26.fejezet

Sziasztok!
Nagyon mozgalmas időn vagyok most túl. Mint már sokszor említettem, vizsgáztam, de hál isten sikeresen túl estem rajta. Ráadásul tegnap az öcsém korházba került, így nem votl se kedvem, se időm ilyesmikre, de mostmár jól van. Így most már újult erővel állok neki a fejezeteknek. Ezt a fejezetet, most ismét Amy-nek köszönhetitek. Szerintem nagyon jó lett. Köszi még 1x.
kérlek írjatok nekünk! Nagyon örülnénk neki.
pusz
Anita

Leila szemszöge:

Erősen koncentráltam, bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy sikerülhet, hisz sosem voltam még varázserő nélkül, és nem próbáltam így varázsolni, hogy egy csepp erőm sem volt.

De hála a magasságosnak sikerült, s mind a szobámban találtuk magunkat. Azonban valami nagyon stimmelt. Ahogy körbe néztem minden ugyanolyan volt, mint mielőtt elmentem innen, de valami mégis megváltozott. Pillantásom körbe pásztázta az ismerős-ismeretlen szobát, majd az ablakon állapodott meg. Nem jött be fény. Este lenne? – kérdeztem magamtól, s az éjjeli szekrényemen lévő órára pillantottam, ami délelőtt tizenegyet mutatott.

Döbbenten léptem az ablakhoz, s néztem ki rajta a „királyságomra”.

A látvány elborzasztott: mindenhol sötétség fogadott. Az egykori vidám, világos és boldog hely csak a szomorúságról, és háborúról szólt. A gyönyörű fűzfáim az udvarban megégtek, s élettelenül hanyatlottak a rég elsárgult pázsitra. A kis házak, ahol egykoron a barátaim, és leendő alattvalóim laktak romokban hevertek, és szomorúan fújta az erős szél a megmaradt ablakokban lévő fehér csipke függönyöket. A kis folyó, ami keresztül-kasul folyt a völgyben most halott tetemekkel voltak tele, s régen világító, kék színe bíborvörösre változott.

A hajdani szivárványokkal teli eget most sötét, komor esőfelhők takarták, s lépen-nyomon villámokat szórt… Anya.

Ezt ő tette, nem más. Fantázia világa nem ilyen volt, minden vidám, s jó kedélyű, bár az igaz, hogy nem hittek már túl sokan a szerelemben, de mindenki békében élt, ellenben most. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy mindez megtörtént, és hogy velem.

Tündér barátnőm lassan, és megfontoltan közeledett felém, s állt meg az ablak előtt, mellettem. Kezét lágyan emelte a vállamra, és bátorítólag végigsimított rajta.

Az első könnycseppek ekkor csordultak ki a szememből, s kezdtem keserves zokogásba.

Ed mögém lépett, és szorosan ölelt magához, majd nyomott egy édes puszit az arcomra. Hirtelen fordultam szembe Szerelmemmel, és sírtam tovább.

-          Hol lehet apa? – kérdeztem hüppögve barátnőmtől.

-          Fogalmam sincs, sajnálom! – suttogta, mire csak bólintottam.

-          Oké… Azért jött, hogy végezzen velünk, hát akkor majd megkapja tőlem, amit érdemel! – harsogtam, s kézen ragadtam szerelmem, majd apa tróntermébe mentünk. Itt is ugyanolyan volt minden, mint mielőtt elmentem. Nem változott semmi, csak az, hogy apa nem volt itt…És ez éppen elég volt számomra a bosszúra.

-          Leila kisasszony! – szólított meg Kiera. – Azt akarod, mondani, hogy…

-          Igen, azt! Visszaveszem a varázserőm! És megadom annak a szívtelen nőszemélynek, ami jár neki! – dúltam-fúltam, és üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, és a félelemtől egyaránt.

-          Lehetséges? – kérdezte halkan Ed, s ahogy megfordultam, láttam, hogy az egész Cullen család ott állt mögöttünk.

-          Igen, ha elég erős vagyok hozzá, akkor vissza tudom szerezni, ha elmondok egy varázsigét… Teliholdkor! – mondtam magabiztosan.

-          Ami mikor is lesz? – kérdezte Carlisle.

-          Két nap múlva! És addig életben kell maradnod… - mondta barátnőm.

-          Igen, így lesz! Itt maradunk ahol vagyunk, és nem mozdulunk ki innen, addig talán tudják még tartani a frontot. – gondolkodtam el.

-          De ne feledd, mi lehet ebből! – nézett rám figyelmeztetően Kiera. Na ezt szerettem volna elkerülni!

-          Hagyd ezt most! – szóltam rá.

-          Ha tényleg szeret téged, akkor tudnia kell! – Kiera nagyon határozott volt.

-          Mit? Mit kellene tudnom? – kérdezte idegesen Ed, és maga felé fordított.

-          Azt, hogy… - suttogtam, de nem tudtam befejezni, amit akartam.

-          Azt, hogy ha a varázsereje nem száll vissza hozzá, ha már nem érdemes rá, akkor meg is ölheti! – Kiera is elég ideges volt, és láttam a szemében, hogy aggódik.

-          De ez nem fog megtörténni! Én nem akárki vagyok! – szóltam erélyesen! – Az én döntésem nem kérdőjelezhető meg!

-          De ez igaz? – susogta Ed a fülembe, mire csak bólintottam.

-          Nézd! – fogtam két kezem közé arcát. – Azért mentem le a földre, hogy megtaláljam az igaz szerelmet. És meg is találtam! Így bíznod kell bennem! Nem lesz baj. Én vagyok a trónörökös, és… - elcsuklott a hangom, ahogy apa halálára gondoltam. – Ha azt akarom, hogy visszakapjam az erőm, az menni fog! Szóval ne aggódj, kérlek! – kérleltem Edet.

-          Rendben! De vigyázz magadra mindig! – kért Ő is.

-          Úgy lesz! – majd megcsókoltam. A vágy ismét feléledt testemben, de nem engedhettem most ezeknek a kínzóan gyönyörű vágyaknak. Így nagy nehezen, de elszakadtam Edtől, s a többiek felé fordultam. – Adok nektek szobákat, ahol lehetünk az elkövetkező két napban! – mondtam.

Mindenki bólintott, s követtek, én pedig kiosztottam a szobákat. A mellettem lévő két szobában volt Alice és Jasper, valamint Bella és Edward. Mellettük Esme és Carlisle, majd Rose és Emmett.

Miután mindenki elvonult kicsit a saját szobájába, Edet bevezettem a sajátomba, s fáradtan dőltünk el a hatalmas ágyon.

-          Tudod, ez a hely az egyik legszebb, sőt… De most… - motyogtam, s a könnyek újra szúrták a szememet.

-          Ne gondolj a legrosszabbra! Minden rendben lesz! – mondta, s nem engedett tovább aggodalmaskodni, mert egy édes csókkal elhallgattatott, és fölém gördülve kezdte simogatni az oldalam, miközben egyre szenvedélyesebben csókolt.