23.fejezet-Békülés és új érzelmek a láthatáron..

Sziasztok!
Ma megkaptam a jelentkezők munkáit. Hosszas mérlegelés után, sikerült is döntenem,s most kihirdetném a nyertest: 3x hurrá Amy-nek!! De ugyan akkor ne felejtkezzünk meg Ficsiről sem, aki szintén nagyon szép fejezetet írt. De nem is húzom tovább az idegeket..irány olvasni..s remélem kapunk tőletek egy két komit:
puszi
Anita


Ed szemszöge

Leila ránézett a szendvicsekre, s megvizsgálta melyikben mi van. Ezt is nyílván csak időhúzásnak szánta, mert eddig édes mindegy volt neki. Annyira sajnáltam Őt. Itt ült mellett életem egyetlen igaz szerelme, megbántottan, amit én okoztam. Ráadásul miattam még ilyen csúnyán meg is betegedett. Minden az én hibám! Apám olyan jól el tudta kerülni Tanya támadásait az idők során, én pedig úgy viselkedtem, mint egy rakás szerencsétlenség. Az első pillanatban el kellett volna löknöm magamtól, és nem hagyni, hogy úgy játsszon velem, ahogy akar. Meglehetősen bosszantott, hogy ez volt a célja, hisz milyen barát az ilyen, aki el akar választani a Kedvesemtől.

Leila végül egy sajtos, sonkás szendvics mellett döntött, s rárakta a tányérjára. Én nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy mi kerül a tányéromra, így csak megfogtam egyet, s beleharaptam. Idegállapotomat tekintve sokkal jobban érezném magam, ha leteríthetnék egy medvét, vagy pumát, de semmi esetre sem szeretném magára hagyni angyali kedvesem.

Egyél zöldséget is, hátha javít az állapotodon! – motyogtam felé fordulva, s a zöldséges tál felé böktem.
Oké… - motyogta megadóan, s elvett egy szép piros paradicsomot.

Többet nem beszéltünk, s elég kínos volt a helyzet. Sem Ő, sem én nem tudtunk mit kezdeni a másikkal, és csak nem akartuk befejezni a reggelit. Lassan majszolt el három kiadós szendvicset, majd egy banánt is elfogyasztott. Én már csak a konyha asztalra támasztottam kezeimet, s szemem sarkából figyeltem ténykedését. Olyan gyönyörű volt, még így betegen is, hogy szemem el-elkalandozott testén. Csodásan állt neki minden ruha, ám legnagyobb bánatomra vastag, kötött sál takarta kívánatos, kecses nyakát.
Lassan már nem maradt semmilyen étel az asztalon, így nekiállt elmosogatni. Nem akartam zavarni, vagy letámadni, így megvártam, míg végez, hátha így kicsit felkészültebb lesz.

Mikor letette a szivacsot, s megtörölte kezét, még pár pillanatig háttal állt, majd lassan, megfontoltan fordult meg, s nézett a szemembe.
Pillantása kétségbe esést, és fájdalmat, csalódást tükrözött, ez pedig nagyobb büntetés volt minden más bántalmazást felülmúlva. Nem értettem, hogy lehettem akkora idióta, hogy hagytam Őt egy percig is szenvedni. Tudom, hogy azt mondta, egyedül akar lenni, de talán jobb lett volna, ha mégsem hagyom teljesen magára.
Mindig úgy gondoltam, hogy apa kicsit nyuszi volt ilyen téren, s anya mellett kellett volna maradnia, de most belátom, hogy ilyen esetben az ember teljesen leblokkol.

A példaképem volt ő, mert anya mindig nagy szeretettel és odaadással beszélt apáról, sosem mondott rá egy rossz szót sem. Mindig tisztelettel beszélt róla… Színtiszta szerelemmel. Csak remélni tudom, hogy Leila is egyszer elfelejti nekem, vagy legalább megbocsátja eme bűnömet, s hasonlóképpen mesél majd rólam mindenkinek.

Azt hiszem beszélnünk kellene… - mondta bizonytalanul, s ekkor vettem csak észre, hogy megbabonázva figyeltem Őt, s ebbe Kedvesem bele is pirult.
Igen… Menjünk a nappaliba?! – hangzott a kijelentésem inkább kérdésnek.
Oké! – bólintott, majd elindult a nappali irányába. Leült az egyik fotelbe, így már nem akartam mellé furakodni, és helyet foglaltam mellette egy kanapén.
Nézd, én… Nem akarok mentegetőzni vagy ilyesmi. Tudom milyen súlya van annak amit tettem, vagy annak, amit nem tettem. Csak szeretném elmagyarázni… Vagyis… - fél vámpír létemre úgy éreztem nem tudok elmondani egy értelmes mondatot. Reményvesztetten hajtottam fejemet térdemen támaszkodó kezeimbe, és sóhajtottam nagyot.
Edward… Nem kell mentegetőznöd vagy akármi. Tudom én, hogy Tanya gyönyörű nő, és én meg… Nem igazán vagyok az, és…
Ne mondd ezt! Nekem Te vagy a legszebb Nő ezen a világon, és nekem nem is kell más. Igen, bevallom, volt olyan időszak mikor tetszett Tanya, mert tényleg szép nő, de sosem éreztem iránta semmit. Nem számít nekem semmit. Természetesen nem akartam megbántani, mikor… mikor… tudod… - hajtottam le fejemet, majd nagy levegőt véve újra ránéztem. – Olyan hirtelen történt, és reagálni sem tudtam, szégyen ide vagy oda. De az egyetlen akit sosem akartam bántani, az Te vagy! Téged szeretlek egyedül, és sosem akartam fájdalmat okozni neked! Kérlek, bocsáss meg nekem!

Leila szemszöge:

Olyan bánatosan csillogó szemekkel nézett rám, s kérlelt, hogy bocsássak meg Neki, hogy szinte minden bánatomat elfelejtettem. Meg kellett ráznom fejemet, hogy el tudjak szakadni a magukhoz láncoló szemektől.

Tudom én, hogy nem akartál bántani… Vagyis remélem, de kérlek, értsd meg, hogy milyen rettentően rossz volt látni Téged, az igaz szerelmemet egy másik nővel. Nagyon fáj, ha rá gondolok, és ez nem fog elmúlni egy hamar.
Értelek, de… Kérlek, ne taszíts el magadtól! Szeretnék veled lenni! Nagyon szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban! – mondta bánatosan.
Én is szeretlek! – suttogtam. Hogy tudnék Tőle távol lenni, hisz szinte fizikai fájdalmat okoz, ha nem fogja a kezem, és nincs mellettem.
Gyere ide… - suttogott Ő is, s kezét felém nyújtotta.

Belecsúsztattam enyémet az övébe, s átültem mellé. . Még egy kicsit feszéjezett volt a hangulat. Egyikünk sem tudta, mit kéne lépnie. Csak csendben ültünk egymást fürkészve, de ez most pont így volt jó.
Legalábbis én így hittem, de Ed nem elégedett meg ennyivel.
- Szeretlek! - mondta, de arra már nem hagyott időt, hogy én is válaszolhassak. Ajkait rányomta az enyémekre, s lágyan mozgatta azon. A testemen egy jóleső bizsergés futott át, miközben lassan eldőltünk a széles kanapén. Ő felém feküdt, s egyik kezével a hátamat simogatta, míg a másikkal megtartotta magát, hogy ne érezzem testének súlyát. A mennyekben éreztem magam, amiért ilyen szorosan tart. Mindent és mindenkit elfeledtetett velem. Azzal sem törődtem, hogy éppen a ház központjában vagyunk, s bárki megláthatna minket. Nem volt más, csak ő és én.

Bocsáss meg… nekem… kérlek! – motyogta bőrömbe, miközben a nyakamat halmozta el apró csókokkal.
Nem voltam sosem a kéjsóvár valaki, de Ed közelsége, illata, érintései kihozták belőlem a bennem szunnyadó nőt. Hangosan sóhajtoztam, míg Edward a sálamat dobta a földre, s vette birtokba kulcscsontomat is. Kezeim önkéntelenül indultak meg a hátán, s becsúsztattam inge alá, majd izmos hátán simítottam végig.
Ed egy pillanatra felnézett a szemembe, ködös tekintetét az enyémbe fúrta, majd elmosolyodott, s újra lágyan csókolta kiéhezett ajkaimat. Nyelve érzéki táncra hívta enyémet, s hosszú percekig csókoltuk egymást, miközben kezeimet előre csúsztattam, s kigomboltam ingének gombjait.
Tenyerem rásimítottam izmos mellkasára, s belenyögtem csókunkba. Ed sem tétlenkedett, s benyúlt a felsőm alá, s felfelé vette az irányt. Ujjai óvatosan rajzolták körbe melltartóm vonalát, s már nyúlt is érte hogy lejjebb húzza egy kicsit, mikor ajtónyitódást hallottunk.

-Hahó! Megjött Emmett bácsi! - rontott be a nappaliba Emmett, minket elég kínos helyzetben találva. Ed ingén a gombok teljesen szétkapcsolva, s az én ruhám sem volt valami tökéletes állapotban. Én elpirultam kényelmetlen helyzetünkön, hisz Emmett sem hülye, szerintem rögtön gondolta, hogy mit csináltunk. Ed gyorsan gombolta össze ingét, miközben én is igazgatni kezdtem ruhámat, ami megmenekült szerelmem karmaiból.
Miután sikerült ráncba kapni magunkat, észrevettem, hogy nem csak Emmett, ha nem az egész család a nappaliban áll. Nagyon szégyelltem magam szemérmetlen viselkedésemen, ezért szorosan belebújtam kedvesem karjaiba, hogy elbújhassak a világ elől.

Emmett nagy hahotázásba kezdett, és aztán már csak egy „aú”-t hallottam tőle. Ahogy felnéztem, láttam, hogy Rose villámló szemekkel méregeti férjét, s keze még mindig az ütés mozzanatában állt. Most én voltam a soron, aki nevetni kezdett, majd hozzám csatlakozott Ed is.

Na! Nem ér kinevetni a kicsit! – duzzogott Emmett. – Különben is, ti voltatok félreérthetetlen helyzetben! – rötyögött ismét.
Emmett, megtennéd, hogy kiszállsz a fiam és a barátnője magánéletéből? – morogta Bella, majd mosolyogva nézett ránk. – Mindent sikerült megbeszélnetek? – kérdezte kedvesen.
Hát… Azt hiszem. – válaszoltam kábán, mert egy kicsit még mindig az előbb történtek hatása alatt voltam.
Akkor jó! – mosolygott az idősebb Edward is.

Szerelmem megfogta a kezem, s felfelé igyekeztünk Ed szobájába. Elterültünk az ágyon, s szorosan magához ölelt. A hátamat simogatta, és néha-néha egy puszit is nyomott hol az arcomra, hol a nyakamra, vagy a fejem búbjára.

Még mindig Tanya járt a fejemben, de remélem, hogy egy jó darabig nem látom viszont, mert amit Bellától kapott…
Még mindig fájt, de olyan szépeket mondott nekem, és annyira szeretem. Tudom, hogy Ő is szeret, ebben már nem kételkedem, de kell még egy kis idő, hogy el tudjak siklani e fölött a dolog fölött.
De ami lent történt… Még most is belepirulok, ha rá gondolok, de annyira hihetetlenül felemelő érzés volt ilyen közel lenni Edhez. És akartam Őt, abban a pillanatban szinte mindennél jobban az övé akartam lenni, de tudom, hogy még nincs itt az ideje.

Egy újabb tüsszögő és köhögő roham után elvonultam venni egy újabb forró zuhanyt. Ed azt mondta, hogy a szobájában vár, így nyugodt szívvel áztattam magam jó fél óráig. A hajamat is megmostam, majd megszárítottam, aztán egy meleg pamut melegítőbe bújtam.
Visszacsoszogtam Szerelmem szobájába, de amint beléptem eszembe jutott, hogy innom kellene egy bögre meleg teát. Ezzel kifordultam a szobából, majd elindultam lefelé. Ed utánam jött, s mielőtt bármit is kérdezhetett volna, megfogtam a kezét egy mosollyal kísérve, s leballagtunk a konyhába. Ed nem engedte, hogy én készítsem a teát, így leültem a pulthoz, s megvártam míg kész lesz.
Lassan kortyolgattam, majd elmosva a bögrét, visszamentünk a szobájába.

Eldöntöttük, hogy filmet fogunk nézni, így bekapcsolta a Valentin nap címűt, és összebújva feküdtünk az ágyon a tv előtt.
Elnyomott az álom Ed karjaiban, s reggel ébredtem fel legközelebb. Ahogy kinyitottam a szemem, Szerelmem mosolygós szemeivel találtam szemben magam.
Az érzés, ami hatalmába kerített leírhatatlan volt. Elöntött a kristálytiszta szerelem, és nyugalom érzése. Tudtam, hogy Ed mellett boldog vagyok, és az is leszek… De a kérdés az, hogy: Örökre?