27.fejezet~A próbák megkezdődnek....

Sziasztok!
Most bétázás nélkül teszem fel ezt a fejezetet, mert már később nem fogom tudni, s Amy-t pedig nem érem el. Remélem nem haragszik meg érte, s ti is megbocsájtjátok nekem a hibákat.
Nagyon örülnék, ha írnátok komit is :)
pusz
Anita


Ed ajkaival a nyakamra tapadt, és a dekoltázsomat puszilgatta. A vágy szinte felemésztett belülről, és most azt sem bántam volna, ha tovább haladunk, de az ajtó hangos csapódással jelezte, hogy valaki megzavart bennünket.
Ed felkapta a fejét, és az ajtó irányába nézett, de én nem tudtam levenni tekintetem a csodás szemeiről, ajkairól, puha, meleg bőréről.

-Bocsi fiatalok! – hallottam meg Emmett mély, dörmögően nevetős hangját. – Csak nem rosszkor jöttem – kérdezte, majd nevetésben tört ki.
- Te mindig rosszkor jössz! – morogta Ed, majd nagy kínkeservesen legördült rólam, és nagy levegőket véve pislogott a plafonra.
- Mondd, miért jöttél! – szóltam a nagy mackóra.
- Na nem kell ilyen morcinak lenni.- viccelődött Em. -Egyébként az a csaj, a barátnőd küldött, hogy szóljak, hogy várnak bennünket a tanácsteremben. - eddig a pillanatig egész jól kizártam miért is vagyunk itt. De most ismét beférkőzte magát elmémbe a tudat, hogy itt most komoly harcok folynak, s nekem nem azzal kéne törődnöm, hogy elmélyítsem Ed-del a kapcsolatunkat.
- Hát persze, máris megyünk. -még egy gyors puszit nyomtam szerelmem arcára, majd őt is magammal húzva elindultunk a megbeszélésre. Egy hosszú kanyargós lépcső vezetett oda, s egy kis egyszerű fa ajtón kelett bemenni, ami csak akkor nyílt ki, ha valaki tudta a megfelelő jelszót, ami mindig egy egy rejtély megoldása volt. Ezen a helyen van a királyság legtöbbet érő varázslatai. A legnagyobb erők mind itt bújnak meg. Emiatt szeretne az anyám is ide eljutni. S ide rajtunk át vezet az út. Miközben haladtunk, már a Cullen család többi tagja is csatlakozott hozzánk. Már csak egy szoba választott el minket attól a bizonyos teremtől.
-Ne haragudjatok, de nektek itt kell maradnotok.-már láttam, hogy tiltakoznának, ezért gyorsan folytattam.- Legalább is addig, míg kinyitom az ajtót, addig nem fog megjelenni a szelleme, míg ti mellettem vagytok, de ha már megkaptam a kulcsot, akkor ti is utánam jöhettek. Majd értetek küldök valakit. - még gyors megöleltem Ed-et. Nagyon reméltem, hogy képes leszek megfejteni a feladványt. Nem szeretnék szégyenben maradni. Az ajtó szellemének előhívásához 3-at kellett kopogni-tudom elég elcsépelt, de ez már ezer évvel ezelőtt is így volt.-majd vártam, s reménykedtem abban, hogy egyáltalán hajlandó megtisztelni a jelenlétével.
- No csak, no csak. Kit látnak szemeim, csak nem az elveszett báránykánkat?- jelent meg abban a gőgös, daccal teli mosollyal a képén.
- Igen, visszajöttem. Szeretnék bemenni.- határozottnak kellett lennem.
- Tudod mi a feltétel. Én felteszek egy kérdést...-kezdett bele
- És ha helyesen válaszolok, akkor át kell adnod a kulcsot.- persze tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom.
- Akkor lásd kivel van dolgod. Ha már ilyen kis okos vagy. Íme egy könnyebb feladvány. -anyám miért nem enged be a tanács valamelyik tagja, hát nem egyszerűbb lenne, mint itt vesztegetni az időt?
- Rabságban senyvedünk a szultán udvarában. A következő ajánlatot teszi a szultán: választanunk kell két ajtó közül. Az egyik mögött a szabadság, a másik mögött két éhes oroszlán vár. Egyet kérdezhetünk az őröktől az ajtókkal kapcsolatban és utána döntenünk kell. Egy bökkenő azért van. Az egyik őr mindig hazudik, a másik mindig igazat mond, de nem tudjuk, melyik melyik. Mit kérdezzünk az egyik őrtől, hogy lehetőleg ép bőrrel megússzuk? - ú hogy az a...a ménkű esne bele, ennél nehezebbet ki se találhatott volna, de most komolyan, ki az, aki ezt meg tudja oldani?
- Kis segítség?-néztem rá félénken, hátha meglágyul felém a szíve.
- Sajnálom, de nem tehetem. A szabály kötelez.- remek, dünnyögtem az orrom alatt, majd leültem szembe az ajtóval, s gondolkozni kezdtem. Némán mélyedtem magamban, s próbáltam minden lehetséges megoldást számba vetni, de mindegyik hibásnak bizonyult. Még meg se mondtam Mr okostojás szellemnek, hogy mire gondolok, ő már rögtön mondta, hogy nem jó irányba haladok. Az agyam már zsibbadt a gondolkodástól. Közel álltam hozzá, hogy feladjam, s elkönyveljem magam a világ szerencsétlenebb lényének. Még további öt percig rágtam magam a dolgon. Mikor egyszer csak beugrott valami.
-Meg van. Azt hiszem tudom a megfejtést.- ugráltam örömömben.
- Had halljam.-várakozó tekintete láttán gyorsan bele is kezdtem mondókámba.
- Bármelyiktől kérdezhetjük a következőt: "Mit mondana a másik, ha azt kérdezném tőle, hogy melyik ajtó mögött vannak az oroszlánok?"
Ekkor az igazmondó nyilván rámutatna a szabadság ajtajára, hiszen a hazudós a hamisat mutatná. A hazudós pedig tudja, hogy az igazmondó az oroszlános ajtóra mutatna, ezért hazugságból a jó ajtóra mutatna. Így a válasz mindenképpen a szabadságba vezető ajtó.
Emögött valójában az a logikai tétel húzódik, miszerint nem(nem(igaz))=igaz, hiszen ha igaznak a jó ajtót nevezem, akkor mindkettőjükkel pontosan kétszer tagadtatom az igaz ajtót, amiből biztosan a helyes választ kapom. -szinte tapsikoltam volna örömömben, hisz éreztem, hogy ez a helyes válasz. Most először nyitom ki én teljesen egyedül az ajtót. Tudom őrültség, engem mégis nagy örömmel töltött el, még ebben a helyzetben is.
- Helyes. Méltó vagy arra, hogy megkapd a kulcsot. De valamit tudnod kell. Ezeknek a próbáknak a lényege a kitartás. Ha valaki elég kitartó, s célratörő, előbb vagy utóbb megfejti. A gonosz emberek mindent rögtön akarnak, nem képesek a nehezebb utat választani. Ezért van szükség ezekre a fejtörőkre. Ha most feladtad volna, soha többé nem lettél volna méltó a kulcs megszerzésére.- akkor ezek szerint ez is egy próba volt. Az első próbatételem. Kinyúlt egy kéz az ajtóból, amiben egy kulcs hevert. Az ember azt hinné, hogy egy giccses, arany bevonatú kulcsot fog kapni, erre itt van a világ legócskább réz kulcsa, ami valaha is létezett.
- Ne a borítója alapján ítéld a dolgokat.- adott még egy utolsó tanácsot a szellem, majd eltűnt. Én pedig rohantam Ed-hez és a többiekhez, hogy elújságoljam jó hírt.
Mindent elmondtam nekik, a feladványt, hogy hogyan oldottam meg,s még azt is, hogy milyen tanácsot kaptam, majd együtt indultunk ismét a nagyteremhez.
Edward a derekamat ölelte át, tudta, hogy mi fog most következni, s mintha nem akarna elengedni. pedig kénytelen lesz, hisz nincs más megoldás. Ezt mindannyian tudjuk. Ahogy beleraktam a kulcsot a zárba, majd fordítottam egyet rajta, az az egész helyre hatással volt. Az eddig ütött kopott holmik, most fényesen csillogtak. A legszebb virágok borították, mindenütt drágakövek, ezüst és arany minták játszottak. Meseszép volt.
- Wááóó.-ámuldoztak a többiek is. Hát igen, Fantasy még így is egy csodálatos hely.
- Elég a bámészkodásból. Nekünk most dolgunk van.- mondtam kicsit katonásan, ami elég viccesre sikerült, így még Edward is mosolygott egy kicsit. Bent egy hatalmas kerek asztal volt a terem közepén. Már Minden egyes helyen ült valaki, csak egy hely volt szabad, az, amelyiken apám szokott részt venni a gyűléseken. Most én léptem fel az emelvényre és foglaltam ott helyet.
- Akkor uraim talán el is kezdhetnénk. Arra kérem önöket, hogy meséljenek el mindent részletesen.- Ed odaállt mögém, s kezét nyugtatólag a vállamra helyezte.
- De kisasszony, nem gondolja, hogy nem kellene idegenek előtt ilyen dolgokról beszélnünk? A világunkról van szó.- szólalt fel az egyik, akit még életemben nem láttam. Pedig a többséget már elég jól ismerem. Biztos egyenes ágon való leágazás után örökölte a tagságát, s én azért nem ismerem, mert még új.
-Akkor ezek szerint téged is elküldhetnélek, mert számomra vad idegen vagy. Még a nevedet sem tudom. Szóval legközelebb ha ilyen őrült ötleted támad, talán tartsd meg magadnak.-nem szeretek így bánni az emberekkel. De apa arra tanított, hogy arányítani csak erélyesen lehet.
- Elnézést Leila kisasszony. A nevem Adam Whait. Az édesapám után kerültem ide, sajnos ő...-a felismerés hirtelen csapott arcba, ú ugyan azért van itt, mint én. Mindketten az édesapánkat helyettesítjük, s csak remélni tudjuk, hogy viszont látjuk őket. Hirtelen nyugodtság árasztotta el bensőm minden egyes részét. Nagyon hálás voltam Jaspernek, mert most szükségem volt a segítségére. Nem tehettem meg, hogy összeroppanok.
- Semmi probléma, de ha már ezen is túl estünk, akkor talán térjünk rá a lényegre. S nyugodjanak meg a vámpír családért én magam kezeskedem.
- Kisasszony, ha megengedné, akkor én kezdeném.- egy bajuszos, középkorú férfi állt fel hírtelen. Ha jól emlékszem ő a hadvezérünk Maximo.
- Parancsoljon, intettem felé, mire ő leterített egy hatalmas térképet, ami egész Fantasylandet bemutatta, végül hosszas beszédbe fogott.
- Egy pillanat uram. Azt hiszem ez így nem fog működni. Ha ezt így folytatjuk holnap délre se végzünk. Mi lenne, ha csoportokra oszlanánk?- tettem fel javaslatomat.- Mr Maximo és Jasper kidolgozhatnák a haditervet, míg én és Adam az eltüntekről szedünk össze minden fontos információt.- mindenkinek tetszett a javaslatom. Végül 12 6 fős csoportokba vergődtünk. Mindenki azt tette, amihez a legjobban értett. Emmett és az idősebb Edward az ifjoncokat tanította Greggel együtt harcolni. Bella és Carlisle a sebesülteket látta el, míg Esme, Alice és Rosalie az étel készítésben segédkezett. Ed végig mellettem maradt, s engem megnyugtatott a jelenléte.
Tudtam, hogy számomra még csak most kezdődik a neheze. Ha a következő próbán nem megyek át, akkor minden és mindenki odaveszett. Ezen múlik Fantasyland sorsa.