24.fejezet~Bella és Edward...

Hali!
Ma ismét hoztunk egy fejezetet. Ezt már én írtam. Köszönöm Amy-nek a bétázást, s azt, hogy ennyit segít nekem. Nagyon remélem, hogy írtok megjegyzést, mert már nem sok van hátra a történetből, s nekem igazán sokat jelentene.
pusz
Anita
De a kérdés az, hogy: Örökre?


Leila szemszög:

Örökre..motoszkált ez a szócska a fejemben. Hisz a Cullen család összes tagja örökké fog élni. Míg én akármennyire is rendelkezem természetfeletti erővel, még öregedem. Igaz, hogy lassabban, mint egy átlag ember, de meg fogok öregedni, s a halál sem idegen számunkra. S most, hogy még az erőmet is elvették, ez most sokkal közelebbinek látszik.
- Mi a baj drágám? - kérdezte Ed, miközben a ráncokat próbálta kisimítani homlokomból.
- Semmi, csak hát olyan különös érzésem van. Attól félek, hogy elveszítelek. - vallottam be neki szemlesütve. Már csak a gondolat is borzalmas volt, s tudni, hogy mindez egyszer bekövetkezik...
- Olyan buta vagy. Már miért veszítenél el? - láttam a szemeiben, hogy tényleg nem érti a dolgot, hisz neki annyira természetes az öröklét.
- Ed! Én meg fogok halni. Igaz nem most, de egy nap biztosan. - eddig mosolygós arca, most komoly ábrázatot vett fel. S mélyen a gondolataiba merült.

-Tudod, nem mi vagyunk az elsők, akiknél a halál komoly problémát jelent. Apával sokat beszélgettem erről. És igen, ez egy nagyon nehéz döntés. Azt hiszem jobb lenne, ha ezt velük beszélnénk meg. Szeretném, ha meghallgatnád őket. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiszállt az ágyból, hogy felöltözhessen. Én is követtem őt, majd átsétáltam a saját hálómba, hogy rendbe tegyem magam. Öltözködés közben Bella és Edward történetén gondolkoztam. Lepörgettem, a fejemben minden mondatot, amit Alice, vagy Rosalie mesélt nekem, de nem jutottam közelebb. Nem értettem, miért pont ők tudnának nekünk segíteni.

- Leila, kész vagy? - dugta be kedvesem az ajtón a fejét engem keresve.
- Már csak egy pillanat. Csak gyorsan felkapok még egy pulcsit. - Szerelmem, mihelyst odaértem, egy édes csókban részesített, majd összekulcsolta kezünk, s együtt indultunk le a nappaliba.
Edward és Bella a kanapén ültek, s a reggeli híreket nézték a tv-ben. Mikor megláttak minket kedvesen ránk mosolyogtak. Látszott rajtuk, hogy igazán örülnek annak, hogy sikerült tisztáznunk a Tanyas ügyet.
- Jó reggelt! Mit szeretnétek reggelire?- kérdezte Bella, miközben már állt is fel párja mellől.
- Én most nem vagyok éhes. Igazság szerint beszélgetni szeretnénk veletek. - mondtam, s Ed is hevesen bólogatott. Edward ránézett fiára, s ő már tudta, hogy miről is szeretnénk velük beszélni. Bella jelentőség teljesen ránézett férjére, hogy ő is megtudja az indokot.
- Leila-t is az aggasztja, mint téged, mikor ember voltál. - mosolygott Edward a feleségére. Bella szemében rögtön felcsillant a felismerés. Nagyon idegesített, hogy csak én nem értem, mire is utalnak.
- A többiek? - kérdeztem rá, hisz rajtunk kívül a ház teljesen kiüresedett.
- Carlisle dolgozik, Esme az árvaházban van, a fiúkat pedig a lányok rángatták el valahova. - válaszolt Edward az imént feltett kérdésemre.
- Értem. - velük szemben foglaltunk helyet egy fotelban. Én Ed ölébe ültem, aki simogatni kezdte a hátamat. Engem kicsit feszéjezett, hogy ilyen közel vagyok hozzá, de ez a többieket egy cseppet sem zavarta.
- Mondd csak Leila, mennyire ismered a történetünket Bellával? - kérdezte Edward.
- Hát, Alice és Rosalie elég sokat mesélt nekem róla. Igazán mesébe illő a történetetek.
- Nem egészen. Persze nem is kívánhatnék jobbat, mint a mostani életünk, de elhiheted, hogy nem volt könnyű idáig eljutni. -ezután részletes mesélésbe kezdtek.

- Tudod, miután megismertem Bellát, kis idő múlva rá kellett ébrednem, hogy beleszerettem. Teljesen magával ragadott. Próbáltam elkerülni, egy szót sem szólni hozzá, de neki mégis sikerült az ujja köré csavarnia. Tisztában voltam vele, hogy mi vagyok, s mik lehetnek a következményei annak, ha szabadjára engedem az érzéseimet. Ő csak egy törékeny ember volt, nagyon törékeny. - erre Bella oldalba lökte, majd átvette a szót.
- Egyszer egy autó majdnem elütött, de Edward megmentett, tudtam, hogy ez nem normális, így nyomozni kezdtem. Egy kis idő után rájöttem, hogy mi is ő valójában, hogy egy vámpír. Ekkor már három dologban teljesen biztos voltam. Az egyik az volt, hogy Edward vámpír, a másik, hogy a véremre szomjazik. S a harmadik, ami az egész életemet megváltoztatta, az, hogy mérhetetlenül beleszerettem. - eztán ismét Edward mesélt.
- Sok minden történt eztán, de ezt most inkább hadjuk, azt hiszem a lányok már úgy is elmesélték neked a további részt. Tudsz arról, hogy elhagytam Bellát, igaz?-bólintottam egyet, biztosítva, hogy igen ismerem ezt a részt.
- Ekkor már világossá vált, hogy nem sok járható út maradt számunkra. Az első, ami Bellának a legjobb lett volna, majdnem megölt mindkettőnket. Az ötletem az volt, hogy teljesen eltűnök az életéből, s hagyom, hogy valaki mással éljen boldogan.
A második, hogy Bellával maradok ugyan, de hagyom megöregedni, majd ha meghalt én is követem őt. Ez számára teljesen elfogadhatatlan volt. Így maradtunk a harmadik lehetőségnél, hogy átváltoztatom vámpírrá....

- Vámpír... - suttogtam magam elé ezt a kicsiny szót. Hát persze, hisz Bella is ember volt. Ők is ugyan ezt érezték. Vámpír... vámpírrá válni... vámpírrá lenni a szerelemért... Senki nem zavart meg, hagyták, hogy megemésszem a hallottakat. Azonban egy hangos robajra lettünk figyelmesek, majd mindenki a lépcső felé fordította a tekintetét. Egy fekete csukjás alak guggolt a lépcső előtt. Majd lassan megfordult.
- Ezt nem hiszem el......