17.Fejezet-Anya pici fia (1.rész)

Ed szemszög:

Elviselhetetlen volt a távolság most közöttünk. Épp most vallottam be neki, hogy mennyire szeretem. Megkönnyebbültem. Végre hangosan is kimondtam igaz érzéseim. Hogyan in tarthattam volna magamban, miközben könyörgő könny áztatta szemeibe néztem. Nem tudtam, mit kéne most tegyek, így csak álltam ott megkövülve, egy centit sem mozdultam tovább. A  lépcső alján várakoztam a feleletre, hogy ő is beszéljen végre..De ő nem szólt egy szót sem, hanem elindult felém. Nem futott, mégis lépteit sietősre fogta. Nem tudtam kitalálni mit tervez, mert még mindig némasággal ölelete körbe magát. Elért hozzám, s akkor ajkait az enymekre helyezte. Lágyan, édesen csókolt, telis-teli szerelemmel. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Elsem tudom mondani mit éreztem. Ez jobb volt a legédesebb, legcodálatosabb dolognál a földön. A száguldozás a közelébe sem ér...mert az én lelekem most szárnyakra kaphatott, s a mennyországig repült.
Csak pillanatokra hagytuk abba, amíg levegőhöz jutunk, aztán ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Nem bírtam magammmal. Flelemeltem karjaimba, s pörgetni kezdtem, mire ő felkacagott. Az erdőt a legszebb csilingeléssel töltötte be. Majd ehez egy hatalmas tapsvihar is pároult. Leraktam lábaira, s szembe fordultunk családom tagjaival. Belesimult ölelésembe, s arcát mellkasomba temette, de éreztem, hogy mosolyog. Én közben a feje a búbját puszilgattam.
Mindenki örömtelien mosolygott ránk, egy embert kivéve. Az édesanyám szemei inkább szikrákat vetettek.
Majd Alice nem bírta tovább, s leszaladt hozzánk, hogy megöleljen minket. Valószínüleg már előre látta az egészet, ezért várta annyira ezt a mai estét. Ez most mindent megmagyarázott. A dolgok egyszerre kattantak a helyükre. Leila és én. A családom többi tagja, is úgy döntött, hoyg közelebb jön, hogy gratulálhassanak. De egy ember így is akadt aki sarkon fordult. A másik legfontosabb nő az életemben, mot hátat fordítva, egy árva szót sem szólva vonult be a nagy házba.
-Mi baja anyának?.kérdeztem meg a nyílvánvalót a családomtól. Mert az én anyukám nem ilyen, ő megértő,kedves, s legfőképpen mindig támogat, akkor most mégis miért viselkedik így.
-Szerintem én.-nézett rám szerelmem komolyan.
-Mégis mi baja lehetne veled? Én kétlem, hogy te bármilyen gond okozója lehetnél-mondtam neki, majd adtam arcára egy lágy csókot.
-Sajnálom, de úgy vélem, hogy Leila feltételezése a helyes.-intett az ajtó felé Jasper. Aki nagyon jól ismerte mindnyájunk érzéseit. De mg így sem jutottam közelebb a  megoldáshoz, mert akkor mégis mi baja van anyámnak.
-Szerintem jobb, ha felmész hozzá, s ő maga mondja el neked, hogy mit gondol.-mondta nekem apa, bár szerintem rajtam kívül mindenki tisztában volt vele, hogy mi zajlik benne. Mindenki bejött a nappaliba. Én Leila-val együtt akartam felindulni a  szüleim hálójába, de ő kihúzta kezeit enyim közül, mire értetlenül néztem rá.
-Szerintem jobb, ha most csak te mész.-mosolygott rám angyalian.
-Rendben. Igérem sietek. Szeretlek.-majd még gyorsan nyomtam egy kissebb csókot szájára.
-Én is szeretlek.-ha lehetséges még ez, a mai este után, akkor még boldogabb lettem. Most először mondta ki ő is, hogy szeret. Eztán újabb és újabb csókokat leheltünk egymás ajkaira. Komolyan megölöm azt, aki most szét akar szedni minket. Azonban legnagyobb döbbenetemre maga Leila volt az, aki megszakította csókjain sorát, s a fülembe suttogott.
-Most menj, mert Bella vár rád.-szavaival hiába intett távozásra,  a zeme köynörgött nekem, hogy maradjak. Mégis tudtam, hogy fell kell menjek hozzá. Meg kell beszélnem mindezt anyámmal. Nehezen, de végül sikerült megválnom Leila-tól és elindultam felfelé. Gyorsan felszaladtam, mert nem akartam, ezzel is húzni az időt, majd bekopogtattam.
-Szabad.-mormolta anyukám szomrorú hangon, beléptem, s odaültem mellé az ablakpárkányra.
-Szia! Kérlek mond el mi bánt.-kérleltem, de ő most nem nézett rám. Mikor kisfiú voltam, ő mindig az ölébe vett, a hajamat cirógatta, s mélyen a szemeimbe nézett, de most kerülte pillantásom, s úgy felelt.
-Szervusz drágám! Nincs semmi bajom, csak....-nem fejezte be a mondatot. als ajkát beharapta. Ezt akkor csinálta, ha valami miatt kényelmetlenül érintette.
-Anya kérlek! Látom, hogy valami nincs rendben. Légy szíves oszd meg velem. Valami rosszat tettem?-zúditottam rá mondandóm.
-Nem, semmit sem tettél, csak-és ismmét beharapta ajkát.-Csak te már nem vagy az én pici fiam.-mondta, mintha ez lett volna a legrosszabb dolog életében. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak fel egy kicsit, amit ő is észrevett, hiába próbáltam rejtegetni.
-Te most komolyan azon agódsz, hogy felnőttem?-kérdeztem rá.
Igen, kicsit. És attó, hogy most, hogy ott lesz neked Leila, hamarabb foglak elveszíteni. Mert egyszercsak gondolsz egyet, egy új életet kezdesz vele, valahol távol tőlünk.-hajtotta le fejét, miközben beszélt. Láttam rajta, hogyha tudna már sírva fakadt volna. Átöleltem,  magamhoz vontam.
-Olyan butus vagy anya. Soha nem fogok csak úgy eltünni. És mindegy hány éves leszek, vagy hogy Leila velem van e, mert nagyon szeretlek titeket. Ez sosem fog változni. Emiatt nem kell bánkódnod.
-Köszönöm. Én is szeretlek téged. Tudod mit gyere menjünk le a többiekhez.-mosolygott rám, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
-Okés.-pusziltam meg én is az arcát.
Odalent mindenki a napaliban beszélgetett. Minden bizonnyal Emmett ellőtt pár viccet is, mert Leila kicsit kipirult. Már indultam volna kedvesemhez, mire anya maradásra intett, s ő maga lépett kedvesem elé.
-Sajnálom az iménti viselkedésemet. Köszöntelek a családban.-mosolygott rá anya, hatalmas boldogságot okozva nekem.
-Nagyon szépen közönöm.- felelte kedvesem majd boldogan ölelték meg egymást.....

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki írt. Elkpesztően boldoggá tettetek vele.
A következőt illetően tudom, hogy azt igértem, hogy nem emelem a kommentek számát, de szörnyen kíváncsi természet vagyok. Hisz most is sikerült túlhaladnunk a kijelölt határt. Nekem az álmom a 30 vélemény lenne (szerencseszám),  akkor biztos, hogy holnap este is kapnátok. De ha úgy 25 környékén lenne, akkor pedig szerdán. Plusz azt hiszem csütörtökön is kaptok majd, mert aztán vasárnapig egy kicsit eltünök. Remélem ez így megfelel nektek. S bárkinek bármi észrevétele óhaja sóhaja van, az kérem szóljon, mert mint most Mesi sokat segít vele. Mert bevallom, csak eddig álmodtam meg a részeket, nah meg a végét, viszont addig el kell jutni..ha van valamilyen ötletetek léccy írjátok le. És sajnálom, hogy nem lett vmi hosszú:(
Nagyon-nagyon szeretlek titeket!
Millió puszi nektek=)
Anita