The Fantasyland

 Leila:


 Lassan botorkáltam a fák között. Lelkem fájdalmát az ég is átérezte, mert velem együtt sírt. Én próbáltam elfolytani könnyeim, bosszúsan tördeltem ujjaim, de érzéseim újra és újra  a felszínre törtek. Az eső már tejesen eláztatta  ruháimat és a hajam, de most nem érdekelt. Most az esőcsöppek is könnyek voltak, s az enyémek voltak. A legszörnyűbb az egészben, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Hogy mégis mit kéne tennem, felejtsek el mindent és bocsájtsak meg, vagy vessek véget kapcsolatunknak örökre? Miért ennyire nehéz? Szemeim előtt folyton azt a jelenetet láttam, ahogy ajkai valaki más ajkaihoz ér, ahogy az a nő szorosan öleli magához..és én nem tehetek semmit..semmit.-zokogtam megállíthatatlanul. Egyszer csak egy ág reccsenésére figyeltem fel, s arra, hogy valaki közeleg. Esőkabátban volt, s fejét lehajtotta, ezért pontosan nem tudhattam ki lehet, de egy női alak volt az biztos. Nem akartam gyengének tűnni, így gyorsan megtöröltem a szemem, de mintha könnyeim különállók lennének tovább folytak. Az ismeretlen alak leült mellém, s ráterített egy kabátot.
- Leila kérlek gyere haza velem.-nézett rám Rosalie, tudhattam volna, hogy ő utánam jön.
- Sajnálom, de nem mehetek, nem tudok. - ismertem be, miközben még mindig szemeimet törölgettem. Bár a nem tudok, nem épp megfelelő volt, sokkal inkább féltem visszamenni. Tartottam attól, hogy újra  szemébe kell néznem, hogy beszélnem kell vele, s tisztában voltam vele, hogy nem lennék képes rá. Legalább is most még nem.
- Csak hallgasd meg őt, én biztos vagyok benne, hogy nem úgy történtek  dolgok, ahogy azt te gondolod. Eddy szeret téged.-mondta magabiztosan, de én ezt jelen helyzetemben koránt sem így gondoltam. Dühösen pattantam fel a farönkről, amin helyet foglaltunk, s kicsit a hangomat is felemeltem, persze nem szándékosan, de elmémet elöntötte valami.
- Mond csak te mit tennél, ha azt a valakit, akit a világon a legjobban szeretsz valaki másnak a karjaiban látnád. Ha mondjuk azt látnád, hogy egy másik nő ízlelgeti édes ajkait, s simogatja..és..-nem bírtam ismét felzokogtam és összecsuklottam földön.- Rose egy idáig némán hallgatott, csak mellém ült és ringatni kezdett. Ringatott, míg le nem nyugodtam.


- Valahol megértelek téged, s azt is, hogy mennyire fáj. Hisz tudom, milyen az, mikor átverik az embert. De az  a te esetedben nem igaz. téged nem vertek át. Ed érzései valódiak, s tudja, hogy hibázott, hogy azonnal el kellett volna löknie Tanyát, mihelyst közeledni látta. De Ő csak úgy, mint az apja egy úri ember, sosem bántana egy nőt, így Ed csak tétlenül ült, nem tudta, hogy reagálhatna. Neki előtted nem volt senkije. Teljesen új neki minden, ahogy neked is. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy felejts el mindent csak úgy csettintésre. De meg kell tanulni megbocsátani, mert nem érdemes egy félreértés miatt odadobni a boldogságot. A szín tiszta szerelem csak egyszer adódik meg az életben, nagyon kérlek ne vedd el magatoktól, főleg ne egy olyan kígyó miatt, mint Tanya.-én csak ittam a szavait, s próbáltam megfogadni tanácsát. De most időre van szükségem. Ahogy mondta ez nem megy csak úgy csettintésre.


- Rendben Rosalie, megígérem neked, hogy ha készen fogok rá állni, akkor beszélünk majd. De még most nem. Kérdezhetek valamit?
-Persze mit szeretnél tudni ?-Rosalie nagyon kedves volt velem. Pedig miattam össze koszolta csodás ruháját, s teljesen elázott. Még sem panaszkodott, megértő volt. S hagyta, hogy kisírjam magam a vállain.
-Szeretném megtudni, hogy miért mondtad azt Tanyara, hogy egy kígyó. Én úgy tudtam, hogy a két család nagyon régóta barátja a Denali klánnak.


-Igen, ez igaz. Hisz ők olynak mint mi. rajtunk kívül csak Ők folytatják a vegetáriánus életmódot. De Tanya-nak teljesen más fogalma van a férfiakról. Ő csak használati tárgynak tekinti őket. Még régebben azt mondta, hogy szerelmes Edwardba. S mindent elkövetett, hogy megszerezze magának őt. Most pedig Ed-et szemlélte ki magának, mivel tudja, hogy Edward elérhetetlen, hát bepróbálkozott a fiánál. De abban mindenki biztos, hogy nem szereti. Pusztán az irigy mások boldogságára, s mindenkinek keresztbe tenne, csak hogy más is boldogtalan legyen. Hát ezért gondolom, hogy egy aljas nő.- Rose- val még egy darabig beszélgettünk, majd sikerült rávennie, hogy visszamenjek vele a házba.




Ed szemszög:




Rosalie már elég régen utána ment. Én is menni akartam, de nem engedték. Azt mondták azzal csak rontanék a helyzeten. Hogy hadjam lecsillapodni az eseményeket. hol fel-alá járkáltam, hol pedig magamba roskadva ültem a szobámban. Még most is láttam magam előtt bánatos szemeit, ami teljesen tükrözte lelki fájdalmát. Hallottam, ahogy a bejárati ajtó nyitódik és két ismerős illatot éreztem meg. Azonnal elindultam lefelé, hogy láthassam, s nagyon reméltem, hogy meg tudjuk beszélni. Ahogy megpillantottam őt, szinte elállt a  lélegzetem. Most nem az a lány volt, akit megismertem. Most nem csillogott a szeme. A ragyogás helyét, most ború váltotta fel. Szemei vörösek voltak a sok sírástól, az arca most beesett volt, ruhái és haja pedig csurom vizesen tapadtak rá. Mindenki elszörnyülködött a látványán, még Emmett sem akart viccelődni. Esme volt, aki elsőnek lépett.


- Drágám, menj fel, s vegyél egy forró fürdőt. Addig én csinálok neked valami finomat.- simogatta meg a hátát, mire Leila kicsit rámosolygott, de ez nem az a vidám mosoly volt.
 Köszönöm Esme, de nem vagyok éhes. Inkább aludnék, ha nem baj.- hangja rekedt volt, s azt hiszem egy náthát is sikeresen magáénak tudhat. De hiszen több mint egy órát töltött kint a szakadó esőben, nem csoda, ha megbetegedett.
-Semmi gond. Menj csak.- szerelmem megindult felém, hogy feljusson a szobájába. Már majdnem hagytam elhaladni magam mellett, de hirtelen megfogtam a kezét, s magam felé fordítottam.


-Beszélhetnénk?- csak ennyit kérdeztem tőle, s csak remélni tudtam, hogy szán rám pár percet. Láttam, ahogy elpillantott mellettem, ahol Rose és Emmett állt, s megvárta, míg Rosalie alig észrevehetően bólint egyet.
- Majd inkább holnap, most tényleg eléggé fáradt vagyok.- rendben, legalább nem utasított el véglegesen. Ez is valami ugyebár. Mikor kihúzta kezét az enyémből, szörnyű érzés kerített hatalmába. Mintha valamit elszakítottak volna tőlem. Valamit, ami a legdrágább kincsem volt.




Leila szemszög:


Éreztem, hogy könnyeim pillanatokon belül ismét kicsordulnak, így akár mennyire is szerettem volna végre tisztán látni, mégis inkább amellett döntöttem, hogy holnapra halasztom ezt a beszélgetést. Kihúztam kezem az övéből, s elindultam a szobámba. Hiányát végig éreztem magamban. Ahogy felértem, rögtön a fürdőbe mentem, hogy minél előbb lefürödhessek. De ahogy a forró víz cseppek testemhez értek éreztem, ahogy a csontjaim olvadoznak. Eddig észre se vettem, hogy teljesen átfagytam. A meleg víz lassacskán elálmosított, így kelletlenül, de elzártam a csapot, s miután megtörölköztem, s felvettem a pizsamám, már bújtam, is a takaróm alá. Majd hosszas forgolódás, s pár "rémkép" után sikerült elaludnom.




Másnap reggel....




Ahogy felkeltem, torkom iszonyatosan kapart és szúrt, míg az orrom teljesen eldugult. Rájöttem, hogy egy szép kis megfázást tudhatok magaménak. Gyűlölök betegnek lenni, iszonyat nyűgös leszek,s  haszna vehetetlen. Kellett nekem az esőben annyit ücsörögni, szidtam magam gondolatban két hapci között.
Szerencsémre Alice beviharzott hozzám egy csomag zsepivel, mielőtt probléma adódott volna.


-Köszi! Szerencsém van, hogy egy ilyen kis médiummal élek egy házban.-mosolyogtam rá. De ez még mindig nem az a szívből jövő mosoly volt.
- Nincs mit! Öltözz fel melegen, ezt pedig tekerd a nyakadra. Esme pedig készít neked forró teát.-egy rózsaszín fehér kötött sálat tartott a kezében, ami nagyon puhának és melegnek látszott. Alice már indult volna ki, de nekem még volt egy kérdésem hozzá.
-Alice mond csak Ő is ott lesz?- hangom elég érdekesen hangzott, ahogy orrhangon kérdeztem.
- Igen láttam, hogy beszélgetni fogtok, de nem, nem tudom, hogy fog alakulni, mivel még nem döntöttél.- s igaza volt, még tényleg nem tudtam, hogy megbocsájtok-e. Minden ezen a beszélgetésen fog mullni. Kelletlenül, de kimásztam az ágyamból, s a gardróbba vettem az irányt. Egy farmert és egy meleg hosszított felsőt választottam. Végül Alice javaslatára a sálat is a nyakamra tekertem. Míg felöltöztem meg volt az első köhögő sorozatom, s vagy tucatszor tüsszentettem.
-Remek-dicsértem meg magam, s mivel tovább nem halaszthatom a dolgot elindultam a földszintre.
A konyhába beérve csak Esme és Ed volt bent. Esme az asztalra pakolta a reggelinket, míg Ed valószinüleg rám várt. Így helyet foglaltam mellette.
- Gyerekek nekem most be kell mennem a városba, a többiek pedig vadászni vannak, így csak ketten lesztek.
Egyetek rendesen. Leila te feltétlen idd meg a teát, s egyél egy kis gyümölcsöt legalább.- kaptunk egy egy puszit a homlokunkra, majd ő is elment.- azt hiszem szándékosan döntöttek úgy, hogy kettesben hagynak minket. Hát akkor kezdjük...


Sziasztok! Egy sajnálatos hírt kell közölnöm, fel teszek egy komihatárt. Csupán 10 komit szeretnék, nem többet, s azt hiszem ez nem olyan nagy kérés. Engem nagyon érdekel a véleményetek, s nem azt szeretném, hogy agyon dicsérjetek, hisz én is tudom, hogy még fejlődnöm kell. Még is nekem is, mint mindenki másnak szükségem van a hozzászólásotokra. Hogy lássam mi az ami tetszik, s mi az ami nem. Remélem, hogy megértetek.
puszi
Anita