12.Fejezet-A zöld szemű szörny és egy kis felhőtlen szórakozás (2.rész)

Sziasztok!
Mivel nem tudtam időben hozni a fejit, azért kicsit hosszabra próbáltam megírni. Szerintem nem ez lett a legjobb rész. Két út között választhattam, vagy leegyszerűsítem, vagy a hosszabb utat választom. Én inkább úgy láttam jónak, ha bonyolítom az eseményszálakat. És bocs az esetleges elírásokért!
A problémám pedig az lenne, hogy van 25 rendszeres olvasóm, amitől hihetetlenül boldog vagyok, mégis könyörögnöm kell a komentekért. Teljesen össze vagyok zavarodva, hogy akkor most tetszik-e vagy sem. Ezért kérlek szavazzatok, hogy szeretnétek-e, hogy folytassam. s ha igen, akkor értékeld annyival a munkám, hogy írsz pár szót megjegyzésként! Előre is köszönöm!
Anita =)

-Nem egyáltalán nem ér rá pénteken.-szólalt meg mellettem hírtelen erélyesen Ed. Azt se tudtam hova kapjam hírtelen a fejem. Vajon most mi baja van?
-Tessék? Tudtommal semmi programom nincs erre a péntekre..vagy tévedek?-kérdeztem tőle felemelt szemöldökkel.
-Hát eddig nem volt, mert.......Alice és Rosalie elfelejtette mondani neked, hogy nagy vásárló körútra akarnak vinni.-csak én vettem észre, hogy habozott, mielőtt ezt az abszurd dolgot mondta?
-Nah persze, amúgy nem hiném, hogy Alice-nek lenne valami ellenvetése a pénteki randi ellen, úgyhogy valami jobbat kell kitalálnod.-kezdett dühíteni egy kicsit a viselkedése. Úgy viselkedik, mintha...kerestem a megfelelő szót az agyamban, de az sehogy sem akarta a felszínre hozni.
-Te ezt nem érted....Ő.....Ő egyáltalán nem való hozzád.-váltott át egy másik hangnembe.
-Héé..haver, ha nem vennéd észre még mindig itt vagyok.-szólalt meg Josh. Hát ez kínos. Ez annyira jellemző rám, nehogy valami simán menjen, nem bonyolítsuk csak az életet-forrogtam magamban.
-Egy cseppet sem érdekel, de talán jobb lenne, ha mennél mielőtt...-hagyta nyitva a mondatot, de mögüle kihallatszott a fenyegetés.
-Miért mi lesz, ha nem megyek.-lépett közelebb Josh, azt hiszem épp itt az ideje közbelépnem, mielőtt egymásnak esnek.
-Hé..ezt most azonnal fejezzétek be! Semmi szükség erre.-láttam Ed-en, hogy felismeri a helyzet komolyságát, hisz hiába tudta, hogy 100-szor erősebb Josh-nál, nem kockáztathatott meg egy verekedést, aminek következtében fent áll a lebukás veszélye.
-Rendben, de..-kezdte volna Ed az újabb fenyegetést, na ekkor már nekem is elegem lett. Ki ő, hogy beleszóljon az életembe?
-Nincs semmijen de!-fermedtem rá.-Nézd el neki Josh, azt hiszem ma két bal lábbal kelt fel. és ami a randit illeti, majd megbeszéljük egy nyugodtabb helyen.-mosolyogtam rá, mire ő visszamosolygott és elment. Láttam, hogy Ed is elindulna az órájára, de én megragadtam a csuklóját. Eközben megszólalt a csengő..remek már az első napomon lógom. Gyorsan körbenéztem, s az egyik ajtóra az volt kiírva, hogy TAKARÍTÓSZERTÁR azt hiszem ez tökéletes lesz, hogy pár dolgot tisztázzunk, s már rángattam is befelé. Szerencsémre az ajtó nem volt bezárva, ezért könnyen bejutottunk. Majd odabent nekilöktem a falnak, s a feje mellé tettem a kezem, hogy ne menekülhesen egykönnyen.
-Ugye tudod, hogy itt a törvény bünteti az emberrablást.-somolygott. Ez nem igaz, most meg mi baja van. Az előbb még majd megette a mérges pulyka, most meg....most itt vigyorog, mint  a vadalma. Ez már nekem is sok.



Ed szemszög:

Olyan aranyos, amikor ilyen dühös szemekkel néz. Mint egy cicus, aki tigrisnek képzeli magát. Az előbbi dühöm, ami amiatt a féreg miatt volt teljesen eltünt. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak rajta.
-Ugye tudod, hogy itt a törvény bünteti az emberrablást.-kérdeztem tőle. S ha lehetséges még durcásabb fejet vágott. De az is hozzá tartozott az igazssághoz, hogy én egy csöppet sem bántam volna, ha örökre elrabol és magához láncol.
-Nagyon vicces vagy...elmondanád végre mire volt ez jó az előbb?-kérdezte. Na ebből hozd ki magad okosan Edward. Mert hát azt ugye nem mondhatom neki, hogy azért volt, mert pokolian féltékeny vagyok. És hogy utálnám más férfi oldalán látni. Főleg nem egy ilyen szoknyavadász mellett.
-Az a srác nem való hozzád!-próbáltam szolídan rávilágítani, de nem hiszem, hogy ez nagyon meghatotta volna.
-Azt hagy döntsem el én ki való hozzám és ki nem...világos?-fujtatott. Hát nem aranyos?  Kicsit közelebb hajoltam hozzá és a fülébe suttogtam.
-Ez csak természetes...de engedd, hogy segítsek. Nem akarom, hogy csalódás érjen.-közelségemre elkerekedtek szemei, s azt hiszem kicsit meg is remegett. Hmm...nem is gondoltam volna, hogy a közelségem ilyen reakciókat tud kiváltani belőle. Arcomon a mosoly teljesen kiteljesedett.
-Köszönöm, hogy próbálsz megvédeni, de apukám már van.-lépett hátrébb egy lépést. Pedig ahoz amit éreztem semmi köze nem volt az apáskodásnak. Nem igaz, hogy nem, látja mennyire féltékeny vagyok.


Leila szemszöge:

 Oh te jó ég. Ugye nem vette észre, hogy beleremegtem a közelségébe. Pont ugyan az az érzés kerített hatalmába, mint amikor idejöttem és Emettel harcoltam. Akkor pont ezekkel a szemekkel nézett rám. Gondolatban gyorsan megráztam a fejem, hisz még beazonosítani sem tudnám mi ezu az érzés. Talán...nem ezt ki kell vernem a fejemből, de mi van akkor, ha ő is? Jaj Leila fejezd be-rttam meg magam ismét gondolatban. remek, ha ezt így folytatom rövidesen becsavarodom. Na de ott van még az is amit Rose mesélt nekem.
-Köszönöm, hogy próbálsz megvédeni, de apukám már van.-mondtam, majd hátráltam egy lépést.
-Tudom.-már csak ennyit mondott és kikerülve engem kikukucskált a folyosóra.
-Tiszta a terep. Azt hiszem jobb lesz, ha már az utolsó óránkra nem megyünk be! feltünő lenne, ha hírtelen viszatérnénk.- az a nagy mosolya eltünt arcáról. Megbántottam volna? De hát mi oka lenen ilyesmire? Én már semmit sem értek. Úgy vélem épp itt az ideje, hogy kifagassam kicsit Rose-t.
-És Alice-el mi lesz? Nem hagyhatjuk csak úgy itt.-mondtam neki.
-Ne aggódj megoldja.-mondta, majd kisiettünk a folyosóra és már nmentünk is az autóhoz, nehogy észre vegyenek minket.
-Figyi..eltudnád játszani, hogy nem érzed jól magad? Könnyebb lenne holnap kimagyarázni a helyzetet.-nézett rám sejtelmesen.
-Végülis megpróbálhatom, de nem igérek semmit..-vettem két mély levegőt és prbáltam sápattabnak látszani.
-Rendben akkor először talán menjünk be a gyengélkedőbe.-mutatott egy bal oldali ajtóra. Újabb két mély levegő.
-Okés.-ahogy bementünk egy idős nő lépett oda hozzánk kíváncsi tekintettel.
-Jó napot asszonyom! Azért jöttünk, mert Leila nincs valami jól, szeretném hazavinni, ha nem gond.-Ed tökéletesen hazudott, az arca sem rebbent közben, de hát ők gyakorlottak ebben. Mert egész létezésük során során titkolózniuk, füllenteniük kell.
-Értem. Menjenek csak nyugodtan, és holnap reggel jöjjenek be az igazolásért.-kedves nőnek látszott. Bár van egy olyan érzésem, hogy cseppet sem hitte el nekünk, hogy beteg lettem. De azt már végképp nem értettem, hogy akkor miért enged minket el.
-Köszönjük a segítségét! viszlát-Ed.
-Viszont látásra!-köszöntem el én is. Ahogy kiértünk a folyosra, már szaladtunk is, hogy több embernek ne kelljen magyarázkodni. Igazán élveztem ezt a szökdösősdit. Otthon is gyakran ellógtam néhány óráról. Persze csak akkor, ha az dögunalom lett volna, mint például a koboldok és a nimfák ismerete..huu. Soha nem értettem miért kell könyvből tanulni róluk, mikor személyesen is ismerek néhányt közülük. Mihelyst beszáltunk az autóba ránk tört a kacagás.
-Ugye tudod, hohy otthon megölnek minket. Talán jobb lenne, ha megszöknénk.-mondta nevetve. Amellett, hogy vicceldött , mintha komolyan is gondolta volna.
-Szerintem ez jó ötlet, hisz a plázákon kívül nem jártam sehol máshol.-mondtam. Erre mly ráncokb aszaladt a  homloka. Azt hiszema  megfelelő hely után kutat az emlékei közt.
-Megvan hova menjünk! imádni fogod azt a  helyet. A legkitűnőbb választás, ha az ember szórakozni akar.
-Alice szerint erre a legjobb a vásárlás, de ezt ugye te nem így gondolod.hecceltem egy kicsit. Most megint úgy vagyunk egymással, mint a jó barátok. Bár ez az előbbi incidens még mindig zavart. Kutattam a megfelelő kifejezés után belső szótáramban, de sehogy sem jöttem rá mirt csinálta.
-Nem..eszem ágába sincs boltok közelébe menni. Hidd el jól fogunk szórakozni.-olyan aranyosan nézett rám. Én pedig úgy éreztem magam, mint egy öt éves gyerek, aki előszőr próbálja ki a kétkerekű biciklit.
-Rendben..a többiek tuti kiakadnak, hogy csak úgy eltününk.-már Forks tábláját is elhagytuk. Ismét egyre izgatottabb lettem. Nekem ez mind annyira új és különleges. S hogy Ed mutatja meg, talán még különlegesebbé teszi. Az egész út folyamán jól éreztük magunkat. Bekapcsoltuk a zenét is, amit miután sikerült megtanulnom együtt énekeltünk a lejátszóval. Gyönyörű kontrasztot alkototott a kettőnk hangja együtt. Bár az én macskanyávogásom nem is hasonlíthatott hozzá. Észre sem vettem, hogy az autó megállt alatunk. Ahogy szétnéztem egy óriási vaskaput láttam, ezzel a felirattal: VIDÁMPARK
-Ez lenne az a hely?-kérdeztem.
-Ohh igen. Ez az én kedvenc helyem. Gyere siessünk, mert rengeteg mindent ki kell próbálnod.-gyermeteg lelkesedés játszott arcán. Odaléptünk a jegykiadóhoz, ahol pénzünkért kaptunk két karszalagot.
-Köszönjük. Jó szórakozást.-mosolygott ránk a fiatal nő, de azt hiszem csábos mosolyát inkább Ed-nek szánta.
-Meglesz.-válaszolta Ed és kezemet megfogva húzott befelé. Bent hagyta, hogy legyen időm feldolgozni a látottakat. Sajnos én csak annyit értettem az egészből, hogy az emberek beülnek valamilyen gépezetbe, ami össze-vissza száguld, tekeredik.
-Ed..elmagyaráznád, hoyg mi micsoda?-kértem tőle.
-Tudod mit, kezgyük el kipróbálni őket, én pedig elmondom, hogy éppen mire ültünk fel.-mosolygott rám és kezdett húzni egy óriásioszlop felé.
-Első megálló: a szabadesés. Na gyere foglaljunk helyet.-segített beülni a székbe, majd rámhajtotta a biztonsági rácsot, amit alúról össze is kellett kapcsolni.
-És most?-kérdeztem tőle.
-Most jobb lesz, ha kapaszkodsz.mondta, s odanyújtotta a kezét, hoyg megtudjam fogni.-miután éreztem, hogy elképesztő gyorsaságal emelkedem elfogadtam ajánlatát és megragadtam kezét. Aztán, miután elértük a torony legtetejét, a zúgás tompult és mi elkeztünk zuhanni. Ajkamat hatalmas sikoly hagyta el. Ed csak kacagott mellettem, de hiszen pillanatok alatt szt fogunk tarancsírozni.
De mielőtt elértük volna a talajt, a szerkezet ismét visszarántott s még párszor eljátszottuk ezt. Már rtettem mire szolgál ez a hely. Tökéletes volt. Adrenalin bomba volt a javából...az ember minden gondja elszáll hirtelen. Csaka  súlytalanág marad és az örömmel teli sikoltozás, amiben kiadhatod minden fáradtságod és dühöd.
-Mostmár tökéletesen értem miért pont ide hoztál.-somolyogtam rá, s indultam el egy másik "játék" felé. Különbözű hollámvasutakat, körhintákat próbáltunk ki, majd kötelezően kipróbáltatta velem a hotdog-ot, miszerint ezt ha itt jársz kötelező. Nagyon jól éreztem magam, szerintem Ed sem volt ezzel másként. Elbűvölő mosolya legalább is arra hagyott vonatkoztatni.
-Szeretnéd kipróbálni a céllövöldét?-Ed.
-Hmm...és ott mit kell tennem?-kérdeztem tőle. Az elvarázsolt kastély után mindig megkérdeztem, hogy mire számítsak. Azt hittem sosem fogok átjutni azon a hordón.
-Nem nagy dolog.  Adnak három labdát, amivel el kell találnod azokat a bábukat.
-Azt hiszem ez menni fog.-mosolyogatm rá.
-Kettőt kérnénk.-majd miután megkaptuk labdáinkat elfoglaltuk a helyünket, ahonnan dobnunk kell.
Persze ő már az első labdával lerombolta az állítmány felét. A másodikra pedig egy sem maradt állva. Míg nekem háromból kettő kapásból mellé ment.

Ed szemszöge:
Imádtam ezt a helyet.  Most, hogy Leila önfeledt nevetése is betölti, talán még csodálatosabb. Az angyalok is megirigyelnék mosolyát. Észre vettem, hogy kezd morcossá válni, amiért nem sikerül neki eltalálni a bábukat. S azzal, hogy én már ledöntöttem még jobban idegesítettem. Elsem hiszem, hogy már egymás arcáról is tökéletesen olvasunk. Közelebb léptem hozzá.
-Kérlek engedd, hogy segítsek.-súgtam fülébe, majd hátulról átkaroltam. Kezeimet lágyan övéire helyeztem. Éreztem, hogy mereven áll előttem. Talán azért, mert neki is ugyan olyan jól esett, hogy ölelhetem, mint nekem? Bárcsak belelátnék a fejébe, de erre még eséjem sincs, hisz még apám előtt is sikeresen elrejtette gondolatait.
-Lazíts.....ne olyan görcsösen fogd a labdát.-adtam ki az utasítást, mire ő lazított tartásán s ismét hátra húzta kezét..aztán eldobta. Telibe. Pont  a közepébe talált, amivel elérte, hogy az összes bábu ledöljön.
-Köszönöm..ááá.-sikoltott, majd belecsimpaszkodott a nyakamba. Én készségesen átöleltem a derekát, bár tudtam, hogy nem kéne ennyire közel kerülnünk egymáshoz. De  még százszor inkább ez, minthogy azzal a féreggel legyen. Ha kell mindig kitalálok valamit, ami miatt nem tudnak találkozni. Nem hagyhatom, hogy bántsa az én angyalomat. Már nem egy lányt hallottam, hogy amiatt sír, mert becsapta őt, hogy csak addig kellett neki, míg megnem kapta szüzességüket. Én személyesen három lányt láttam kisírt szemekkel, de a hiedelem többről árulkodik. Sosem engedném, hogy Leila is egy legyen a listájában. Képes lennék megölni. Szorosabbra fontam karom dereka körül, s kezem ökölbe szorítottam.
-Uram! Itt van a nyereményük.-egy plüss mackót és egy nyuszit nyertünk. Mindkettőt Leila kezébe nyomtam, amiért kaptam egy puszit. A szívem a fellegek közt járt, már ettől a kis puszitól megremegtem.
-Sajnos haza kell indulnunk. Hisz a holnap is vár ránk egy nap a suliban.-mondtam neki.
-Rendben induljunk. Már úgyis kezdtem fáradt lenni.-most nem kacsoltam be a zenét útközben, pedig igazán sajnáltam, hogy nem énekel. Ennek a  egfőbb oka az volt, hogy az én mesebeli angyalom, ahogy elindultunk becsukta szemeit és édesen álomba merült....

Könyörgöm értékeld annyival a munkám, hogy megtisztelsz egy komival!
pusz
Anita