen mosolyogsz.-mondta.
-1. Mikor valakit tényleg kedvelsz.
2. Mikor udvariasságból teszed.
3. Mikor igazán viccesnek találsz valamit.
4. Mikor a családodról beszélsz. Nekem ez az egyik kedvencem-hihetetlen ez a lány.
-És mi lenne az ötödik?-kérdeztem, hisz ha jól vettem észre egy sorrendet állított fel magában ezekről a megnyílvánulásokról. Lehajtotta a fejét, s kicsit el is pirult, ahogy az utolsót próbáltam elmondani.
-Az 5. mikor nekem mosolyogsz.-mondta szerényen..és valahol igaza van, ezeket valóban meg lehet különböztetni nálam. De koránt sem gondoltam volna, hogy ennyire ismer. Hisz még alig tudunk valamit egymásról...s mégis mérhetetlenül szeretem. S ami a legcsodálatosabb, hogy ő viszonozza érzéseim.
Leila szemszög:
-Az 5. mikor nekem mosolyogsz.-számomra ez jelentette a legtöbbet, hisz ilyenkor minden érzése utat tör felém. Nagyon..nagyon szeretem, sőt amit iránta érzek, azt már nem is lehet egy szóval beskatulyázni..hisz ez mindennél több..még az életemnél is. Ed-en látszott, hogy elgondolkozott a halottakon, és hogy igazam van.
-Hihetetlen vagy..mondta és megkaptam a mai első csókomat. De örömömnek egy sipitozó hang hamar véget vetett...ugyanis Alice fel-alá kezdett rohangálni a házban és közben kiabált.
-Vendégek jönnek...A Denali klán látogatóba jön.-sipítozta önfeledten.
-Remek, de kik is ők?-kérdeztem Ed-től.
-Ők a család barátai. Már nagyon régóta ismerjük egymást. Elezar, Carmen, Kate és Tanya..régebben volt még egy ötötdik tagja is a klánnak, Irina de őt sajnos megölte a Volturi.
-Ohh..szegények. És mikor érkeznek?-arra gondoltam, ha a Cullenék barátai, akkor biztos őkis vega vámpírok, így örülök a látogatásuknak. Bár arra is rá kellett ébrednem, hogy mennyire ne ismerem a világát. Mert arról, hogy kik azok a Volturik speciál fogalmam sincs.
-Fogalmam sincs...azt nem kiabálja.-hát persze Ed nem olvas a gondolatokban, mint az apja.
-Erről jut eszembe. Mikor ide kerültem a képeségedről beszéltél...de még soha nem mutattad meg nekem.
-És...?-Ed
-Nagyon szeretném látni.-néztem rá boci szemekkel, ami úgy néz ki, hogy hatásosnak bizonyult, mivel keze arcomra simult. Egy darabig csak mélyen nézett a szemembe, majd emlékek sorozata árasztotta el az elmém.
~Bellat pillantottam meg, miközben szaladtam..szaladtam, hisz ez nem is az én emlékem..ohh..már értem. Most akkor mindent Ed szemein keresztül látok, ő szaladt így az anyukája karjaiba, miközben Edward fogócskázott vele...gyremeki kacaja az egész rétet betöltötte.
De ez a kép hirtelen elsötétült, majd az egész Cullen családot láttam magam mellett. De nem csak ők, ha nem még vagy plusz 20 vámpír és 10 vérfarkas állt itt. Velük szemben pedig rengeteg csuklyás alak állt. A feszültség szikrázott közöttük. S amiért ez a rengeteg vámpír jött, az nem más volt, mint Ed. Három tag, valahogy kiemelkedett a többi közül..ők irányították a többieket. Mindegyik arra várt, hogy parancsot kapjon a támadásra. De Carlisle és Edward higadtan kezelték a dolgokat, s rávették őket, hoyg előbb hallgasság meg őket. A védelmüket pedig Bella biztosította pajzsával.
Majd egy újabb emlékben márcsak az üdvrivalgások, boldog ölelések látszottak......végül aztán képeket mutatott további életéről, mikor Londonba költöztek, majd valamerre északon lehettek.
Újabb emlék következett, de ez már számomra is ismerős volt. Mivel ez az az este volt, mikor a földre érkeztem...csakhát most kivülröl láttam magam...végül megszünt minden, és már a saját emlékeim, gondolataim töltötték be az elmém.
-Huu...ez...igazán különleges volt, olyan jó volt látni mindezt, érezni, amit éreztél...hihetetlen.-bár szívesen néztem volna még egy kicsit.
-Örülök, hogy tetszett. Tudod, ez egy eléggé összetett képesség. Mivel azt mutatja, amit én szeretnék...hiába akarsz közben a gondolataimban olvasni, ha én azt elzárom, akkor nem férsz hozzá,. De ugyanakkor nagyon hasznos, mikro valamit mesélni szeretnél...csak egyszerűen lejátszom neki, mint egy filmet.
-Érdekes...ohh, egyébként kik voltak, azok a csuklyás alakok?
-Ők maguk a Volturi...őka vámpírik közt az uralkodó család. Az ő törvényeik szerint kell élnünk.-mondta Ed.
-Törvények....nem is gondoltam volna, hogy nektek törvényeitek is vannak.-csodálkoztam rá a hallottakra.
-Ohh..pedig igen. De csak egy van, ami valóban lényeges. Titokban kell tartanunk a létezésünket.
-Igen, ez egy ésszerü törvény. De Bella tudott a vámpírokról nem?-kérdeztem, hisz akkor hogy lehet, hogy nem büntették meg őket?-gondolkoztam magamban.
-Igen, ismerte a titkot, emiatt összetűzésbe is kerültek velük. De Aro, az egyik vezető látott valamit Bella-ban. S azzala feltétellel elengedte őket, ha anyám is vámpírrá vállik.
-Érthető..de akkor miért látogattak meg titeket akkor, hisz ha jól láttam Bella akkor már vámpír volt.
-Ez igaz. Nem is miatta jöttek, hanem miattam. Azért, mert féltek tőlem. nem tudták milyen veszedelmes leszek, s hogy képes leszek e titokban tartani a nagy titkot. Minden bizonytalan volt, hisz előttem nem igazán lehetett hallani, mégcsak hasonló lényről sem.-kalandozott el ismét az emlékek hatására.-De aztán kiderült, hoyg enm vagyok egyedül és még rajtam kivül több hibrid lény is él ezen a földön, akik már több mint 100 évesek és mégsem fedezte fel őket. Így a Volturi kénytelen volt minket elengedni. De persze anya miatt sem tudtak megtámadni minket..tudták, hogy súlyos vereségek érnék őket is ha ránktámadnak, ezért inkább nem kockáztattak és visszavonultak Volterrába.
-Sajnálom. De arra is rájöttem, hogy még nagyon sok mindent kell még elmesélned nekem. Mindent tudni szeretnék.
-Ez az érzés kölcsönös, de talán majd máskor, mert már Alice azzal fenyegetőzik, hogy ha nem megyünk le azonnal, akkor küldi a fiúkat. S hidd el, nagyon nem szeretnéd, ha ők jönnének értünk.-huu..elis felejtettem, hogy itt a házban mindenkinek tükéletes hallása van. Akkor mindern bizonnyal azt is hallották, mikror megkértem Ed-et, hogy maradjon velem...jaj Emmett ezt tuti nem fogja szó nélkül hagyni...jaj.
-Miért mi történne, ha feljönnének?-kérdeztem azért meg tőle.-mire ő ismét arcomra simította tenyerét, egy újab emlékét láthattam.
Ed szemszög:
Az első olyan napot muatttam meg neki, mikor iskolába mehettem. Az egésszel csak egy gond volt. Utáltam felkelni, s nem is nagyon tettem meg, így anyám többszöri figyelemezetés után megfenyegetet, hogy felkőldi Emmettet, ha azonnal nem kelek ki az ágyból. Persze én ügyet sem vetve rá tovább húztam a lóbört.
Pár másodpercel később azonban egy hideg zuhannyal részesültem. Emmett egy vödör vízzel ébresztett.
Leila kacagni kezdett az emlékemen, s közben hiába próbált megszólalni, csak levegőkapkodás jött össze neki.
-Szóval kinevetsz-húztam fel egyik szemöldököm, s csikizni kezdtem. Ő már vergődött a kezeim között, s próbált segítséget kérni. Már a könnye is kicsordult ettőla rengeteg nevetéstől.
-Kérlek....nem bírom..hagyd abba.-kapkodta a levegőt. De végülis megkegyelmeztem neki. Pedig akár órákig is hallgattam volna dallamos nevetésést.
-Rendben, most megúszod ennyivel, mert már Alice nagyon nem bír magával. Szóval menj öltözz fel, s majd lent találkozunk.-adtam egy csókot kedvesem arcára, majd gyorsan kimentem a szobájából.
Csupán öt percet vettem igénybe, hogy elkészüljek, így aztán már mehettem is le a családomhoz. A kanapén Em őlt kaján vigyorrala képén.
-Öcsi, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar felvilágosítást kellesz tartanom.-ingatta a fejét..nah mit mondtam, hogy nem fogja kibírni beszólás nélkül?
-Kösz Emmett, de semmi szükségem, rá.-azzal otthagytam. Örülök, hogy lelai nem volt még lent, de lemerem fogadni, Emmett neki is tartogat pár szaftos megjegyzést.
Leila:
Igyekesztem minél hamarabb elkészülni, hogy lemehessek a többiekhez, de mire sikerült kibogozni a hajamat, az eltartott egy pár percig. Aztán bementem a gardróbba, hogy felöltözhessek. De most csak egy egyszerű farmert és pólót vettem fel. Végül én is csatlakoztam a többiekhez.
Esme már a konyhában sefténkedett, de Bella is besegített neki. Azt hiszem, az a hely mindkettejüknek kedves. A fiúk egy meccset néztek a tv-ben, ami most nagyon lekötötte a figyelmüket, így nem iagzán törődtek érkezésemmel. Alice és Rosalie pedig pár divat magazint bújtak. Ami azt jelentette, hogy Alice hamarosan vásárolni akar majd menni.
-Csatlakozol hozzánk?-kérdezte Rose, aki először vett észre, majd a fiúk is felém fordultak. Emmett arcán látszott, hogy egy jó kis beszólásra készülődik, csaka megfelelő pillanatra vár.
-Köszönöm nem, most inkább kimennék Esme-hez és Bella-hoz.. Ohh és Em, szerintem inkább ne is gondolj semmire.-mosolyogtam rá, aki kicsit megszeppent attól, hogy tudtam mit szeretett volna. De az is csak egy pillanatig tartott, mert azán nevetve tette fel a kérdést.
-Tegnap este is ilyen határozott voltál..vagy mikor Eddy-vel vagy, akkor az ártatlan kislány szerepét játszod?-huu megörjít eza vámpír. Bárcsak kitekerhetném a nyakát. Vagy legalább kicsit megáztathatnám az erőmmel, de bezzeg ilyenkor az sincs..dühöngtem magamban.
-Nah csak nem sikerült felidegesítenem egy kicsit....tudod, hogy nem akajtam-kezdtett el áles hangon beszélni, viszont közben a szája széle megállíthatatlanul remegett az elfojtott nevetéstől. Én akkor sem adom meg neki az örömét. Kedvesen rámosolygogtam.
-Egy cseppet sem Emmett, de ha most megbocsátotok.-azzal megfordultam és kimentem a konyhába.
-Szia kincsem. nem vagy éhes?-kérdezte Esme kedvesen.-Gyorsan összeütök nektek valamit, őljetek le.-észre se vettem, hogy Ed bejött utánam, csak akkor, mikor már kezeinket összekulcslota maga mellett, és az asztalhoz kezdett húzni.
-Köszönjük Esme.-szóltam még gyorsan oda Esmenek. Mielőtt szerelmem arca teljesen bölti az elmém, s amíg képes vagyok más dolgokra is koncentrálni.
-Nagyon ügyesen kivágtad magad Em-nél.-miközben beszélt gyengéden simogatta a kézfejemet. De ismét nem telt el két nyugodt perc, mivel Alice beviharzott a szobába.
-Még ma itt lesznek. Láttam..azonnal el kell mennünk venni pár dolgot.-megfogta a kezem és már húzott is volna magával, de Ed megállította.
-Alice megnyugodnál egy kicsit?-szólt rá Ed, akinek koránt sem tetszett, hogy csak úgy el akar rángatni.
-Jaj ne csináld már, láttam, hogy eljön velem, akkor miért húzzam az időt.-mondta barátnőm.-És most egyébként sincs erre időm, mert Kate és a többiek egy óra múlva ideérnek. Szóval lennél szives nélkülözni Leila-t és Bella-t pár órára, amíg megveszünk pár szükséges dolgot?-toporzákolt Alice. Még addig itthon maardtunk, míg én gyorsan megreggeliztem, de utána már szaladtunk is Alice Porshejához, mint akinek az élete múlna minden elvesztegetett percen. Nem értettem mire ez a felhajtás, de ő tudja. Én szívesebben maradtam volna itthon Eddel, de úgyis rávett volna, hogy vele menjek. Mégis olyan rossz érzésem támadt...nagyon rossz előérzetem lett. Csak nem értettem miért...valami azt súgta, hogy a közeljövőben valami rossz fog történni.......
Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most raktam fel, de vmi mindig közbejön. Nem akarok magyarázkodni, de ez május 20.-ig nem igazán fog változni, mert addig folytatódnak a vizsgák. Az utolsó időpont a 20.-a matekból. Inkább nem igérem, hogy mikor hozoma frisst. Mihelyst lesz egy kis időm, felteszem. rem nem haragszotok nagyon.
És arra kérnélek titeket, hogy írjatok nekem megjegyzést. Mert az engem is jobban imponál az írásra. Így ha összejönne 15 komi, akor összeszedném magam és még a héten kapnátok egyet.
Pusz
Anita
Bágyadtan feküdtem kedvesem mellett. Olyan édes, miközben alszik, s közben csendesen szuszog. Az az aranyos mosoly, most is, ott bújkál a szájának egyik eldogott kis sarkában. S ez sokkal inkább kiszélesedik, mihelyst hozzáérek.. Ami igazán imponált nekem, s ha ez még lehetséges, boldogságom még inkább a magasba szállt. A csilllagok egyszer smind elérhetővé váltak. S én csak lebegekek......és lebegek a boldogságtól.
kedvesem hírtelen mocorogni kezdett mellettem, s édesen nyögdécselt...kimutatva ezzel nemtetszését, amiért felébredt.
-Jó reggelt álomszuszék! Szeretnél még aludni?-kérdeztem, miközben ő hosszann ásított és nagyokat pislogott.
-Szia! Nem, csak nagyon szépet álmodtam, mégpedig egy angyallal.-nézett mélyen a szemembe, az övéiben huncutság csillogott.
-Akkor már értem miért voltál csalódott ébredés közben.-álltam tovább tekintetét, hisz ha akarnék sem tudnék elszakadni tőle, főleg nem így, mikor ilyen mélyen az enyémekbe fúrja.
-Á-á. Csak egy pillanatig voltam az....hisz az angyalom most is itt fekszik mellettem.- mondta miközben karjait szorosan nyakam köré fonta.
-És mi van akkor, ha én maga vagyok az ördög?-inycselkedtem vele....de valahol a komolyság is bennem volt. De ő csak hevesen rázta a fejét.
-Kizárt dolog...biztos vagyok benne...nagyon jó megfigyelő vagyok.-mondta, s ülő helyzetbe tornázta magát.
-Ohh..szóval azt mondod, hogy nagyon is jól kiismertél már. Akkor mondanál egy olyan dolgot, amit rajtam kívül csak te tudsz?-kértem tőle, miközben én is felültem.
-Hmm..olyat, amit senki más nem tud? A mosolyod.-jelentette ki egyszerüen, amiből én egyáltalán nem értettem, hogy mire akar kijukadni, hisz semmi egyedi nincs azzal, ha valaki mosolyog.
-Nem értelek. Mire akarsz kilyukadni?-kérdeztem.
-Öt féle képpen mosolyogsz.-mondta.
-1. Mikor valakit tényleg kedvelsz.
2. Mikor udvariasságból teszed.
3. Mikor igazán viccesnek találsz valamit.
4. Mikor a családodról beszélsz. Nekem ez az egyik kedvencem-hihetetlen ez a lány.
-És mi lenne az ötödik?-kérdeztem, hisz ha jól vettem észre egy sorrendet állított fel magában ezekről a megnyílvánulásokról. Lehajtotta a fejét, s kicsit el is pirult, ahogy az utolsót próbáltam elmondani.
-Az 5. mikor nekem mosolyogsz.-mondta szerényen..és valahol igaza van, ezeket valóban meg lehet különböztetni nálam. De koránt sem gondoltam volna, hogy ennyire ismer. Hisz még alig tudunk valamit egymásról...s mégis mérhetetlenül szeretem. S ami a legcsodálatosabb, hogy ő viszonozza érzéseim.
Leila szemszög:
-Az 5. mikor nekem mosolyogsz.-számomra ez jelentette a legtöbbet, hisz ilyenkor minden érzése utat tör felém. Nagyon..nagyon szeretem, sőt amit iránta érzek, azt már nem is lehet egy szóval beskatulyázni..hisz ez mindennél több..még az életemnél is. Ed-en látszott, hogy elgondolkozott a halottakon, és hogy igazam van.
-Hihetetlen vagy..mondta és megkaptam a mai első csókomat. De örömömnek egy sipitozó hang hamar véget vetett...ugyanis Alice fel-alá kezdett rohangálni a házban és közben kiabált.
-Vendégek jönnek...A Denali klán látogatóba jön.-sipítozta önfeledten.
-Remek, de kik is ők?-kérdeztem Ed-től.
-Ők a család barátai. Már nagyon régóta ismerjük egymást. Elezar, Carmen, Kate és Tanya..régebben volt még egy ötötdik tagja is a klánnak, Irina de őt sajnos megölte a Volturi.
-Ohh..szegények. És mikor érkeznek?-arra gondoltam, ha a Cullenék barátai, akkor biztos őkis vega vámpírok, így örülök a látogatásuknak. Bár arra is rá kellett ébrednem, hogy mennyire ne ismerem a világát. Mert arról, hogy kik azok a Volturik speciál fogalmam sincs.
-Fogalmam sincs...azt nem kiabálja.-hát persze Ed nem olvas a gondolatokban, mint az apja.
-Erről jut eszembe. Mikor ide kerültem a képeségedről beszéltél...de még soha nem mutattad meg nekem.
-És...?-Ed
-Nagyon szeretném látni.-néztem rá boci szemekkel, ami úgy néz ki, hogy hatásosnak bizonyult, mivel keze arcomra simult. Egy darabig csak mélyen nézett a szemembe, majd emlékek sorozata árasztotta el az elmém.
~Bellat pillantottam meg, miközben szaladtam..szaladtam, hisz ez nem is az én emlékem..ohh..már értem. Most akkor mindent Ed szemein keresztül látok, ő szaladt így az anyukája karjaiba, miközben Edward fogócskázott vele...gyremeki kacaja az egész rétet betöltötte.
De ez a kép hirtelen elsötétült, majd az egész Cullen családot láttam magam mellett. De nem csak ők, ha nem még vagy plusz 20 vámpír és 10 vérfarkas állt itt. Velük szemben pedig rengeteg csuklyás alak állt. A feszültség szikrázott közöttük. S amiért ez a rengeteg vámpír jött, az nem más volt, mint Ed. Három tag, valahogy kiemelkedett a többi közül..ők irányították a többieket. Mindegyik arra várt, hogy parancsot kapjon a támadásra. De Carlisle és Edward higadtan kezelték a dolgokat, s rávették őket, hoyg előbb hallgasság meg őket. A védelmüket pedig Bella biztosította pajzsával.
Majd egy újabb emlékben márcsak az üdvrivalgások, boldog ölelések látszottak......végül aztán képeket mutatott további életéről, mikor Londonba költöztek, majd valamerre északon lehettek.
Újabb emlék következett, de ez már számomra is ismerős volt. Mivel ez az az este volt, mikor a földre érkeztem...csakhát most kivülröl láttam magam...végül megszünt minden, és már a saját emlékeim, gondolataim töltötték be az elmém.
-Huu...ez...igazán különleges volt, olyan jó volt látni mindezt, érezni, amit éreztél...hihetetlen.-bár szívesen néztem volna még egy kicsit.
-Örülök, hogy tetszett. Tudod, ez egy eléggé összetett képesség. Mivel azt mutatja, amit én szeretnék...hiába akarsz közben a gondolataimban olvasni, ha én azt elzárom, akkor nem férsz hozzá,. De ugyanakkor nagyon hasznos, mikro valamit mesélni szeretnél...csak egyszerűen lejátszom neki, mint egy filmet.
-Érdekes...ohh, egyébként kik voltak, azok a csuklyás alakok?
-Ők maguk a Volturi...őka vámpírik közt az uralkodó család. Az ő törvényeik szerint kell élnünk.-mondta Ed.
-Törvények....nem is gondoltam volna, hogy nektek törvényeitek is vannak.-csodálkoztam rá a hallottakra.
-Ohh..pedig igen. De csak egy van, ami valóban lényeges. Titokban kell tartanunk a létezésünket.
-Igen, ez egy ésszerü törvény. De Bella tudott a vámpírokról nem?-kérdeztem, hisz akkor hogy lehet, hogy nem büntették meg őket?-gondolkoztam magamban.
-Igen, ismerte a titkot, emiatt összetűzésbe is kerültek velük. De Aro, az egyik vezető látott valamit Bella-ban. S azzala feltétellel elengedte őket, ha anyám is vámpírrá vállik.
-Érthető..de akkor miért látogattak meg titeket akkor, hisz ha jól láttam Bella akkor már vámpír volt.
-Ez igaz. Nem is miatta jöttek, hanem miattam. Azért, mert féltek tőlem. nem tudták milyen veszedelmes leszek, s hogy képes leszek e titokban tartani a nagy titkot. Minden bizonytalan volt, hisz előttem nem igazán lehetett hallani, mégcsak hasonló lényről sem.-kalandozott el ismét az emlékek hatására.-De aztán kiderült, hoyg enm vagyok egyedül és még rajtam kivül több hibrid lény is él ezen a földön, akik már több mint 100 évesek és mégsem fedezte fel őket. Így a Volturi kénytelen volt minket elengedni. De persze anya miatt sem tudtak megtámadni minket..tudták, hogy súlyos vereségek érnék őket is ha ránktámadnak, ezért inkább nem kockáztattak és visszavonultak Volterrába.
-Sajnálom. De arra is rájöttem, hogy még nagyon sok mindent kell még elmesélned nekem. Mindent tudni szeretnék.
-Ez az érzés kölcsönös, de talán majd máskor, mert már Alice azzal fenyegetőzik, hogy ha nem megyünk le azonnal, akkor küldi a fiúkat. S hidd el, nagyon nem szeretnéd, ha ők jönnének értünk.-huu..elis felejtettem, hogy itt a házban mindenkinek tükéletes hallása van. Akkor mindern bizonnyal azt is hallották, mikror megkértem Ed-et, hogy maradjon velem...jaj Emmett ezt tuti nem fogja szó nélkül hagyni...jaj.
-Miért mi történne, ha feljönnének?-kérdeztem azért meg tőle.-mire ő ismét arcomra simította tenyerét, egy újab emlékét láthattam.
Ed szemszög:
Az első olyan napot muatttam meg neki, mikor iskolába mehettem. Az egésszel csak egy gond volt. Utáltam felkelni, s nem is nagyon tettem meg, így anyám többszöri figyelemezetés után megfenyegetet, hogy felkőldi Emmettet, ha azonnal nem kelek ki az ágyból. Persze én ügyet sem vetve rá tovább húztam a lóbört.
Pár másodpercel később azonban egy hideg zuhannyal részesültem. Emmett egy vödör vízzel ébresztett.
Leila kacagni kezdett az emlékemen, s közben hiába próbált megszólalni, csak levegőkapkodás jött össze neki.
-Szóval kinevetsz-húztam fel egyik szemöldököm, s csikizni kezdtem. Ő már vergődött a kezeim között, s próbált segítséget kérni. Már a könnye is kicsordult ettőla rengeteg nevetéstől.
-Kérlek....nem bírom..hagyd abba.-kapkodta a levegőt. De végülis megkegyelmeztem neki. Pedig akár órákig is hallgattam volna dallamos nevetésést.
-Rendben, most megúszod ennyivel, mert már Alice nagyon nem bír magával. Szóval menj öltözz fel, s majd lent találkozunk.-adtam egy csókot kedvesem arcára, majd gyorsan kimentem a szobájából.
Csupán öt percet vettem igénybe, hogy elkészüljek, így aztán már mehettem is le a családomhoz. A kanapén Em őlt kaján vigyorrala képén.
-Öcsi, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar felvilágosítást kellesz tartanom.-ingatta a fejét..nah mit mondtam, hogy nem fogja kibírni beszólás nélkül?
-Kösz Emmett, de semmi szükségem, rá.-azzal otthagytam. Örülök, hogy lelai nem volt még lent, de lemerem fogadni, Emmett neki is tartogat pár szaftos megjegyzést.
Leila:
Igyekesztem minél hamarabb elkészülni, hogy lemehessek a többiekhez, de mire sikerült kibogozni a hajamat, az eltartott egy pár percig. Aztán bementem a gardróbba, hogy felöltözhessek. De most csak egy egyszerű farmert és pólót vettem fel. Végül én is csatlakoztam a többiekhez.
Esme már a konyhában sefténkedett, de Bella is besegített neki. Azt hiszem, az a hely mindkettejüknek kedves. A fiúk egy meccset néztek a tv-ben, ami most nagyon lekötötte a figyelmüket, így nem iagzán törődtek érkezésemmel. Alice és Rosalie pedig pár divat magazint bújtak. Ami azt jelentette, hogy Alice hamarosan vásárolni akar majd menni.
-Csatlakozol hozzánk?-kérdezte Rose, aki először vett észre, majd a fiúk is felém fordultak. Emmett arcán látszott, hogy egy jó kis beszólásra készülődik, csaka megfelelő pillanatra vár.
-Köszönöm nem, most inkább kimennék Esme-hez és Bella-hoz.. Ohh és Em, szerintem inkább ne is gondolj semmire.-mosolyogtam rá, aki kicsit megszeppent attól, hogy tudtam mit szeretett volna. De az is csak egy pillanatig tartott, mert azán nevetve tette fel a kérdést.
-Tegnap este is ilyen határozott voltál..vagy mikor Eddy-vel vagy, akkor az ártatlan kislány szerepét játszod?-huu megörjít eza vámpír. Bárcsak kitekerhetném a nyakát. Vagy legalább kicsit megáztathatnám az erőmmel, de bezzeg ilyenkor az sincs..dühöngtem magamban.
-Nah csak nem sikerült felidegesítenem egy kicsit....tudod, hogy nem akajtam-kezdtett el áles hangon beszélni, viszont közben a szája széle megállíthatatlanul remegett az elfojtott nevetéstől. Én akkor sem adom meg neki az örömét. Kedvesen rámosolygogtam.
-Egy cseppet sem Emmett, de ha most megbocsátotok.-azzal megfordultam és kimentem a konyhába.
-Szia kincsem. nem vagy éhes?-kérdezte Esme kedvesen.-Gyorsan összeütök nektek valamit, őljetek le.-észre se vettem, hogy Ed bejött utánam, csak akkor, mikor már kezeinket összekulcslota maga mellett, és az asztalhoz kezdett húzni.
-Köszönjük Esme.-szóltam még gyorsan oda Esmenek. Mielőtt szerelmem arca teljesen bölti az elmém, s amíg képes vagyok más dolgokra is koncentrálni.
-Nagyon ügyesen kivágtad magad Em-nél.-miközben beszélt gyengéden simogatta a kézfejemet. De ismét nem telt el két nyugodt perc, mivel Alice beviharzott a szobába.
-Még ma itt lesznek. Láttam..azonnal el kell mennünk venni pár dolgot.-megfogta a kezem és már húzott is volna magával, de Ed megállította.
-Alice megnyugodnál egy kicsit?-szólt rá Ed, akinek koránt sem tetszett, hogy csak úgy el akar rángatni.
-Jaj ne csináld már, láttam, hogy eljön velem, akkor miért húzzam az időt.-mondta barátnőm.-És most egyébként sincs erre időm, mert Kate és a többiek egy óra múlva ideérnek. Szóval lennél szives nélkülözni Leila-t és Bella-t pár órára, amíg megveszünk pár szükséges dolgot?-toporzákolt Alice. Még addig itthon maardtunk, míg én gyorsan megreggeliztem, de utána már szaladtunk is Alice Porshejához, mint akinek az élete múlna minden elvesztegetett percen. Nem értettem mire ez a felhajtás, de ő tudja. Én szívesebben maradtam volna itthon Eddel, de úgyis rávett volna, hogy vele menjek. Mégis olyan rossz érzésem támadt...nagyon rossz előérzetem lett. Csak nem értettem miért...valami azt súgta, hogy a közeljövőben valami rossz fog történni.......
Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most raktam fel, de vmi mindig közbejön. Nem akarok magyarázkodni, de ez május 20.-ig nem igazán fog változni, mert addig folytatódnak a vizsgák. Az utolsó időpont a 20.-a matekból. Inkább nem igérem, hogy mikor hozoma frisst. Mihelyst lesz egy kis időm, felteszem. rem nem haragszotok nagyon.
És arra kérnélek titeket, hogy írjatok nekem megjegyzést. Mert az engem is jobban imponál az írásra. Így ha összejönne 15 komi, akor összeszedném magam és még a héten kapnátok egyet.
Pusz
Anita
2010. április 12., hétfő
Mikor minden összejön...
Sziasztok!
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig eltüntem, de életem egyik legrosszabb két hetén vagyok túl. Már azt hittem, hogy nem is leszek képes írni, legalábbis nem számítotam rá, hogy ilyen hamar elmúlik nálam ez a válság...jelentem ma délután ismét sikerült tollat ragadnom, azaz az ihlet visszatért köreimbe, s nem csupán két szót bírtam leírni egymás után. De azért még így sem olyan könnyű...nem szeretnék csalódást okozni nektek.
Köszönöm mind a 33 rendszeres olvasómnak, s a névteleneknek is, hogy támogatnak. Nagyon szeretlek titeket.
Nah de most gondolom mindenkit az érdekel, hogy mikor hozom a frisst? Még ma, megpróbálok, nagyon nagyon sokat írni, s holnap is a suliban..aztán mikor hazaértem (ami sajnos 5 után van) begépelem.
Továbbá történtek még egy s más dolgok ebbena rövid intervallumban. Az egyik nagyon kedves ismrősömet korházba kellett vinni, mivel a pocakjában lévő kisbabával, valami gond adódott..igy minden második napon a korházba mentem barátnőmmel...de mostmár szerencsére itthon vannak.
Másrészt pedig ma volt az angol kisérettségim...ami nem kis felkészülést igényelt (már a könyökömön jöttek ki a tételek), de hálistennek sikerült.
És itt még nincs vége az eseményeknek, de már nem fárasztalak benneteket a gondjaimmal....
De amint láttam itt is történtek dolgok..ami hogy is mondjam? Eléggé megbotránkoztatott mindenkit..engem is. Felsem tudtam fogni, hogy lehet vki ennyire gerinctelen..mocsok..kígyó, mint ez a Tami/Ivi, vagy ki a franc.
Mélységesen megvetem azért, amit Ivi-vel és Alice-vel tett..s remélem tudják, hogy mi mind mögöttük állunk, és nagyon szeretjük őket...:) Szóval fel a fejjel...egy ilyen kis ribanc nem ér annyit:)
Végezetül akkor holnap friss..és Iwi nagyon szépen köszönöm a díjat...holnap azt is kiteszem:)
Puszika
Anita
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig eltüntem, de életem egyik legrosszabb két hetén vagyok túl. Már azt hittem, hogy nem is leszek képes írni, legalábbis nem számítotam rá, hogy ilyen hamar elmúlik nálam ez a válság...jelentem ma délután ismét sikerült tollat ragadnom, azaz az ihlet visszatért köreimbe, s nem csupán két szót bírtam leírni egymás után. De azért még így sem olyan könnyű...nem szeretnék csalódást okozni nektek.
Köszönöm mind a 33 rendszeres olvasómnak, s a névteleneknek is, hogy támogatnak. Nagyon szeretlek titeket.
Nah de most gondolom mindenkit az érdekel, hogy mikor hozom a frisst? Még ma, megpróbálok, nagyon nagyon sokat írni, s holnap is a suliban..aztán mikor hazaértem (ami sajnos 5 után van) begépelem.
Továbbá történtek még egy s más dolgok ebbena rövid intervallumban. Az egyik nagyon kedves ismrősömet korházba kellett vinni, mivel a pocakjában lévő kisbabával, valami gond adódott..igy minden második napon a korházba mentem barátnőmmel...de mostmár szerencsére itthon vannak.
Másrészt pedig ma volt az angol kisérettségim...ami nem kis felkészülést igényelt (már a könyökömön jöttek ki a tételek), de hálistennek sikerült.
És itt még nincs vége az eseményeknek, de már nem fárasztalak benneteket a gondjaimmal....
De amint láttam itt is történtek dolgok..ami hogy is mondjam? Eléggé megbotránkoztatott mindenkit..engem is. Felsem tudtam fogni, hogy lehet vki ennyire gerinctelen..mocsok..kígyó, mint ez a Tami/Ivi, vagy ki a franc.
Mélységesen megvetem azért, amit Ivi-vel és Alice-vel tett..s remélem tudják, hogy mi mind mögöttük állunk, és nagyon szeretjük őket...:) Szóval fel a fejjel...egy ilyen kis ribanc nem ér annyit:)
Végezetül akkor holnap friss..és Iwi nagyon szépen köszönöm a díjat...holnap azt is kiteszem:)
Puszika
Anita
2010. március 28., vasárnap
18. fejezet
Leila szemszög:
Igazán jól estek Bella szavai. Az ölelése most egy kicsit más volt, de nem igazán éreztem még ilyet. Talán azért, mert az én anyám sosem ölelt meg így. Már nem is emlékszem rá. Csupán három éves voltam, mikor apám száműzte. De még mindig emlékszem arra az estére. Szörnyű volt..ahogy távolodott, ordibált, hogy egyszer majd viszatér, s mindenkit megöl..nagyon féltem tőle. Ő sosem volt egy igazi anyuka..nekem sosem volt anyukám, mert amindnekibe én is beletartoztam..ezt nagyon jól tudtam.
-Min gondolkozol kedvesem?-öleltek át karjai, majd adott egy puszit az arcomra.
-Csak az anyukámon.-sütöttem le a szemem, nem akartam, hogy lássák mennyire fáj nekem.
-Szeretnél mesélni róla?-kérdezte meg Rosalie.
-Nem is tudom.Talán.
-Nyugodtan mond csak el, neked is jobb lesz, ha kiöntheted a szíved.-simogatta meg Bella a hátam. Én pedig rámosolyogtam köszönöm képpen.
-Akkor talán üljünk le. Hosszú lesz.-mind a nagyasztalhoz mentünk. Én Ed mellett foglaltam helyet, aki összekulcsolt ujjainkat nézegette. Engem is jól eső érzés töltött el, mikor ránéztem. De most nem szabadott elkalandoznom. Nekem most a múltat kell felidéznem.
-Kezdj csak bele.-suttogta fülembe szerelmem. Amire én bólintottam, majd belekezdtem letem legfájdalmasabb történetébe.
-Tudjátok, apukám nem mindig volt ilyen keserű. Valaha ő is hitt a szerelemben, sőt az jelentette számára az életet. Mindenki boldog volt és elégedett. Mára ebből semmi nem maradt.
18 évvel ezelőtt az apám találkozott egy gyönyörű nővel. Elmondása szerint a világ leggyönyörűbb teremtése volt. Én csak a szemeit örököltem tőle.-tettem még hozzá.-Ében fekete haja mindig tökéletes volt, arcán pedig örökké kedves mosoly játszott. Aki csak meglátta úgy érezte, hogy egy angyallal találkozott..pedig ő nem volt más, csak egyszerű halandó, Lisa.
-És hogyan jutott el hozzátok?-kérdezte kíváncsian Carlisle. Egyszer én is szívesen megnézném azt a helyet.-mélázott el.
-Tudod ehez királyi engedélyre van szükség. De én is örülnék, ha egyszer megmutathatnám nektek az otthonomat. Nade most inkább folytassuk.-ahogy körülnéztem mindenkin kíváncsi tekintetet láttam, de a java még csak most jön, és én nem hiszem, hogy tetszeni fog.
-Eleinte az apám járt ide hozzá. Majd egyre jobban kezdett belehabarodni,s megbízni benne. Végül beavatta a titokba. Mindenki örült a királynőnek, teljesen megbabonázott mindenkit, s mindeközben ördögi terveket szövögetet.-több szempárt láttam kikerekedni, azt hiszem nem erre számítottak.
-Igen, jólsejtitek. Az anyám puszta érdekből ment az apámhoz, s szült meg engem. Soha nem szeretett egyikünket sem..egy álarcot viselt a nap 24 órájában.
-Tessék?-hitetlenkedett Rose.-Hogy képes egy nő nem szeretni a saját gyerekét? Ezt nem bírom elképzelni.-rázta a fejét.
-Én sem hittem volna soha...egészen addig a bizonyos estéig. Apa szeméről lehullt a fátyol,s többé nem volt egy irányítható bábú. Mindent tisztán látott, heves csatározásba kezdett anyámmal. Ekkor én még csak három éves voltam. Csak annyit értettem meg, hogy a szüleim haragszanak egymásra. De itt sokkal ,többről volt szó, mint egyszerű házastársi vitáról. Az anyukám többé nem egy angyal volt. Ő maga lett a sötétség. Eladta a lelkét a hatalomért. A családját is képes lett volna megölni az erőért.-nem bírtam, könnyeim akaratlanul is folyni kezdtek. De most nem akartam abbahagyni, szerettem volna kiönteni az érzéseim. S most volt valaki, aki szívesen meghallgatott.
-A csatában apám győzött, az ítélet száműzetés lett. Állítólag anyám, most is a sötétségben van, s terveket szövöget ellenünk. Az utolsó emlékem róla, ahiogy a testőrök rángatják kifelé, s ahogy ezt kiabálja.: "Egyszer még visszajövök, s akkor mind meghaltok. Kik most a kastélyban tartózkodtok, kínok közt fogtok könyörögni nekem az életért"-A mindenkibe én is beletartoztam.-mondtam lesújtóan.
-Hihetetlen...-mondta Carlisle. -Nagyon sajnáljuk.
-Már túl tettem magam rajta. Eleinte nehéz volt..nagyon.-miközben beszéltem végig Ed kezét szorongattam, hogy erőt merítsek belőle.-Mostmár értitek, hogy apám miért fosztott meg az erőmtől? Csupán azért, mert fél, hogy a múlt megismétlődik..engem félt.
-Pesze kicsim, megértjük. És köszönjük, hogy elmesélted nekünk.-Esme.
-Nincs mit. De azt hiszem, hogy mostmár elmennék lefeküdni.-majd Ed-del együtt feláltam.
-Majd én felkisérlek.-mosolygott rám Ed, mire én csak bólintottam. Hosszú és tartalmas egy nap volt. Ed megállt a szobám ajtaja előtt, s arra várt, hogy búcsút vegyek tőle. De én most nem akartam egyedül maradni.
-Nem maradnál velem egy kicsit, csak míg elnem alszom. Tudod, ma este nem szeretnék egyedül lenni. Érezni zeretném, hogy ott vagy velem.-miközben ezt mondtam neki lahajtottam a fejem, s fülig pirultam zavaromban. Hisz még csak most jöttünk össze, én máris ezt kérem tőle. Ő megfogta az állam, lassan felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Leila, örömmel.-szemei szinte csillogtak, s én teljesen elvesztem bennük.
-Közönöm.-próbáltam viszonozni tekintetét, bár szerintem nekem koránt sem sikerült olyan elbűvölőre. Ed mégis szinte beleolvadt tekintetembe.
-Akkor talán menj és fürödj le. Igérem mire végzel én is itt leszek.
-Rendben.-egy gyors csókot nyomott még ajkaimra, majd eltünt. Ajkaim még hosszú percekig bizseregtek csókjától. Szívem pedig őrült táncba kezdett. Hihetetlen ez az egész..egy megvalósult álom. Próbáltam sietni, hogy minél hamarabb elkszüljek, s hogy szerelmem karjaiba simulhassak. De hiába igyekeztem, ő sokkal gyorsabb volt nálam, s már az ágyamon ülve várt rám. Ugyan abban a pillanatban mértük végig a másikat. Nekem még a lélegzetem is elált tőle. Persze mindig kifogástalanul nézett ki..de most. Vizes haja csapzottan merdezett szanaszét..polója tökéletesen simult testére, s izmai is rendesen kirajzolódtak. Csak többszöri próbálkozás után sikerült levennem szemeim a felsőtestéről.
-Igazán csinos vagy.-szólalt meg egy hatalmas mosoly kíséretében.
-Te is.-vágtam rá, de abban a pillanatban zavarba is jöttem, hirtelen jött szavaimtól. Zavartságomra Ed csak kuncogni kezdett.-Mármint úgy értettem, hogy jól nézel ki.-vágtam hozzá egy kispárnát. Rosszötlet volt. Számolnom kellett volna a következményekkel. Ed másodpercek töredéke alatt felkapott, s a hátára dobott.
-Szerintem jobban tessed, ha kapazkodsz, nehogy lerepülj.-mondta kuncogva.
-Mi? Tessék? Ed tegyél le, hallod? Tegyél már le!!!-de ő megsem hallva könyörgésem, az ablakot nyitotta.
-Egy..kettő..és ugrás.-majd csak annyit éreztem, hogy repülünk. A menet szél nem volt kellemes, de olyan erős sem, mivel Ed forró teste kellően melegített. Majd mikor földet értünk szaladni kezdett, de ekkor már szerencsémre a karjaiban vitt, s könnyebben tudtam kapaszkodni. De azt ne várja meg, mit kap tőlem, ha megálltunk. De ő csak futot, és futott...
-Lennél szives megállni? Azt hiszen már kellő büntetést kaptam azért az egy párnáért.-gúnyolódtam.
-Ohh..a büntetés csak az ugrás volt. De most szeretnélek egy különleges helyre elvinni. Ezt a helyet azután találtam, miután találkoztunk. Rengeteg időt töltöttem itt.-és már a lábamon is álltam. Még szerencse, hogy legalább papucs volt rajtam.
-Egyébként nem gondolod, hogy kicsit késő van eféle túrázásokhoz?-néztem rá morcosan, hisz mégiscsak pizsiben voltunk.
-Leila lennél szives kicsit körbenézni, mielőtt az időpont miatt leszeded a fejem?-s bevetette azt a tekintetét, mitől csontjaim úgy viselkednek, mint a kocsonya.
-Ha már itt vagyunk, akkor lássuk.-a látvány ami előttem, szinte lefegyverezett. Valami káprázatos volt. Egy szép domboldalon áltunk, ahonann a vároi fnyeket lehetett látni. sőt még az óriás kerék is látszódott. De nem emiatt volt gyönyörű, hanem a virágok miatt. Tudom hihetetlenül hangzik, de ezek a virágok gyönyörűen pompáztak a holdfényben. Lila szirmaik tökéletesen illettek a csillagok fényéhez.
-Tudod ez a hely rádemlékeztet. Mert annyira egyedi, s gyönyörű akárcsak te-bár én nem hittem szavaiban, ő mégis teljesen komolyan mondta, láttam a szemében.
-Nem igazán értelek, de köszönöm.
-Gyere inkább üljünk le.-eddig észre se vettem, hogy egy pad áll mögöttünk. Kényelmesen befészkeltem magam az ölébe. Egy cseppet sem fáztam, sőt nagyon is jól éreztem magam.
-Szeretlek!-mondtam még neki, majd fejemet a mellkasának hajtva valószínüleg elaludtam.
Sziasztok!
Remélem elnyerte tetszéseteket, s írtok nekem komikat, ugye?
Nagyon szeretlek titeket!
pusz
Anita
A kövi kedden, vagy szerdán várható=)
Igazán jól estek Bella szavai. Az ölelése most egy kicsit más volt, de nem igazán éreztem még ilyet. Talán azért, mert az én anyám sosem ölelt meg így. Már nem is emlékszem rá. Csupán három éves voltam, mikor apám száműzte. De még mindig emlékszem arra az estére. Szörnyű volt..ahogy távolodott, ordibált, hogy egyszer majd viszatér, s mindenkit megöl..nagyon féltem tőle. Ő sosem volt egy igazi anyuka..nekem sosem volt anyukám, mert amindnekibe én is beletartoztam..ezt nagyon jól tudtam.
-Min gondolkozol kedvesem?-öleltek át karjai, majd adott egy puszit az arcomra.
-Csak az anyukámon.-sütöttem le a szemem, nem akartam, hogy lássák mennyire fáj nekem.
-Szeretnél mesélni róla?-kérdezte meg Rosalie.
-Nem is tudom.Talán.
-Nyugodtan mond csak el, neked is jobb lesz, ha kiöntheted a szíved.-simogatta meg Bella a hátam. Én pedig rámosolyogtam köszönöm képpen.
-Akkor talán üljünk le. Hosszú lesz.-mind a nagyasztalhoz mentünk. Én Ed mellett foglaltam helyet, aki összekulcsolt ujjainkat nézegette. Engem is jól eső érzés töltött el, mikor ránéztem. De most nem szabadott elkalandoznom. Nekem most a múltat kell felidéznem.
-Kezdj csak bele.-suttogta fülembe szerelmem. Amire én bólintottam, majd belekezdtem letem legfájdalmasabb történetébe.
-Tudjátok, apukám nem mindig volt ilyen keserű. Valaha ő is hitt a szerelemben, sőt az jelentette számára az életet. Mindenki boldog volt és elégedett. Mára ebből semmi nem maradt.
18 évvel ezelőtt az apám találkozott egy gyönyörű nővel. Elmondása szerint a világ leggyönyörűbb teremtése volt. Én csak a szemeit örököltem tőle.-tettem még hozzá.-Ében fekete haja mindig tökéletes volt, arcán pedig örökké kedves mosoly játszott. Aki csak meglátta úgy érezte, hogy egy angyallal találkozott..pedig ő nem volt más, csak egyszerű halandó, Lisa.
-És hogyan jutott el hozzátok?-kérdezte kíváncsian Carlisle. Egyszer én is szívesen megnézném azt a helyet.-mélázott el.
-Tudod ehez királyi engedélyre van szükség. De én is örülnék, ha egyszer megmutathatnám nektek az otthonomat. Nade most inkább folytassuk.-ahogy körülnéztem mindenkin kíváncsi tekintetet láttam, de a java még csak most jön, és én nem hiszem, hogy tetszeni fog.
-Eleinte az apám járt ide hozzá. Majd egyre jobban kezdett belehabarodni,s megbízni benne. Végül beavatta a titokba. Mindenki örült a királynőnek, teljesen megbabonázott mindenkit, s mindeközben ördögi terveket szövögetet.-több szempárt láttam kikerekedni, azt hiszem nem erre számítottak.
-Igen, jólsejtitek. Az anyám puszta érdekből ment az apámhoz, s szült meg engem. Soha nem szeretett egyikünket sem..egy álarcot viselt a nap 24 órájában.
-Tessék?-hitetlenkedett Rose.-Hogy képes egy nő nem szeretni a saját gyerekét? Ezt nem bírom elképzelni.-rázta a fejét.
-Én sem hittem volna soha...egészen addig a bizonyos estéig. Apa szeméről lehullt a fátyol,s többé nem volt egy irányítható bábú. Mindent tisztán látott, heves csatározásba kezdett anyámmal. Ekkor én még csak három éves voltam. Csak annyit értettem meg, hogy a szüleim haragszanak egymásra. De itt sokkal ,többről volt szó, mint egyszerű házastársi vitáról. Az anyukám többé nem egy angyal volt. Ő maga lett a sötétség. Eladta a lelkét a hatalomért. A családját is képes lett volna megölni az erőért.-nem bírtam, könnyeim akaratlanul is folyni kezdtek. De most nem akartam abbahagyni, szerettem volna kiönteni az érzéseim. S most volt valaki, aki szívesen meghallgatott.
-A csatában apám győzött, az ítélet száműzetés lett. Állítólag anyám, most is a sötétségben van, s terveket szövöget ellenünk. Az utolsó emlékem róla, ahiogy a testőrök rángatják kifelé, s ahogy ezt kiabálja.: "Egyszer még visszajövök, s akkor mind meghaltok. Kik most a kastélyban tartózkodtok, kínok közt fogtok könyörögni nekem az életért"-A mindenkibe én is beletartoztam.-mondtam lesújtóan.
-Hihetetlen...-mondta Carlisle. -Nagyon sajnáljuk.
-Már túl tettem magam rajta. Eleinte nehéz volt..nagyon.-miközben beszéltem végig Ed kezét szorongattam, hogy erőt merítsek belőle.-Mostmár értitek, hogy apám miért fosztott meg az erőmtől? Csupán azért, mert fél, hogy a múlt megismétlődik..engem félt.
-Pesze kicsim, megértjük. És köszönjük, hogy elmesélted nekünk.-Esme.
-Nincs mit. De azt hiszem, hogy mostmár elmennék lefeküdni.-majd Ed-del együtt feláltam.
-Majd én felkisérlek.-mosolygott rám Ed, mire én csak bólintottam. Hosszú és tartalmas egy nap volt. Ed megállt a szobám ajtaja előtt, s arra várt, hogy búcsút vegyek tőle. De én most nem akartam egyedül maradni.
-Nem maradnál velem egy kicsit, csak míg elnem alszom. Tudod, ma este nem szeretnék egyedül lenni. Érezni zeretném, hogy ott vagy velem.-miközben ezt mondtam neki lahajtottam a fejem, s fülig pirultam zavaromban. Hisz még csak most jöttünk össze, én máris ezt kérem tőle. Ő megfogta az állam, lassan felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Leila, örömmel.-szemei szinte csillogtak, s én teljesen elvesztem bennük.
-Közönöm.-próbáltam viszonozni tekintetét, bár szerintem nekem koránt sem sikerült olyan elbűvölőre. Ed mégis szinte beleolvadt tekintetembe.
-Akkor talán menj és fürödj le. Igérem mire végzel én is itt leszek.
-Rendben.-egy gyors csókot nyomott még ajkaimra, majd eltünt. Ajkaim még hosszú percekig bizseregtek csókjától. Szívem pedig őrült táncba kezdett. Hihetetlen ez az egész..egy megvalósult álom. Próbáltam sietni, hogy minél hamarabb elkszüljek, s hogy szerelmem karjaiba simulhassak. De hiába igyekeztem, ő sokkal gyorsabb volt nálam, s már az ágyamon ülve várt rám. Ugyan abban a pillanatban mértük végig a másikat. Nekem még a lélegzetem is elált tőle. Persze mindig kifogástalanul nézett ki..de most. Vizes haja csapzottan merdezett szanaszét..polója tökéletesen simult testére, s izmai is rendesen kirajzolódtak. Csak többszöri próbálkozás után sikerült levennem szemeim a felsőtestéről.
-Igazán csinos vagy.-szólalt meg egy hatalmas mosoly kíséretében.
-Te is.-vágtam rá, de abban a pillanatban zavarba is jöttem, hirtelen jött szavaimtól. Zavartságomra Ed csak kuncogni kezdett.-Mármint úgy értettem, hogy jól nézel ki.-vágtam hozzá egy kispárnát. Rosszötlet volt. Számolnom kellett volna a következményekkel. Ed másodpercek töredéke alatt felkapott, s a hátára dobott.
-Szerintem jobban tessed, ha kapazkodsz, nehogy lerepülj.-mondta kuncogva.
-Mi? Tessék? Ed tegyél le, hallod? Tegyél már le!!!-de ő megsem hallva könyörgésem, az ablakot nyitotta.
-Egy..kettő..és ugrás.-majd csak annyit éreztem, hogy repülünk. A menet szél nem volt kellemes, de olyan erős sem, mivel Ed forró teste kellően melegített. Majd mikor földet értünk szaladni kezdett, de ekkor már szerencsémre a karjaiban vitt, s könnyebben tudtam kapaszkodni. De azt ne várja meg, mit kap tőlem, ha megálltunk. De ő csak futot, és futott...
-Lennél szives megállni? Azt hiszen már kellő büntetést kaptam azért az egy párnáért.-gúnyolódtam.
-Ohh..a büntetés csak az ugrás volt. De most szeretnélek egy különleges helyre elvinni. Ezt a helyet azután találtam, miután találkoztunk. Rengeteg időt töltöttem itt.-és már a lábamon is álltam. Még szerencse, hogy legalább papucs volt rajtam.
-Egyébként nem gondolod, hogy kicsit késő van eféle túrázásokhoz?-néztem rá morcosan, hisz mégiscsak pizsiben voltunk.
-Leila lennél szives kicsit körbenézni, mielőtt az időpont miatt leszeded a fejem?-s bevetette azt a tekintetét, mitől csontjaim úgy viselkednek, mint a kocsonya.
-Ha már itt vagyunk, akkor lássuk.-a látvány ami előttem, szinte lefegyverezett. Valami káprázatos volt. Egy szép domboldalon áltunk, ahonann a vároi fnyeket lehetett látni. sőt még az óriás kerék is látszódott. De nem emiatt volt gyönyörű, hanem a virágok miatt. Tudom hihetetlenül hangzik, de ezek a virágok gyönyörűen pompáztak a holdfényben. Lila szirmaik tökéletesen illettek a csillagok fényéhez.
-Tudod ez a hely rádemlékeztet. Mert annyira egyedi, s gyönyörű akárcsak te-bár én nem hittem szavaiban, ő mégis teljesen komolyan mondta, láttam a szemében.
-Nem igazán értelek, de köszönöm.
-Gyere inkább üljünk le.-eddig észre se vettem, hogy egy pad áll mögöttünk. Kényelmesen befészkeltem magam az ölébe. Egy cseppet sem fáztam, sőt nagyon is jól éreztem magam.
-Szeretlek!-mondtam még neki, majd fejemet a mellkasának hajtva valószínüleg elaludtam.
Sziasztok!
Remélem elnyerte tetszéseteket, s írtok nekem komikat, ugye?
Nagyon szeretlek titeket!
pusz
Anita
A kövi kedden, vagy szerdán várható=)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)