-Ed szemszöge:
Bágyadtan feküdtem kedvesem mellett. Olyan édes, miközben alszik, s közben csendesen szuszog. Az az aranyos mosoly, most is, ott bújkál a szájának egyik eldogott kis sarkában. S ez sokkal inkább kiszélesedik, mihelyst hozzáérek.. Ami igazán imponált nekem, s ha ez még lehetséges, boldogságom még inkább a magasba szállt. A csilllagok egyszer smind elérhetővé váltak. S én csak lebegekek......és lebegek a boldogságtól.
kedvesem hírtelen mocorogni kezdett mellettem, s édesen nyögdécselt...kimutatva ezzel nemtetszését, amiért felébredt.
-Jó reggelt álomszuszék! Szeretnél még aludni?-kérdeztem, miközben ő hosszann ásított és nagyokat pislogott.
-Szia! Nem, csak nagyon szépet álmodtam, mégpedig egy angyallal.-nézett mélyen a szemembe, az övéiben huncutság csillogott.
-Akkor már értem miért voltál csalódott ébredés közben.-álltam tovább tekintetét, hisz ha akarnék sem tudnék elszakadni tőle, főleg nem így, mikor ilyen mélyen az enyémekbe fúrja.
-Á-á. Csak egy pillanatig voltam az....hisz az angyalom most is itt fekszik mellettem.- mondta miközben karjait szorosan nyakam köré fonta.
-És mi van akkor, ha én maga vagyok az ördög?-inycselkedtem vele....de valahol a komolyság is bennem volt. De ő csak hevesen rázta a fejét.
-Kizárt dolog...biztos vagyok benne...nagyon jó megfigyelő vagyok.-mondta, s ülő helyzetbe tornázta magát.
-Ohh..szóval azt mondod, hogy nagyon is jól kiismertél már. Akkor mondanál egy olyan dolgot, amit rajtam kívül csak te tudsz?-kértem tőle, miközben én is felültem.
-Hmm..olyat, amit senki más nem tud? A mosolyod.-jelentette ki egyszerüen, amiből én egyáltalán nem értettem, hogy mire akar kijukadni, hisz semmi egyedi nincs azzal, ha valaki mosolyog.
-Nem értelek. Mire akarsz kilyukadni?-kérdeztem.
-Öt féle képpen mosolyogsz.-mondta.
-1. Mikor valakit tényleg kedvelsz.
2. Mikor udvariasságból teszed.
3. Mikor igazán viccesnek találsz valamit.
4. Mikor a családodról beszélsz. Nekem ez az egyik kedvencem-hihetetlen ez a lány.
-És mi lenne az ötödik?-kérdeztem, hisz ha jól vettem észre egy sorrendet állított fel magában ezekről a megnyílvánulásokról. Lehajtotta a fejét, s kicsit el is pirult, ahogy az utolsót próbáltam elmondani.
-Az 5. mikor nekem mosolyogsz.-mondta szerényen..és valahol igaza van, ezeket valóban meg lehet különböztetni nálam. De koránt sem gondoltam volna, hogy ennyire ismer. Hisz még alig tudunk valamit egymásról...s mégis mérhetetlenül szeretem. S ami a legcsodálatosabb, hogy ő viszonozza érzéseim.
Leila szemszög:
-Az 5. mikor nekem mosolyogsz.-számomra ez jelentette a legtöbbet, hisz ilyenkor minden érzése utat tör felém. Nagyon..nagyon szeretem, sőt amit iránta érzek, azt már nem is lehet egy szóval beskatulyázni..hisz ez mindennél több..még az életemnél is. Ed-en látszott, hogy elgondolkozott a halottakon, és hogy igazam van.
-Hihetetlen vagy..mondta és megkaptam a mai első csókomat. De örömömnek egy sipitozó hang hamar véget vetett...ugyanis Alice fel-alá kezdett rohangálni a házban és közben kiabált.
-Vendégek jönnek...A Denali klán látogatóba jön.-sipítozta önfeledten.
-Remek, de kik is ők?-kérdeztem Ed-től.
-Ők a család barátai. Már nagyon régóta ismerjük egymást. Elezar, Carmen, Kate és Tanya..régebben volt még egy ötötdik tagja is a klánnak, Irina de őt sajnos megölte a Volturi.
-Ohh..szegények. És mikor érkeznek?-arra gondoltam, ha a Cullenék barátai, akkor biztos őkis vega vámpírok, így örülök a látogatásuknak. Bár arra is rá kellett ébrednem, hogy mennyire ne ismerem a világát. Mert arról, hogy kik azok a Volturik speciál fogalmam sincs.
-Fogalmam sincs...azt nem kiabálja.-hát persze Ed nem olvas a gondolatokban, mint az apja.
-Erről jut eszembe. Mikor ide kerültem a képeségedről beszéltél...de még soha nem mutattad meg nekem.
-És...?-Ed
-Nagyon szeretném látni.-néztem rá boci szemekkel, ami úgy néz ki, hogy hatásosnak bizonyult, mivel keze arcomra simult. Egy darabig csak mélyen nézett a szemembe, majd emlékek sorozata árasztotta el az elmém.
~Bellat pillantottam meg, miközben szaladtam..szaladtam, hisz ez nem is az én emlékem..ohh..már értem. Most akkor mindent Ed szemein keresztül látok, ő szaladt így az anyukája karjaiba, miközben Edward fogócskázott vele...gyremeki kacaja az egész rétet betöltötte.
De ez a kép hirtelen elsötétült, majd az egész Cullen családot láttam magam mellett. De nem csak ők, ha nem még vagy plusz 20 vámpír és 10 vérfarkas állt itt. Velük szemben pedig rengeteg csuklyás alak állt. A feszültség szikrázott közöttük. S amiért ez a rengeteg vámpír jött, az nem más volt, mint Ed. Három tag, valahogy kiemelkedett a többi közül..ők irányították a többieket. Mindegyik arra várt, hogy parancsot kapjon a támadásra. De Carlisle és Edward higadtan kezelték a dolgokat, s rávették őket, hoyg előbb hallgasság meg őket. A védelmüket pedig Bella biztosította pajzsával.
Majd egy újabb emlékben márcsak az üdvrivalgások, boldog ölelések látszottak......végül aztán képeket mutatott további életéről, mikor Londonba költöztek, majd valamerre északon lehettek.
Újabb emlék következett, de ez már számomra is ismerős volt. Mivel ez az az este volt, mikor a földre érkeztem...csakhát most kivülröl láttam magam...végül megszünt minden, és már a saját emlékeim, gondolataim töltötték be az elmém.
-Huu...ez...igazán különleges volt, olyan jó volt látni mindezt, érezni, amit éreztél...hihetetlen.-bár szívesen néztem volna még egy kicsit.
-Örülök, hogy tetszett. Tudod, ez egy eléggé összetett képesség. Mivel azt mutatja, amit én szeretnék...hiába akarsz közben a gondolataimban olvasni, ha én azt elzárom, akkor nem férsz hozzá,. De ugyanakkor nagyon hasznos, mikro valamit mesélni szeretnél...csak egyszerűen lejátszom neki, mint egy filmet.
-Érdekes...ohh, egyébként kik voltak, azok a csuklyás alakok?
-Ők maguk a Volturi...őka vámpírik közt az uralkodó család. Az ő törvényeik szerint kell élnünk.-mondta Ed.
-Törvények....nem is gondoltam volna, hogy nektek törvényeitek is vannak.-csodálkoztam rá a hallottakra.
-Ohh..pedig igen. De csak egy van, ami valóban lényeges. Titokban kell tartanunk a létezésünket.
-Igen, ez egy ésszerü törvény. De Bella tudott a vámpírokról nem?-kérdeztem, hisz akkor hogy lehet, hogy nem büntették meg őket?-gondolkoztam magamban.
-Igen, ismerte a titkot, emiatt összetűzésbe is kerültek velük. De Aro, az egyik vezető látott valamit Bella-ban. S azzala feltétellel elengedte őket, ha anyám is vámpírrá vállik.
-Érthető..de akkor miért látogattak meg titeket akkor, hisz ha jól láttam Bella akkor már vámpír volt.
-Ez igaz. Nem is miatta jöttek, hanem miattam. Azért, mert féltek tőlem. nem tudták milyen veszedelmes leszek, s hogy képes leszek e titokban tartani a nagy titkot. Minden bizonytalan volt, hisz előttem nem igazán lehetett hallani, mégcsak hasonló lényről sem.-kalandozott el ismét az emlékek hatására.-De aztán kiderült, hoyg enm vagyok egyedül és még rajtam kivül több hibrid lény is él ezen a földön, akik már több mint 100 évesek és mégsem fedezte fel őket. Így a Volturi kénytelen volt minket elengedni. De persze anya miatt sem tudtak megtámadni minket..tudták, hogy súlyos vereségek érnék őket is ha ránktámadnak, ezért inkább nem kockáztattak és visszavonultak Volterrába.
-Sajnálom. De arra is rájöttem, hogy még nagyon sok mindent kell még elmesélned nekem. Mindent tudni szeretnék.
-Ez az érzés kölcsönös, de talán majd máskor, mert már Alice azzal fenyegetőzik, hogy ha nem megyünk le azonnal, akkor küldi a fiúkat. S hidd el, nagyon nem szeretnéd, ha ők jönnének értünk.-huu..elis felejtettem, hogy itt a házban mindenkinek tükéletes hallása van. Akkor mindern bizonnyal azt is hallották, mikror megkértem Ed-et, hogy maradjon velem...jaj Emmett ezt tuti nem fogja szó nélkül hagyni...jaj.
-Miért mi történne, ha feljönnének?-kérdeztem azért meg tőle.-mire ő ismét arcomra simította tenyerét, egy újab emlékét láthattam.
Ed szemszög:
Az első olyan napot muatttam meg neki, mikor iskolába mehettem. Az egésszel csak egy gond volt. Utáltam felkelni, s nem is nagyon tettem meg, így anyám többszöri figyelemezetés után megfenyegetet, hogy felkőldi Emmettet, ha azonnal nem kelek ki az ágyból. Persze én ügyet sem vetve rá tovább húztam a lóbört.
Pár másodpercel később azonban egy hideg zuhannyal részesültem. Emmett egy vödör vízzel ébresztett.
Leila kacagni kezdett az emlékemen, s közben hiába próbált megszólalni, csak levegőkapkodás jött össze neki.
-Szóval kinevetsz-húztam fel egyik szemöldököm, s csikizni kezdtem. Ő már vergődött a kezeim között, s próbált segítséget kérni. Már a könnye is kicsordult ettőla rengeteg nevetéstől.
-Kérlek....nem bírom..hagyd abba.-kapkodta a levegőt. De végülis megkegyelmeztem neki. Pedig akár órákig is hallgattam volna dallamos nevetésést.
-Rendben, most megúszod ennyivel, mert már Alice nagyon nem bír magával. Szóval menj öltözz fel, s majd lent találkozunk.-adtam egy csókot kedvesem arcára, majd gyorsan kimentem a szobájából.
Csupán öt percet vettem igénybe, hogy elkészüljek, így aztán már mehettem is le a családomhoz. A kanapén Em őlt kaján vigyorrala képén.
-Öcsi, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar felvilágosítást kellesz tartanom.-ingatta a fejét..nah mit mondtam, hogy nem fogja kibírni beszólás nélkül?
-Kösz Emmett, de semmi szükségem, rá.-azzal otthagytam. Örülök, hogy lelai nem volt még lent, de lemerem fogadni, Emmett neki is tartogat pár szaftos megjegyzést.
Leila:
Igyekesztem minél hamarabb elkészülni, hogy lemehessek a többiekhez, de mire sikerült kibogozni a hajamat, az eltartott egy pár percig. Aztán bementem a gardróbba, hogy felöltözhessek. De most csak egy egyszerű farmert és pólót vettem fel. Végül én is csatlakoztam a többiekhez.
Esme már a konyhában sefténkedett, de Bella is besegített neki. Azt hiszem, az a hely mindkettejüknek kedves. A fiúk egy meccset néztek a tv-ben, ami most nagyon lekötötte a figyelmüket, így nem iagzán törődtek érkezésemmel. Alice és Rosalie pedig pár divat magazint bújtak. Ami azt jelentette, hogy Alice hamarosan vásárolni akar majd menni.
-Csatlakozol hozzánk?-kérdezte Rose, aki először vett észre, majd a fiúk is felém fordultak. Emmett arcán látszott, hogy egy jó kis beszólásra készülődik, csaka megfelelő pillanatra vár.
-Köszönöm nem, most inkább kimennék Esme-hez és Bella-hoz.. Ohh és Em, szerintem inkább ne is gondolj semmire.-mosolyogtam rá, aki kicsit megszeppent attól, hogy tudtam mit szeretett volna. De az is csak egy pillanatig tartott, mert azán nevetve tette fel a kérdést.
-Tegnap este is ilyen határozott voltál..vagy mikor Eddy-vel vagy, akkor az ártatlan kislány szerepét játszod?-huu megörjít eza vámpír. Bárcsak kitekerhetném a nyakát. Vagy legalább kicsit megáztathatnám az erőmmel, de bezzeg ilyenkor az sincs..dühöngtem magamban.
-Nah csak nem sikerült felidegesítenem egy kicsit....tudod, hogy nem akajtam-kezdtett el áles hangon beszélni, viszont közben a szája széle megállíthatatlanul remegett az elfojtott nevetéstől. Én akkor sem adom meg neki az örömét. Kedvesen rámosolygogtam.
-Egy cseppet sem Emmett, de ha most megbocsátotok.-azzal megfordultam és kimentem a konyhába.
-Szia kincsem. nem vagy éhes?-kérdezte Esme kedvesen.-Gyorsan összeütök nektek valamit, őljetek le.-észre se vettem, hogy Ed bejött utánam, csak akkor, mikor már kezeinket összekulcslota maga mellett, és az asztalhoz kezdett húzni.
-Köszönjük Esme.-szóltam még gyorsan oda Esmenek. Mielőtt szerelmem arca teljesen bölti az elmém, s amíg képes vagyok más dolgokra is koncentrálni.
-Nagyon ügyesen kivágtad magad Em-nél.-miközben beszélt gyengéden simogatta a kézfejemet. De ismét nem telt el két nyugodt perc, mivel Alice beviharzott a szobába.
-Még ma itt lesznek. Láttam..azonnal el kell mennünk venni pár dolgot.-megfogta a kezem és már húzott is volna magával, de Ed megállította.
-Alice megnyugodnál egy kicsit?-szólt rá Ed, akinek koránt sem tetszett, hogy csak úgy el akar rángatni.
-Jaj ne csináld már, láttam, hogy eljön velem, akkor miért húzzam az időt.-mondta barátnőm.-És most egyébként sincs erre időm, mert Kate és a többiek egy óra múlva ideérnek. Szóval lennél szives nélkülözni Leila-t és Bella-t pár órára, amíg megveszünk pár szükséges dolgot?-toporzákolt Alice. Még addig itthon maardtunk, míg én gyorsan megreggeliztem, de utána már szaladtunk is Alice Porshejához, mint akinek az élete múlna minden elvesztegetett percen. Nem értettem mire ez a felhajtás, de ő tudja. Én szívesebben maradtam volna itthon Eddel, de úgyis rávett volna, hogy vele menjek. Mégis olyan rossz érzésem támadt...nagyon rossz előérzetem lett. Csak nem értettem miért...valami azt súgta, hogy a közeljövőben valami rossz fog történni.......
Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most raktam fel, de vmi mindig közbejön. Nem akarok magyarázkodni, de ez május 20.-ig nem igazán fog változni, mert addig folytatódnak a vizsgák. Az utolsó időpont a 20.-a matekból. Inkább nem igérem, hogy mikor hozoma frisst. Mihelyst lesz egy kis időm, felteszem. rem nem haragszotok nagyon.
És arra kérnélek titeket, hogy írjatok nekem megjegyzést. Mert az engem is jobban imponál az írásra. Így ha összejönne 15 komi, akor összeszedném magam és még a héten kapnátok egyet.
Pusz
Anita
2010. április 15., csütörtök
2010. április 12., hétfő
Mikor minden összejön...
Sziasztok!
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig eltüntem, de életem egyik legrosszabb két hetén vagyok túl. Már azt hittem, hogy nem is leszek képes írni, legalábbis nem számítotam rá, hogy ilyen hamar elmúlik nálam ez a válság...jelentem ma délután ismét sikerült tollat ragadnom, azaz az ihlet visszatért köreimbe, s nem csupán két szót bírtam leírni egymás után. De azért még így sem olyan könnyű...nem szeretnék csalódást okozni nektek.
Köszönöm mind a 33 rendszeres olvasómnak, s a névteleneknek is, hogy támogatnak. Nagyon szeretlek titeket.
Nah de most gondolom mindenkit az érdekel, hogy mikor hozom a frisst? Még ma, megpróbálok, nagyon nagyon sokat írni, s holnap is a suliban..aztán mikor hazaértem (ami sajnos 5 után van) begépelem.
Továbbá történtek még egy s más dolgok ebbena rövid intervallumban. Az egyik nagyon kedves ismrősömet korházba kellett vinni, mivel a pocakjában lévő kisbabával, valami gond adódott..igy minden második napon a korházba mentem barátnőmmel...de mostmár szerencsére itthon vannak.
Másrészt pedig ma volt az angol kisérettségim...ami nem kis felkészülést igényelt (már a könyökömön jöttek ki a tételek), de hálistennek sikerült.
És itt még nincs vége az eseményeknek, de már nem fárasztalak benneteket a gondjaimmal....
De amint láttam itt is történtek dolgok..ami hogy is mondjam? Eléggé megbotránkoztatott mindenkit..engem is. Felsem tudtam fogni, hogy lehet vki ennyire gerinctelen..mocsok..kígyó, mint ez a Tami/Ivi, vagy ki a franc.
Mélységesen megvetem azért, amit Ivi-vel és Alice-vel tett..s remélem tudják, hogy mi mind mögöttük állunk, és nagyon szeretjük őket...:) Szóval fel a fejjel...egy ilyen kis ribanc nem ér annyit:)
Végezetül akkor holnap friss..és Iwi nagyon szépen köszönöm a díjat...holnap azt is kiteszem:)
Puszika
Anita
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig eltüntem, de életem egyik legrosszabb két hetén vagyok túl. Már azt hittem, hogy nem is leszek képes írni, legalábbis nem számítotam rá, hogy ilyen hamar elmúlik nálam ez a válság...jelentem ma délután ismét sikerült tollat ragadnom, azaz az ihlet visszatért köreimbe, s nem csupán két szót bírtam leírni egymás után. De azért még így sem olyan könnyű...nem szeretnék csalódást okozni nektek.
Köszönöm mind a 33 rendszeres olvasómnak, s a névteleneknek is, hogy támogatnak. Nagyon szeretlek titeket.
Nah de most gondolom mindenkit az érdekel, hogy mikor hozom a frisst? Még ma, megpróbálok, nagyon nagyon sokat írni, s holnap is a suliban..aztán mikor hazaértem (ami sajnos 5 után van) begépelem.
Továbbá történtek még egy s más dolgok ebbena rövid intervallumban. Az egyik nagyon kedves ismrősömet korházba kellett vinni, mivel a pocakjában lévő kisbabával, valami gond adódott..igy minden második napon a korházba mentem barátnőmmel...de mostmár szerencsére itthon vannak.
Másrészt pedig ma volt az angol kisérettségim...ami nem kis felkészülést igényelt (már a könyökömön jöttek ki a tételek), de hálistennek sikerült.
És itt még nincs vége az eseményeknek, de már nem fárasztalak benneteket a gondjaimmal....
De amint láttam itt is történtek dolgok..ami hogy is mondjam? Eléggé megbotránkoztatott mindenkit..engem is. Felsem tudtam fogni, hogy lehet vki ennyire gerinctelen..mocsok..kígyó, mint ez a Tami/Ivi, vagy ki a franc.
Mélységesen megvetem azért, amit Ivi-vel és Alice-vel tett..s remélem tudják, hogy mi mind mögöttük állunk, és nagyon szeretjük őket...:) Szóval fel a fejjel...egy ilyen kis ribanc nem ér annyit:)
Végezetül akkor holnap friss..és Iwi nagyon szépen köszönöm a díjat...holnap azt is kiteszem:)
Puszika
Anita
2010. március 28., vasárnap
18. fejezet
Leila szemszög:
Igazán jól estek Bella szavai. Az ölelése most egy kicsit más volt, de nem igazán éreztem még ilyet. Talán azért, mert az én anyám sosem ölelt meg így. Már nem is emlékszem rá. Csupán három éves voltam, mikor apám száműzte. De még mindig emlékszem arra az estére. Szörnyű volt..ahogy távolodott, ordibált, hogy egyszer majd viszatér, s mindenkit megöl..nagyon féltem tőle. Ő sosem volt egy igazi anyuka..nekem sosem volt anyukám, mert amindnekibe én is beletartoztam..ezt nagyon jól tudtam.
-Min gondolkozol kedvesem?-öleltek át karjai, majd adott egy puszit az arcomra.
-Csak az anyukámon.-sütöttem le a szemem, nem akartam, hogy lássák mennyire fáj nekem.
-Szeretnél mesélni róla?-kérdezte meg Rosalie.
-Nem is tudom.Talán.
-Nyugodtan mond csak el, neked is jobb lesz, ha kiöntheted a szíved.-simogatta meg Bella a hátam. Én pedig rámosolyogtam köszönöm képpen.
-Akkor talán üljünk le. Hosszú lesz.-mind a nagyasztalhoz mentünk. Én Ed mellett foglaltam helyet, aki összekulcsolt ujjainkat nézegette. Engem is jól eső érzés töltött el, mikor ránéztem. De most nem szabadott elkalandoznom. Nekem most a múltat kell felidéznem.
-Kezdj csak bele.-suttogta fülembe szerelmem. Amire én bólintottam, majd belekezdtem letem legfájdalmasabb történetébe.
-Tudjátok, apukám nem mindig volt ilyen keserű. Valaha ő is hitt a szerelemben, sőt az jelentette számára az életet. Mindenki boldog volt és elégedett. Mára ebből semmi nem maradt.
18 évvel ezelőtt az apám találkozott egy gyönyörű nővel. Elmondása szerint a világ leggyönyörűbb teremtése volt. Én csak a szemeit örököltem tőle.-tettem még hozzá.-Ében fekete haja mindig tökéletes volt, arcán pedig örökké kedves mosoly játszott. Aki csak meglátta úgy érezte, hogy egy angyallal találkozott..pedig ő nem volt más, csak egyszerű halandó, Lisa.
-És hogyan jutott el hozzátok?-kérdezte kíváncsian Carlisle. Egyszer én is szívesen megnézném azt a helyet.-mélázott el.
-Tudod ehez királyi engedélyre van szükség. De én is örülnék, ha egyszer megmutathatnám nektek az otthonomat. Nade most inkább folytassuk.-ahogy körülnéztem mindenkin kíváncsi tekintetet láttam, de a java még csak most jön, és én nem hiszem, hogy tetszeni fog.
-Eleinte az apám járt ide hozzá. Majd egyre jobban kezdett belehabarodni,s megbízni benne. Végül beavatta a titokba. Mindenki örült a királynőnek, teljesen megbabonázott mindenkit, s mindeközben ördögi terveket szövögetet.-több szempárt láttam kikerekedni, azt hiszem nem erre számítottak.
-Igen, jólsejtitek. Az anyám puszta érdekből ment az apámhoz, s szült meg engem. Soha nem szeretett egyikünket sem..egy álarcot viselt a nap 24 órájában.
-Tessék?-hitetlenkedett Rose.-Hogy képes egy nő nem szeretni a saját gyerekét? Ezt nem bírom elképzelni.-rázta a fejét.
-Én sem hittem volna soha...egészen addig a bizonyos estéig. Apa szeméről lehullt a fátyol,s többé nem volt egy irányítható bábú. Mindent tisztán látott, heves csatározásba kezdett anyámmal. Ekkor én még csak három éves voltam. Csak annyit értettem meg, hogy a szüleim haragszanak egymásra. De itt sokkal ,többről volt szó, mint egyszerű házastársi vitáról. Az anyukám többé nem egy angyal volt. Ő maga lett a sötétség. Eladta a lelkét a hatalomért. A családját is képes lett volna megölni az erőért.-nem bírtam, könnyeim akaratlanul is folyni kezdtek. De most nem akartam abbahagyni, szerettem volna kiönteni az érzéseim. S most volt valaki, aki szívesen meghallgatott.
-A csatában apám győzött, az ítélet száműzetés lett. Állítólag anyám, most is a sötétségben van, s terveket szövöget ellenünk. Az utolsó emlékem róla, ahiogy a testőrök rángatják kifelé, s ahogy ezt kiabálja.: "Egyszer még visszajövök, s akkor mind meghaltok. Kik most a kastélyban tartózkodtok, kínok közt fogtok könyörögni nekem az életért"-A mindenkibe én is beletartoztam.-mondtam lesújtóan.
-Hihetetlen...-mondta Carlisle. -Nagyon sajnáljuk.
-Már túl tettem magam rajta. Eleinte nehéz volt..nagyon.-miközben beszéltem végig Ed kezét szorongattam, hogy erőt merítsek belőle.-Mostmár értitek, hogy apám miért fosztott meg az erőmtől? Csupán azért, mert fél, hogy a múlt megismétlődik..engem félt.
-Pesze kicsim, megértjük. És köszönjük, hogy elmesélted nekünk.-Esme.
-Nincs mit. De azt hiszem, hogy mostmár elmennék lefeküdni.-majd Ed-del együtt feláltam.
-Majd én felkisérlek.-mosolygott rám Ed, mire én csak bólintottam. Hosszú és tartalmas egy nap volt. Ed megállt a szobám ajtaja előtt, s arra várt, hogy búcsút vegyek tőle. De én most nem akartam egyedül maradni.
-Nem maradnál velem egy kicsit, csak míg elnem alszom. Tudod, ma este nem szeretnék egyedül lenni. Érezni zeretném, hogy ott vagy velem.-miközben ezt mondtam neki lahajtottam a fejem, s fülig pirultam zavaromban. Hisz még csak most jöttünk össze, én máris ezt kérem tőle. Ő megfogta az állam, lassan felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Leila, örömmel.-szemei szinte csillogtak, s én teljesen elvesztem bennük.
-Közönöm.-próbáltam viszonozni tekintetét, bár szerintem nekem koránt sem sikerült olyan elbűvölőre. Ed mégis szinte beleolvadt tekintetembe.
-Akkor talán menj és fürödj le. Igérem mire végzel én is itt leszek.
-Rendben.-egy gyors csókot nyomott még ajkaimra, majd eltünt. Ajkaim még hosszú percekig bizseregtek csókjától. Szívem pedig őrült táncba kezdett. Hihetetlen ez az egész..egy megvalósult álom. Próbáltam sietni, hogy minél hamarabb elkszüljek, s hogy szerelmem karjaiba simulhassak. De hiába igyekeztem, ő sokkal gyorsabb volt nálam, s már az ágyamon ülve várt rám. Ugyan abban a pillanatban mértük végig a másikat. Nekem még a lélegzetem is elált tőle. Persze mindig kifogástalanul nézett ki..de most. Vizes haja csapzottan merdezett szanaszét..polója tökéletesen simult testére, s izmai is rendesen kirajzolódtak. Csak többszöri próbálkozás után sikerült levennem szemeim a felsőtestéről.
-Igazán csinos vagy.-szólalt meg egy hatalmas mosoly kíséretében.
-Te is.-vágtam rá, de abban a pillanatban zavarba is jöttem, hirtelen jött szavaimtól. Zavartságomra Ed csak kuncogni kezdett.-Mármint úgy értettem, hogy jól nézel ki.-vágtam hozzá egy kispárnát. Rosszötlet volt. Számolnom kellett volna a következményekkel. Ed másodpercek töredéke alatt felkapott, s a hátára dobott.
-Szerintem jobban tessed, ha kapazkodsz, nehogy lerepülj.-mondta kuncogva.
-Mi? Tessék? Ed tegyél le, hallod? Tegyél már le!!!-de ő megsem hallva könyörgésem, az ablakot nyitotta.
-Egy..kettő..és ugrás.-majd csak annyit éreztem, hogy repülünk. A menet szél nem volt kellemes, de olyan erős sem, mivel Ed forró teste kellően melegített. Majd mikor földet értünk szaladni kezdett, de ekkor már szerencsémre a karjaiban vitt, s könnyebben tudtam kapaszkodni. De azt ne várja meg, mit kap tőlem, ha megálltunk. De ő csak futot, és futott...
-Lennél szives megállni? Azt hiszen már kellő büntetést kaptam azért az egy párnáért.-gúnyolódtam.
-Ohh..a büntetés csak az ugrás volt. De most szeretnélek egy különleges helyre elvinni. Ezt a helyet azután találtam, miután találkoztunk. Rengeteg időt töltöttem itt.-és már a lábamon is álltam. Még szerencse, hogy legalább papucs volt rajtam.
-Egyébként nem gondolod, hogy kicsit késő van eféle túrázásokhoz?-néztem rá morcosan, hisz mégiscsak pizsiben voltunk.
-Leila lennél szives kicsit körbenézni, mielőtt az időpont miatt leszeded a fejem?-s bevetette azt a tekintetét, mitől csontjaim úgy viselkednek, mint a kocsonya.
-Ha már itt vagyunk, akkor lássuk.-a látvány ami előttem, szinte lefegyverezett. Valami káprázatos volt. Egy szép domboldalon áltunk, ahonann a vároi fnyeket lehetett látni. sőt még az óriás kerék is látszódott. De nem emiatt volt gyönyörű, hanem a virágok miatt. Tudom hihetetlenül hangzik, de ezek a virágok gyönyörűen pompáztak a holdfényben. Lila szirmaik tökéletesen illettek a csillagok fényéhez.
-Tudod ez a hely rádemlékeztet. Mert annyira egyedi, s gyönyörű akárcsak te-bár én nem hittem szavaiban, ő mégis teljesen komolyan mondta, láttam a szemében.
-Nem igazán értelek, de köszönöm.
-Gyere inkább üljünk le.-eddig észre se vettem, hogy egy pad áll mögöttünk. Kényelmesen befészkeltem magam az ölébe. Egy cseppet sem fáztam, sőt nagyon is jól éreztem magam.
-Szeretlek!-mondtam még neki, majd fejemet a mellkasának hajtva valószínüleg elaludtam.
Sziasztok!
Remélem elnyerte tetszéseteket, s írtok nekem komikat, ugye?
Nagyon szeretlek titeket!
pusz
Anita
A kövi kedden, vagy szerdán várható=)
Igazán jól estek Bella szavai. Az ölelése most egy kicsit más volt, de nem igazán éreztem még ilyet. Talán azért, mert az én anyám sosem ölelt meg így. Már nem is emlékszem rá. Csupán három éves voltam, mikor apám száműzte. De még mindig emlékszem arra az estére. Szörnyű volt..ahogy távolodott, ordibált, hogy egyszer majd viszatér, s mindenkit megöl..nagyon féltem tőle. Ő sosem volt egy igazi anyuka..nekem sosem volt anyukám, mert amindnekibe én is beletartoztam..ezt nagyon jól tudtam.
-Min gondolkozol kedvesem?-öleltek át karjai, majd adott egy puszit az arcomra.
-Csak az anyukámon.-sütöttem le a szemem, nem akartam, hogy lássák mennyire fáj nekem.
-Szeretnél mesélni róla?-kérdezte meg Rosalie.
-Nem is tudom.Talán.
-Nyugodtan mond csak el, neked is jobb lesz, ha kiöntheted a szíved.-simogatta meg Bella a hátam. Én pedig rámosolyogtam köszönöm képpen.
-Akkor talán üljünk le. Hosszú lesz.-mind a nagyasztalhoz mentünk. Én Ed mellett foglaltam helyet, aki összekulcsolt ujjainkat nézegette. Engem is jól eső érzés töltött el, mikor ránéztem. De most nem szabadott elkalandoznom. Nekem most a múltat kell felidéznem.
-Kezdj csak bele.-suttogta fülembe szerelmem. Amire én bólintottam, majd belekezdtem letem legfájdalmasabb történetébe.
-Tudjátok, apukám nem mindig volt ilyen keserű. Valaha ő is hitt a szerelemben, sőt az jelentette számára az életet. Mindenki boldog volt és elégedett. Mára ebből semmi nem maradt.
18 évvel ezelőtt az apám találkozott egy gyönyörű nővel. Elmondása szerint a világ leggyönyörűbb teremtése volt. Én csak a szemeit örököltem tőle.-tettem még hozzá.-Ében fekete haja mindig tökéletes volt, arcán pedig örökké kedves mosoly játszott. Aki csak meglátta úgy érezte, hogy egy angyallal találkozott..pedig ő nem volt más, csak egyszerű halandó, Lisa.
-És hogyan jutott el hozzátok?-kérdezte kíváncsian Carlisle. Egyszer én is szívesen megnézném azt a helyet.-mélázott el.
-Tudod ehez királyi engedélyre van szükség. De én is örülnék, ha egyszer megmutathatnám nektek az otthonomat. Nade most inkább folytassuk.-ahogy körülnéztem mindenkin kíváncsi tekintetet láttam, de a java még csak most jön, és én nem hiszem, hogy tetszeni fog.
-Eleinte az apám járt ide hozzá. Majd egyre jobban kezdett belehabarodni,s megbízni benne. Végül beavatta a titokba. Mindenki örült a királynőnek, teljesen megbabonázott mindenkit, s mindeközben ördögi terveket szövögetet.-több szempárt láttam kikerekedni, azt hiszem nem erre számítottak.
-Igen, jólsejtitek. Az anyám puszta érdekből ment az apámhoz, s szült meg engem. Soha nem szeretett egyikünket sem..egy álarcot viselt a nap 24 órájában.
-Tessék?-hitetlenkedett Rose.-Hogy képes egy nő nem szeretni a saját gyerekét? Ezt nem bírom elképzelni.-rázta a fejét.
-Én sem hittem volna soha...egészen addig a bizonyos estéig. Apa szeméről lehullt a fátyol,s többé nem volt egy irányítható bábú. Mindent tisztán látott, heves csatározásba kezdett anyámmal. Ekkor én még csak három éves voltam. Csak annyit értettem meg, hogy a szüleim haragszanak egymásra. De itt sokkal ,többről volt szó, mint egyszerű házastársi vitáról. Az anyukám többé nem egy angyal volt. Ő maga lett a sötétség. Eladta a lelkét a hatalomért. A családját is képes lett volna megölni az erőért.-nem bírtam, könnyeim akaratlanul is folyni kezdtek. De most nem akartam abbahagyni, szerettem volna kiönteni az érzéseim. S most volt valaki, aki szívesen meghallgatott.
-A csatában apám győzött, az ítélet száműzetés lett. Állítólag anyám, most is a sötétségben van, s terveket szövöget ellenünk. Az utolsó emlékem róla, ahiogy a testőrök rángatják kifelé, s ahogy ezt kiabálja.: "Egyszer még visszajövök, s akkor mind meghaltok. Kik most a kastélyban tartózkodtok, kínok közt fogtok könyörögni nekem az életért"-A mindenkibe én is beletartoztam.-mondtam lesújtóan.
-Hihetetlen...-mondta Carlisle. -Nagyon sajnáljuk.
-Már túl tettem magam rajta. Eleinte nehéz volt..nagyon.-miközben beszéltem végig Ed kezét szorongattam, hogy erőt merítsek belőle.-Mostmár értitek, hogy apám miért fosztott meg az erőmtől? Csupán azért, mert fél, hogy a múlt megismétlődik..engem félt.
-Pesze kicsim, megértjük. És köszönjük, hogy elmesélted nekünk.-Esme.
-Nincs mit. De azt hiszem, hogy mostmár elmennék lefeküdni.-majd Ed-del együtt feláltam.
-Majd én felkisérlek.-mosolygott rám Ed, mire én csak bólintottam. Hosszú és tartalmas egy nap volt. Ed megállt a szobám ajtaja előtt, s arra várt, hogy búcsút vegyek tőle. De én most nem akartam egyedül maradni.
-Nem maradnál velem egy kicsit, csak míg elnem alszom. Tudod, ma este nem szeretnék egyedül lenni. Érezni zeretném, hogy ott vagy velem.-miközben ezt mondtam neki lahajtottam a fejem, s fülig pirultam zavaromban. Hisz még csak most jöttünk össze, én máris ezt kérem tőle. Ő megfogta az állam, lassan felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Leila, örömmel.-szemei szinte csillogtak, s én teljesen elvesztem bennük.
-Közönöm.-próbáltam viszonozni tekintetét, bár szerintem nekem koránt sem sikerült olyan elbűvölőre. Ed mégis szinte beleolvadt tekintetembe.
-Akkor talán menj és fürödj le. Igérem mire végzel én is itt leszek.
-Rendben.-egy gyors csókot nyomott még ajkaimra, majd eltünt. Ajkaim még hosszú percekig bizseregtek csókjától. Szívem pedig őrült táncba kezdett. Hihetetlen ez az egész..egy megvalósult álom. Próbáltam sietni, hogy minél hamarabb elkszüljek, s hogy szerelmem karjaiba simulhassak. De hiába igyekeztem, ő sokkal gyorsabb volt nálam, s már az ágyamon ülve várt rám. Ugyan abban a pillanatban mértük végig a másikat. Nekem még a lélegzetem is elált tőle. Persze mindig kifogástalanul nézett ki..de most. Vizes haja csapzottan merdezett szanaszét..polója tökéletesen simult testére, s izmai is rendesen kirajzolódtak. Csak többszöri próbálkozás után sikerült levennem szemeim a felsőtestéről.
-Igazán csinos vagy.-szólalt meg egy hatalmas mosoly kíséretében.
-Te is.-vágtam rá, de abban a pillanatban zavarba is jöttem, hirtelen jött szavaimtól. Zavartságomra Ed csak kuncogni kezdett.-Mármint úgy értettem, hogy jól nézel ki.-vágtam hozzá egy kispárnát. Rosszötlet volt. Számolnom kellett volna a következményekkel. Ed másodpercek töredéke alatt felkapott, s a hátára dobott.
-Szerintem jobban tessed, ha kapazkodsz, nehogy lerepülj.-mondta kuncogva.
-Mi? Tessék? Ed tegyél le, hallod? Tegyél már le!!!-de ő megsem hallva könyörgésem, az ablakot nyitotta.
-Egy..kettő..és ugrás.-majd csak annyit éreztem, hogy repülünk. A menet szél nem volt kellemes, de olyan erős sem, mivel Ed forró teste kellően melegített. Majd mikor földet értünk szaladni kezdett, de ekkor már szerencsémre a karjaiban vitt, s könnyebben tudtam kapaszkodni. De azt ne várja meg, mit kap tőlem, ha megálltunk. De ő csak futot, és futott...
-Lennél szives megállni? Azt hiszen már kellő büntetést kaptam azért az egy párnáért.-gúnyolódtam.
-Ohh..a büntetés csak az ugrás volt. De most szeretnélek egy különleges helyre elvinni. Ezt a helyet azután találtam, miután találkoztunk. Rengeteg időt töltöttem itt.-és már a lábamon is álltam. Még szerencse, hogy legalább papucs volt rajtam.
-Egyébként nem gondolod, hogy kicsit késő van eféle túrázásokhoz?-néztem rá morcosan, hisz mégiscsak pizsiben voltunk.
-Leila lennél szives kicsit körbenézni, mielőtt az időpont miatt leszeded a fejem?-s bevetette azt a tekintetét, mitől csontjaim úgy viselkednek, mint a kocsonya.
-Ha már itt vagyunk, akkor lássuk.-a látvány ami előttem, szinte lefegyverezett. Valami káprázatos volt. Egy szép domboldalon áltunk, ahonann a vároi fnyeket lehetett látni. sőt még az óriás kerék is látszódott. De nem emiatt volt gyönyörű, hanem a virágok miatt. Tudom hihetetlenül hangzik, de ezek a virágok gyönyörűen pompáztak a holdfényben. Lila szirmaik tökéletesen illettek a csillagok fényéhez.
-Tudod ez a hely rádemlékeztet. Mert annyira egyedi, s gyönyörű akárcsak te-bár én nem hittem szavaiban, ő mégis teljesen komolyan mondta, láttam a szemében.
-Nem igazán értelek, de köszönöm.
-Gyere inkább üljünk le.-eddig észre se vettem, hogy egy pad áll mögöttünk. Kényelmesen befészkeltem magam az ölébe. Egy cseppet sem fáztam, sőt nagyon is jól éreztem magam.
-Szeretlek!-mondtam még neki, majd fejemet a mellkasának hajtva valószínüleg elaludtam.
Sziasztok!
Remélem elnyerte tetszéseteket, s írtok nekem komikat, ugye?
Nagyon szeretlek titeket!
pusz
Anita
A kövi kedden, vagy szerdán várható=)
2010. március 22., hétfő
17.Fejezet-Anya pici fia (1.rész)
Ed szemszög:
Elviselhetetlen volt a távolság most közöttünk. Épp most vallottam be neki, hogy mennyire szeretem. Megkönnyebbültem. Végre hangosan is kimondtam igaz érzéseim. Hogyan in tarthattam volna magamban, miközben könyörgő könny áztatta szemeibe néztem. Nem tudtam, mit kéne most tegyek, így csak álltam ott megkövülve, egy centit sem mozdultam tovább. A lépcső alján várakoztam a feleletre, hogy ő is beszéljen végre..De ő nem szólt egy szót sem, hanem elindult felém. Nem futott, mégis lépteit sietősre fogta. Nem tudtam kitalálni mit tervez, mert még mindig némasággal ölelete körbe magát. Elért hozzám, s akkor ajkait az enymekre helyezte. Lágyan, édesen csókolt, telis-teli szerelemmel. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Elsem tudom mondani mit éreztem. Ez jobb volt a legédesebb, legcodálatosabb dolognál a földön. A száguldozás a közelébe sem ér...mert az én lelekem most szárnyakra kaphatott, s a mennyországig repült.
Csak pillanatokra hagytuk abba, amíg levegőhöz jutunk, aztán ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem bírtam magammmal. Flelemeltem karjaimba, s pörgetni kezdtem, mire ő felkacagott. Az erdőt a legszebb csilingeléssel töltötte be. Majd ehez egy hatalmas tapsvihar is pároult. Leraktam lábaira, s szembe fordultunk családom tagjaival. Belesimult ölelésembe, s arcát mellkasomba temette, de éreztem, hogy mosolyog. Én közben a feje a búbját puszilgattam.
Mindenki örömtelien mosolygott ránk, egy embert kivéve. Az édesanyám szemei inkább szikrákat vetettek.
Majd Alice nem bírta tovább, s leszaladt hozzánk, hogy megöleljen minket. Valószínüleg már előre látta az egészet, ezért várta annyira ezt a mai estét. Ez most mindent megmagyarázott. A dolgok egyszerre kattantak a helyükre. Leila és én. A családom többi tagja, is úgy döntött, hoyg közelebb jön, hogy gratulálhassanak. De egy ember így is akadt aki sarkon fordult. A másik legfontosabb nő az életemben, mot hátat fordítva, egy árva szót sem szólva vonult be a nagy házba.
-Mi baja anyának?.kérdeztem meg a nyílvánvalót a családomtól. Mert az én anyukám nem ilyen, ő megértő,kedves, s legfőképpen mindig támogat, akkor most mégis miért viselkedik így.
-Szerintem én.-nézett rám szerelmem komolyan.
-Mégis mi baja lehetne veled? Én kétlem, hogy te bármilyen gond okozója lehetnél-mondtam neki, majd adtam arcára egy lágy csókot.
-Sajnálom, de úgy vélem, hogy Leila feltételezése a helyes.-intett az ajtó felé Jasper. Aki nagyon jól ismerte mindnyájunk érzéseit. De mg így sem jutottam közelebb a megoldáshoz, mert akkor mégis mi baja van anyámnak.
-Szerintem jobb, ha felmész hozzá, s ő maga mondja el neked, hogy mit gondol.-mondta nekem apa, bár szerintem rajtam kívül mindenki tisztában volt vele, hogy mi zajlik benne. Mindenki bejött a nappaliba. Én Leila-val együtt akartam felindulni a szüleim hálójába, de ő kihúzta kezeit enyim közül, mire értetlenül néztem rá.
-Szerintem jobb, ha most csak te mész.-mosolygott rám angyalian.
-Rendben. Igérem sietek. Szeretlek.-majd még gyorsan nyomtam egy kissebb csókot szájára.
-Én is szeretlek.-ha lehetséges még ez, a mai este után, akkor még boldogabb lettem. Most először mondta ki ő is, hogy szeret. Eztán újabb és újabb csókokat leheltünk egymás ajkaira. Komolyan megölöm azt, aki most szét akar szedni minket. Azonban legnagyobb döbbenetemre maga Leila volt az, aki megszakította csókjain sorát, s a fülembe suttogott.
-Most menj, mert Bella vár rád.-szavaival hiába intett távozásra, a zeme köynörgött nekem, hogy maradjak. Mégis tudtam, hogy fell kell menjek hozzá. Meg kell beszélnem mindezt anyámmal. Nehezen, de végül sikerült megválnom Leila-tól és elindultam felfelé. Gyorsan felszaladtam, mert nem akartam, ezzel is húzni az időt, majd bekopogtattam.
-Szabad.-mormolta anyukám szomrorú hangon, beléptem, s odaültem mellé az ablakpárkányra.
-Szia! Kérlek mond el mi bánt.-kérleltem, de ő most nem nézett rám. Mikor kisfiú voltam, ő mindig az ölébe vett, a hajamat cirógatta, s mélyen a szemeimbe nézett, de most kerülte pillantásom, s úgy felelt.
-Szervusz drágám! Nincs semmi bajom, csak....-nem fejezte be a mondatot. als ajkát beharapta. Ezt akkor csinálta, ha valami miatt kényelmetlenül érintette.
-Anya kérlek! Látom, hogy valami nincs rendben. Légy szíves oszd meg velem. Valami rosszat tettem?-zúditottam rá mondandóm.
-Nem, semmit sem tettél, csak-és ismmét beharapta ajkát.-Csak te már nem vagy az én pici fiam.-mondta, mintha ez lett volna a legrosszabb dolog életében. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak fel egy kicsit, amit ő is észrevett, hiába próbáltam rejtegetni.
-Te most komolyan azon agódsz, hogy felnőttem?-kérdeztem rá.
Igen, kicsit. És attó, hogy most, hogy ott lesz neked Leila, hamarabb foglak elveszíteni. Mert egyszercsak gondolsz egyet, egy új életet kezdesz vele, valahol távol tőlünk.-hajtotta le fejét, miközben beszélt. Láttam rajta, hogyha tudna már sírva fakadt volna. Átöleltem, magamhoz vontam.
-Olyan butus vagy anya. Soha nem fogok csak úgy eltünni. És mindegy hány éves leszek, vagy hogy Leila velem van e, mert nagyon szeretlek titeket. Ez sosem fog változni. Emiatt nem kell bánkódnod.
-Köszönöm. Én is szeretlek téged. Tudod mit gyere menjünk le a többiekhez.-mosolygott rám, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
-Okés.-pusziltam meg én is az arcát.
Odalent mindenki a napaliban beszélgetett. Minden bizonnyal Emmett ellőtt pár viccet is, mert Leila kicsit kipirult. Már indultam volna kedvesemhez, mire anya maradásra intett, s ő maga lépett kedvesem elé.
-Sajnálom az iménti viselkedésemet. Köszöntelek a családban.-mosolygott rá anya, hatalmas boldogságot okozva nekem.
-Nagyon szépen közönöm.- felelte kedvesem majd boldogan ölelték meg egymást.....
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki írt. Elkpesztően boldoggá tettetek vele.
A következőt illetően tudom, hogy azt igértem, hogy nem emelem a kommentek számát, de szörnyen kíváncsi természet vagyok. Hisz most is sikerült túlhaladnunk a kijelölt határt. Nekem az álmom a 30 vélemény lenne (szerencseszám), akkor biztos, hogy holnap este is kapnátok. De ha úgy 25 környékén lenne, akkor pedig szerdán. Plusz azt hiszem csütörtökön is kaptok majd, mert aztán vasárnapig egy kicsit eltünök. Remélem ez így megfelel nektek. S bárkinek bármi észrevétele óhaja sóhaja van, az kérem szóljon, mert mint most Mesi sokat segít vele. Mert bevallom, csak eddig álmodtam meg a részeket, nah meg a végét, viszont addig el kell jutni..ha van valamilyen ötletetek léccy írjátok le. És sajnálom, hogy nem lett vmi hosszú:(
Nagyon-nagyon szeretlek titeket!
Millió puszi nektek=)
Anita
Elviselhetetlen volt a távolság most közöttünk. Épp most vallottam be neki, hogy mennyire szeretem. Megkönnyebbültem. Végre hangosan is kimondtam igaz érzéseim. Hogyan in tarthattam volna magamban, miközben könyörgő könny áztatta szemeibe néztem. Nem tudtam, mit kéne most tegyek, így csak álltam ott megkövülve, egy centit sem mozdultam tovább. A lépcső alján várakoztam a feleletre, hogy ő is beszéljen végre..De ő nem szólt egy szót sem, hanem elindult felém. Nem futott, mégis lépteit sietősre fogta. Nem tudtam kitalálni mit tervez, mert még mindig némasággal ölelete körbe magát. Elért hozzám, s akkor ajkait az enymekre helyezte. Lágyan, édesen csókolt, telis-teli szerelemmel. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Elsem tudom mondani mit éreztem. Ez jobb volt a legédesebb, legcodálatosabb dolognál a földön. A száguldozás a közelébe sem ér...mert az én lelekem most szárnyakra kaphatott, s a mennyországig repült.
Csak pillanatokra hagytuk abba, amíg levegőhöz jutunk, aztán ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem bírtam magammmal. Flelemeltem karjaimba, s pörgetni kezdtem, mire ő felkacagott. Az erdőt a legszebb csilingeléssel töltötte be. Majd ehez egy hatalmas tapsvihar is pároult. Leraktam lábaira, s szembe fordultunk családom tagjaival. Belesimult ölelésembe, s arcát mellkasomba temette, de éreztem, hogy mosolyog. Én közben a feje a búbját puszilgattam.
Mindenki örömtelien mosolygott ránk, egy embert kivéve. Az édesanyám szemei inkább szikrákat vetettek.
Majd Alice nem bírta tovább, s leszaladt hozzánk, hogy megöleljen minket. Valószínüleg már előre látta az egészet, ezért várta annyira ezt a mai estét. Ez most mindent megmagyarázott. A dolgok egyszerre kattantak a helyükre. Leila és én. A családom többi tagja, is úgy döntött, hoyg közelebb jön, hogy gratulálhassanak. De egy ember így is akadt aki sarkon fordult. A másik legfontosabb nő az életemben, mot hátat fordítva, egy árva szót sem szólva vonult be a nagy házba.
-Mi baja anyának?.kérdeztem meg a nyílvánvalót a családomtól. Mert az én anyukám nem ilyen, ő megértő,kedves, s legfőképpen mindig támogat, akkor most mégis miért viselkedik így.
-Szerintem én.-nézett rám szerelmem komolyan.
-Mégis mi baja lehetne veled? Én kétlem, hogy te bármilyen gond okozója lehetnél-mondtam neki, majd adtam arcára egy lágy csókot.
-Sajnálom, de úgy vélem, hogy Leila feltételezése a helyes.-intett az ajtó felé Jasper. Aki nagyon jól ismerte mindnyájunk érzéseit. De mg így sem jutottam közelebb a megoldáshoz, mert akkor mégis mi baja van anyámnak.
-Szerintem jobb, ha felmész hozzá, s ő maga mondja el neked, hogy mit gondol.-mondta nekem apa, bár szerintem rajtam kívül mindenki tisztában volt vele, hogy mi zajlik benne. Mindenki bejött a nappaliba. Én Leila-val együtt akartam felindulni a szüleim hálójába, de ő kihúzta kezeit enyim közül, mire értetlenül néztem rá.
-Szerintem jobb, ha most csak te mész.-mosolygott rám angyalian.
-Rendben. Igérem sietek. Szeretlek.-majd még gyorsan nyomtam egy kissebb csókot szájára.
-Én is szeretlek.-ha lehetséges még ez, a mai este után, akkor még boldogabb lettem. Most először mondta ki ő is, hogy szeret. Eztán újabb és újabb csókokat leheltünk egymás ajkaira. Komolyan megölöm azt, aki most szét akar szedni minket. Azonban legnagyobb döbbenetemre maga Leila volt az, aki megszakította csókjain sorát, s a fülembe suttogott.
-Most menj, mert Bella vár rád.-szavaival hiába intett távozásra, a zeme köynörgött nekem, hogy maradjak. Mégis tudtam, hogy fell kell menjek hozzá. Meg kell beszélnem mindezt anyámmal. Nehezen, de végül sikerült megválnom Leila-tól és elindultam felfelé. Gyorsan felszaladtam, mert nem akartam, ezzel is húzni az időt, majd bekopogtattam.
-Szabad.-mormolta anyukám szomrorú hangon, beléptem, s odaültem mellé az ablakpárkányra.
-Szia! Kérlek mond el mi bánt.-kérleltem, de ő most nem nézett rám. Mikor kisfiú voltam, ő mindig az ölébe vett, a hajamat cirógatta, s mélyen a szemeimbe nézett, de most kerülte pillantásom, s úgy felelt.
-Szervusz drágám! Nincs semmi bajom, csak....-nem fejezte be a mondatot. als ajkát beharapta. Ezt akkor csinálta, ha valami miatt kényelmetlenül érintette.
-Anya kérlek! Látom, hogy valami nincs rendben. Légy szíves oszd meg velem. Valami rosszat tettem?-zúditottam rá mondandóm.
-Nem, semmit sem tettél, csak-és ismmét beharapta ajkát.-Csak te már nem vagy az én pici fiam.-mondta, mintha ez lett volna a legrosszabb dolog életében. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak fel egy kicsit, amit ő is észrevett, hiába próbáltam rejtegetni.
-Te most komolyan azon agódsz, hogy felnőttem?-kérdeztem rá.
Igen, kicsit. És attó, hogy most, hogy ott lesz neked Leila, hamarabb foglak elveszíteni. Mert egyszercsak gondolsz egyet, egy új életet kezdesz vele, valahol távol tőlünk.-hajtotta le fejét, miközben beszélt. Láttam rajta, hogyha tudna már sírva fakadt volna. Átöleltem, magamhoz vontam.
-Olyan butus vagy anya. Soha nem fogok csak úgy eltünni. És mindegy hány éves leszek, vagy hogy Leila velem van e, mert nagyon szeretlek titeket. Ez sosem fog változni. Emiatt nem kell bánkódnod.
-Köszönöm. Én is szeretlek téged. Tudod mit gyere menjünk le a többiekhez.-mosolygott rám, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
-Okés.-pusziltam meg én is az arcát.
Odalent mindenki a napaliban beszélgetett. Minden bizonnyal Emmett ellőtt pár viccet is, mert Leila kicsit kipirult. Már indultam volna kedvesemhez, mire anya maradásra intett, s ő maga lépett kedvesem elé.
-Sajnálom az iménti viselkedésemet. Köszöntelek a családban.-mosolygott rá anya, hatalmas boldogságot okozva nekem.
-Nagyon szépen közönöm.- felelte kedvesem majd boldogan ölelték meg egymást.....
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki írt. Elkpesztően boldoggá tettetek vele.
A következőt illetően tudom, hogy azt igértem, hogy nem emelem a kommentek számát, de szörnyen kíváncsi természet vagyok. Hisz most is sikerült túlhaladnunk a kijelölt határt. Nekem az álmom a 30 vélemény lenne (szerencseszám), akkor biztos, hogy holnap este is kapnátok. De ha úgy 25 környékén lenne, akkor pedig szerdán. Plusz azt hiszem csütörtökön is kaptok majd, mert aztán vasárnapig egy kicsit eltünök. Remélem ez így megfelel nektek. S bárkinek bármi észrevétele óhaja sóhaja van, az kérem szóljon, mert mint most Mesi sokat segít vele. Mert bevallom, csak eddig álmodtam meg a részeket, nah meg a végét, viszont addig el kell jutni..ha van valamilyen ötletetek léccy írjátok le. És sajnálom, hogy nem lett vmi hosszú:(
Nagyon-nagyon szeretlek titeket!
Millió puszi nektek=)
Anita
2010. március 21., vasárnap
16.Fejezet-Az oly régen várt esemény...
-Szereted a romantikus filmeket?-kérdezte. Nem akartam megbántani, bár most semmi kedvem nem volt végig nézni egy nyálas..boldogok amíg megnem halnak történetet, ami mind-mind ugyan olyan. Mégsem vallotam be az igazat.
-Hát persze. Szeretem az ilyen filmeket. Mit nézünk meg?-próbáltam érdeklődést mutatni. Bár neki nem tünt fel az igzság. Ha Ed lenne velem, ő már rég észrevette volna, hogy valami nem stimmel velem. Jaj miért nem tudom csak most pár órára kiverni a fejemből. És még itt ez a film is....komolyan mondom valaki szándékosan kínoz engem odafentről. Csak azt tudnám mit vétettem.
-Hát tudod ma régi filmek este van..így egy fekete-fehér filmet néznénk meg. Persze csak akkor, ha szeretnéd. Mehetünk máshova is.-igazán kedves volt. Mostmár végképp nem értettem, hogy Edward mi kivetnivalót talált benne. Megmondom az őszintét nagyon örülnék, ha azt mondaná, hogy féltékeny..hiú ábránd.:(
-Nem. Az tökéletes lesz. Még úgysem láttam ilyen filmet.-mosolyogtam rá.
-Tudod szerintem ez olyan, mint az opera. Ha az elő előadás tetszik, akkor örökk imádni fogod, de ha nem, akkor soha többé nem mész a közelébe.
-Érdekes teoria. Bárcsak máshol is lehetne alkalmazni.-mondtam
-Mire gondolsz? Nem értelek.-mosolygott vissza. De ezek nem voltak azok az őszinte mosolyok részéről sem. Bár az izgatottság ott csillogott a szemében.
-Nem is kell, hogy érts. Tudod néha még magamat sem értem.
-Különleges vagy! Varázslattal rendelkezel.-megijedtem..hirtelen köpni nyelni nem tudtam, ezt mégis honnan veszi?
-...Miből gondolod?-kérdeztem rá félénken. Várva az ítéletre.
-Elkápráztatod magad körül az embereket! hát mi ez, ha nem varázslat?-kérdezte, s én felnevettem a megkönnyebüléstől. Egy hatalmas épület előtt lassítani kezdett. Milyen különös, mikor Ed-del voltam ilyen kiruccanáson olyan izgatottá váltam mint egy kisgyerek..de most semmi. Még az újdonság okozta öröm is hiányzott.
-Mehetünk? Nem akarom, hogy lemaradjunk az elejéről.-Tom
-Igen menjünk. Már én is kíváncsi vagyok.
Ed szemszög:
Végigi követtem őket. Tom lassacskán szövögeti a hálóját letem szerelme ellen..és én nem tehetek semmit. Csak a kispadról nézhetem az eseméyneket. Egy régi fekete-fehér filmeket játszó moziba jöttek. Romantika..még egy húr. Sötétség..összebujás....még egy kör fonat, s egyszer majd csak azt veszem észre, hogy teljesen behálózta magának az én angyalomat.
Elindultak befelé. Megvártam míg megveszi a jegyeket, majd én is utánuk mentem, mikor már a lámpákat is leoltották. A filmközben semmi érdekes nem történt. Ahogy észre vettem Tom próbált volna nyitni..de Leila mintha ott sem lett volna..nem hinném, hogy a film kötötte volna le..szerintem valahol máshol jártak gondolatai. Másfél órás hasztalan ücsörgésen vagyok túl..bár a filmből egy percet nem láttam, végig csak a mozdulataikat figyeltem, de már örültem, hogy ekhagyhatjuk ezt a sötét termet. Én már az előtt kislizoltam, mielőtt ők észre vehettek volna.
Leila szemszög:
A filmből alig láttam pár percet. A gondolataim mindig Edward felé keveredtek el. Szánalmasnak éreztem magam. Tom-ot is csak kihasználom, pedig ő olyan kedves velem. Eygre jobban belekevertem magam valamibe, amiből nincs kiút. Tom egyszercsak kivette a rezgő mobilját a szebéből.
-Ne haragudj, de ezt muszáj felvennem!-mondta
-Persze semmi gond.-azzal ő félre vonult telefonálni.
3-4 perc múlva.....
-Van egy kis probléma. Egy kis kitérőt kell tennünk.-mondta, s kicsit lehajtotta fejét, mint aki rossz dolgot készül bejelenteni.
-Mi történt?-kérdeztem meg.
-Az egyik barátomnak az apukája ottfelejtette a gyógyszerét a hajójukon. Reggelre pedig feltétlen bekell vinnem, mert rosszúl lehet, ha nem veszi be.
-Ohh...megértem. Persze menjünk.-így talán hamarabb véget ér, ez a mai este. Már kezdek belefáradni a jópofizásba. Beszáltunk az autóba, s elindultunk a kikötő felé.
-Sajnálom, hogy így alakult ez a mai este. Remélem máskor sikerül bepótolnunk a vacsorát is.-nem hinném, hogy képes lennék, még egy estét így végigszínlelni. Bár így sem nyújthattam valami jó társaságot. Nem voltam valami beszédes az este folyamán.
A hajó kicsi volt, de igazán takaros. Ahogy bementünk a kabintérbe Tom megkért, hogy foglaljak helyet, míg ő megkeresi a gyógyszereit a bácsinak.
-Megtaláltam.-kiáltott fel pár perc elteltével. Majd odaült mellém.
-Elárulod nekem mi baj van?-kérdezte tőlem, ezek szerint többet vett észre abból, amit rejtegettem, mint gondoltam volna.
-Sajnálom, nem akartam elrontani a hangulatot..csak ma..-nem tudtam befejezni a mondatot, hiz nem mondhattam, hogy azért vagyok olyan szétszórt, mert mindig Ed-re gondolok.
Megfogta az arcom, maga felé fordította, majd halkan suttogni kellett.
- A világ legnagyobb idiótája az a srác, aki nem vesz észre egy ilyen nőt. Kérlek emgedd, hogy elfeledtessem veled.- arca egyre jobban közeledett az enyémhez..megijedtem, én ezt nem akartam..karjai elzárták előlem a kiutat. Márcsak fél centi választotta el ajkainkat egymástól, de engem nem az izgatottág fogott el tőle, hanem megijedtem, s a menekülési útat kerestem mindenütt.
Egyszercsak kicsapdott az ajtó...Tom hirtelen eltünt mellőlem. Ed dühös arca már-már rémisztővé tette csodálatos vonásait.
-Te meg mit keresel?-köpte oda Tom, ahoyg Ed-del beszélt, az udvariaság halváyn szikrája is kiveszett belőle.
-Tudtam, hogy egy mocsok vagy. Pedig már kezdtem bedölni neked. Te féreg.-Ed meglendítette jobb kezét, s orrba verte Tomot.
-Mondcsak te teljesen megőröltél?-kiabáltam, de nem hagyta, hogy odamenjek az ájultan hevert sráchoz, kinek orrából rendesen folyt a vér.
-Ohh..bocsásson meg őkelme, hogy méltóztattam megvédeni attól, hoyg ön legyen a 10. nő, kit ez a féreg ledönt azon a kanapén.-Majd megragadta a kezem és kihúzott onnan, egészen az Mercedeshez. Szóval végig követett...
-Elmondanád miért koslatsz utánam.-nem felelt, még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Engem már a síró görcs kerülgetett...
-Egy idióta barom vagy!-kiabáltam neki, egész úton szidtam. Vezekedtem vele, amiért követett.. s mindent a fejhez vágtam, amit rosszabb pillanataimban gondoltam róla. Valahol örültem neki, hogy vigyázott rám...de az őrületbe kergetett a halgatásával. Alig 15 perc múlva már a Cullen ház előtt perkolt le, de még mindig nem válaszolt egy szót sem. Kiugrott az autóból, s elindult felfelé a lépcsőn. Én sem volatm rest. Kiszáltam, de már nem bírtam elfolytani könnyeimet. Már így kiabáltam utána.
-Miért fordítasz nekem hátat? Miért nem felelsz a kérdéseimre? Ha ennyire utálsz, akkor mond meg!!! Miért akarsz kikészíteni?-kezemet a számra szorítottam, hogy elnyomjam a feltörni készülő zokogást. Ed megtorpant az ajtóban, majd lassan hátrafordult.
-Én soha nem utáltalak.-mondta szelídem, de én már nem tudtam megnyugodni, muszáj volt kiadnom magamból amit érzek. Úgy éreztem, ha nem teszem, akkor könnyen beleőrülök.
-Ha nem gyűlölsz, akkor áruld el. Mond el végre, hogy mit érzel, vagy ha nem is érzel semmit, de akkor is. Csak kérlek, köynörgöm válaszolj már!!!
-Komolyan tudni akarod? Tényleg érdekel, hogy mit érzek?-nézett rám, s széttárta karjait.-én csak bólintottam, de a levegőt még mindig kapkodva szedtem.
-Pokolian féltékeny vagyok! Utálnálak Tom, vagy bármelyik férfi mellett látni, mert...mert amióta csak itt vagy egyszerűen belédszerettem! Hidd el én sem így terveztem, de megtörtént..-hát kimondta. Én egy szót sem szóltam inkább. Úgy éreztem most egy tett többet ér minden szónál, így odarohantam, s ajkaimat az övéire nyomtam....
Sziasztok!
Nah ilyen sem történt még. Látjátok mennyire le lehet kenyerezni pár véleménnyel. Ti írtok, s én már szaladok is, hogy hozhassam az új fejezetet.
Nade most, hogy ma két fejezetet is kaptatok, vajon mivel lehetne rávenni, hogy hétfőn, vagy kedden feltegyem a folytatást? Mit szólnátok 20 komihoz? Igérem, hogy tovább egy jó darabig nem emelem a kommentek számát!
Nagyon szeretlek titeket!!
pusz
Anita
-Hát persze. Szeretem az ilyen filmeket. Mit nézünk meg?-próbáltam érdeklődést mutatni. Bár neki nem tünt fel az igzság. Ha Ed lenne velem, ő már rég észrevette volna, hogy valami nem stimmel velem. Jaj miért nem tudom csak most pár órára kiverni a fejemből. És még itt ez a film is....komolyan mondom valaki szándékosan kínoz engem odafentről. Csak azt tudnám mit vétettem.
-Hát tudod ma régi filmek este van..így egy fekete-fehér filmet néznénk meg. Persze csak akkor, ha szeretnéd. Mehetünk máshova is.-igazán kedves volt. Mostmár végképp nem értettem, hogy Edward mi kivetnivalót talált benne. Megmondom az őszintét nagyon örülnék, ha azt mondaná, hogy féltékeny..hiú ábránd.:(
-Nem. Az tökéletes lesz. Még úgysem láttam ilyen filmet.-mosolyogtam rá.
-Tudod szerintem ez olyan, mint az opera. Ha az elő előadás tetszik, akkor örökk imádni fogod, de ha nem, akkor soha többé nem mész a közelébe.
-Érdekes teoria. Bárcsak máshol is lehetne alkalmazni.-mondtam
-Mire gondolsz? Nem értelek.-mosolygott vissza. De ezek nem voltak azok az őszinte mosolyok részéről sem. Bár az izgatottság ott csillogott a szemében.
-Nem is kell, hogy érts. Tudod néha még magamat sem értem.
-Különleges vagy! Varázslattal rendelkezel.-megijedtem..hirtelen köpni nyelni nem tudtam, ezt mégis honnan veszi?
-...Miből gondolod?-kérdeztem rá félénken. Várva az ítéletre.
-Elkápráztatod magad körül az embereket! hát mi ez, ha nem varázslat?-kérdezte, s én felnevettem a megkönnyebüléstől. Egy hatalmas épület előtt lassítani kezdett. Milyen különös, mikor Ed-del voltam ilyen kiruccanáson olyan izgatottá váltam mint egy kisgyerek..de most semmi. Még az újdonság okozta öröm is hiányzott.
-Mehetünk? Nem akarom, hogy lemaradjunk az elejéről.-Tom
-Igen menjünk. Már én is kíváncsi vagyok.
Ed szemszög:
Végigi követtem őket. Tom lassacskán szövögeti a hálóját letem szerelme ellen..és én nem tehetek semmit. Csak a kispadról nézhetem az eseméyneket. Egy régi fekete-fehér filmeket játszó moziba jöttek. Romantika..még egy húr. Sötétség..összebujás....még egy kör fonat, s egyszer majd csak azt veszem észre, hogy teljesen behálózta magának az én angyalomat.
Elindultak befelé. Megvártam míg megveszi a jegyeket, majd én is utánuk mentem, mikor már a lámpákat is leoltották. A filmközben semmi érdekes nem történt. Ahogy észre vettem Tom próbált volna nyitni..de Leila mintha ott sem lett volna..nem hinném, hogy a film kötötte volna le..szerintem valahol máshol jártak gondolatai. Másfél órás hasztalan ücsörgésen vagyok túl..bár a filmből egy percet nem láttam, végig csak a mozdulataikat figyeltem, de már örültem, hogy ekhagyhatjuk ezt a sötét termet. Én már az előtt kislizoltam, mielőtt ők észre vehettek volna.
Leila szemszög:
A filmből alig láttam pár percet. A gondolataim mindig Edward felé keveredtek el. Szánalmasnak éreztem magam. Tom-ot is csak kihasználom, pedig ő olyan kedves velem. Eygre jobban belekevertem magam valamibe, amiből nincs kiút. Tom egyszercsak kivette a rezgő mobilját a szebéből.
-Ne haragudj, de ezt muszáj felvennem!-mondta
-Persze semmi gond.-azzal ő félre vonult telefonálni.
3-4 perc múlva.....
-Van egy kis probléma. Egy kis kitérőt kell tennünk.-mondta, s kicsit lehajtotta fejét, mint aki rossz dolgot készül bejelenteni.
-Mi történt?-kérdeztem meg.
-Az egyik barátomnak az apukája ottfelejtette a gyógyszerét a hajójukon. Reggelre pedig feltétlen bekell vinnem, mert rosszúl lehet, ha nem veszi be.
-Ohh...megértem. Persze menjünk.-így talán hamarabb véget ér, ez a mai este. Már kezdek belefáradni a jópofizásba. Beszáltunk az autóba, s elindultunk a kikötő felé.
-Sajnálom, hogy így alakult ez a mai este. Remélem máskor sikerül bepótolnunk a vacsorát is.-nem hinném, hogy képes lennék, még egy estét így végigszínlelni. Bár így sem nyújthattam valami jó társaságot. Nem voltam valami beszédes az este folyamán.
A hajó kicsi volt, de igazán takaros. Ahogy bementünk a kabintérbe Tom megkért, hogy foglaljak helyet, míg ő megkeresi a gyógyszereit a bácsinak.
-Megtaláltam.-kiáltott fel pár perc elteltével. Majd odaült mellém.
-Elárulod nekem mi baj van?-kérdezte tőlem, ezek szerint többet vett észre abból, amit rejtegettem, mint gondoltam volna.
-Sajnálom, nem akartam elrontani a hangulatot..csak ma..-nem tudtam befejezni a mondatot, hiz nem mondhattam, hogy azért vagyok olyan szétszórt, mert mindig Ed-re gondolok.
Megfogta az arcom, maga felé fordította, majd halkan suttogni kellett.
- A világ legnagyobb idiótája az a srác, aki nem vesz észre egy ilyen nőt. Kérlek emgedd, hogy elfeledtessem veled.- arca egyre jobban közeledett az enyémhez..megijedtem, én ezt nem akartam..karjai elzárták előlem a kiutat. Márcsak fél centi választotta el ajkainkat egymástól, de engem nem az izgatottág fogott el tőle, hanem megijedtem, s a menekülési útat kerestem mindenütt.
Egyszercsak kicsapdott az ajtó...Tom hirtelen eltünt mellőlem. Ed dühös arca már-már rémisztővé tette csodálatos vonásait.
-Te meg mit keresel?-köpte oda Tom, ahoyg Ed-del beszélt, az udvariaság halváyn szikrája is kiveszett belőle.
-Tudtam, hogy egy mocsok vagy. Pedig már kezdtem bedölni neked. Te féreg.-Ed meglendítette jobb kezét, s orrba verte Tomot.
-Mondcsak te teljesen megőröltél?-kiabáltam, de nem hagyta, hogy odamenjek az ájultan hevert sráchoz, kinek orrából rendesen folyt a vér.
-Ohh..bocsásson meg őkelme, hogy méltóztattam megvédeni attól, hoyg ön legyen a 10. nő, kit ez a féreg ledönt azon a kanapén.-Majd megragadta a kezem és kihúzott onnan, egészen az Mercedeshez. Szóval végig követett...
-Elmondanád miért koslatsz utánam.-nem felelt, még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Engem már a síró görcs kerülgetett...
-Egy idióta barom vagy!-kiabáltam neki, egész úton szidtam. Vezekedtem vele, amiért követett.. s mindent a fejhez vágtam, amit rosszabb pillanataimban gondoltam róla. Valahol örültem neki, hogy vigyázott rám...de az őrületbe kergetett a halgatásával. Alig 15 perc múlva már a Cullen ház előtt perkolt le, de még mindig nem válaszolt egy szót sem. Kiugrott az autóból, s elindult felfelé a lépcsőn. Én sem volatm rest. Kiszáltam, de már nem bírtam elfolytani könnyeimet. Már így kiabáltam utána.
-Miért fordítasz nekem hátat? Miért nem felelsz a kérdéseimre? Ha ennyire utálsz, akkor mond meg!!! Miért akarsz kikészíteni?-kezemet a számra szorítottam, hogy elnyomjam a feltörni készülő zokogást. Ed megtorpant az ajtóban, majd lassan hátrafordult.
-Én soha nem utáltalak.-mondta szelídem, de én már nem tudtam megnyugodni, muszáj volt kiadnom magamból amit érzek. Úgy éreztem, ha nem teszem, akkor könnyen beleőrülök.
-Ha nem gyűlölsz, akkor áruld el. Mond el végre, hogy mit érzel, vagy ha nem is érzel semmit, de akkor is. Csak kérlek, köynörgöm válaszolj már!!!
-Komolyan tudni akarod? Tényleg érdekel, hogy mit érzek?-nézett rám, s széttárta karjait.-én csak bólintottam, de a levegőt még mindig kapkodva szedtem.
-Pokolian féltékeny vagyok! Utálnálak Tom, vagy bármelyik férfi mellett látni, mert...mert amióta csak itt vagy egyszerűen belédszerettem! Hidd el én sem így terveztem, de megtörtént..-hát kimondta. Én egy szót sem szóltam inkább. Úgy éreztem most egy tett többet ér minden szónál, így odarohantam, s ajkaimat az övéire nyomtam....
Sziasztok!
Nah ilyen sem történt még. Látjátok mennyire le lehet kenyerezni pár véleménnyel. Ti írtok, s én már szaladok is, hogy hozhassam az új fejezetet.
Nade most, hogy ma két fejezetet is kaptatok, vajon mivel lehetne rávenni, hogy hétfőn, vagy kedden feltegyem a folytatást? Mit szólnátok 20 komihoz? Igérem, hogy tovább egy jó darabig nem emelem a kommentek számát!
Nagyon szeretlek titeket!!
pusz
Anita
Díj =)
Szabályok:
1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).
3. Értesíted őket az ajándékról =)
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak =)
1. Nagyon szépen köszönöm Mesi28-nak és Leander88-nak, hogy gondoltak rám. Hihetetlenül jól esik, ilyenkor mindig sikerül egy újabb kis löketet kapnom, valahogy az ihlet is könnyebben jön. Úgyhogy még1x thanks!
Mesi: http://sparkle-moon.blogspot.com/
Lea: http://leander88.blogspot.com/
2. Akiknek küldöm:
Nita: http://aboldogsagviraga.blogspot.com/
Carlie: http://charmingtwilightbycarlie.blogspot.com/
Arielle: http://arielle-story.blogspot.com/
Csilling: http://szurkulet.blogspot.com/
Stefi: http://lionandlion.blogspot.com/
Ivi: http://aharmadikuralkodohaz.blogspot.com/
Szandi: http://szandi22.blogspot.com/
Nikki: http://afternewdawn.blogspot.com/
Soumi: http://keiju-pick.blogspot.com/
Rami23: http://rami23-dntseinkalapjn.blogspot.com/
Sajnos megszabták a határt, hogy hány embernek küldhetek, pedig ha tehetném mindenkinek elküldeném, akitcsak olvasok. Mert mind nagyon ügyesek és tehetségesek. Így ha még csak képletesen is, az összes blogírónak küldöm ezt a díjat!!!
3.Már megtörtént!=)
4. Már egszen kicsi korom óta írni szeretnék. Mihelyst megtanultam írni, kisebb csacska mesékkel szórakoztattam családomat. Ők pedig mindig örömmel hallgatták őrültségeimet. Azt hiszem innen indult a szenvedély...mára már megsem lennék nélküle. bár sajnos a ti arcotokat nem látom, miközben olvassátok egy-egy fejezetemet, de a kommentekből itélve néha sikerül mosolyt csalnom az emberek arcára, s ez az, amiért úgy gondolom, hogy érdemes írni. Mert ha van legalább egy ember, akinek boldogságot szerzel azzal amit csinálsz, akkor nem hagyhatod abba. Óhh s az a hatalmas öröm, amit a komentelők hagynak.....imádom őket!!!
5. Magamról! Nem is tudom mit mondhatnék magamról. Talán először megoztok veletek vmit, amit a minap az egyik barátom mondott nekem.
"Anita komolyan mondon te rosszabb vagy, mint Bella!" -és higgyétek el, ez így igaz. Komolyan nincs annyi csontja az embernek, mint ahány sérülésem már nekem volt. Csak a kezem volt 12x begipszelve...
Ezek a sebesüléseim általában abból adódnak, hogy szörnyen szétszórt vagyok...
Nagyon álmodozó típusnak tartanak, egyesek szerint mese világban élek (bár lehet, hogy van benne vmi)
Könnyen meglehet hatni, de inkább az örökké mosolygók táborába tartozom.
Nah azt hiszem legyen belőlem elég ennyi=)
Köszönöm!!!
15.Fejezet-Örökké távol....vagy mégsem?
Péntek....
Leila szemszög:
Borzalamas hetem volt. Ed, folyton kerülte a társaságom. S a köszönéseken kívül egy szót sem szólt hozzám. Néha éreztem, hogy rámpillant, de mielőtt én is ráfordíthattam volna tekintetem, már másfelé tekintett barna szemeivel. Iszonyatos volt a csend közöttünk..se ő, se én nem közelítettünka másikhoz. Mikor Tom véglegesen is megkérdezte, hogy elfogadom e az ajánlatát, Ed csak némán hallgatott...ezúttal nem akart minden áron lebeszélni róla...és én pedig igent mondtam Tomnak. Már tudtam mi volt az, ami Tomban vonzott, bár eza vonzalom sehol sincs, mióta tudom mit érzek Ed iránt. Ha valaki szórakozni akar, élni akarja az életet..gondok..szenvedések és gyötrelem nélkül, akkor a mindig vidám felelőtlen Tomot választaná. De ha a biztonágra, szerelemre, megértésre vágyik, akkor minden bizonnyal Edward a nyerő. Számomra nem kérdékes kit választanék...de..félek..Félek attól, hogy elutasít. Így..áhh nem is tudom, hogy Tommal valójában mit akarok kezdeni. Hisz az igaz, hogy helyes...sőt még érdekes is..dfe nincs meg az a vonzalom..azta mindent elsöprő bizsergés..mikor legszívesebben összeesnél, mert karjait nem érzed derakad körül...mikor legszívesebben üvöltenél, tombolnál és..és csak arrra vársz, hogy csókoljon már meg.
Rosalie volt az egyetlen, akinek meltem az érzéseimről, szerinte megkellene ezt beszélnem Ed-del. Tisztáznom kellenen az érzéseimet vele, s hiába tudom, hogy igaza van...gyáva vagyok.
Szerencsére ennek a napnak is nemsokára vége..aztán kezdődhet a látszat. Mosolyt kell erőltetnem az arcomra..izgatottságott színlelni...boldognak látszani. De hogyan is lehetnék az, hogyan fogom mindezt megvalósítani? Mikor most is csak itt ül mellettem...de a pillangók megörjítik a gyomrom.
Ohh Istenem bárcsak valaki megmagyarázná, hogy miért változott meg ilyen hírtelen minden.
http://www.youtube.com/watch?v=z1T4BHKntM8
Ed szemszög:
A helyzet egy cseppet sem javúlt. Szüleim továbbra sem tudtak hatni rám. Pedig minden este, miután Leila elaludt én végigi halgattam egy két törtnetet, vagy jótanácsot az oktatás céljából. Ez a nap sem telt máhogy. A fal, amit eleinte félig magunk közé húztam, mostmár teljesen közénk tornyosult. Mostmár nem kaptam örömteli mosolyokat tőle, nem puszilt meg reggel..minden érintkezést megszakítottunk. De elviselem, megbírkózom a fájdalommal, ha ő boldog. S ha ő nem is tudja majd, mindig ott leszek mellette, hogy vigyázzak rá. Ma este is én leszek az őrzője.
-Mehetünk?-kérdeztem tőle utalva a csengőre. Mire ő felkapta a fejét, s gyengén bólintott, megfosztva engem hangja lágy csengésétől. Alice már a Mercedesnél várt ránk. Majd kiugrott a bőréből. Vajon minek örülhet ennyire?
-Sziasztok! Jaj Leila én már olyan izgatott vagyok. Nagyon jól fog elsülni a randid. Ugye segíthetek készülődni! Kérlek!-és már meresztette is rá hatalmas szemeit.-Remek, még jól is fogja érezni magát azzal a szemét döggel-gondoltam, mert lehet, hogy megfogadtam, hogy nem avatkozom az életébe többet, mégsem fogom engedni, hogy bántsa őt. Én is ott leszek.
Leila szemszög:
A hazafelé tartó úton Alice megállás nélül csacsogott. Tőlem csak egyszerű igenekre futotta a megfelelő helyeken. De a mosolyt már ráerőltettem az arcomra. Bár kétlem, hogy bevette volna., mivel gyanúsan vizslatott szemeivel. Otthon épphogycsak volt időm megebédelni, merrt mikor megközöntem barátnőm már felfelé rángatott.
-Hova ez a negy sietség? Hisz mg csak fél három van.-mutattam rá a nyílvánvalóra, mire Ali felháborodva nézett rám.
-Hát épp ez az, már így is késésben vagyunk. Nincs időnk szórakozni. Siess fürödj le, addig én kiválasztom a ruhádat.-szerettem Alice ízlését, így nem állt szándkomban ellenkezni vele, nem mintha sokra mentem volna vele.
-Rendben. De semmi túlzás, oks?
-Nyugi, káprázatosan festesz majd!-nyugtatott barátnőm, majd betorlaszolt a fürdőbe. Nem kapkodtam el semmit, hosszan engedtem a vizet magamra, ami most nagyon nyugtatólag hatott. Hajam kétszer is átmostam, és még pakolást is raktam rá. Így körülbelűl egy óra múlva kászálódtam ki a fürdőszobából. Alice kicsit morcos volt, hogy kevés az idő, de nem tétlenkedett, hanem rögtön nekiállt megszárítani a hajam, ami további fél órát vett igénybe. Fufrumat kicsit bubisan hátratűzte, lokniaimat pedig eligazgatta. Márcsak egy óránk volt hátra. Én még mindig köntösben ültem Alice előtt arra várva, hoyg kifessen s ideadja a ruhákat, amiket majd viselni fogok. Egy kis konturral és szempilla spirállal emelte ki szemeim, arcomra pirosítót, számra halvány szájfényt rakott.
Leila szemszög:
Borzalamas hetem volt. Ed, folyton kerülte a társaságom. S a köszönéseken kívül egy szót sem szólt hozzám. Néha éreztem, hogy rámpillant, de mielőtt én is ráfordíthattam volna tekintetem, már másfelé tekintett barna szemeivel. Iszonyatos volt a csend közöttünk..se ő, se én nem közelítettünka másikhoz. Mikor Tom véglegesen is megkérdezte, hogy elfogadom e az ajánlatát, Ed csak némán hallgatott...ezúttal nem akart minden áron lebeszélni róla...és én pedig igent mondtam Tomnak. Már tudtam mi volt az, ami Tomban vonzott, bár eza vonzalom sehol sincs, mióta tudom mit érzek Ed iránt. Ha valaki szórakozni akar, élni akarja az életet..gondok..szenvedések és gyötrelem nélkül, akkor a mindig vidám felelőtlen Tomot választaná. De ha a biztonágra, szerelemre, megértésre vágyik, akkor minden bizonnyal Edward a nyerő. Számomra nem kérdékes kit választanék...de..félek..Félek attól, hogy elutasít. Így..áhh nem is tudom, hogy Tommal valójában mit akarok kezdeni. Hisz az igaz, hogy helyes...sőt még érdekes is..dfe nincs meg az a vonzalom..azta mindent elsöprő bizsergés..mikor legszívesebben összeesnél, mert karjait nem érzed derakad körül...mikor legszívesebben üvöltenél, tombolnál és..és csak arrra vársz, hogy csókoljon már meg.
Rosalie volt az egyetlen, akinek meltem az érzéseimről, szerinte megkellene ezt beszélnem Ed-del. Tisztáznom kellenen az érzéseimet vele, s hiába tudom, hogy igaza van...gyáva vagyok.
Szerencsére ennek a napnak is nemsokára vége..aztán kezdődhet a látszat. Mosolyt kell erőltetnem az arcomra..izgatottságott színlelni...boldognak látszani. De hogyan is lehetnék az, hogyan fogom mindezt megvalósítani? Mikor most is csak itt ül mellettem...de a pillangók megörjítik a gyomrom.
Ohh Istenem bárcsak valaki megmagyarázná, hogy miért változott meg ilyen hírtelen minden.
http://www.youtube.com/watch?v=z1T4BHKntM8
Ed szemszög:
A helyzet egy cseppet sem javúlt. Szüleim továbbra sem tudtak hatni rám. Pedig minden este, miután Leila elaludt én végigi halgattam egy két törtnetet, vagy jótanácsot az oktatás céljából. Ez a nap sem telt máhogy. A fal, amit eleinte félig magunk közé húztam, mostmár teljesen közénk tornyosult. Mostmár nem kaptam örömteli mosolyokat tőle, nem puszilt meg reggel..minden érintkezést megszakítottunk. De elviselem, megbírkózom a fájdalommal, ha ő boldog. S ha ő nem is tudja majd, mindig ott leszek mellette, hogy vigyázzak rá. Ma este is én leszek az őrzője.
-Mehetünk?-kérdeztem tőle utalva a csengőre. Mire ő felkapta a fejét, s gyengén bólintott, megfosztva engem hangja lágy csengésétől. Alice már a Mercedesnél várt ránk. Majd kiugrott a bőréből. Vajon minek örülhet ennyire?
-Sziasztok! Jaj Leila én már olyan izgatott vagyok. Nagyon jól fog elsülni a randid. Ugye segíthetek készülődni! Kérlek!-és már meresztette is rá hatalmas szemeit.-Remek, még jól is fogja érezni magát azzal a szemét döggel-gondoltam, mert lehet, hogy megfogadtam, hogy nem avatkozom az életébe többet, mégsem fogom engedni, hogy bántsa őt. Én is ott leszek.
Leila szemszög:
A hazafelé tartó úton Alice megállás nélül csacsogott. Tőlem csak egyszerű igenekre futotta a megfelelő helyeken. De a mosolyt már ráerőltettem az arcomra. Bár kétlem, hogy bevette volna., mivel gyanúsan vizslatott szemeivel. Otthon épphogycsak volt időm megebédelni, merrt mikor megközöntem barátnőm már felfelé rángatott.
-Hova ez a negy sietség? Hisz mg csak fél három van.-mutattam rá a nyílvánvalóra, mire Ali felháborodva nézett rám.
-Hát épp ez az, már így is késésben vagyunk. Nincs időnk szórakozni. Siess fürödj le, addig én kiválasztom a ruhádat.-szerettem Alice ízlését, így nem állt szándkomban ellenkezni vele, nem mintha sokra mentem volna vele.
-Rendben. De semmi túlzás, oks?
-Nyugi, káprázatosan festesz majd!-nyugtatott barátnőm, majd betorlaszolt a fürdőbe. Nem kapkodtam el semmit, hosszan engedtem a vizet magamra, ami most nagyon nyugtatólag hatott. Hajam kétszer is átmostam, és még pakolást is raktam rá. Így körülbelűl egy óra múlva kászálódtam ki a fürdőszobából. Alice kicsit morcos volt, hogy kevés az idő, de nem tétlenkedett, hanem rögtön nekiállt megszárítani a hajam, ami további fél órát vett igénybe. Fufrumat kicsit bubisan hátratűzte, lokniaimat pedig eligazgatta. Márcsak egy óránk volt hátra. Én még mindig köntösben ültem Alice előtt arra várva, hoyg kifessen s ideadja a ruhákat, amiket majd viselni fogok. Egy kis konturral és szempilla spirállal emelte ki szemeim, arcomra pirosítót, számra halvány szájfényt rakott.
-Akkor mostmár felveheted a ruhád.-mondta, s rámutatott egy válfán lévő farmerruhára. De rögtön magyarázni kezdett, hogy miért pont ezt választotta nekem.-Tudod láttam, hoyg egy moziba, majd egy gyors étterembe visz, így nem akartam túl elegáns ruhát, de egyszerűt sem. Az ujjatlan pedig nagyon jól áll neked.-én is szerettem az eféle ruhákat, mert kiemelte az alakom. A ruha felül szűk volt, míg az alsó része gyűrődt, kicsit fodros. Középen a derekáig gombolós. A ruha mellé egy kis fekete cipő és bolero párosult.
-Nah..hogy tetszik? Szerinted is jó lesz?-izgatottan várta a vélemnyem, hiába látta előre, hogy tetszeni fog.
-Nagyon szép Alice. Köszönöm.
-Semmiség. De gyere menjünk le, mert két perc múlva itt lesznek érted.-adta tudomásomra. Odalent körbejárattam a tekintetem, a szobán, nem is vettem tudomásul az engem dicsérő szavakat. Hiába járattam többször is körbe szemem a szobán, az illető, akit kerestem nem volt bent.
-Elment..azt hiszem vadászik.-szólalt meg hangosan Jasper. Ezek szerint tudják, hogy mit érzek, bár Jaspernek könnyű rájönni a képessége segítségével.
-Értem.-nem volt időnk tovább beszélgetni, mert valaki dudálni kezdett a ház előtt. Én gyorsan elköszöntem tőlük, majd kiszaladtam Tomhoz. Kiszált az autójából, odajött hozzám. Kezében egy szál vörös rózsa volt. Ami igazán gyönyörű volt, de nem az én ízlésem. Hozzám sokkal inkább illene az orchidea, bár lehet azért gondolom így, mert aza kedvenc virágom.
-Szia! Ezt neked hoztam.-nyújtotta át a virágot, közben nyomott egy puszit az arcomra.
-Köszönöm. Igazán kedves tőled.-mondtam, mire ő kinyitotta nekem az ajtót, segített beszálni az autójába. Próbáltam minél kedvesebb lenni, így végig mosolyogtam, s nevettem a viccein út közben.
Sziasztok!
Ahogy igértem itt a következő fejezet. Remélem tetszett,s írtok hozzászólásokat.
Lenne is egy ajánlatom. Ha összegyűlik a 15 komi, akkor holnap este felkerül a friss, ha pedig ismét 10-et kapnék, akkor kedden. Nah tetszik az ötlet?
Más közlendőim.: Immár két oldalnál segédkezem, s szeretnék segíteni nekik, hogy minél többen megismerjék mert szerintem nagyon jók.
Csilling nevével szerintem sok helyen találkozhattatok már. Ő az, aki mindig kikönyörgi nekünk a frisst a jobbnál jobb oldalakon (pl:Ivi-Fekete angyal). Én leszek az ő bétája, s remélem ellátogattok hozzá, s írtok neki is véleményt. Egy saját történetet ír, ami nagyon izgalmasnak igérkezik. Érdemes elolvasni.
oldala: http://szurkulet.blogspot.com/
A másik oldal pedig Carlie oldala. Ő a bűbájos boszorkákat keverte össze az alkonyattal. Szerintem nagyon jól ír, s érdemes benéznetek hozzá. Én a fejezetekben szoktam egy kicsit besegíteni. Lécci írjatok hozzá is véleményt. Mert mindenki aki ír, az tudja, mennyire jól esik pár biztató szó vagy jótanács.
Köszönöm nektek!
pusz!
Anita
pusz!
Anita
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)