I. fejezet

Különös érzésekkel ébredtem reggel. Bár ma is minden csodásnak nézett ki én mégis nyugtalannak éreztem magam, apám aki fantázia királya mindig azt mondta, hogy ez csak azért van mert még túl fiatal és naiv egy boszi vagyok. Ez talán igaz is, hisz még csak két nap múlva töltöm a tizenhetet. Egyébként Leilának hívnak és herceg nő vagyok egy mesés világban. Gyönyörű kék szemem és hosszú barna hajam van. A körülöttem élők mindig azt mondják hogy annyira okos és gyönyörű ez a lány, bár én soha nem voltam biztos benne hogy az igazat mondják. Az életem még így is csodásnak mondható volt. Megvolt mindenem szerető családom és barátaim, habár az én szívem valami teljesen más után sóvárgott. Egy igaz szerelmet akartam átélni!!! Ami az én esetemben nem is olyan könnyű hisz országomban már rég nem hisznek a szerelemben, mindenki érdekből házasodik. Én is csak könyvekből ismerem, de mikor egyszer titokban lepillantottam a földre akkor megigézett egy szerelmes pár pillantása. Csodálatos volt ahogy egymásra néztek, s látszott, hogy szavak nélkül is tudják mit érez a másik. Álmodozásomból egy halk kopogás rázott fel.


-Jó reggelt álomszuszék!Felébredtél?-köszönt be apám.


-Neked is jó reggelt apuci!-köszöntem neki én is. Mindig imádta ha apucinak szólítom, ilyenkor könnyen rátudtam venni bármire.Míg én ezeken gondolkoztam ő megkérdezte mit fogok ma csinálni.

-Nem is tudom igazán. Talán meglátogatom Kirát és majd együtt kilovagolunk.-Kira a legjobb barátnőm , aki mellesleg tündér is . Bár ő csak jó varázslatokat tudott csinálni, mint a gyógyítás. Én persze boszorkány létemre sötét mágiát is tudtam alkalmazni. Bár az iskolán kívül még nem használtam.

Jó, nem bánom menjetek, de azért néha tanulhatnál is nem gondolod?-kérdezte apám.

Jaj kinek van szüksége tanulásra mikor ilyen csodálatos képességeket örökölt a szüleitől?-kérdeztem vissza.

-Igaz, de azért ismétlés a tudás atyja ezt soha ne felejtsd el.

-Rendben. Ígérem holnap átolvasom fortélyok és bájitalok című könyvemet.

Rövid társalgásunk után apám hagyta hogy felöltözzek, majd reggeli után már indultam is kristályért, aki az én gyönyörű paripám volt.

Útban Kira felé ismét álmodozni kezdtem, bárcsak apám is megértené milyen fontos is a szerelem. Egyszer már próbáltam rávenni, hogy engedjen le az emberek közé, hisz ott vár engem valami csodálatos dolog, ami nálunk nincs. De erre ő mindig azt felelte hogy itt is megvan csak nyissam ki jobban a szemem. Nemsokára megérkeztem Kira kis otthonába, már kint várt rám a lépcsőn. Integetni kezdtem majd mikor meglátott ő is hevesen vissza integetett. Lassan odaértem hozzá, s köszöntem neki.

-Szia Kira.

-Szia Leila.Mit fogunk ma csinálni? Remélem nem akarsz megint az emberek után kutatni?-kérdezte mosolyogva.

-Pedig pont azt terveztem, de ha te félsz egy kis kalandtól akkor süthetünk sütiket is.-válaszoltam.
Erre mindketten felnevettünk, hisz mindketten utáltunk a konyhában lenni.
-Na viccet félretéve tényleg kitaláltam valamit.-mondtam, és láttam hogy barátnőm szeme elkerekedik a kíváncsiságtól.
-Mit találtál ki?
-Lemegyek az emberekhez. Nemsokára a tizenhetedik szülinapom estéjén.-válaszoltam vigyorogva, míg Kira(kiera becézve) arcáról lefagyott a mosoly.
-És ezt hogy tervezed, hisz tudod hogy apád soha nem engedne el?
-Ezt bízd csak rám.-mondtam neki ellentmondást nem tűrően mikor láttam, hogy rájött a dolog nyitjára.
Elhasználod a kívánságodat.-jelentette ki Kira.